A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-10 / 19. szám
EGTAJAK AZ IRODALOM Németh László* ÖNKORMÁNYZATA ...Nem paradoxon: az író társadalom befolyásoló erejét csak azzal játszhatja el, ha szolgaként csatlakozik valamelyik társadalmi mozgalomhoz. Aki így gondolkozik az irodalom társadalmi hatásáról, az új irodalom elzárkózó erejét is másképp ítéli meg. Egy-egy kor irodalma is hol kifut a társadalom-jellemzés gyakorlati terepére, hol visszamenekül a művészet belső laboratóriumába. Az újkor irodalmában könnyen felismerni ezt a lüktetést: ha a tizennyolcadik század irodalma szétterül, a huszadik századé visszahúzódóban van. Ezt a szisztolé diasztolét a kor szellemi igényei diktálják. A tizennyolcadik század irodalma azért lazul a politika felé, mert a külső körökön is ki akar próbálni egy rendszert, amely a tiszta művészet belső körein, az előző században fényesen bevált s a modern irodalom azért húzódik vissza, mert valami újat forgat magában, amelynek a mai önön farkát rágó politikához édeskevés köze. A modern irodalom a mai társadalom problémáiban nem ismer azokra az igazán aktuális problémákra, amelyeken ő rágódik, ezért veszi be magát a 'tiszta művészetbe", ott iparkodik tisztázni egy szellemi rendszert, amely ki tudja, mikor és hol talál rést a tömegek felé. Vannak korok, amelyek szétviszik a víztorony vizét, a mi korunk irodalma új víztömegeket akar felszorítani a víztoronyba. Nincs ernyedőben, mint hirdetik (akkor odadobná magát a jutalmazó "világnézetnek"), inkább valami minden mainál többre szedelőzködik össze, messzebb politizál, mint a legutópistább politika s maibb gyökerű, mint a legmegkentebb reálpolitika. Hogy miféle társadalmi mozgalom lesz abból, ami ma rím és metafora, nehéz megmondani. Elég fogékony Európát talál-e ez az önön húsából élő, heroikus irodalom? Lesz-e egyáltalán Európa? Nem szakad-e be alatta a föld? A történelem, logikának és véletlennek ez a szörnyszülöttje, átkozott rosszul használja fel a kínálkozó szellemi rendszereket. A lajhár utánozgatja itt a szarvast s nem mindenből lesz politika, amiből jó politika lehetne. Vannak remekművek, amelyek politikailag magtalanok maradnak, 16 A HÉT ami persze nem az irodalom, hanem a politika baja. Az író társadalmi kötelessége ugyanaz, ami az írói: híven rögzíteni a szellemi erők benne kialakult egyensúlyát. Az irodalom exterritorális terület, melynek polgárjoga és polgárkötelessége a szellemhűség: nem ismerni el más kényszert, mint a szellem belső törvényeit. Éppen mert egy mű társadalmi következményei kiszámíthatat-Dedikáció Nagy Imre rajzára: Ki arcom roncsait örökitéd E roncs nemzethez adhatsz-e hitet Németh IjíszIó KANNÁS ALAJOS Németh László A Megváltás ha "csak fejben virágzik” s nem érik tetten utcán tereken — így jár palástban meztelen király is — a megváltás csak álom s mese sem A Forradalom ha fejben lobog csak lehet lázálom langy meleg eső vaktöltény amely zűrt és zajt okozhat de végül is csak üres égbe lő Erkölcstelen a gondolat ha fejben fejben virágzik csak az elesetten ben is segít mert elrejti a bűnt Egy Emelkedő Nemzet sorsa csak Minőség forradalmában szabad hol Marx és osztályharc már tovatűnt lanok, (ami ma meddő "formaművészet", holnapra a legaktuálisabb politika lehet s ami délelőtt agitatív hőstett, délutánra dögök rugdalása csak): irodalmi műre csak irodalmi mértéket lehet alkalmazni, az esztétika az írók egyetlen méltó politikai hatósága is. E gondolat-tipró korban, amikor a legjobbak húzódnak vissza a szellem, belső, politikailag megközelíthetetlen területeire s kókadt írók a politika szelével dagasztják rongyos vitorláikat, az író életérdeke és erkölcsi kötelessége az irodalom önkormányzatát védeni, a tiszta esztétikai elvhez, törikszakad ragaszkodni. A művészet az egyetlen terület, ahol egy szabad lelket sohasem lehet megfullasztani. Ha elveszik tőle a kritika jogát, beveszi magát a mesék bozótjába, s a szavak egymásnak ütődő harangjából is lelkesedése és megvetése fog kicsengeni. A művésznek nem lelke ötödéhez, tizedéhez, hanem egész műalkotásba kívánkozó leikéhez kell ragaszkodnia s amíg ő maga el nem fárad, addig ragaszkodhat is, mert a művészet az a Svájc, amelyet hiába özönlenek el németek, olaszok, franciák, mindig marad egy darab szabad földje az író dacos hűségében. 4 Az új nemzedék írójától ez a boldogabb időkben magától értetődő elv persze már nem is aszkéta, hanem dervis önfeláldozást követel. Fiatal író számára a legnagyobb csábítás: politikai kacsingatással érni el, amit becsületes írói munkával elérni lehetetlen. A politikusok oly könnyen osztják a zseni szót s az esztétikusok olyan nehezen, csoda-e, ha a közönyre átkozott író megszédül. A bűndhődés azonban nagyon is gyors: az író, hogy jó bunkó legyen, lehántja költészete zöld gallyát, pökhendi irodalom-ellenes álláspontba lovallja magát, elzüllik. így maradtak le az új írónemzedékből, ebből a szigoruló és ritkuló világi rendből, a gyengék és nagyszájúak, a megfélemlítettek és megfélemlíteni akarók. Az Istenadta tehetség, mondtuk, kevés ma jó esztétika nélkül, azonban a jó esztétika is kevés, ha az írónak nincs gyémántból a szíve. A tehetség magas írói ideálokat, a magas írói ideálok erkölcsi heroizmust; annak, aki ma író akar lenni, a mártíriumig kell hágnia ezen a lépcsőn. (1931) * A 90 éve született Németh Lászlóra emlékezünk.
