A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-26 / 17. szám
Mi bajom nekem HavellelP Köztudott, ugye, hogy a mi köztársasági elnökünk - író, nem is akármilyen. Eleinte nem is igen tudtuk elképzelni ezt a kissé szögletes mozgású pulóveres embert zakóban és nyakkendővel. Aztán - nos aztán megéljeneztük, majd újra kerestük benne a kivetnivalót. Kézenfekvő, hogy akik leginkább igyekeztek "eredeti" álláspontra helyezkedni s elnézni Havel feje fölött (ami fizikai mértékkel nem különösképp kimagasló teljesítmény), nem olvasták/látták Havel még a hatvanas évek derekáról származó művét, a Vyrozuméní-t (= értesítés). Vagy nem értették meg - úgy, mint egy hazai sörgyárunk igazgatóhelyettese az Audience című darabját. Ez a dráma történetesen sörgyárban játszódik és az igazgatóhelyettes úr fölháborodott azon, hogy az alkalmazottak szeszt isznak és alszanak a munkahelyen munkaidő alatt - mármint a drámában. Szükségét érezte tehát határozottan dementálni, miszerint a sörgyári alkalmazottak munkaidő alatt szeszt fogyasztanának és kijelentette, hogy a darabot sértőnek tartja... A Vyrozuméní pozsonyi előadásának programjában Martin Porubjak szó-ejakulációról beszél. S valóban, aligha jellemezhető jobban ez a színpadról hallatszó süket szóáradat. Olyan ismerősen hangzik! Nem is régen hányán is szavaltuk automatikusan, ha elvárták tőlünk! A téma: "Beszivárog" (föntről) valami sületlenség, ami már természeténél fogva — mivel nyilvánvaló vadhajtás (magyarán: marhaság) - reménytelenül sikertelenségre van ítélve. Ráadásul nem is igen hisz benne senki (nincs miért), nem is szívügye senkinek, hiszen divatjelenségnél is jelentéktelenebb, amolyan föntről jövő hurrá-ügy az egész, aminek - a karrieren kívül - semmire az égvilágon nincsen hatása, azaz semmire sem jó. Csakhát progresszívnek minősítik (mivel föntről jött a sugalmazás), így aztán a "hősök" — egymást kölcsönösen kompromittálva - közös erővel bukdácsolnak odáig, ahol már csak lefújni lehet az egészet. Persze úgy, hogy közben egymást kölcsönösen rehabilitálják, hogy aztán tiszta lappal újraindulhassanak a tökéletesen azonos következő marhaságba. S közben nagy zene bona közepette megy a sok bla-bla üres beszéd, tulajdonképpen mindenki csak félrebeszél, a közönség meg nevet, sőt: röhög, tapsol, hangosan megbeszéli, kommentálja a darabot, amint az egy jó kisszínpados előadás természetes velejárója. Ma már persze nem kell semmi bátorság ahhoz, hogy nyilvánosan kifejezzük tetszésünket, ha az ilyen handabandázást kigúnyolják. Hiszen nem mi tettük, hanem ők. És ők már nem uralkodnak. A darabot többféleképpen értelmezhetjük. Az egyik lehetőség: van egy hivatal, amely a maga impotens hülyeségével hülyévé adminisztrálja az embereket is. A másik: vannak hülyék, akik a maguk impotenciájával létrehoznak egy abszurd hivatalt, amelyre majd hivatkozhatnak, ha kiderül, hogy hülyék. A lényeget azonban - szerintem - a harmadik (szintetikus) szempont tükrözi: van egy hülye rendszer, amely fölkarolja a hülyéket, hogy aztán egymás vállát veregetve állapítsák meg a maguk békaperspektívájukból a mérvadó szintet, miközben a nemhülyék — részben kényszerből, részben kényelemből stb. — mindent megtesznek, hogy szintén hülyék legyenek. Mégsem pesszimista darab Havelé. Már csak azért sem, mert láttat és megnevettet. Nem egy Beckett méretű látomás ez mint a Godotra várva, inkább Kafka kastélyához hasonlatos, amely szintén azért létezik, mert K. elfogadja. Ám Havel egy lépéssel mégis tovább megy. Remek kontrapunktjában szinte hallani a vissza-visszatérő monoton hullámok moraját: az ember képes belemenni egy hülyeségbe, képes rájönni, hogy az hülyeség volt (tehát működésképtelen), következésképp arra is képes, hogy újra lóvá tegye magát és belemenjen a következő hülyeségbe. Különben ez sem teljesen új megoldás, volt már erre példa. Anatole France Az angyalok lázadásában is egy rossz rendszer ellen akarnak föllázadni az angyalok, csak éppen Lucifer, az összeesküvés vezére, az utolsó pillanatban lefújja a rebelliót. Volt ugyanis egy álma, amelyben azt FIGYELŐ látta, hogy a győzelem után ugyanazt a tiranniát gyakorolják, mint azelőtt Isten. Ha tehát mindent összevetünk, a forradalomnak nincs semmi értelme, hiszen csak oda jutunk vele, ahol már voltunk. Ez persze csak a csöbörből vödörbe való jutás fölismerésének filozófiai kivetítése. S bár Havel darabjában is lényegében ez történik, Havel igazán nem azt sugallja, hogy a forradalomnak nincs értelme. A darabban ugyan a "hősök" az egyik hülyeségből önfeledten vonulnak a másikba, tehát valójában nem történik semmi, ám éppen arról van szó, hogy ez a "semmi sem történt" időszak/állapot már sürgősen múljon el. Arról van szó, hogy álljunk már le végre és próbáljunk okulni hibáinkból. Havel filozofikus író, mégsem filozofál. "Csak" leírja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Aki elolvassa/végignézi a darabot, éppen azért mulat olyan jói, mert fölismeri azt a sok üres szólamot, amellyel évekig traktálták. S talán észre sem veszi közben, hogy a föllépő személyek nem is személyek, hanem élettelen absztrahált figurák - "hősök"; a szinte végtelenül hömpölygő értelmetlenségeket úgy közük mint egy robot. Az író még nem is kommentál (arra van ott a rendező és a színész), a szöveg önmagáért beszél. Jó volna több ilyen darab. Jó volna, ha minél többen látnák/olvasnák és igyekeznének hasznot húzni belőle. Ha történetesen Havel nem volna az elnökünk, szigorúan arra kötelezném, hogy írjon több ilyen drámát, még akkor is, ha manapság kevesebb (talán) az inspiráció az ilyen darabokra, lévén, hogy a legnagyobb hülyeségtől már megszabadultunk. Bár ki tudja. Az emberi gyarlóság végtelen. Havel darabjában a képtelen hülyeséget a ptüpede nyelv testesíti meg. Amint kiderül, hogy ez milyen semmire sem jó agyalágyult hülyeség volt, mindenkit elítélnek, aki keresztül akarta vinni ezt a felülről sugalmazott, ám írásban (azaz oficiálisan, bizonyíthatóan) sohasem lefektetett parancsot. "Csak" az történt, hogy a középvezetők még a nagyfőnököknél is szentebbek akartak lenni, hogy ilyenformán kedvükben járva saját karrierjüket (és létüket) biztosítsák, így aztán semmi akadálya, hogy a "bűnösöket" rehabilitálják, azaz jöhet a következő képtelen, agylágyító hülyeség. Amint így elnézem, az emberek bármikor készek arra, hogy szinte akármilyen hülyeségre fölesküdjenek. Még akkor is, ha történetesen egy nyelvről van szó. AICH PÉTER A HÉT 19
