A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-26 / 17. szám
EGTAJAK GÁL SÁNDOR versei elmenőben az írás kicsi serege akár a széthajtotta hullámok s a part ahogy fölemelkedik a hajnal peremére hol a szó? kérded hol az írás? a mindenség ékszerei között ki cselekszi meg bennünk a jövőt? a halál egyetlen végtelen ritmusát tér-közök minden átváltozik s ami üres lesz még-üresebb kinyílt tenyeremből a napot lesöpri űri szél a tenger előtt térdepeltem hajdan homokját köveit kagyló-morzsalékát ismerem álmaimon túl alámerült az égbolt sugár-kohója hiába ez a létezés hiába ez a test-való a süllyedés immáron megállíthatatlan és az áldozatok a pirossá érett mezőn az egykor-volt lovak ügetésének csendjében mikor a néma bokrok közé beoson a topáz-éj minden átváltozó átváltozik s ami üres lesz még-üresebb a szem kiszárad az írisz színét veszti s elapadnak a vér forrásai a távoli emlék sem él már és ritmustalan a csend két szívdobbanás között 2 halottak halottaim sírba szálló szavaim magasból mélységbe vetett el soha nem temetett áldozatai e semmi-létnek szétdaraboltan is egészek száll némán az idő békít hó-fehérségtől sír-fehérségig a lesz s a volt közti nincsben fölvérzik húsomból az isten és jegesül új árvaságra csillagos hazátlanságra 3 szavak nélkül a tér-közök mint széljárta hómező távoli sugár sarkcsillag fénye a várakozás borzongató időtlensége nincs út isten és halál — egy 4 a látomás fölmerül s önmagába hamvad az otthon tövises éden ki tagad? s kit tagadnak? távol a lángok közti tér egyre sötétebben izzik menekülni sincs már hova bugdácsolunk csak sírtól sírig szitál reánk az űri köd halálunk átdereng rajta üget nyomunkban délcegen egy ordas csontváz-falka 5 a hallgatás még az marad hangok nélkül a száj udvartalan jeges karéjú lett a hold virágzik ím az űri tá j SZENTPÉTERY ÁDÁM GRAFIIKÁJA A HÉT 17
