A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-12 / 15. szám
József Attila Éjszaka Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár; alszik a holdban a láng hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben. íme, hát megleltem hazámat... íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely, Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy új világ jog föld. — Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták: bár velük voltam volna én boldogan. így éltem s voltam én hiába, megállapíthatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél. Pilinszky János őszi vázlat A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres. Riadtan elszorul szived, az út lapulva elsiet', a rózsatő is ideges mosollyal önmagába les: * távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom. Turcsan László és Nagy Zoltán illusztrációi A HÉT 17
