A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 2. szám
ÉLŐ MÚLT kai mazását a hivatalokban, "mivel egyelőre szükség van rájuk". Áprilisban leállították a magyar iskolák megnyitását és később a már működőket is bezárták. Az SZLKP vezetősége június 16-án elutasította a magyar antifasisztáknak az iskolák megnyitására és a magyar nyelvű sajtó megszervezésére tett javaslatait. A SZNT a május 18-án kelt rendeletével kizárta a politikai pártokból a magyar nemzetiségű tagokat, így a magyar kommunistákat is. Az érintettek közül a helyi önkormányzatokban és pártszervezetekben nem egy vezető pozíciót töltött be, akik aztán élesen bírálták a pártot, nacionalizmussal és fasizmussal vádolva a vezetőséget. A kommunista párt azonban keményen és könyörtelenül fellépett volt tagjai és funkcionáriusai ellen. Široký a határozattal kapcsolatban három fő elvet hangoztatott: — megtiltani a magyar nemzetiségű személyek felvételét a pártba, — felfüggeszteni a kommunista párt magyar nemzetiségű tagjainak a párttagságát, — a magyar kisebbség eltávolítása után őket is önkéntes távozásra szólítani A kerületi és járási pártszervek funkcionáriusai a magyar elvtársak párttagságának felfüggesztését kimondó határozatot minden megjegyzés nélkül "megértéssel" fogadták. A pártgyűlések hovatovább egyértelműen nacionalista jelleget öltöttek, ahonnan nem hiányoztak a határozott magyerellenes fellépést sürgető követelések sem. Néhány szlovák kommunista ugyan kiállt magyar elvtársai mellett, de őket gyorsan elhallgattatták. A pártvezetők viszont kivétel nélkül elítélték a magyarországi kommunistákat, amiért nem értik "nemzetiségi politikájuk haladó jellegét és nyilvánosan bírálnak és követelőznek. A kormány politikája és a magyar antifasiszták közötti ellentét egyre élesebb jelleget öltött. A kormány minden követelésüket elutasította, akár az iskolákra, akár a sajtóra vagy a földosztásra irányult. Azokat pedig, akik e követelések mellett fölléptek, hazaárulóknak és magyarbarátoknak nyilvánította. Az á Italános ellenszenv még magasabbra hágott, mikor a hivatalos helyek a magyarok teljes kitoloncolásáról kezdtek beszélni. Annak ellenére, hogy vezető helyeken a magyar antifasiszták védelméről beszéltek, az új rezsimnek nem sikerült megnyernie az antifasiszta és demokratikusan gondolkodó magyarokat, ellenkezőleg, ellenségévé tette őket. A kormányprogram kihirdetése után a szlovák lakosság körében elterjedt az a hír, hogy a magyarok kitelepítése végleg eldőlt. Ez a hír még jobban felkorbácsolta a kedélyeket, és a nacionalista hullám, különösen Szlovákia magyarlakta területein elképesztő méreteket öltött. A szlovák komisszárok, katonák és csendőrök sokszor erőszakosan és embertelenül viselkedtek a magyar lakosokkal szemben, nem kímélve az antifasisztákat sem. A pozsonyi hivatalok egyre-másra kapták a jelentéseket a kegyetlenkedésekről, jogtiprásokról, arról, hogy "a szlovákok kifejezetten soviniszta magatartást tanúsítanak, és szerveink sokszor úgy viselkednek, mintha megszállók lennének, akik a nyelvük miatt terrorizálják az embereket" - írja Gustáv Husák. A vegyes lakosságú járásokban megtartott pártgyűléseken nem egy felháborodott észrevétel hangzott el annak kapcsán, hogy az állam nem a volt fasisztákat üldözi, hanem "a demokratikusan gondolkodó magyarokat, és "míg a fasiszták szabadon járnak-kelnek az országban, addig a szegény embereket börtönbe zárják". Kezdetben a szlovák politikusok és a kormány is lezárt ténynek tekintették a magyarok kitelepítését, csak egy-két miniszternél volt észrevehető némi bizonytalanság, amit főleg a szovjet-magyar fegyverszüneti egyezménnyel kapcsolatos nyugati magatartás okozott. A kitoloncolással ennek ellenére számoltak. Elhatározásukat megerősítette a kormányküldöttségnek 1945 júniusában Sztálinnal folytatott tárgyalása is, melynek során a generalisszimusz teljes támogatásáról biztosította a magyarok kitelepítésének tervét. 1945 áprilisától a csehszlovák kormány a magyarok tömeges deportálására készült. Az SZLKP KB április 13-án felszólította a külügyminisztériumot, hogy úgy készítse elő a kitelepítés tervét, hogy 1945 őszére befejeződhessen. 1945. május 23-án a kormány kinevezett egy miniszterekből álló bizottságot, melynek a németek és magyarok kitelepftésére vonatkozó terv részleteit kellett kidolgoznia. A belügyminisztérium elkészítette a kitoloncolás tervét, és Husák május 25-én a SZNT határozataként ismertette azt. E terv szerint a deportálás két szakaszban zajlott volna le. Az első szakaszban azoknak a magyaroknak a kitoloncolásával számoltak, akik 1938 novembere után költöztek Szlovákiába - ez lényegében megfelelt a fegyverszüneti egyezmény tartalmának. A második szakasz tervei között szerepelt a magyarok általános kitelepítése és a külföldön élő szlovákok hazatelepítése. Ez azonban már a nagyhatalmak döntésén múlott. A szlovákiai politikai pártok is közzétették a magyarok kitelepftésére vonatkozó elképzeléseket. A kommunista vezetőség 1945. június 16-án megvitatta a široký által előterjesztett javaslatot, melyben gyors és határozott módszereket követelt Szlovákia magyaroktól való megtisztítására. Široký rámutatott a tervet gátló tényezőkre, melyek között az első helyen szerepelt az, hogy maga a kormány sem mutat elég hajlandóságot a kitelepítés megtárgyalására. Az SZLKP vezetősége lényegében egyetértett a tervvel, különösen a kétszakaszos megoldással. Mivel a pártban a kérdésről még a kormányküldöttség moszkvai látogatása előtt tárgyaltak, és nem bíztak eléggé a tömeges deportálás megvalósíthatóságában, egyelőre a lakosságcsere elfogadtatására összpontosították figyelmüket. A kommunisták el akarták érni a déli területek, elsősorban a városok elszlovákosftását, ezért a következő megoldást javasolták: a magyar lakosságot, tekintetbe véve politikai és szociális differenciálódását, telepítsék át más területekre és helyükre a szegény, a háború és felkelés következtében tönkrement községek lakói kerüljenek. A városokban a jelentéktelen kisebbséget képező magyar nemzetiségű polgárokat a kijelölt negyedekbe telepítsék át. A Demokrata Párt elképzelései nem sokban különböztek a kommunistákétól. A kollektív bűnösség elvére hivatkozva ők is követelték a magyarok megbüntetését, egyaránt számolva a lakosságcserével és a deportálással. Számításaik szerint Szlovákiában mintegy 50-70 ezer magyar maradt volna, akik csehszlovák állampolgárként a nemzetiségi jogok hiányában önként feladnák nemzetiségüket és fokozatosan beolvadnának a szlovák nemzetbe. E célból egyénileg vagy kollektive áttelepítenék őket Szlovákia északi és középső részeire. Folytatjuk A HÉT 13
