A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-05 / 14. szám
GONDOLKODÓ Vezércsel A szlovákiai belpolitikai sakktáblán egy meglehetősen bonyolult és rendhagyónak is nevezhető hadállás alakult ki. Ennek a legújabb játszmának már a megnyitása is éles küzdelmet ígért, hiszen Vladimír Mečiar kormányfő, nem tudván beletörődni a NYEE tapolcsányi országos gyűlésén elszenvedett vereségébe új partiba kezdett, s hogy stílszerűen fogalmazzak: a vezércselhez folyamodott. Március 3-án, vasárnap este a megszokott időpontban nem jelent meg a tévé képernyőjén, helyette Milan Kňažko miniszter intézett beszédet Szlovákia népéhez és ebben azzal vádolta meg a Szlovák Televízió igazgatóját és a NYEE vezérkarát, hogy cenzúrázni akarták a miniszterelnök beszédét. Fedor Gál és csapata természetesen tagadta a vádat, s amint a további fejlemények is igazolták, az állítólagos cenzúrázási szándékra való hivatkozás csupán ürügy volt a NYEE-n belüli ellentétek ország-világ előtt való kiteregetésére. Mečiar kormányfő mozgalmán belül ugyan kisebbségben maradt (?), de maga mögött tudja a szlovák tömegek támogatását, sőt a szlovák sajtó, s főként a rádió és a televízió munkatársainak nagy részét, így a Jirásek utcai székházból kivitte a problémát az utcára. ahol az utóbbi időben amúgy is ideges a hangulat. Az illetékességi törvény vitája óta a hamu alatt szunnyadó parazsat sokan szerették volna lángra lobbantani, végül, paradox módon ez Mečiar kormányfőnek sikerült a fentiekben leírt sakkhúzásával; újra önbizalmat adott a szlovák nacionalista csoportosulásoknak, amelyek már-már csüggedni látszottak. A Matica által szervezett nagygyűlés a korábbiakhoz képest még "kulturáltnak" volt mondható, de a fasiszta Szlovák Állam kikiáltásának 52. évfordulóján rendezett "összejövetel" egyenesen elszomorító volt. Václav Havelt, aki aznap éppen Pozsonyban tartózkodott, kis híján megvertek, s akadtak szlovák lapok, amelyek a köztársasági elnököt marasztalták el amiatt, hogy megjelenésével kiprovokálta a tömeg agresszivitását. Václav Havel emberi nagyságát bizonyítja, hogy szinte krisztusi alázattal viselte el a személyét ért inzultust, és nagyon emelkedett hangvételű beszédet intézett a szlovák néphez, elismerve azt a jogát, hogy népszavazással döntsön további sorsáról. Az éppen a Szovjetunióban tárgyaló Mečiar kormányfő később úgy kommentálta a pozsonyi eseményeket, hogy azok csupán a cseh sovinizmus megnyil4 A HÉT vánulásaira adott szlovák reakciók voltak. Ez a "bennünket senki sem ért meg" alapállás uralja ma az egész szlovákiai belpolitikai életet. Vladimír Mečiar erre a hangulatra és a személye felé sugárzó rokonszenvre építi taktikáját. A tömegtájékoztatás jóvoltából is erősen manipulált tömegeket maga mögött érezve vonult ki csapatával a NYEE Szlovákiai Tanácsának üléséről, s bár továbbra is a mozgalomhoz tartozónak vallja magát, senki előtt sem kétséges - legkevésbé Fedor Gálék előtt hogy a Demokratikus Szlovákiáért platform legfeljebb a mozgalom nevét őrzi meg, liberális-demokratikus szellemiségét már aligha. A NYEE liberális szárnya úgy határozott, hogy kezdeményezi a Szlovák Nemzeti Tanácsban a kormányfő személyével kapcsolatos bizalmi szavazást, ami gyakorlatilag egyet jelent a nemzeti platformmal való végleges szakítással. Amikor e sorokat írom, még nem született döntés a kérdésben, de az már nyilvánvaló, hogy más politikai erők is felsorakoznak Vladimír Mečiar mögé. A Demokrata Párt már behódolt neki, a Szlovák Nemzeti Párt hívei és a kommunisták is rokonszenvükről biztosították őt. A kereszténydemokraták — szokásukhoz híven - most is kivárnak; úgy .vélik — s talán nem is egészen alaptalanul -, hogy az idő nekik dolgozik. Bármennyire is népszerű ma a szlovákok köreben Vladimír Mečiar, a gazdasági problémákkal előbb-utóbb szembe kell néznie, s akkor majd kiderül, valójában milyen formátumú politikus is. Azt már tudjuk, hogy nehezen fegyelmezhető, igyekszik rákényszeríteni akaratát a környezetére — s ez a formálódó demokráciában nem éppen pozitív emberi vonás. Sajnos, mi, magyarok azt is megtapasztalhattuk már, hogy bizonyos kérdésekben enyhén szólva tájékozatlan vagy éppen rosszul informált, ennek ellenére kategorikusan nyilatkozik és sommásan ítélkezik. Bennünket nem kedvel különösebben, s’ezt lépten-nyomon érezteti is velünk. Más kérdésekben is hajlamos a csúsztatásokra és az egyszerűsítésekre, ezt politikai ellenfelei már több ízben is felrótták neki. Egy bizalmi szavazás során a magyarok valószínűleg ellene szavaznának, s nem csupán emberi habitusa miatt, hanem az általa képviselt politikai irányvonal miatt is. Á csehszlovákiai magyarság egyre nagyobb aggodalommal figyeli a szlovák nacionalizmus térhódítását és a szeparatista törekvéseket. Duray Miklós az Együttélés Országos Tanácsának ülésén kifejtette, hogy a csehszlovákiai magyarságnak nem érdeke sem a belpolitikai helyzet destabilizálása, sem az ország egységének a megbontása, de ugyanakkor nem is fordulhat szembe a szlovák nemzet akaratával, ha az az önálló Szlovákiát célozza meg. Ebben az esetben azonban a csehszlovákiai magyaroknak belföldi és külföldi garanciákat kell kapniuk arra, hogy jogaikon nem esik csorba és nem lesznek üldöztetésnek kitéve. Sokan vélik úgy, hogy számunkra a kollektív jogok elismerése vagy valamiféle autonómia lehetne a biztosíték. A józanul gondolkodó szlovákok jól tudják, hogy Szlovákia önállósulása nemcsak belpolitikai kérdés. A problémát közép-kelet-európai kontextusban is látni kell, hiszen nemzetközi szerződések csupán Csehszlovákia határait garantálják, az újonnan létrejövő államalakulatokról a térség országainak közösen kell tárgyalniuk. Sokan felteszik a kérdést, mennyire lenne gazdasági szempontból életképes egy önálló Szlovákia? Kikkel is kereskedne, ha szomszédaival - a csehekkel, a lengyelekkel, a magyarokkal, az ukránokkal és az osztrákokkal - haragszomrádot játszana? Egyesek a Moszkva felé nyitásról pusmognak, mások hangosan állítják, hogy a legújabb szlovákiai fejlemények mögött az ŠtB egykori ügynökei és a KGB emberei állnak. Lehet, mire e sorok napvilágot látnak, ez is kiderül. Én azonban mindennél sokkal aggasztóbbnak érzem azt, hogy a központi hatalom egyre inkább kinyújtja csápjait a helyi önkormányzatok felé. A választott testületek és a polgármesterek mozgástere egyre inkább beszűkül, az anyagi források is apadnak, miközben a települések gondjai egyre szaporodnak. A rendszerváltás hajnalán, a tereken szervezett nagygyűléseken virágzó településekről, saját sorsukat irányító közösségekről szónokoltunk, s a helyhatósági választások előtt is hittünk a helyi önkormányzatok jövőt formáló szereplehetőségében. Ma már mindez nagyon kétségesnek látszik, s a különböző szinteken folyó hatalmi csatározások csak a csüggedést és a csalódottságot növelik. A játszma tehát még folyik a hatalmi harc sakktábláján, a végeredményt nehéz lenne megjósolni. Ahhoz viszont nem kell látnoki képesség, hogy leszögezzük: mind többen vannak azok, akik már csömört kaptak a politikától. Lacza Tihamér