A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-05 / 14. szám
GONDOLKODÓ MásiH történelem Megtörténhet, hogy amikor e sorok napvilágot látnak, a mai Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságról már múlt időben beszélünk. A jelenlegi — itt március közepe értendő — társadalmi és politikai kavargásból ez a lehetőség sem zárható ki, sőt, nagyon is reálisnak mutatkozik. A Matica slovenská, s néhány nemzetiszocialista színezetű szlovák párt és tömörülés, s az általuk készített memorandum, amiként a nyomjeizős lövedékek, mutatja a nemzeti "kibontakozás" irányát. S az egész mozgalom és mozgás mögött ott látható az a történelmi "hátország", amelyet egykor Hlinka Szlovák Néppártja eszméi alapján hoztak létre, Hitler Adolf áldásával és keresztapaságáyal, s amelyet a történelem Szlovák Államként ismer. A mostani, márciusi pozsonyi manifesztációk, a Tiso sírjánál felvonuló tömeg, a megemlékezések hangja, a cseh- és magyarellenes jelszavak, a szuverenitás követelése kísértetiesen egyezik az 1939-ben megalakult Szlovák Állam eszmerendszerével.. Arról, hogy ez az eszmerendszer miként működött 1939 és 1945 között, a szlovák történetírás mindmostanáig szemérmesen hallgatott. Az első Csehszlovák Köztársaság .szétdarabolásának vádjával leggyakrabban a németeket, s minket, itt élő magyarokat illettek; arról nem esett szó, hogy ebben, mármint a köztársaság feldarabolásában, milyen szerepet vállaltak a szlovákság akkori vezetői, s maga a szlovákság, mint egész is. Turczel Lajos állapítja meg ezzel kapcsolatban: "Hlinka Szlovák Néppártja - amely már 1938 januárjában jelszóként hirdette a Prágától való elszakadást (Zbohom Praha!) és 1939 februárjától a Szudétanémet Párttal és az Egyesült Magyar Párttal szövetkezve intenzíven vett részt a köztársaság szétbomlasztásában — elfogadta a német ajánlatot, és 1939. március 14-én... egyhangúlag kimondta az önállóságot. Másnap, március 15-én a német hadsereg Prágában volt." 1945 után ezt a tényt illett elfelejteni! Mint annyi sok mást is az önálló Szlovák Állam történelméből. így például a szlovákságnak a második világháborúban betöltött szerepét, vagy a szlovákiai zsidókérdés "végleges megoldását". Az elmúlt, közel fél évszázad alatt, a szlovákságnak a második világháborúban való részvételéről általában azt tudtuk, hogy a Szovjetunióba irányított gyorshadosztály nem akart harcolni a testvéri orosz nép ellen, s hogy jelentős erők álltak át a partizánok közé. Amiként a dokumentumok mutatják, a helyzet kicsit másként fest. A történelemkönyvekben arról sem ejtenek szót, hogy például a Lengyelország elleni német hadviselésben a Wehrmacht oldalán szlovák egységek is harcoltak,, vagy hogy a Szovjetunió ellen indított német hadjárat másnapján a "plébános köztársasága" hadat üzent a Szovjetuniónak. S Hitler, amikor 1943. április 22-én találkozott Tisoval, elégedetten állapította meg, hogy "A szlovák csapatokkal német részről nagyon elégedettek voltak." Amikor felmerült a partizánokkal való együttműködés kérdése, Tiso kijelentette, hogy "megvizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy éppen azokat a katonákat tüntették ki az oroszok elleni harcokban tanúsított vitézségükért, akik ilyen gyanúba keveredtek." Az SS Birodalmi Vezetőjének jelentése szerint is az ezzel kapcsolatos vizsgálat "csekély eredménnyel járt". Mindezek után Tiso még azt is nyomatékkai hangsúlyozta, hogy "a csapatokon és a szlovák népen nyomát se látni annak, mintha belefáradtak volna a harcba", s mindezt Tiso arra vezette vissza, hogy "a zsidók eltűntek Szlovákiából". Erre mondta aztán Hitler, hogy "Németországnak a Dúcén kívül nincs még egy olyan szövetségese, akivel olyan kevés a probléma, mint Szlovákiával". Igaza volt. Šaňo Mach, Karmažin, Tuka és a Szlovák Állam ákkori vezetői ezt a dicséretet teljes mértékben kiérdemelték. Hanem ami ezután történt, az ám a szlovákság nagy történelmi bukfence. Mert 1945. májusát követően a németek, meg ugye, mi magyarok általában, elvetemült háborús bűnösök lettünk — én például nyolc évesen -, míg a volt Szlovák Állam polgárai, a Hlinkagárdisták stb. pedig - immár ismét az egyesült Csehszlovákia lakóiként — ítélkező győztesek. És ez így rögződött a köztudatban. S így alakult ki több felnövő nemzedékben az az ellenségkép, amely hol a gázkamrába, hol a Dunán túlra kívánna küldeni bennünket. Mindezen túl mindmostanáig tisztázatlan kérdés - én ezidáig sehol sem találkoztam vele -, hogy a Tiso-féle Szlovák Köztársaság Lengyelország és a Szovjetunió elleni hadüzenete nemzetközi jogi szempontból lezártnak tekinthető-e? Lehetséges, hogy egy esetleges önálló Szlovák Köztársaság — a jogfolytonosság alapján — ma is hadiállapotban volna az említett országokkal?!. Vélhetnénk ezt a kérdést tréfának is, ám ha arra gondolok, hogy azok, akik ma leghangosabban követelik a Szlovák Köztársaság elszakadását, azok Tisora esküsznek, s Svätopluk után őt tartják a legnagyobb egyéniségnek a szlovák történelemben, akkor itt tréfának már nincs helye. Mert megtörténhet, hogy újjáalakítják a Hlinka gárdát, hogy reaktivizálják az 1942-ben elfogadott zsidótörvényt, vagy valami hasonlót... Áz első Szlovák Köztársaság a "Führer mintaállama" volt; a második- ha lesz - kié lesz?!... Egyébként ennek a pubertásízű csinnadrattának akár közömbös szemlélője is lehetnék, ha nem ott élnék, ahol élek, s ha az emlékezetem csak a szomszéd falu határáig érne. De mivel itt élek, s az elmúlt fél évszázad történéseit is fel tudom idézni, borzongok attól a holnaptól, amelyet a pozsonyi memorandum(-ok) megfogalmazói szánnak nekem, nekünk... Gál Sándor (Fotó: Gyökeres György) A HÉT 5