A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
ÉLŐ MÚLT nem forgatta ki a zsákokbul a lisztet. Szüksíge lívín a fatens felesígínek is az zsákokra, kírte Nagy Katát, hogy üresítenní a zsákokat, és adná vissza. Nígyét ugyan kiüresítette, egyiket ott fogta, azután mintegy egy hit múlva gyermeket szülvín a fatens felesíge, úgy megrázták a fejit, hogy meg is vakult mind a két szemíre az asszony. Gyakorta hozzája menvín Nagy Kata az gyermekágyas asszonyhoz simogatván, apolgatván (ti. csókolgatván), sopánkodóan mondotta: »Szegény angyalom, úgy bánom, hogy így jártál«. Annakutánna naponkint meggyött szeme világa." Nagy Kata ugyanis nemcsak a rontáshoz, hanem az állat és az ember gyógyításához is értett. A 45 esztendős Ns Végh Gáspár például Kata javára vallott mondván, "hallotta níhai öllé Pálnak szájábul, hogy mondotta az fatensnek: »Egy lovam megbetegedett, Nagy Katát kírtem, hogy ha valamit tehetne rúla, nem hagyja híjában« (ti. meghálálatlan). Kit is megcselekedett Nagy Kata, meggyógyult a ló." A gyanúba fogott lelkeken azonban ez sem segített. A kor fölfogása szerint, s ebben iskolázott és iskolázatlan, világi és egyházi hatóság tökéletesen egy volt, mind a rontás, mind a gyógyítás tudománya az ördögtől eredt, amennyiben különböző jelek alapján úgy találták, hogy az illető a sátán szövetségese, s tőle kapta az oldás és kötés hatalmát. Senkinek eszébe sem jutott, hiedelmeik elfedték előlük, hogy az ember és az állat halandó, hogy nem kell ahhoz Nagy Kata boszorkányos közreműködése, s ha netán ludas volt egy-egy állat elpusztításában, mert bosszúvágy fűtötte volna, egy kis növényi méreg is megjárta. A pásztorok mindig is értették a füvek, virágok és gyökerek biztató és baljós titkait. (Folytatjuk) Van mire építeni Béke község keletkezése az 1200-as évekre tehető. Egy 1236-ban kiadott oklevél szerint a bazini és a szentgyörgyi grófok adománylevelében találkozunk először a község nevével. A másik oklevél 1252-ben, tíz évvel a tatárjárás után említi Weke néven. 1287-ben örökösödési harcok folytak a község és annak vagyonának megszerzéséért, a Szászon lakó (ma Léghez tartozik) Nolcsa család, valamint a Pudur és a Varas nemzetségek között. Végül 1325-ben megegyeztek, s a mai békéi határt a Nolcsákok, a légi határt pedig a Pudurok és a Varasok kapták. A három nemzetség békekötése után nevezték el a községet Békének. Később a község ura Serédi Gáspár volt, aki Éberhárdot is bírta. Az 1700-as években a Jeszenák család birtokolta a községet, s Jeszenák Pál 1746-47-es években kastélyszerű emeletes épületet épített, amint erről a bejárati kapun elhelyezett latin feliratú tábla tanúskodik. A 18. században Éberhárddal együtt Békét is az Apponyi család birtokolta. A 19. század végén az Apponyiaktól Wiener Welten Rezső, bécsi bankár vásárolta meg a birtokot. A község népesedésének alakulása a nagybirtok helyzetétől függött. Kevés munkaerővel, jobbára idegenből behozott idénymunkásokkal dolgoztattak. A falu népessége már a 14. században elég sűrű lehetett, hiszen a templomot már egy 1390-ből származó okirat is említi, mely szerint a népesség indokolttá tette a templom építését. A népesedésre azonban kihatottak a régi háborúk, Pozsony várának közelsége, a felvonuló osztrák, cseh, német, török, majd a Bocskai- és kuruc seregek, de az 1848-as szabadságharc idején is felvonulási terület volt. A községben délszláv családok is letelepedtek, akiknek utódai, a Ferdicsek, Magyaricsok, Kánovicsok, a német eredetű Putz, Schuster, Hubert és Weingärtner családokkal együtt elmagyarosodtak. A régi telkes jobbágyok között a Jalkóczi, Marton, Makki, Nagy, Mészáros nevek voltak a leggyakoribbak, őket, miután 1848- ban felszabadultak, gazdáknak nevezték. A lakosság lélekszáma 1900- ban 362, 1910-ben 388, 1921-ben 403, 1990-ben 402 fő volt. 1928-ban a községi nagybirtokot felparcellázták, s ekkor jöttek létre Hviezdoslavov és Kvetoslavov cseh és morva telepes községek. A község lakosságát megtizedelte a két világháború, a harcokban mintegy 40-50 férfi pusztult el. A községben a tanítás 1868-ban indult egy magánházban. Az iskola és a tanítólakás 1871-ben épült. A tanulók átlagos létszáma 1918 és 1938 között 64 volt. 1956-tól az iskola a kastélyban van; a tanulók létszáma jóval alacsonyabb. A falu gazdag hagyományokra tekinthet vissza a kulturális élet terén is. Nagy Béla igazgató-tanító sok színdarabot tanított be a lelkes műkedvelőkkel, melyeket nemcsak Békén, de a környező falvakban is bemutattak. A téli időszakban a lányok és asszonyok részére népművelési estéket tartottak, melyek keretében kézimunkázással, hímzéssel és kötéssel foglalkoztak. Eredményes munkát fejtett ki a gazdasszonyok köre is. A növény és állattenyésztés módozatairól a községi gazdakör tagjai hallgathattak érdekes előadásokat. A gazdakör megalakítása Schmidt Oszkár nevéhez fűződik, akik a szakelőadásokon kívül mezőgazdasági szakirodalmat, és szakkönyveket is terjesztettek. A kör tagjai a mezőgazdasági munkák megkönnyítése végett gépeket vásároltak, s azokat közösen használták. A község lakossága rend- és munkaszeretetével kitűnt. Az utak és a szántóföldek mentén tilos volt a fák kivágása, a határban már a régi időkben alkalmazták a vetésforgót. A községnek volt egy közbirtokossági legelője húsz hektár területen, továbbá egy libalegelője három hektáron. A teheneket és a sertéseket a községi pásztor legeltette, akit a község fizetett. Szőlőtermesztéssel máraz 1900- as évek elejétől foglalkoztak. A határ és a dűlőnevek a mezőgazdaság kollektivizálása után, az összeszántás következtében megszűntek. Ma már csak a legidősebbek emlékeznek rájuk. Érdekes jelenségnek számított, hogy a község lakóinak minden dűlőben volt földjük. A népszokások sokaságából már csupán néhányat ápolnak. Régi szokás volt, hogy a falu legényei és lányai vasárnap délután a községi réten találkoztak, ahol métát játszottak. Szilveszterkor estétől éjfélig a falu legényei a kovácslegények szobájában gyűltek össze, majd éjfélkor újévi köszöntésre indultak. A farsang a pihenés napjait jelentette. Amikor a tűzoltókürtös belefújt a kürtjébe, megkezdődött a mulatozás, amely vasárnaptól szerdáig tartott. Farsang keddjén dőrejárást tartottak, amikor álarcokba öltözött legények zeneszó kíséretében járták a házakat. Örvendetes jelenség, hogy a többéves pangás után az utóbbi időben ismét fejlődésnek indult a község. Nagyarányú építkezés vette kezdetét, s a fészekrakók fiatalok. A gazdag múlttal és hagyományokkal rendelkező csallóközi kisközség lakossága mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyetértés szellemében biztosítsa a falu további fejlődését. Svinger István A HÉT 13
