A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-29 / 13. szám

ÉLŐ MÚLT Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy... (Csallóköznyék, 1708, 1725) _ (3.) A 35 éves Bakonyi Évának, Ns Isiimet (Németh) Imre hitestársának vallomá­sa is ebbe a jelenségcsoportba tarto­zik. Minden nyéki közbirtokos nemes család tartott szolgákat, úgy ez is, és egy ízben Nagy Kata asszony öccse, Nagy Ferkó dolgozott náluk. Ferkó­­nak azonban némi szántója is volt, csak trágyázni nem tudta, valószínű­leg azért, mert nem tarthatott elegen­dő jószágot hozzá, s gazdáját kérte meg, hogy segítené ki őt. Németh uram készséggel megtrágyázta szol­gája földjét, s az árát kérte, de Ferkó nem akart vagy nem tudott fizetni. A gazda úgy oldotta meg a dolgot, hogy szolgája bérét, két szapu búzá­ját visszatartotta. (Egy szapu két po­zsonyi mérőből állt, azonos volt a kö­böllel, 125 litert tett ki, s egy szapu gabona egy magyar hold bevetésére volt elegendő.) "Megadnátok még", fenyegette Nagy Kata az öccse gaz­dáját és gazdasszonyát a jegyző­könyv szerint, amely így folytatja: "az után csakhamaradon egymás után kit lövök megdöglött, és bizonyos kas mibe is lívín, derík nyárban azok is mind megfulladtak, kiknek - se mi­éinek, sem pedig viasszának — ip­­pen semmi hasznát sem vehettík. Ugyanabban az esztendőben az bú­zája is tellessíggel mind üszöges volt, és az szomszédjának akármell dűlőben lívín semmi híja nem volt". De a huzavonának még nem szakadt vége, mert Éva asszony "vallja azt is, hogy az után Várkont is öszveszólal­­kodván az fatens (ti. Éva asszony) Nagy Katával Both Istvány házánál, meg is akarta vernyi az fatens ura (ti. Németh Imre) Nagy Katát, de nem engedte a fatens; azután mindjárt egy jó paripalovok megbetegedvén, meg is döglött." (Valószínű, bár ezt még ellenőriznünk kell, hogy ebből a csa­ládból származott Nyéki Németh Já­nos, a magyar jakobinus-per rosz­­emlékű, vérszomjas vádlója, aki aztán a szomszédos Várkony határában vá­sárolt magának birtokot, s onnan tűnt el a helyi mondák szerint rejtélyesen, baljós jelek között.) 12 A HÉT A huszonkettedik tanú, a 35 éves Ns Farkas András vallomása is a pásztort marasztalja el Nagy Katá­ban. Kondás vagy csürhés volt, disz­nópásztor az asszony, de "nem vigyá­zott jól a sörtísekre, az fatensnek sör­­tíse gyakorta kárra ment, kit nem akart megszenvedni (ti. téríteni, tör­leszteni), fenyegetvín a pásztort és szidalmazván, hogy miért jól nem vi­gyáz reá, »hiszen szintín úgy megfi­zetek én, valamint más,« kire felelt Nagy Kata: »Te, Farkas András, kévéi vagy most a sok sörtísben, de hi­szem, hogy megolvashadd, mennyi líszen« Ugyan úgy törtínt" - folytatja a tanú - "csakhamaradon apródon­­kínt mind elvesztek, ki egykínt, ki másként." A jegyzőkönyv szerint a ta­nú "azt is tudja, ha hogy valakit meg­fenyegetett, csakugyan rajta törtínt". Tudom, kedves olvasóink nem ún­­ják ezeket a hiteles kis történeteket a Rákóczi-6zabadságharc körüli, ides­tova háromszáz esztendős időkútból, ahonnan kimeregetjük őket. Célunk e sorozattal nem is annyira az ilyen vagy olyan fajsúlyú törvényszegések és perek bemutatása, hanem az, hogy kortársaink e vizsgálati anya­gokból tiszta és mozgalmas, árnyalt, sokszínű és hiteles képet nyerjenek őseink gondjai-bajai, kapcsolatai, vi­szályai, gondolkodásmódja, érzésvi­lága, világ- és életszemlélete, nyelve és más dolgai felől. Erre, úgy vélem, éppen ezek a túlfűtött drámai helyze­tek a legalkalmasabbak, s nem taka­rékoskodunk a részletekkel, a jegyző­könyvekben fölkínált "egyperces no­vellák" történelmi abszurdjainak át­mentésével; a helytörténet kutyája épp a részletekben van elásva. — Folytassuk hát a második tanú, a 34 éves Ns Nagy Gergely uram érdes, színes és részletekben gazdag vallo­másának ismertetésével. Ez a történet mélyen a 17. század­ba nyúlik vissza. Mintegy tizenhat esztendeje, 1692 körül történt, mesél­te Nagy Gergely, hogy "midőn az fa­tensnek a juhásza kifejte volna dílre az juhokot, annakutánna kihajtotta le­­gellőre az juhász a juhokot, Nagy Ka­ta, a fazíkban mi volt főzve, a juhok előtt az utcán körösztől általöntötte, de ugyan a juhász azzal nem gondol­ván, csak általhajtotta rajta, az öntí­­sen a juhokot, estvére behajtván, hogy megfejje a juhokot, nem fejhe­tett tűlök, mert ollyan lett a tőgyök, mint a kű, másik iccakára kelve mind megvakultak, harmadik iccakára az lábaik mind megfurkósodtak, és tér­den jártak a juhok, kik meg sem gyó­gyultak kettőn kívül, és azoknak is az szemek kicsurkodt (!)". Nagy Gergely uram második törté­nete viharosabb, kész kis novella a ja­vából. Majdani csallóközi történelmi regényírók, ha telivér történetet óhaj­totok, figyelem: "Vallja azt is (ti. Nagy Gergely), hogy ezelőtt circiter öt esz­tendővel sokat hazudván a fatensre az atyja, Nagy Ferenc uram előtt, hogy miket mondott volna ellene (ti. a tanú az atyja ellen), kiben ártatlon lívín az fatens, el nem szenvedhette, hanem egykorban búzát rostáltatván, malomhoz magához hívatta Nagy Ka­tát az fatens, szolgája lívín akkorban Talián János nevű, s pirongatván Nagy Katát, miért hazudott volna reá az atyja előtt, úgy Talián János is ne­­heztelvín reá arra nízve, hogy azt mondotta volna, Míhes Gáspár uram házát föl akarná ígetnyi, tagadást tívín (ti. Nagy Kata) mind az kétféle mon­dásban, poroncsolván (!) a fatens szolgájának, hogy verni meg űtet, aminthogy meg is verte a szolga Nagy Katát, elmenvín onnét megfe­nyegette mind a kettőt, hogy megsi­ratnák azon cselekedetet. Elmenvín a fatens a malomban négy ökörrel, sze­­kerivel, semmi dolga nem lívín az ök­reinek, de mihelest megindult a ma­lomiéi, azonnal megbetegedett egyik ökre, kit alig tudott hazahoznyi, más­napra pedig meg is döglött, harmad­napjára megint egy szopós csikó, ki­nek is semmi nyavalája nem lívín a pásztor előtt, midűn hazahajtotta vol­na, az utcán négyfele vetvín az lábait, úgy taszigálta az fatens az udvarára, ki is mindjárt megdöglött." Ezzel a következmények láncolatá­nak még nem szakadt vége, íme a folytatás: "Azután öt zsákot kírvín az fatens felesígítűl Nagy Kata, malomban vitte a búzát, azonban onnéd megtérvín

Next

/
Thumbnails
Contents