A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-22 / 12. szám

Peter Hessler Olcsó gyöngysorral a nyakán az odúnak a tulaja volt? Elásták mé­lyen a föld alá. Vagy tíz évvel ezelőtt. A lokál azóta négyszer cserélt gazdát.- A barátom volt - mondta Louis és lehörpintette a whiskyt. A mérege­rős itókától majd szétrobban a kopo­nyája, attól félt, hogy lefordul a ma­gas bárszékről. A barman egy pohár vizet nyújtott át.- Talán csak nem akarod azt mon­dani, hogy pocsék a whiskym?- Ne haragudjon... régen ittam. Valaki megérintette a vállát. Megfor­dult. Olcsó fehér gyöngysort pillantott meg egy vékony nyakon. Elérkezett végre az én pillanatom is, egy nemzedék cseperedett fel, amíg én a sitten ültem, de most szabad va­gyok, mint a madár, gondolta Louis Roberts, miközben Vaughan, a bör­tönigazgató a dossziéjában matatott. Húsz „esztendő roppant hosszú idő!- Ötvenéves ember nem vén em­ber - mondta Vaughan -, ne hagyd el magad, Louis. Talán téged sem hagytak el. Látom, családod is van.- Volt.- A macád nem látogatott meg va­lami gyakran.- Nem bizony.- A pénz, amit eltulajdonítottál ...- Milyen pénz, uram?- Aha, aha. Emlékszem... ártatlan vagy, mint a maszületett bárány. Nem bánom... legyen úgy, ahogy mondod. Hát akkor sok szerencsét, Louis Ro­berts. Végre szabadon. Louis a börtön­épület előtt nekitámaszkodott egy lámpaoszlopnak és cigarettára gyúj­tott, majd autóbuszra szállt. Egykettő a nyakára lépett az összegnek, amit útravalóul kapott. Megszámolta meg­maradt dollárjait és taxiba vágra ma­gát.- Vigyen a Barney-farmra. Gye­rünk, majd megmondom, hogy hói álljon meg. Nem messze a gazdátlan farmtól Louis óvatosan körülnézett. Megvár­ta, amíg a taxi eltűnik a háztömbök mögött. Leereszekedett a meredek lejtőn. Húsz évvel ezelőtt ügyesebb voltam, villant át az agyán a felisme­rés. Nemsokára rátalált arra a korhadt tölgyre, a nagy halom kőre, ahova a pénzt elrejtette. Vigyorogva csapta a hóna alá a nagyobbacska bőröndöt. Estefelé már a régi utca aszfaltján slattyogott. Piszok és szenny minde­nüt. Semmi sem változott. Valami mégis. Az öreg Sam cégtáblája eltűnt. Most neon csillogott a helyén — DA­KOTA bár. Valamikor régen ebben a lebúj ban órákat töltött el, az esküvő után is. Sam ivója szerényen volt be­rendezve. A Dakotában minden sar­kot megvilágítottak. Egy nem túlságo­san rokonszenves pali unatkozott a söntés mögött. - Hol a telefon?- Menjen balra. Louis türelmetlenül belelapozott a an A hét_________________________ vastag telefonkönyvbe. Azonnal meg­találta, amit keresett: Ella Roberts, a szám megváltozott ugyan, de a címe a régi. A bőröndöt letette maga mellé. A füléhez emelte a telefonkagylót, de az érmét nem dobta be az automa­tába. Az ujjal reszkettek, attól tartott, hogy meg sem tud szólalni. Letörölte a homlokáról az izzadtságcseppeket és gyors léptekkel elhagyta a telefon­kabint. — Egy whiskyt? Louis bólintott. Végül is miért ne?! — Mi történt Sammel? — A pasassal, aki valamikor ennek

Next

/
Thumbnails
Contents