A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 2. szám
GONDOLKODÓ Jóleső érzés azt tapasztalni, hogy megbolydult társadalmi életünkben is még kell a vers, még szívesen szakítanak időt meghallgatásukra fiatalok, idősek egyaránt. így van ez az Érsekújvári járásban, ahol már néhány éves hagyománya van a költészet ünnepének. Minden évben ugyanis, más-más helyen mutatkoznak be a járás legjobb versmondói. Az idén november közepén a modern, tágas libádi kultúrházban került sor erre a szép rendezvényre. Száraz Dénes, a Csemadok Érsekújvári Járási Választmányának titkára üdvözölte a közönséget, majd Lázár Ervin író egy olvasmányélményének felidézésével emlékezett meg Kölcsey Ferencről, születésének 200. évfordulója alkalmából. Ezután két középiskolás egy-egy Kölcsey költemény előadásával tette teljesebbé a költőről' való megemlékezést. Az est további részében Rilke, Ady Endre, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Horváth István, Gál Sándor és Kulcsár A költészet ünnepén Ferenc egy-egy versével mutatkozott be a járás kis versmondó csapata, nevezetesen: Hajtman Borbála, Gólisz Gizella, Berényi Margit, Németh Mária, Racska Gábor, Németh Anna, Valent Zsuzsa, Nátek Katalin, Szombath Szilvia, Kukán Mónika és Kecskés Mária. Két-két vers között pedig a szép, csengő hangú Nagy Mónika erdélyi dalokkal szórakoztatta a hallgatóságot. A műsor utolsó részében Bodonyi András, az ipolysági Kincskeresők népi zenekarának vezetője mutatta be saját dalait, közöttük számos csehszlovákiai magyar költő megzenésített versét. A költészet ünnepi estjének sikere nemcsak az előadók gondos munkájának, hanem a Csemadok JV, a Csemadok Libádi Alapszervezet és a Libádi EFSZ összefogásának is méltó bizonyítéka. A rendezvényen külföldi vendégek is részt vettek: Király Zoltánná népművelő és Lázár Ervin író, akik a magyaroszági Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság képviseletében látogattak el hozzánk. Rédli Gitta Maga az a futóbajnok? Az ötvenes években, a Duna komáromi baloldali hídfőjén vagy tíz-tucatnyinál is több hivatalos és félhivatalos személy szorongott — kört alkotva - komoly társadalmi és politikai ügyben. A magyar és a csehszlovák kormány küldöttei itt adták, illetve vették át a tízezernyi kötet magyar nyelvű ajándék-könyvszállítmányt. A körbekörbe felálltak egyik átlóvégében a vendég magyar szónokok, másik végében a csehszlovák, és kettőjük közt, a hajlat közepén a kecskeszakállas tolmács: csekélységem. A hazai küldöttség vezetője, az ugyancsak kecskeszakállú dr. Andrej Pavlik kulturális megbízott dísz-szpícsje után én következtem. Lőrincz Gyula, az Új Szó akkori főszerkesztője a mellette álló magyar vendégeknek meg is magyarázta:- Tudják elvtársak, mi itt Szlovákiában vigyázunk ám, hogy a tolmácsolásban minden tekintetben pontosak legyünk, és látják, ezért kértük fel Pavlik elvtárs üdvözlő szavainak lefordítására kollégámat, az Új Szó ugyancsak kecskeszakállú szerkesztőjét. Mert fontos a belcsin mellett a külcsín is! - Lőrincz, - szokásához híven- a poént nem tudta elengedni. A legjobb pillanatban és kellő helyen sütötte el epés bírálatát, egynéhányunk elismerését kiérdemelni, hogy a nagy főnök hadilábon állt Szlovákia koronázatlan, a pápánál is pápább kulturális és egyben sajtóügyi főnökével. Ha már megemlítettem ezt a lélekemelő, de egyben kardcsörtető ünnepséget, el kell hogy mondjam: e napra Komáromban — a baráti rendezvények tovább folytak - "sprintet" futottam két magyar parasztíróval: Veres Péterrel és Szabó Pállal. Úgy bizony! Ez pedig emígyen történt. Még a hídfőn megígérték, készségesen nyilatkoznak, ha lehet, mondták, ebéd után, a csehszlovák rádió magyar szerkesztőségének. Délután a régi Dalegyesület - abban az időben Ifjúsági Székházzá előléptetett épületének parkjában, ahogy Veresék megpillantották a kezemben csillogó mikrofont, hát uccu neki, nyakukba kapták a lábukat és futni kezdtek a bokrok sűrűje felé vezető úton. Én meg mikrofonostul utánuk. Menekülésük teljesen értelmetlen volt. Ezt én tudtam, ők azonban nem sejtették. Ravasz, öreg technikus barátom, Jano Mader, egyből felfogta a helyzetet s szélsebesen hosszú zsinórra kapcsolta át mikrofonomat, én meg komáromi lévén, jól tudtam, hol zárhatom le a két menekülő, csizmás író útját. Meg is történt. Még ma sem tudom, vajon a rádió hallgatói mire vélhették Veres Péter és Szabó Pál fulladozó beszédét, lihegését, szuszogását, levegő után való kapkodását. El ne felejtsem, évek múlva Lengyel József, és ha emlékezetem nem csal, Simon Pista társaságában, az Irodalmi Szemle pozsonyi szerkesztőségében találkoztam ismét Péter bácsival, persze megint csizmában volt, fehér felgombolt nyakú ingben, csak úgy pusztán, nyakkendő nélkül. Ahogy az ajtón belépni látott, jött felém nevetve, kezét nyújtva:- Ugye, maga az a futóbajnok? Mondja, megint riportjáratban van? Nagy Jenő A HÉT 5
