A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-15 / 11. szám
SZABADIDŐ Csóka Ferenc Elraboltak, apa! Otthon Istvánnak szólították. Nem Pityukénak, Pistának, Pistukámnak, egyszerűen, hidegen és távolságtartőan Istvánnak. Felnőttként bántak vele, amióta csak az eszét tudta. Pedig neki agyára ment az állandó komolykodás. Hogy sohasem lehetett esendő, nyafogó, kényeskedő gyerkőc, akit az apja ölébe ültet és vigasztal, ha bántotta valaki. Erősnek kell lenned, félelmetesnek, mert az élet kegyetlen, eltiporja a pipogyákat, a gyengéket! - hallotta egyvégtében. Az óvodában, az iskolában magának kellett megküzdenie az idegőrlő, jellemromboló problémákkal. Ha diáktársai megverték, nem panaszkodhatott. Az apját csupán a tanulmányi eredményei érdekelték, mert nagy, gazdag embert akart nevelni belőle. Amilyen ő. Különórákra járt, melyeket mérhetetlenül gyűlölt. Amikor napfényes, gyermekzsivajtól hangos délutánokon baktatott a vénlány nyelvtanárnőhöz, s focizó barátai közt vezetett az útja, egyszer-egyszer elhatározta, nem megy sehova. Földhöz vágja az utálatos könyvekkel teli táskát, és nagyot rúg a tarka labdába. Azonban a félelem, apja hosszú pálcájának emléke mindig eltérítette ebbéli szándékától. Tanult, szenvedett, közönyössé vált. Ám a közöny csupán álca volt. Szíve legmélyén szeretetre, gyengédségre, megértésre vágyott. Anyagiakban sohasem szenvedett hiányt. Volt videója, számítógépe, BMX-e, farmere, zsebpénze. Az iskolatársai felnéztek rá, csodálták, irigyelték, ő mégis bármelyikkel szívesen cserélt volna! A pusziért, a símogatásért amivel az édesanyjuk beküldte őket az iskola kapuján, nekik adta volna mindenét! Sokszor gondolt az édesanyjára. Ha ő élne, biztosan minden másképp lenne! Nem szajkózhatná az apja állandóan azt, hogy: Tanulj, tedd a dolgod, ennyivel tartozunk anyádnak! Embert nevelek belőled, hogy ha onnét fentről lenéz, büszke legyen rád! Később a gimiben, mely persze a legjobbnak mondott gimnázium volt a környéken, dacossá vált. Harcolt apja ellen. Hogy bosszantsa őt, farmerját, számítógepét, s egyéb méregdrága luxusdolgát fillérekért elkótyavetélte. De így sem ért célt. Nem sikerült kihoznia apját a sodrából. Jó, ha közkedveltté teszed magad, édes fiam, de azért a takarékosság se kutya! Becsüld meg a dolgaidat jobban, mert 30 A HÉT csak így lesz belőled valaki! - mondta undorítóan kioktató, atyai hangon. Egyszer azt hazudta, teherbe ejtett egy lányt. Apja arcizma csak egyet rándult. A következő pillanatban már el is hangzott önuralommal telt kérdése: Kik a lány szülei? Később: Majd én elintézem a dolgot! Pistát - szólítsuk így, ahogy ő szeretné - a hányinger kerülgette. Hát mi tudná kilendíteni az apját örökös nyugalmából? Mivel lehetne rákényszeríteni arra, hogy emberként kezelje őt? Hogy megkérdezze, szeretné-e azt a lányt, szeretsz-e engem, szeretsz-e valakit? Vagy egyáltalán: Mit érzel, mi lakozik benned, mit gondolsz rólam és a világról? De főként arra volt kíváncsi, szereti-e őt az apja, vagy csupán tárgynak, tulajdonának tekinti, s mint főművét, büszkélkedésre, mutogatásra tartogatja? Mindenképpen színt -vallásra kell kényszerítenie! Bármi áron! Hamarosan ki is fundálta miként fogja a dolgot elrendezni. Elraboltatja magát! Váltságdíjat követel! A pénz majd kideríti, mennyit ér az apjának... Két osztálytársával tárgyalta meg az ügyet, kiket nyomban magával ragadott a jó hecc ígérete. Persze a váltságdíj összege is eléggé felcsigázta az érdeklődésüket, melyet Pista ha a vállakózás sikeresnek bizonyul, nekik ígért. Csak lassan költsék el, mondta, nehogy valakinek feltűnjön hirtelen meggazdagodásuk! ötszázezerre gondolt. Ekkora összeg már választás elé állítja az embert. Ennyit csak azért adunk, akit szeretünk! Először is találniuk kell egy helyet, ahol az akciót lebonyolíthatják. Ami megfelel a céljaiknak. Zord legyen, hideg és ijesztő, olyan, amilyen a filmekben szokott lenni. Hogy minden: a látvány, a légkör, a hangulat, igazi fogvatartást sugalljon. Hosszú töprengések után végül ráleltek a helyre. A várostól mintegy húszkilométernyire a hegyekben, volt egy háborúból ott maradt bunker, amit Pista fedezett fel magányos barangolásai közben. Mind ez idáig csak ő tudott róla. Kölcsönkérték egyik haverjuk ősöreg tragacsát, és felderítő útra indultak. A bunkert egy hegy tetejére építették a hajdani vitézek, nem vezetett
