A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-22 / 8. szám
ELŐ MÚLT ("rossz' szomszédság - török átok") unosuntalan borsot tört az orra alá, mert amiként a kor patonyi nyelvén minősítették, amolyan nyakravonyó ember volt, soha össze nem fért volna vele, főképpen a kerítés miatt, amelyik a Csiba-telket az övétől elválasztotta, mert az öreg a sövényét mindig az ő - a Lölkös - telkére nyomogatta, s még a sövény oszlopait, vagy ahogy akkor a bögölyiek nevezték, szabrait (szobrait) is Lölkös kertje felől ásta le. Nem elég hát, gondolta Lölkös Gáspár uram, hogy első, nagyon is megérdemelt álmából kiszakították, és visszacitálták a félrészeg ivóba, meg hogy hirtelen fizetésre kényszerítették, s hogy Csiba Imre a viszonzást pimaszul megtagadta, sőt azzal a vaskos borosüveggel is fejbe vágta, most még ez is itt termett második ellenfélnek, ez a nyakravonyó Csiba Istvány... Tudják meg hát közbirtokos uramiék, milyen érzés az, amikor az embert móresre tanítják! Elengedte Imre haját, belekapaszkodott viszont Istványéba, az öreget jól megcibálta, fejét a falba verte, s ököllel a szeme tájára sújtott. Ekkor azonban Ravasz Péter uram, a bíró és Nagy Gergöly, a kocsmáros közbelépett, Lölkös Gáspárt félretolták, s öreg Csiba Istványt szépen kivezették, majd hazakísérték, nem messzire, csak ide, pár portával odébb, a családjához. Nagy Gergöly uram viszszasietett hivatali helyére, a korcsmába, a bíró viszont hazatért, hogy a lovainak szénát vessen. Azt hitte, ezzel már vége is szakadt a perpatvarnak, de az istállóban foglalatoskodva odakintről lármát hallott, s amikor visszasietett az utcára, a következő látvány fogadta: öreg Csiba Istvány ismét háza előtt imbolygott, és javában perült (pörölt, civódott) Lölkös Gáspárral, aki izgága szomszédja mellének szegezvén a kérdést, hogy "Miért hasította el a dokányomat?" — fejbecsapta, majd föl is taszította öreg közbirtokos társát. Csiba Istvány föltápászkodott a földről, míg felesége, Zalka Julianna asszony, aki pár perccel korábban, midőn az ura a hazakísértetése után ismét kitámolygott az utcára, és káromkodott, mondván, "ha meghalok sem engedek az ellenségemnek", Ns Soós József szerint szabódott az öregnek, hogy maradna odahaza, és ne menne ki - szóval ez az asszony most a házuk ablakából rikoltozta az urának: "Miért nem vágja kend fejbe Lölkös Gáspárt?" (Folytatjuk) MIÉRT LENG MAGYAR ZÁSZLÓ RODOSTÓBAN? Az elmúlt év végén az Irodalomtudományi Intézetnek és a Történettudományi Intézetnek a közös szervezésében magyar irodalmárok és történészek koszorúzták meg a törökországi Tekirdagban Mikes Kelemen emléktábláját, születésének 300. évfordulója alkalmából. Tekirdagot a magyarok tízezrei Rodostóként, Rodostót pedig a száműzetés, a hontalanság jelképeként ismerik. A száműzött Rákóczit és a kíséretéhez tartozó Mikes Kelement is a törökök — Rodostó - fogadták be. A koszorúzáson részt vett Erdogan Erken, Magyarország rodostói tiszteletbeli konzulja is. 1990. október 24-e óta ön a Magyar Köztársaság rodostói tiszteletbeli konzulja. Miért éppen önre esett a választás? Rodostóban 1968 óta működik a Rákóczi Múzeum. Abban az időben én voltam a rodostói idegenforgalmi társaság elnöke, s elhatároztam, hogy ezt a múzeumot élővé alakítom át. Akkor olvastam Mikes Kelemen leveleit török fordításban. A mű nagyon nagy hatással volt rám. Úgy gondoltam, ha egyszer kapcsolatba kerülök magyarokkal, s elbeszélgethetek velük, sok mindent megértek majd, s ez tervem megvalósításában is segíthet. Kapcsolataim tehát tizenhét évvel ezelőtt kezdődtek a magyarokkal, amikor a múzeumot egy futballcsapat látogatta meg. Rákócziról mi fölöttébb keveset tudunk. Ismereteink azoknak a tudományos üléseknek köszönhetően gyarapodtak, amelyeket ezekben az években és azután később is Rákócziról Rodostóban tartottak. Lassan a magyar turisták is megjelentek. Számuk a nyolcvanas évek elejétől napról napra nőtt. Nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadtuk a magyarokat. Akkor ötlött fel bennem, milyen szép lenne, ha mindig lengene magyar zászló Rodostóban. Ez az álmom most, a tiszteletbeli konzuli hivatal megnyitásával valósult meg. Most már állandóan leng a magyar zászló Rodostóban. A tiszteletbeli konzulságot egyebek között ezért is vállaltam örömmel. Ön nagyon sok magyart ismer. Véleménye szerint mi a közös a két népben? Mi táplálja a két nép kölcsönös rokonszenvét? Abban az időben, amikor elkezdtem Magyarországra látogatni, a barátaim általában Németországba utaztak. Hívtak többször magukkal, de én azt mondtam nekik, inkább Magyarországra megyek. Mit csinálsz majd ott - kérdezték. Gyere inkább Németoszágba. Nem - mondtam, mert az európai népek hidegszívűek. Egyetlen melegszívű nincsen közöttük. A magyarokkal azonban - mi így tartjuk - azonos eredetűek vagyunk, azonos törzsekből származunk. Elutaztam tehát Magyarországra, s meggyőződhettem arról, hogy a magyarok csakugyan hasonlítanak hozzánk, törökökhöz - meleg szívűek és vendégszeretők. Megvallom őszintén, a világ többi népét sokkal kevésbé szeretem. A HÉT 13
