A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-22 / 8. szám

ELŐ MÚLT KONCSOL LÁSZLÓ Bíróválasztás Bögölypatonyban (1846. november 1.) 1. Helyszín: Bögölypatony, a Csallóköz egyik történelmi jobbágyfalva. A hely­ség 1940-ben a nagyon közel fekvő Diósförgepatonyba olvadt. Időpont: 1846. november 1. Főszereplők: 1. Ns Ravasz Péter, a község az­nap megválasztott, 56 éves bírája. (Elhúnyt 1871. január 8-án, 81 eszten­dős korában.) Élt az akkori 17. szám alatt egy 614 négyszögöles jobbágy­telken, s az 1856-os tagosításkor 48 magyar holdon kezdte a paraszti gaz­dálkodást. Eddig bíróként már több­ször is elnyerte a bögölyi jobbágyok és közbirtokos nemesek bizalmát. 2. Ns Csiba István, 67 esztendős jobbágygazda, aki öt nap múlva, 1846. nov. 5-én halálozott el. özve­gye, Zalka Julianna 1852 nyarán kö­vette őt a förgei dombra, a temetőbe. 3. Ns Lelkes (Lölkös) Gáspár job­bágygazda, aki az akkori Bögöly 22. házszáma alatt élt, s tagosításkor a Pálffy-szeniorátus birtokából szintén 48 magyar holdat kapott. Egyébként Csiba István tőszomszédja. 4. Ns Csiba Imre, jobbágygazda, István testvéröccse a 14. sz. jobbágy­telken. ő 72 esztendősen, 1857. feb­ruár 4-én húnyt el, miután pár hónap­pal azelőtt neki is 48 holdat hasítot­tak ki a szeniorátus földjeiből. A fönt írt napon, másfél esztendő­vel a magyar polgári forradalom (Pe­tőfi, Múzeum-lépcső, 15 pont, Pestre szegezett budai ágyúk, stb.) és sza­badságharc előtt a bögölyiek új bírót választottak. Ns Ravasz Péter uram, akinek a földesúr, nevezet szerint gr. Pálffy VI. Károly által javasolt három személy közül a falu ismét bizalmat szavazott, a korcsmán az ilyenkor szokásos módon áldomást fizetett a gazdáknak, lévén az urasági korcs­maház bérlője 1846. április 1-jétől 1849. március utolsó napjáig szóló kötés, azaz szerződés szerint, 33 fo­rint árenda ellenében a 4. bögölyi ■io a udnr házszámhoz tartozó telken gazdálko­dott Nagy Gergely urán. (1856-ban ő is 48 magyar holdat és 410 négyszö­gölet kapott a földesúri tulajdonból.) Minekutána az áldomásbor a férfiak szomjas torkán lecsörgedezett, Löl­kös Gáspár gazda elbúcsúzott, haza­ment, s megfáradtán ágyába bújt, míg számosán a nemes és nem ne­mes, mindkét hiten lévő gazdák és szolgák közül, mint a bíró Ravasz Pé­ter, Soós Imre és József, Gálffy Jó­zsef, Péter és Istvány, Lelkes Istvány, Ferenc és László, Nagy János és Im­re, Csiba Lőrinc és Képesi Ignác, to­vábbá egy másik, 17 éves Nagy Imre, aki most bíró uramat, az elmúlt esz­tendőben viszont épp öreg Csiba Ist­­ványt szolgálta, illetve Sas Sándor, aki 21 évesen Képesi Sándor job­bágygazda szolgálatában állt, az ivó ácsolt asztalainál maradva folytatták esti diskurzusaikat. Ital azonban nem olajozta az elmé­ket, és Csiba Imre uram hozta elő, hogy Lölkös Gáspár a községtől, a közbirtoktól 3, azaz három forintokon csuhajt, más patonyi kifejezéssel szólva csuhaj szénát vásárolt, s máig sem adta meg az árát, nosza fusson hát érte valaki, mondta, akinek sza­pora a lába, és szólítsa ide, hogy a csuhaj árát bor képében {'borul") hor­­datná ki a szomjúhozó bögölyi gaz­dák asztalára. Csöndesftették többen is Csiba Imrét, hogy Lölkös uram már biztosan rég nyugovóra tért s az iga­zak álmát alussza, de a másik kötötte az ebet a karóhoz, gazdatársai elún­­ták, s érte küldtek az adósnak, ő azonban tényleg elszunnyadt már, s visszaüzent, hogy bizony a korcsmá­ra nem megy, mert aludni kíván. Csi­ba Imre azonban tovább erőltette a dolgot mondván: "De hiszen nem herceg, fölkelhet és idejöhet!" Ismét elmentek hát Lölkösért, aki fölcihelőd­­vén és visszabotorkálván a korcsma­házba, a három forint ára pozsony­­hegyaljait kihordana a gazdák és szolgáik elé. Támadt öröm az újabb ízes, nemes forrás fölbuzogtán, s emelték is már kupáikat a gazdák egymás köszöntésére, mikor a mér­ges és (mi tagadás) kaján Lölkös Gáspár uram így hűtötte le Csiba Im­re diadalmas kedvét: "No, én már öle­get tettem, de maga is tartozik egy tallérral a helységnek a tövis árábul, most tehát maga is hordássá ki." (A tallér tudvalevőleg egy közel három­­dekás ezüst pénzérme, testvére a dollárnak, s 1 forint 30 krajcárra! volt egyenértékű.) Csiba Imre meghökkent, s ki tudja, miért, kereken megtagadta az adós­ság viszonttöriesztését. Ezen aztán a két gazda összekülönbözött, érv ér­vet, szót még csattanósabb szó kö­vetett, mígnem elcsattant az első iga­zi, messzire hangzó csattanás, mert Lölkös Gáspár uram a maga tehetet­len dühében egy iccés (mintegy 8 de­ciliteres) borosüveget az asztalra vá­gott, s ez attól össze is tört, mégpe­dig jó alaposan. Csiba Imre sem volt rest, fölmarkolta az asztalról a másik iccés fiaskót, de ő már nem annak deszkalapjához, hanem gazdatársa fejéhez teremtette. Ez az üveg már Lölkös Gáspár kemény koponya­csontján záporozott szét szilánkokká. Életét és elmebéli épségét az mentet­te meg, hogy sapkája odabent is a fejében maradt, s egyfelől tompította az ütés vad erejét, másfelől az üveg sem sértette föl emberünket. Lölkös most már igazán méregbe gurult, át­hajolt az asztalon, belemarkolt a fal menti pádról fölpattant Csiba Imre ha­jába, s húzta volna a korcsma köze­pébe, nyilván nem másért, hanem azért, hogy elagyabugyálja, de oda­ugrott szomszédja, egyben ellenfelé­nek bátyja, a majd hetven esztendős Ns Csiba Istvány, s elkapván Lölkös dokányát, közkeletűbb nevén dolmá­nyát, az elejét egy rántással le is tépte róla. Lölkös dühe most már új táma­dója ellen fordult. Mérgét csak sűrítette, hogy ez a szikár öreg a tőszomszédja volt, s

Next

/
Thumbnails
Contents