A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-22 / 8. szám
mm LÁTOGATÓBAN nyire nehéz körülmények közt jelentek meg, közülük a legkelendőbb az 1936-1938 között létező, népszerű népfrontos Magyar Nap volt. A kulturális jellegű lapok közt is voltak olyanok, melyeket a hazai vagy a magyarországi kormánytámogatás tartott felszínen, de a viszonylag alacsony előállítási költségek vagy a stabil előfizetői gárda révén néhány független lap is huzamosabban tudott létezni, így például az irodalmi Magyar Minerva (1930-1939), a pedagógiai Magyar Tanító (1921-1938), az ifjúsági A mi Lapunk (1921-1932), a humoros Vizeslepedő (1929-1933), a Szlovenszkói Színházi Élet (1920-1936), a Képes Sportláp (1930-1935). Ha ezek után párhuzamot akarunk vonni az egykori és a mostani sajtó helyzete között, azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi sajtóra is a nagyméretű elhullás a jellemző. Ezt előbb néhány új kezdeményezés (Lehetőség, a kassai Fórum, a Reflex, az Új Út) gyors ellobbanása jelezte, ami a további vállalkozókedvet erősen le is csökkentette. A legutóbbi hetekben, hónapokban pedig annak vagyunk tanúi, hogy a piaci törvényeknek a kultúra terén való érvényesítése következtében eddig sajtóstruktúránk teljesen megrendült. Mivel eddig még nem tudjuk, az ún. pozitív diszkrimináció formájában lesz-e valamilyen állami támogatása vagy adókedvezménye a nemzetiségi sajtónak, nem tudunk megbízható képet alkotni a további fejleményekről. Annyi bizonyos, hogy az önerő mozgósítására, szervezésére nagyon nagy szükség lesz. E téren már pozitív kezdeményezések is akadnak, így a katolikus Remény kiadásának és terjesztésének megszervezése, s reméljük, hogy hasonló teljesítményre a Csemart és a Hont is képesek lesznek. Amire alapvetően szükség lenne, az a helyzethez és erőinkhez mért reális új sajtóstruktúra kialakítása. Ennek hiányában létező lapjaink közül néhányan egymást fogják tökretenni. Mivel kollektív kisebbségi politikai szervünk nincs, jónak látszik az a terv, amire most a Csemadok törekszik: egy országos kisebbségi kulturális csúcsszerv kialakítása. Ilyen szerv alkalmas lenne a politikailag differenciált erők koordinálására, ezáltal sajtónk és könyvkiadásunk megfelelő struktúrájának együttes erővel való kialakítására is. — A sajtóéhoz hasonló, ha nem rosszabb a könyvkiadás helyzete. Itt milyen viszonyok uralkodtak az első köztársaságban?- Kisebbségi könyvkiadásunk 1918 óta nagy nehézségekkel küzdött, de azért már a huszas évek derekán voltak olyan kezdeményezések, melyek ma is példamutatók lehetnek. A kassai Kazinczy Társaság mellett Sziklay Ferenc és Darkó István 1925 végén országos méretben megszervezték a Magyar Könyvbarátok Egyesületét, és az 1300 főből álló tagság részére az évi 6 kötetből álló könyvilletményt 1926-27-ben a berlini Voggenreiter Kiadónál készíttették el. Ez a kiadó — magyarországi segítséggel - már 1924-25-ben is megjelentetett szlovákiai magyar szépirodalmi alkotásokat, ifjúsági és cserkészkönyveket. 1928-tól a berlini kiadás megszűnt és a Kazinczy Társaság mellett Kazinczy Könyv- és Lapkiadó létesült. Amikor az 1929-30-as világgazdasági válság hatására a Könyvbarátok tagsága lecsökkent, a kiadó (1931-ben) 120 000 korona alaptőkével szövetkezetté alakult át (ma kb. másfél millió korona), mely összeget többnyire kisemberek adtak össze. A Kazinczy Társaság kiadója 1938-ig kb. 70-80 könyvet produkált. E mellett több alkalmi vállalkozás (IKVA, a Masaryk Akadémia által kiadott 6 kötet) teljesen eltörpül, csak az 1934-38 között működő Prager Kiadó jelentős még, mely számos kitűnő külföldi, cseh és szlovák művet jelentetett meg. A Kazinczy Kiadó csak töredékesen tudta kielégíteni a hazai magyar írói-irodalmi igényeket, ezért a könyvkiadványok jelentős része vidéki kis nyomdákban készült el úgy, hogy az írók előfizetői lajstromot nyitva a nyomda által megkívánt létszámban összeverbuválták az előfizetőket. A könyvkiadásról való gondolatomat azzal a reménnyel zárom le, hogy a mai válságos-ínséges körülmények között a feudalizmusból öröklött lajstromos előfizetésre talán mégsem kerül sor (bár e módszerrel az elmúlt évtizedben is sikeresn élt több író). Nagy szükség lenne arra, hogy végre igaznak bizonyuljon, megvalósuljon az a hosszabb ideje hallható hír, hogy a Csemadok vagy a Madách saját nyomdagéphez jut. Ez részben megoldhatná a könyvkiadás ügyét, mert a nyomdával gazdasági "melléktevékenység" formájában pénzt is lehetne szerezni, így rentábilissá válni. Fotó: Gyökeres György a uŕr t
