A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-15 / 7. szám
magyar óráin a szigorú, de nagy tudású tanító bácsi sokat mesélt Petőfiről, Aranyról, Jókairól meg Adyról. Ösztönzést kaptam arra, hogy műveiken keresztül megismerjem őket. Sajnos, számomra az értékes irodalmi alkotás még a mai napig sem az igazi barát. Sokat kell ösztönözni engem arra, hogy olvassak, pedig csak így válhatok igazi ismerőjévé anyanyelvemnek. Kosztolányi idézete kell, hogy útravaló legyen számomra, ha technikai pályát választok is: "Valamennyien a nyelv munkásai vagyunk. A nyelv a tudósnak ereklye, a költőnek, az írónak hangszer, a hírlapírónak fegyver. Vajon nem közös érdekünk-e, hogy ez az ereklye minél tisztább, hogy ez a hangszer minél zengőbb, hogy ez a fegyver minél fényesebb és ékesebb legyen?" Középiskolás kategória CSONÁS PÉTER, Rimaszombat 28. Anyanyelv. Milyen egyszerű, rövid szócska, mégis milyen nagy jelentőségű az én számomra. Születésemtől kezdve végigkíséri az egész életem. Ezen a nyelven tanultam meg az első szavakat, versikéket, dalokat. Az anyanyelv az, ami összeköt bennünket az óvodában, iskolában és bármilyen közösségben, főképpen a családban. Későbbi tanulmányaim során, amikor már szlovákot, oroszt és angolt is tanultam, rádöbbentem, hogy bármit is akarok, mondani vagy írni, mindig előbb magyarul fogalmazom meg, aztán fordítom a szükséges nyelvre. Ugyanígy történik a társalgás szlovák barátnőimmel is, vagy amikor szlovák rádiót vagy televíziót nézek. Tehát az anyanyelv más nyelvek tanulásában is főszerepet játszik. Számomra fontos dolog bővíteni, gazdagítani anyanyelvűnket, erre szolgálnak az anyanyelvű iskolák. Itt a mindennapi beszéden kívül, megtanulom az irodalmi nyelvet és szépen, választékosán kifejezni magam. Ebben további segítséget nyújtanak az olvasmányaink, íróink regényei, nagy költőink versei, mert minden elolvasott mű után bővül szókincsünk. Nem elég csak választékosán beszélni, de fontos dolognak tartom a helyesírás ismeretét. A helyesírás elsajátíttatása már az alapiskolák feladata, de szintén sokat segítenek ebben az olvasmányaink. Mi, akik szabadon használhatjuk anyanyelvűnket, nem tudjuk felmérni értékét annyira, mint más országokban élő magyar testvéreink, akiknek ez a lehetőségük nincs meg. Ezeken a területeken lassan elsorvad az anyanyelv. Persze fontos dolog idegen nyelveket tanulni, mert ahány nyelvet tudunk, annyi néphez jutunk közelebb, de én egyik nyelvet sem tudnám úgy megtanulni, mint az anyanyelvemet, mert az anyanyelv szavai olyan természetesen jönnek belőlem, mint forrásból a víz, vagy amilyen természetes, hogy lélegzem vagy a szívem dobog. Középiskolás kategória MADARÁSZ MELINDA Rimaszombat Dénes György Erdélyi jiddis népköltészet (Kányádi Sándor fordításai) Szinte egyedülálló vállakózás Kányádi Sándor munkája. Az erdélyi költő búvárkodása az erdélyi jiddis költészetben meglepő, különösen azoknak, akik eddig nem is hallottak ilyesmiről. Jiddis költészet Transsylvániában? Ritka madár. Hogy Kányádi Sándor mégis e már kihaló költészet, kihaló nyelvű népköltészet fölkutatására és magyarra való átültetésére vállalkozott, többé-kevésbé a véletlen műve. Szülőfalujában, édesapjánál időzött vagy 13 esztendeje, éppen akkor, amikor erdélyi szász költőket fordított. A fordításokból édesapjának is fölolvasott, aki egy hirtelen ötlettől megvilágosodva arra kérte fiát, nem vállalkozna-e az erdélyi jiddis népköltészet jobb darabjainak lefordítására. A kérésbe belejátszott a nosztalgia is, mert volt az öreg Kányádinak egy kedves zsidó katonacimborája-komája, Kohn Elek kereskedő. Tőle hallotta a jiddis mondókákat, dalokat. Az iijú Kányádinak szöget ütött a fejébe a különös ötlet, amely bizarrságával is vonzotta. A költő a cselekvés útjára lépett, kutatni, gyűjteni kezdte az. erdélyi jiddis költészet még fellelhető virágait. Segítő szívekre is akadt, olyan erdélyi zsidókra, akik nemcsak jiddis költeményekkel, tanácsokkal is ellátták, s elvégezték számára a nyersfordítást. Kányádi szerencsésen befejezte munkáját, könyvét nemrégiben adta ki a pesti Európa Könyvkiadó, Domokos János segítségével. "A jiddis a gettó nyelve” — írja a könyv utószavában Kányádi Sándor. "Valamikor, évezredünk elején a keresztes háborúk nyomán fölizzó zsi-. dógyűlölet és zsidóüldözések idején, az Ibériai-félszigetről Franciaországon át német földre menekült, települt s majd ott előbb külön utcákban, városrészekben meghúzódó, majd gettókba kényszerült zsidók hozták létre, mintegy házi használatul az akkori középfelnémet nyelvjárásból. Héber és arameus, majd szláv szavakkal gyarapodva vált a kelet-európai zsidóság közhasználatú, népi nyelvévé." E jiddis versekre, népdalokra jellemző a nyitottság, tárgyilagosság, irónia és az egyszerűség. Hol játékosan, hol tragikusan mondja a szegény zsidó nép fájdalmát, örömét, panaszát. E keresetlenség a kimondás őszintesége, primitív ösztönössége, frissessége, amely a népi szürrealizmus fordulataira emlékeztet — megkapja az olvasót: "volt egyszer egy kis zsidó/ egy kis zsidó egy kis zsidó/ volt néki volt egy asszonya/ volt nékik volt egy kisfiúk/ egy kadisuk egy kadisuk/ de meghalt ő a kadisuk/ a kisfiúk a kisfiúk/ volt egyszer volt egy kis zsidó/ egy kis zsidó egy kis zsidó". A kétnyelvű, míves fordítás Kányádi Sándor beleérzését, leleményét dicséri, a szép illusztrációk Szántó Piroska művészetét. Az ízléses kötet megnyerő külseje, grafikai elrendezése, kötésterve az Európa Könyvkiadó hírét öregbíti. A HÉT 19
