A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-08 / 6. szám

Ä Mii

azonben téves is lehet.” Ripka közölte Sztálinnal a magyaroknak azt az állítását is, miszerint náluk mindössze 50 000 szlovák él. Sztálin "a magyaroknak ezt az állítását az avarok jól bevált praktikáihoz hasonlította. Szó szerint azt mondta, hogy az agrárreform esetleg segíthet a helyzeten, de a generalissimus a magyarokkal szemben a legnagyobb óvatosságot tanácsolta. Ezt a figyelmeztetést kétszer is megismételte." A Visinszkijjel folytatott megbeszélések alapján Ripka miniszter arra a meggyőződésre jutott, hogy a szovjeteknek leginkább az felelne meg, ha a lakosságcsere és a kitelepítés kérdését a békekonferencia oldaná meg. A prágai kormány reményei Moszkva magyarellenes álláspontjának köszönhetően, de főleg Sztálin szavainak a hatására újra megnőttek. Kezdte hinni, hogy a kitelepítés körüli játszmát még nem vesztette el, és hogy a legfontosabb forduló a négy hónap múlva esedékes négyhatalmi külügyminiszteri konferencián fog lejátszódni. Prága számolt a novemberi választásokat követően Magyarország irányában bizalmatlanná vált Szovjetunió támogatásával. A csehszlovák politikusok optimizmusát növelte Gottwaldnak 1946 júliusában tett moszkvai látogatása, aki hazatérése után nyilvánosan is megerősítette, hogy "a magyar kérdés megoldására irányuló javaslatunk Sztálin és Molotov teljes egyetértésével találkozott, és a szovjet kormány is megértette és elfogadta követeléseinket.” Gottwald a CSKP KB-t is biztosította a magyarok kitelepítéséhez nyújtandó szovjet segítségről.

A békekonferenciára Csehszlovákia és Magyarország is alaposan felkészült. Az előkészületek részét képezte a már említett sajtó- és propagandahadjárat is. A magyar kormány annak érdekében, hogy javaslatait a békekonferencia elfogadja, kiterjedt diplomáciai offenzívát indított a nemzetközi közvélemény és a nagyhatalmak rokonszenvének megnyerésére. Küldöttsége felkereste Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok vezető politikusait. A magyar kormányfő elutazása előtt kijelentette, hogy amennyiben Csehszlovákia nemzeti állam megteremtésére törekszik, úgy "Magyarország kénytelen lesz területi követelésekkel föllépni."

A kampányból a magyar kommunisták is.kivették részüket. 1945 őszétől többször is közben jártak csehszlovák elvtársaiknál, bírálták a marxizmussal ellentétes nemzetiségi politikájukat, és

az követelték, hogy hagyjanak fel vele. Husák, aki néhányszor részt vett ezeken a találkozókon, a következőképp jellemezte a magyar kommunistákat: "Farkas (a magyar kommunista vezetés tagja) a felszabadulás után járt párszor Pozsonyban, és arra kért, ne foglalkoznánk többet a magyar kérdéssel, mivel az ellenkezik a marxizmus eszméjével, és árt a magyarországi mozgalomnak. 1946- ban Budapesten hasonló értelemben nyilatkozott Rákosi is". A békekonferencia előtt a magyar kommunisták újfent kritizálták a csehszlovák elvtársak fellépését. Kihasználva a cseh pártok és szlovák Demokrata Párt között az 1946. májusában lezajlott parlamenti választásokat követően kialakult helyzetet, a kisebbségek kérdését, mint Hitler egykori szövetségeseinek, a szlovákoknak és a magyaroknak a problémáját vetették föl. Majd azzal érveltek, hogy a nyugati hatalmak a kitelepítést ellenezni fogják, amely új érveket jelentene a magyar reakció számára a Szovjetunió és a magyar demokraták ellen. A kritika azonban a csehszlovák kommunistákra nem hatott. Továbbra is a kitelepítés élharcosai maradtak, és bizakodtak, hogy a kitoloncolást sikerül a békeszerződés követelményei közé felvétetniük.

A prágai kormány már 1946 májusában előterjesztette javaslatait a négy nagyhatalom külügyminisztereinek tanácsa elé, és igyekezett e feltételeket a békeszerződés szövegébe beiktatni. Egy kisebb határkiigazításon és a bécsi döntés érvénytelenítésén kívül a csehszlovákok követelték a magyar nemzetiségű lakosok többségének a kitoloncolását is. A kitelepítési követelés megalapozottságát azzal indokolták, hogy Közép- Európában mindig a kisebbségek voltak a békétlenségek forrásai és azok is maradtak. E javaslatokat a kormány még közvetlenül Ripka és Sztálin megbeszélései után fogalmazta meg, tehát amikor még teljes volt az optimizmus. A helyzet azonban nagyon gyorsan megváltozott.

Amikor 1946. július 12-én Prágában utoljára tárgyaltak a békekonferencia előkészületeiről, a nagyhatalmak véleményének ismeretében a külügyminisztérium képviselői javasolták, hogy a kitelepítést húzzák ki a követelések közül, Clementis azt mondta, hogy az utolsó párizsi jelentések alapján (itt tartották a békekonferenciát) "kilátásaink nem a legjobbak". Feltette a kérdést; hogy ebben a helyzetben érdemes-e a kitoloncolás kérdésével előjönni és azt "az elutasítás veszélyének kitenni". A vita következő részében rámutatott arra, hogy a Szovjetunió és Franciaország egyetértenek a kitelepítéssel, Nagy-Britannia újra mérlegelni akarja, de az Egyesült Államok ellenzi. Hasonlóképp Masaryk is kételyeinek adott hangot, és javasolta, gondolják végig a helyzetet, mi lesz, ha a nagyhatalmak elutasítják a javaslatot. Majer viszont azon a nézeten volt, hogy a követelést továbbra is fönn kell tartani, így a küldöttségnek a békekonferencián még mindig lesz esélye a javaslat visszavonására, ha azt az elutasítás veszélye fenyegetné. Hála emlékeztetett bizonyos nyugati köröknek a magyarok kitoloncolásával kapacsolatos megjegyzéseire, és szintén az volt a véleménye, hogy a követelést vissza kell vonni. Ripka ekkor feltette a kérdést: "Mit nyernénk azzal, ha a javaslatot nem terjesztenénk elő?” Clementis válaszára, miszerint "akkor még mindig maradna elég lehetőségünk a magyarokra nyomást gyakorolni”, azt felelte, hogy "gazdasági, politikai, közlekedési nyomás gyakorlására mindig lesz lehetőségünk." Kopecký és Gottwald "a magyar kisebbséggel szembeni energikus fellépés hívei voltak". Az előbbi Truman elnök szavaival érvelt, aki azt mondta, hogy Európában meg kell szüntetni a kisebbségek rendszerét és egyetértett "a kisebbségek felszámolását elősegítő megoldás keresésének" fontosságával. Ami a Magyarországhoz fűződő viszonyt illeti, a Csehszlovákiával való békés együttélés egyedüli lehetőségét az jelentené számunkra "ha a kisebbségeket eltávolítanák és Budapest megbékélne azzal, hogy szláv környezetben, békés és ellenséges gondolatok nélkül fog élni.” Gottwald hangsúlyozta: "Ki kell tartanunk amellett, hogy nem a mi állampolgárainkról van szó, és ha a kitelepítést mégsem sorolnák a békefeltételek közé, a mi feladatunk az lesz, hogy a magyarokkal szemben továbbra is fönn tartsuk követelésünket, és a cél érdekében megragadjunk minden eszközt.” Ripka melegen egyetértett Kopeckýnek a kisebbségek likvidálására vonatkozó véleményével, de nem volt meggyőződve arról, hogy a nagyhatalmaknak is ilyen véleményük lenne. Fölhívta a figyelmet "a Szovjetunió képviselőjének az ENSZ tanácsában elhangzott beszédére, aki ott a kisebbség jogok elismerésére tett javaslatot”. A kormány végül is úgy döntött, hogy a kisebbségek kitelepítésének követelését a békekonferencia elé fogja terjeszteni. (Folytatjuk)