A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-08 / 6. szám
RONCSOL LÁSZLÓ Okozta..? Nem okozta..? Most következő két aktánk a történelmi Diós-, Förge- és Bögölypatony múltjából perget le egy-egy érdekes képsort. Ezek az események akkor játszódtak le, amikor a három szóban forgó falucska még egymástól külön szerepelt Pozsony vármegye közigazgatásában. Futólag már ezekkel az ügyekkel is találkoztam, nem is most, hanem mintegy három esztendeje, amikor a különböző helyi vallásfelekezetek anyakönyveiben a múlt század nagy kolerajárványainak helyi pusztításait vettem számba. A hodosi református anyaegyház halottas anyakönyvében 1784 és 1866 között kilenc, a szentmihályfai r. kát. anyaegyházéban az 1832 és 1874 közti időszakból szintén kiienc olyan halál nyomára bukkantam, amelyeket mai jogrendünk szelleme és betűje szerint ügyészi vizsgálatnak kellett volna követnie. 1784 nyarán egy 12 éves dióspaíonyi kislány fúlt a Dunába, s a mezőn, nyilván a parton temették el, miután a vízből kifogták; 1792 májusában egy másik, 14 éves diósi kislány "szerentsétien lövés által meghalván te mette tett Tanítással és Bútsúztatássala következő évben egy félárva kisfiú haíáiozoií el úgy, hogy 1szerencséden módon a1 kotsijok cl fordult, és a‘ gyermek az árokba fordult, azonnal meghólt". Akad itt rnég két vízbe fűiá:. egy esés valami magas helyről, talán fáról, valamint két közelebbről meg nem határozott "szercntsétlenség", illetve egy akkoriban rendkívül ritka öngyilkosság, néhai Nagy Péter és Szabó Klára 18-éves, Péter nevű fiáé. Ezek a tragikus dolgok a történelmi D>óspatony (a mai Diósi utca) reformátusai közül szedték áldozataikat. A katolikus hívek körében esett tragédiák változatosabbak és vérmesebbek. 1832 tavaszán a diósi pásztor egyéves kisfia, 1840 nyarán egy bögölyi zsellér hároméves kislánya, 1867 tavaszán a bögölyi juhász másfél éves leánykája fúlt vízbe, így végezte Lelkes András is, a zsellér, Diós- és Förgepatony, 1840 1868 novemberében, de ő a kútba fordult, s ott érte a pusztulás, illetve a 15 éves, bögölyi Sidó Erzsébet, akit epileptikus rohamában nyelt el 1873 június derekán valami vadvíz. 1874 februárjában egy Pista nevű, 20 esztendős diósi szolgalegény hamvadt el egy lángoló asztag tüzében, míg Varga Gergelyt, a 45 éves diósi gazdát 1847-ben agyonverték, 1846. november 4-én a 70 esztendős, bögölyi Csiba István "verés által halva találtatott", Földes Erzse, Kőszegi János dióspatonyi pásztor 16-éves mostoha leánya pedig 1840. május 12-én "nagy verés által támadt fájdalmakban" szakadt ki bimbózó életéből. Eddig a megyei törvényszék irattárában a két utolsó eset vizsgálati anyagát találtuk meg, s ezeket szeretném most szép rendben olvasóim elé tárni. Kezdjük az utóbbival. Megvallom, az anyakönyvi bejegyzés alapján azt hittem, hogy a kislányt nevelőapja, Kőszegi János verte meg ilyen gyilkos kegyetlenséggel, s most, hogy a levéltár jóvoltából ismerem a tényeket, meg kell követnem a diósi pásztor emlékét. Az ember sosem lehet elég óvatos az ítélkezésben. A történelmi Dióspatonyban, mely csak két házsorból — a mai Diósi utcából — s a felső faluvégi zsellértelep, a Hőstág\- szétszórt, apró telkeiből és házikóiból meg műhelyeiből állt, lakott a faluvég községi birtokú pásztorházában Kőszegi János egy Földes Mártony nevű néhai zsellér özvegyével, Czikolai Örzsével. Az. özvegyasszony egy Erzsébet, de Erzse és Örzse néven is emlegetett kislányt is hozott a régi házasságából, s mivelhogy a család népes volt, a kamaszodó Örzsét az anya a kor szokása szerint szolgálni küldte. No nem messzire, csak ide a diósi kertek alatt növekvő földesúri majorság, a juhakol köré települt kicsi Förgepatonyba, nemes Kováts János uram hitvesének, nemes Pongrátz Katalin asszonynak a keze alá, hogy kalauzolná a leányát a rangosabb háztartás meg az élet mindenféle ügyes-bajos dolgai között, s fogná Örzsét kemény, de igazságos kézzel, nehogy a kísértések útvesztőjében el találjon tévelyedni. A tanítással meg az igazság iránytűjével nem is lett volna baj, Katalin asszony, Örzse gazdasszonya erényes feleség, jó kormányos, erkölcsös életet élő, istenfélő katolikus nemesasszony volt, férj ura négy másik förgei közbirtokos nemessel egy-egy egész jobbágytelket bérelt a Pálffy-szeniorátustól, s ez a birtok a háziasszony vállára is bő terheket meg sokféle felelősséget rakott. Katalin asszony nyilvánvalóan ugyanúgy nevelte Örzsét, amiképpen őt az édesanyja, pofonokkal, nyaklevesekkel meg hátbaverésekkel, ha úgy vélte, más úton-módon nem boldogulnak egymással, csak éppen vagy' hevesebb vér lökte, vagy nem a saját édes gyermekéről, hanem egy idegen és (kockáztassuk meg) nem nemes teremtésről volt szó — mindenesetre úgy látszik, hogy pár fokkal keményebben bánt serdülő házicselédjével, mini ahogyan szabad lelt volna. Nevezzük nevén a dolgot: igen gyakran elverte szegény Földes Örzsét. Ha fölindult, s úgy látszik, gyakran fölindult Katalin asszony, verte őt, amivel és ahol érhette. A ránk maradi vizsgálati jegyzőkönyv’ vallomásaiból nem lehet semmiféle hiteles időrendet összeállítanunk, ezért egyszerűen, csak a régi szövegek helyesírását igazítva a mai szabályokhoz, idézünk belőlük. Az első tanúkihallgatási jegyzőkönyvet Förgében, május 15-én Cséfalvay Dániel, Pozsony vármegye esküdtje vette föl, s az eiső tanú, öreg Csáki Andrásáé, 60 esztendős r. kát. förgei lakos így számolt be a személyesen tapasztaltakról: "... Kováts Jánosné Pongorálz (!) Katalinnak szomszédságában lakik. Földes Örzsének megverésérűl egyebei nem tud, hanem az most legközelebb
