A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-08 / 6. szám
TÖRVÉNY hozza, így az irányítást befolyásolja, de az iskolaügy továbbra is szinte egy külön kategória a minisztériumokon belül. Az államigazgatáson belül ennyire különálló már csak a helyi igazgatás, amely az iskolaüggyel együtt a nemzeti bizottságokhoz tartozott korábban, most pedig szinte változatlanul át lett mentve mindkettő. Azt is tudjuk, hogy az apparátusok is nagyjából maradnak, ugyanazok az emberek lesznek kinevezve. Az iskolaügyi miniszter ezt azzal indokolta a törvény beterjesztése során, hogy ez átmeneti törvény. A jelenlegi iskolahálózatot egyik napról a másikra újjáépíteni nem lehet, hogy már így is beépülnek a rendszerbe bizonyos demokratikus elemek... Azt hiszem, még Kováé miniszter úrnak köszönhető ez a fajta gondolkodás, mely a minisztériumban annyira elterjedt: hogy központilag kell irányítani az iskolákat. Igaz, erre volt példa Angliában is, Franciaországban is; hogy a minisztériumnak teljes egészében át kell látnia az iskolarendszert, hogy mi hol van, mert a minisztérium az egyetlen szerv az országban, amely el tudja osztani a feladatokat, hogy ne legyen káosz. Hát vannak országok, ahol ezt másképpen csinálják, és ott is megy. — Én azért tartok a kinevezésektől, mert a valós helyzetből indulok ki, s tudom, hogy a korábbi rendszerben is voltak olyan kinevezések, amelyek alapján biztos volt, hogy tönkremegy az adott iskola. És elmozdíthatatlan volt az az igazgató, ha a ’'felső" szándék az iskola tönkretétele volt... — Hát most nem elmozdíthatatlan az igazgató. Igaz, az igazgatók jogköre nem olyan nagy, viszont a minisztériumból ezt egészen szépen lehet irányítani például a különböző pénzadományokkal. Ennek a centralista irányításnak megvannak a maga módszerei; hogy kinek adom a pénzt; hogyan tudom az alacsonyabb szintet irányítani, ellenőrizni... — ... zsarolni azzal, hogy ha nem teszel a kedvemre, nem kapsz semmit... — Én nem fogalmaznék ilyen keményen... — De hát mondjuk ki, ha erről van szó. Ha bólogattok, lesz pénz, ha ugráltok, nem lesz. És hát: pénz nélkül nem megy az iskola... — Pénz nélkül nem megy, de a nyilvánosságnak már megvannak azok a fórumai, amelyek útján közzétehető, ha ilyesmi történik. De tény az is, amivel az iskolaügyi miniszter érvelt: hogy az iskolarendszer egy állam az államban, s ha most hirtelen liberalizálnánk, még nagyobb káosz lenne, mint most az árakban tapasztalhatók. — Tudtommal azonban azt a törvényt nem vonták vissza, hogy magániskola, egyházi iskola is alapítható. Oda nem nevezhetnek ki igazgatót! — A magániskolát az oktatási miniszternek kell jóváhagynia. Jelenleg olyan a gazdasági helyzet, hogy igazán jó szponzorokat nem fog találni az a magániskola, tehát a minisztériumra lesz utalva gazdaságilag. Még nincs rá törvény, de úgy emlékszem, ha a magániskola az állami tanterv szerint fog tanítani, a költségvetésének nagyobb hányadát kaphatja meg állami támogatásként. — Hogyan segíthet az iskolák demokratizálásában a diákszövetség? — Elsősorban úgy, hogy megszerveződnek a diákszövetségek és véleményt mondanak az iskolákat érintő dolgokról. Természetesen a középiskolásokra és a felsőoktatási intézmények hallgatóira gondolok. Anyagi támogatást is kaphatnak diákszövetségünktől, ez az, amit nyújtani tudunk. Mert szervezhetnek független diáktanácsokat is, de akkor pénzzel nem tudjuk őket segíteni, ezért előnyösebb a diákszövetség részeként működni. Ez az iskolatörvény törvényes jogot ad arra, hogy a diákok beleszóljanak iskolájuk életébe; korábban az igazgatón múlott, hogy kíváncsi volt-e a véleményükre... — Mindenfajta középiskolában működhet diákszövetség? — Igen, a szakmunkásképzőkben, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban is. — Szakmunkásképzők... Lesz szakmunkásképző, ahol diákszövetség szerveződjék? — Hogy fennmaradnak-e a szakmunkásképzők? A törvény kimondja, hogy mivel az üzemeket most kezdik privatizálni —, veszélybe került a szakmunkásképzők léte, hiszen ez eléggé ráfizetéses dolog minden üzem számára —, csak a minisztérium jóváhagyásával oszlatható fel ilyen iskola, ha az üzemet privatizálják, valamint akkor, ha megfelelő megoldást talál az ott tanuló diákok képzésére más üzemnél. A törvény azonban garantálja, hogy a minisztérium felelősségteljesen fog eljárni ilyen esetekben. A kormányzat véleménye az, hogy ezeket az iskolákat fenn kell tartani. — A gyakorlatban azonban úgy néz ki a helyzet, hogy csak az jelentkezhet inasnak, aki "produkál" egy konkrét üzemet, amely a taníttatását vállalja. A jelen helyzetben ez nem is olyan könnyű! — A szülő sem taníttathatja ki gyermekét saját költségei terhére... — Ezzel a problémával még eddig nem találkoztam. — A törvény az üzemeket csak arra kötelezi, hogy a már szakmunkástanuló fiatalokat nem tehetik az utcára; az ő képzésüket be kell fejezni. Mi legyen azonban a mostani nyolcadikos-kilencedikes gyerekekkel? Tudtommal a tízéves iskolakötelezettséget kiszabó törvényt még nem vonták vissza. És ez mint érdekvédelmi szervezetet a diákszövetséget is érinti, mivel a kötelező tíz évből kettőt középiskolában töltenek el a diákok. Ezzel a kérdéssel nem foglalkoztatok? — Az SZNT oktatási bizottságában törvényhozói szinten még nem. És nem kaptunk jelzéseket még a diákszövetségbe sem... Azt gondolom, ezen a problémán a magániskolák segíthetnek majd, ahol a szüiők saját költségeikre taníttathatják gyermekeiket, de ez nem egy-két hónap kérdése... Legalább egykét év kell hozzá. — És addig? — ... Volt egy találkozónk Luhačovicében a CSNT oktatási bizottságának tagjaival, ott beszélgettünk erről. A véleményünk azonban eltérő. Az SZNT képviselői szerint inkább bővíteni kell az állami támogatást és kormányrendelettel gyarapítani e férőhelyeket, hogy a tizennégy éves gyerekek ne kerüljenek az utcára, míg egyes csehek hajlandók elfogadni a tizennégy éves gyerekek utcára kerülését. Az a kérdés, hogy a társadalom számára melyik az elviselhetőbb. Tizennégy éves korban nagyobb az elzüllés veszélye, mert a fiúknál főleg ez az a kor, amikor a leginkább irányíthatók. Jóra, de rosszra is. A tizenhat-tizennyolc éves korosztály viszont társadalmi szempontból veszélyesebb. A legproduktívabb korban munka nélkül lenni — neuralgikus pont, állandó társadalmi tűzfészek. Az áthidaló megoldásban segíthetnek a felkaroló, karitatív ifjúsági szervezetek is... Bár mondom, a megoldást még nem kerestük, csak a problémát vetettük fel. Folytatás a 19. oldalon A HÉT 7
