A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-01 / 5. szám
ÉLŐ MÓLT Számkivetettek Karel Kaplan: Az igazság Csehszlovákiáról A magyar kisebbség Egy hónappal a magyar választások és a nagyhatalmak képviselőivel folytatott diplomáciai tárgyalások után Prágába érkezett Gyöngyösi, a magyar külügyminiszter. Útját megelőzően Budapesten a legerősebb politikai pártok kijelentették, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség vagy megkapja a kisebbségi jogokat, vagy a területtel együtt visszatér Magyarországhoz. November 30-án a csehszlovák kormány elfogadta a magyar miniszterrel folytatandó tárgyalások irányvonalát. Ami a lakosságcserét illeti, a kormány jóváhagyta dementis tervét: a lakosságcsere számára megszerezni a magyarok beleegyezését anélkül, hogy konkrét számokról szó esne. A terv kiötlője azonban maga sem hitte, hogy a magyar miniszter erre hajlandó lenne. A tárgyalások irányvonalát a külügyminisztérium tízpontos memorandumban foglalta össze. A memorandum két problémakört érintett: először a reparáció és restitúció kérdését, másodszor a lakosságcsere és kitelepítés kérdését. A csehszlovákok azt tervezték, hogy a magyarok egy részét kitelepítik, más részét kicserélik magyarországi szlovákokért, és a maradék kisebbségi jogok nélkül megkapja a csehszlovák állampolgárságot. A magyarok tárgyalási készségének "megjutalmazásaként" szánt új momentum (amint azt a sajtó kommentálta) a magyar nemzetiségű állampolgároknak a németektől eltérő értékelése volt, ami abban nyilvánult meg, hogy a magyaroktól lakosságcsere és nem kitoloncolás útján szabadulnak meg, és a magyarok vagyonát nem fogják teljesen elkobozni, mint a németekét. A memorandum első három pontjával kapcsolatos tárgyalások nehézségek nélkül folytak le. Többé-kevésbé a lakosságcsere technikai oldalát érintették. A negyedik pontnál azonban a tárgyalás elakadt. Ez a pont azon magyarok kitelepítésére vonatkozott, akiket megfosztottak állampolgárságuktól. A magyar külügyminiszter kifejtette kormánya álláspontját: egyetértenek a magyar nemzetiségű polgárok és az önként jelentkező magyarországi szlovákok paritásos kicserélésével, azzal a feltétellel, hogy a prágai kormány visszavonja a magyarellenes rendeleteket. Ami a többi magyar polgár kitelepítését illeti, a miniszter közölte, hogy vagy Csehszlovákiában maradnak és megkapják a nemzetiségi jogokat, vagy velük együtt a területet is átadják Magyarországnak. Kormánya álláspontját a következőkkel indokolta: "A mi álláspontunk egyértelműen határrevíziót jelent. Ez kétségtelen. Mi a lakosságcserén kívül más, a kor szellemének és a demokrácia fogalmának megfelelő megoldást nem tudunk elképzelni." Ez 1945. december 4-én történt, dementis még aznap tájékoztatta a kormányt. Beszámolójában leszögezte: "A magyarok közben bátortalanul megegyezték, hogy semmi kifogásuk nem lenne a lakosok átvétele ellen, ha a hozzájuk tartozó területeket is átadnánk". Ezt a megjegyzést, ahogy dementis a magyar javaslatot nevezte, a csehszlovák fél rögtön elutasította. A tárgyalások állása alapján dementis javasolta, hogy határozzák meg azon kitelepítendők számát, akik a lakosságcsere után Szlovákiában maradnak. Tolmácsolta a köztársasági elnök véleményét, aki szintén a kitelepítendők számának meghatározása mellett van, és négyszázezres keretet javasol. "Ez azt jelentené, hogy nálunk kb. százezer magyar maradna, akikkel már könnyen boldogulnánk" — idézi dementis Beneš véleményét. Lichnernek háromszázezer magyar kitelepítése is elég lenne, aztán a maradék "viszonylag könnyen asszimilálódna", mert "ezek az elemek az asszimilációra tökéletesen megfelelnek". Hasonlóképp a kormány többi tagja is meg volt győződve arról, hogy a magyarok asszimilációja — feltéve, ha nem lesznek túl sokan — "viszonylag könnyen fog mennľ. A kormány egyetértett dementis javaslatával, és feladatul adta neki, hogy a tárgyalásokat "a mai vita szellemében" folytassa tovább. Másnap az egyes küldöttségek lényegében változatlan javaslatokat terjesztettek elő a lakosságcsere-egyezmény alapjául. Nem is egyeztek meg. Ha Prága elfogadja Budapest javaslatát, az — dementis szerint — vagy határrevíziót jelentett volna, vagy a szlovákiai magyarok nemzetiségi jogainak az elismerését. Számukra egyik változat sem volt elfogadható. A küldöttségek december 6-án újra találkoztak. Csehszlovák részről jelen voltak Široký és Ursíny szlovák miniszterelnökhelyettesek. A csehszlovák fél bejelentette, hogy a lakosságcsere-egyezmény megkötése után kész leállítani a magyar nemzetiségű polgárok elleni intézkedéseit, feltéve, ha a magyar kormány is becsületesesn betartja a megállapodásokat. Gyöngyösi azonban nem elégedett meg azzal, hogy a magyarok áttelepítését Csehországba le fogják állítani, azt akarta, hogy a csehszlovák állampolgárságot is megkapják. Erre a kijelentésre dementis a tárgyalások megszakítását javasolta, és a magyar miniszter megállapította, hogy a megbeszélések nem vezettek eredményre. A tárgyalások sikertelenül végződtek. A találkozó után a két állam ellentéte újra kiéleződött. A magyar sajtó kampányba kezdett Prága ellen és demokráciaellenességgel vádolta. A csehszlovák sajtóban viszont Budapest újraéledő revizionjzmusáról írtak. A magyar sajtó és a rádió a lakosságcserét és a kitelepítést mint a demokráciával ellentétes cselekedetet elutasította, és a prágai kormányt a kisebbség üldözésével vádolta. A csehszlovák sajtó Budapest azon követeléseit, miszerint a magyaroknak ugyanolyan jogok járnak, mint a szlovákoknak és a cseheknek, elfogadhatatlan merészségnek tartotta. A magyar államot pedig azzal vádolta, "hogy azonosul a Horthy-féle imperializmus expanzív politikájával." E kampány részét képezte a csehszlovák sajtóban a németek kitelepítésére vonatkozó magyar rendelet megfogalmazása ellen indított támadás. E rendeletben
