A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-01 / 5. szám

ÉLŐ MÓLT Számkivetettek Karel Kaplan: Az igazság Csehszlovákiáról A magyar kisebbség Egy hónappal a magyar választások és a nagyhatalmak képviselőivel folytatott diplomáciai tárgyalások után Prágába érkezett Gyöngyösi, a magyar külügy­miniszter. Útját megelőzően Budapes­ten a legerősebb politikai pártok kije­lentették, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség vagy megkapja a kisebbségi jogokat, vagy a területtel együtt vissza­tér Magyarországhoz. November 30-án a csehszlovák kor­mány elfogadta a magyar miniszterrel folytatandó tárgyalások irányvonalát. Ami a lakosságcserét illeti, a kormány jóváhagyta dementis tervét: a lakos­ságcsere számára megszerezni a magya­rok beleegyezését anélkül, hogy konk­rét számokról szó esne. A terv kiötlője azonban maga sem hitte, hogy a magyar miniszter erre hajlandó lenne. A tár­gyalások irányvonalát a külügyminiszté­rium tízpontos memorandumban fog­lalta össze. A memorandum két prob­lémakört érintett: először a reparáció és restitúció kérdését, másodszor a la­kosságcsere és kitelepítés kérdését. A csehszlovákok azt tervezték, hogy a ma­gyarok egy részét kitelepítik, más részét kicserélik magyarországi szlovákokért, és a maradék kisebbségi jogok nélkül megkapja a csehszlovák állampolgársá­got. A magyarok tárgyalási készségének "megjutalmazásaként" szánt új momen­tum (amint azt a sajtó kommentálta) a magyar nemzetiségű állampolgároknak a németektől eltérő értékelése volt, ami abban nyilvánult meg, hogy a magya­roktól lakosságcsere és nem kitolonco­lás útján szabadulnak meg, és a magya­rok vagyonát nem fogják teljesen elko­bozni, mint a németekét. A memorandum első három pontjá­val kapcsolatos tárgyalások nehézségek nélkül folytak le. Többé-kevésbé a la­kosságcsere technikai oldalát érintet­ték. A negyedik pontnál azonban a tár­gyalás elakadt. Ez a pont azon magya­rok kitelepítésére vonatkozott, akiket megfosztottak állampolgárságuktól. A magyar külügyminiszter kifejtette kor­mánya álláspontját: egyetértenek a ma­gyar nemzetiségű polgárok és az önként jelentkező magyarországi szlovákok pa­ritásos kicserélésével, azzal a feltétellel, hogy a prágai kormány visszavonja a magyarellenes rendeleteket. Ami a töb­bi magyar polgár kitelepítését illeti, a miniszter közölte, hogy vagy Csehszlo­vákiában maradnak és megkapják a nemzetiségi jogokat, vagy velük együtt a területet is átadják Magyarországnak. Kormánya álláspontját a következőkkel indokolta: "A mi álláspontunk egyértel­műen határrevíziót jelent. Ez kétségtelen. Mi a lakosságcserén kívül más, a kor szellemének és a demokrácia fogalmá­nak megfelelő megoldást nem tudunk el­képzelni." Ez 1945. december 4-én történt, de­mentis még aznap tájékoztatta a kor­mányt. Beszámolójában leszögezte: "A magyarok közben bátortalanul mege­gyezték, hogy semmi kifogásuk nem len­ne a lakosok átvétele ellen, ha a hozzá­juk tartozó területeket is átadnánk". Ezt a megjegyzést, ahogy dementis a ma­gyar javaslatot nevezte, a csehszlovák fél rögtön elutasította. A tárgyalások ál­lása alapján dementis javasolta, hogy határozzák meg azon kitelepítendők számát, akik a lakosságcsere után Szlo­vákiában maradnak. Tolmácsolta a köz­­társasági elnök véleményét, aki szintén a kitelepítendők számának meghatáro­zása mellett van, és négyszázezres ke­retet javasol. "Ez azt jelentené, hogy ná­lunk kb. százezer magyar maradna, akik­kel már könnyen boldogulnánk" — idézi dementis Beneš véleményét. Lichner­­nek háromszázezer magyar kitelepítése is elég lenne, aztán a maradék "viszony­lag könnyen asszimilálódna", mert "ezek az elemek az asszimilációra tökéletesen megfelelnek". Hasonlóképp a kormány többi tagja is meg volt győződve arról, hogy a magyarok asszimilációja — fel­téve, ha nem lesznek túl sokan — "vi­szonylag könnyen fog mennľ. A kor­mány egyetértett dementis javaslatá­val, és feladatul adta neki, hogy a tár­gyalásokat "a mai vita szellemében" foly­tassa tovább. Másnap az egyes küldöttségek lénye­gében változatlan javaslatokat terjesz­tettek elő a lakosságcsere-egyezmény alapjául. Nem is egyeztek meg. Ha Prá­ga elfogadja Budapest javaslatát, az — dementis szerint — vagy határrevíziót jelentett volna, vagy a szlovákiai magya­rok nemzetiségi jogainak az elismeré­sét. Számukra egyik változat sem volt elfogadható. A küldöttségek december 6-án újra találkoztak. Csehszlovák rész­ről jelen voltak Široký és Ursíny szlovák miniszterelnökhelyettesek. A csehszlo­vák fél bejelentette, hogy a lakosságcse­re-egyezmény megkötése után kész le­állítani a magyar nemzetiségű polgárok elleni intézkedéseit, feltéve, ha a ma­gyar kormány is becsületesesn betartja a megállapodásokat. Gyöngyösi azon­ban nem elégedett meg azzal, hogy a magyarok áttelepítését Csehországba le fogják állítani, azt akarta, hogy a cseh­szlovák állampolgárságot is megkapják. Erre a kijelentésre dementis a tárgya­lások megszakítását javasolta, és a ma­gyar miniszter megállapította, hogy a megbeszélések nem vezettek ered­ményre. A tárgyalások sikertelenül vég­ződtek. A találkozó után a két állam ellentéte újra kiéleződött. A magyar sajtó kam­pányba kezdett Prága ellen és demok­­ráciaellenességgel vádolta. A csehszlo­vák sajtóban viszont Budapest újraéle­dő revizionjzmusáról írtak. A magyar sajtó és a rádió a lakosságcserét és a kitelepítést mint a demokráciával ellen­tétes cselekedetet elutasította, és a prá­gai kormányt a kisebbség üldözésével vádolta. A csehszlovák sajtó Budapest azon követeléseit, miszerint a magya­roknak ugyanolyan jogok járnak, mint a szlovákoknak és a cseheknek, elfo­gadhatatlan merészségnek tartotta. A magyar államot pedig azzal vádolta, "hogy azonosul a Horthy-féle imperia­lizmus expanzív politikájával." E kam­pány részét képezte a csehszlovák saj­tóban a németek kitelepítésére vonat­kozó magyar rendelet megfogalmazása ellen indított támadás. E rendeletben

Next

/
Thumbnails
Contents