A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
A FÖLVETT KESZTYŰ Hálás lehetnék Gálán Gézának, amiért a március 15-ei koszorúzásról írt „nyávogásomat" válaszra méltatta. Ebből a válaszból t. i. világos lett, hogy mégsem olyan szegény a csehszlovákiai magyar újságíró, hiszen legalább két kenyéradó gazdája van, sőt ugyanez az újságíró — rákényszerülve információinak újraellenőrzésére — még azt is megírhatja, hogy tellik neki magnóra. Megtudhatja továbbá, hogy milyen nyelvi vétségeket követ el lapja hasábjain (s bár nyelvi vétség volt, mégsem az volt a hiba, amit Gálán úr kifogásolt). No de mindegy. Szellemeskedésemet nem folytatom, mert abba a játékba, hogy csúnyákat Írjunk egymásnak a csehszlovákiai magyar sajtóban — teljesen öncélúan — mégsem megyek bele. Főleg azért nem, mert újra nem a lényegről volna szó. Kifogásolt cikkem azért született, mert sokkal jobban tisztelem Petőfit, valamint a mai napig be nem fejezett polgári demokratikus forradalom többi résztvevőjét, mintsem hogy a rájuk való emlékezés apropóján a napi politika — egyébként egyáltalán nem a legfontosabb része — váljon e rendezvény tartalmává. Ezt a különböző politikai mozgalmak képviselői — beleértve állítólagos kenyéradóimat is — tudatosították. Csak egy szereplő nem. S e szereplővel egy dologban egyetértünk: „behorpadt mellel is lehet élni — de minek? Befejezésül: a „nyávogás" munkaköri kötelességem — béremet ezért kapom. Nevemet pedig nem fontos megjegyezni, de azért csak leírom újra: LOVÁSZ ATTILA ^ talált rá, a Wig Wam Bam srácai utcai breaktáncosként kezdtek, egy müncheni diszkóban ismerkedtek össze, s azóta együtt „ugrálnak". A Madhouse című daluk jól felszökött a listák élére! Hát igen, aztán még mondja valaki, hogy Amerika nem diktál! Fortuna szeszélye Ha szeretne Pap Ritával és Bodnár Attilával Budapesten ebédelni, vagy ezer koronáért vásárolni, vagy Polip előfizetést nyerni, vagy poszterhez. Első Emelet könyvhöz, képekhez, levonókhoz jutni, szíveskedjék az előző és mostani játékszelvényünket (1. és 2.) egy levelezőlapra ragasztva most azonnal beküldeni szerkesztőségünkbe! Persze két kérdésünkre a helyes válaszokat is írja meg! Levele bekerül a két forduló utáni, majd az összesített sorsolásba is, tehát egy jelentkezésével kétszer is nyerhet! Címünk: Hét szerkesztősége, Nyár a Zenesztrádán, Obchodná 7., 815 44 Bratislava. Koller Sándor Fotó: a szerző Bíró Lucián (1898-1990) A 92 éves korában, 1990. május 15-én elhunyt Bíró Lucián a két világháború közötti kisebbségi szellemi életünk ismert személyisége volt. Bencés szerzetesként gimnáziumi tanári képesítést is szerzett és az egyetlen szlovákiai magyar klasszikus gimnáziumban, a komáromiban tanított. Két-három laikus tanártól eltekintve bencés tanárok működtek ott, és több kitűnő szakember, pedagógiai- és tankönyviró volt köztük. így például a természettudományokban Horváth Cézár, a matematikában Gidro Bonifác, a magyar nyelvtanban pedig Bíró Lucián. Ö 1924-ben a gimnáziumok első osztálya számára irt magyar nyelvtankönyvet, s ugyanabban az évben olyan munka is megjelent tőle (Magyar helyesírási szótár), amely nemcsak a diákság, hanem a felnőttek műveltségét, anyanyelvi színvonalát is emelte. Újságíró és lapszerkesztő is volt. Elsősorban katolikus hitbuzgalmi lapokat (Szűz Mária Új Virágos Kertje, a Komáromi R. Kath. Autonóm Egyházközség Értesítője) szerkesztett és az ugyancsak katolikus tanügyi lapnak, a Világosságnak főmunkatársai közé tartozott, de az 1929 és 1938 között megjelenő komáromi diák- és cserkészlapnak, a Tábortűznek szerkesztését is ö irányította. A lapon Mrenna József érsekújvári tanár és országos magyar cserkészparancsnok volt feltüntetve szerkesztőként, de mindenki tudta, hogy a tényleges szerkesztők Biró Lucián és tanártársai. Sok tartalmas cikket írt a Tábortűzbe ás vezércikkíróként a meglepő újságírói fogástól sem riadt vissza. így például egyik vezércikkének ezt a szenzációs címet adta: Kalocsai Géza a prágai Spártából átigazolt a füleki FTC-be. A szövegből aztán rögtön kiderült, hogy a valóságnak meg nem felelő cím csak arra szolgált, hogy a lap olvasói a vezércikkbe is beleolvassanak. A szerző a továbbiakban krir tikai bonckés alá vette azt a rossz, henye szokást, hogy az újságolvasók tetemes részét csak a szenzációk érdeklik, és a szellemi fejlődésüket elősegíteni akaró írásokat mellőzik. Bíró Luciánnak 1945 és főleg 1948 után félreállítás. üldözés és elhallgattatás lett a sorsa. Komáromból szlovák környezetbe helyezték, s csak nyugdíjasként mehetett vissza kedvelt városába, pedagógiai és publicisztikai tevékenysége színhelyére. Fél évvel a halála előtt szép megtiszteltetésben volt része: a magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány a Márton Áron emlékérmet adományozta neki. A szlovákiai szellemi hagyományokban az elhunytnak megbecsült, megérdemelt helye lesz. TURCZEL LAJOS HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK SZÍNHÁZ Herodes és Herodiás Április végén — a Szlovák Nemzeti Színház fennállásának 70. évfordulóját köszöntve — tűzte műsorára a jeles szlovák költő nevét viselő pozsonyi színház Pavol Országh Hviezdoszlav 1909-ben írt és sokak által mindmáig inkább könyvdrámának tartott ötfelvonásos színművét: a Herodes és Herodiást. Erre azért érdemes figyelmeztetni, mert az elmúlt évad talán legizgalmasabb, művészileg is tökéletesen végiggondolt előadását láthatja majd, aki jegyet vált az őszi újrajátszások bármelyikére. A nehézkesnek tartott drámai szöveg átígazítását Štefan Moravčik végezte el. Alaposan belenyúlt a hviezdoslavi szövegbe, de a szerző és a mondanivaló iránti tisztelettel. Úgy, hogy az antik környezetben játszódó és a hajdani zsidó társadalom erkölcsi bomlásáról szóló történet — a maga emberi és szociális utalásaival együtt — csakis a máról szól. Teszi ezt annak ellenére, hogy a novemberi fordulat óta a színielöadásokat illetően is más mérce alkalmazandó; elvégre a korábban szokásos színpadi üzengetés helyett manapság inkább a nyílt beszéd, a szó legnemesebb értelmében vett színházi élmény a divat. Feltéve, ha igazán jó egy előadás. És a pozsonyi Hviezdoslav Színházban április végén repertoárra került Herodes és Herodiás az utóbbiak közül való. A szövegigazítást vállaló Štefan Moravčik és a rendező: Miloš Pietor érdeme, hogy felismerték: ennek az előadásnak — a hajdanvolt időket idézgetve — már nem tanácsos színpadi metaforákban fogalmaznia. Ellenkezőleg : a Hviezdoslav-dráma valamenynyi színpadi helyzetének és szinte valamenynyi mondatának elevenbe kell vágnia. Úgy, hogy a színpadon pergő cselekmény adjon diagnózist államunk hétköznapjairól; ha úgy tetszik, hát hétköznapjaink államáról — de legfőképpen az itt uralkodó erkölcsökről. A Miloš Pietor vezette gárdának az arab-zsidó konfliktus csupán apropó ahhoz, hogy a Hviezdoslav Színház színpadán egy aktuálpolitikai színjáték elevenedjék meg. Akár iskolapéldájaként annak, hogy miként lehet a régi világot új szemmel nézni. A céltudatos rendezést ebben a Milan Čorba tervezte kosztümök éppen úgy segítik, mint a Ladislav Vychodil a|ánlotta s a cselekmény eredeti helyszíne által ihletett díszletek. Az átmeneteket Svetozár Štúr zenéje teszi gördülékennyé. Ebben a jól megkomponált hangulatban rendezői bravúrnak számítanak azok a képek, amelyek Bibliából ismert jeleneteket idézik; valamint a zárókép gondolati felépítése is, amikor a sajátos világlátású Herodes a hatalmi tobzódások asztalánál végülis egyedül marad. Rendre jó alakítást nyújtanak a színészek is. A kisebb szerepek életre hívói elsősorban karaktereket próbálnak körvonalazni; míg a két címszereplő: Martin Huba és Emilia Vášáryová tehetsége teljes skálájának felmutatásával jeleskedik. Miklósi Péter A Csemadok negyvenéves történelmének talán leggyakoribb rendezvényei a járási dal- és táncünnepélyek voltak. Sok ünnepélyt látogattam meg táncosként, nézőként, most pedig a Csemadok KB kulturális hetilapjának munkatársaként a látogatás majdnem kötelességemnek érzem. Nem lenne fontos; mégis idetartozó: szeretem a járási rendezvényeket. Mig a központi fesztiválokon és versenyeken többnyire a színvonalra vagyok kiváncsi, nézőként, firkászként is elvárásaim vannak, addig egy regionális ünnepélyen tudom igazán jól érezni magam. Ott valóban lehet ünnepelni, összejönni csodálatos falusi emberekkel, akikkel olyan jókat lehet énekelni, táncolni, beszélgetni, borozgatni, hogy az felér egy folklorista gyűjtőútjával. Sok kis csoport éneklő, muzsikáló, hagyományait felelevenítő kisközösség jön össze. Néhányuk az év folyamán csak itt kap fellépési lehetőséget. Tehát járási dal- és táncünnepélyen jártam. Nem újság, csak kíváncsi voltam, hogyan éli át egy járási rendezvény „forradalmi" változásainkat, hol csapódik le ez műsorában, szervezésében és természetesen hangulatában. Elmentem, és azóta mérges vagyok. Két héttel az egyik ünnepély előtt egy közel kétezres község tanítójával beszélgettem (egyébként az egyik hagyományőrző csoport vezetője). Azzal búcsúztam (volna) el tőle, hogy majd találkozunk az ünnepélyen. ,Az idén nem megyünk" — mondta ő. Csak nem szűnt meg az általam is igen kedvelt csoport — kérdeztem tőle, majd kiderült, hogy az idén nem férnek be a műsorba. Nincs mikor fellépni, mert budapesti vendégművészek érkeznek. Nagyon jó — gondoltam. Bizonyára meghívást kapott valamelyik színvonalas társulat és végre nemcsak nagyvárosi művelődési házban, hanem egy kisváros rendezvényén is láthatjuk. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a plakáton a Mikroszkóp Színpad művészeinek társaságában Sass József nevét láttam. Rajtuk kívül a műsorban helyet kapott a járás két együttese, vendégként a Szőttes és egy magyarországi (különben nagyon színvonalas) fúvószenekar. Azt hittem, valóban jó profimüsort kapok, de bánatomat és mérgemet ők sem orvosolták. Végignéztem a Mikroszkóp Színpad műsorát és eszembe jutottak a somodi művelődési tábor színházi foglalkozásai, ahol néhai Montágh Imre beszélt egyszer a „hakni"-ról. Hakni volt ez a javából. A két évvel ezelőtt televízióban elpuffantott poénok a színpadon látott ripacsság hátborzongatóan gyönge produkciót eredményezett, melynek alcíme a következő lehetett volna: „Ide jó ez is." Ha nem lépett volna fel a Defekt Duó, a vidéki közönség kifütyülte volna a rendezvény úgymond „főműsorát". A néző nem azért vett jegyet, hogy egy ripacs műsort lásson, hiszen joggal várhatta el, hogy a naponta változó Közép-Európa egy hivatásos humoristának naponta ihletet, új poénokat és új műsorokat szolgáltat. Lovász Attila 9
