A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-27 / 30. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma

Miről gondolkodom

Min töröm a fejem, mi foglalkoztat leggyakrabban? Talán nem is ezek a legfontosabb kérdések. Hiszen a mai gubancos, bonyolult életünkben (azt hiszem mindenkit) sok minden érdekel és foglalkoztat, de mindezt egy konstruktív egésszé összehozni legfeljebb két gépelt oldalra, szinte lehetetlen. De azért megpróbálom. Hátha ?... Mert ha kísértetünk nem sikeredik konstruktiv egységgé, akkor semmi értelme az egésznek. Hisz konstruktivitás nélkül sokan beszélnek és írnak, és jól meg is élnek belőle még ma is, de főleg a múltban volt meg az ilyen lélek nélküli szellemi kalandozásnak az aranykora. Kiváltképp akkor, ha tetszetős szervírozás varázsának, bűvöletének kíséretében tették azt.

Ugyanis csupán megállapítani valamit, valami negatívumot vagy rosszat és fellázadni ellene kritikus szándékkal, az csak rebeláció. Történelmileg rögzíteni valamit és leírni annak módját és formáját, hogy miképpen jutottunk el a konstatált állapothoz és eseményhez, helyzethez és valósághoz, az még mindig csak üres szalmacséplés. De teljes felelősséggel papírra vetni, hogy miként jutunk ki a kátyúból, az már konstruktiv hozzáállás. No ez a hozzáállás, a felfogás kérdése az úgynevezett koncepció megfogalmazása. Ezek azok, amik legjobban foglalkoztatnak és amiken legintenzívebben töröm a fejem.

Ha csak egy kissé figyelgetünk. könynyen észrevehetjük, hogy kommunikációs eszközeink (újságok, televízió, rádió) tele vannak csupa ellentmondásos töltetű mindenféle baklövések csupasz tényének beharangozásával, de arról, hogy aki ilyen baklövéseket elkövet, főleg államférfiúi beosztásban, vagy politikusként, annak ott tovább helye nincs és nem is lehet, arról inkább senki nem szól és nem ír. Hiszen tudvalevő, hogy senkinek nincs joga kísérletezni a nép és a közösség számlájára — rovására, és tanulgatni a demokrácia művészetét. Mint ahogy ahhoz sincs senkinek joga, hogy megfosszon valakit attól, amire a puszta megszületés ténye jogosítja fel az embert. Csak annak lehet ott helye, aki mindezeket kifogástalanul alkalmazni is tudja.

Itt joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy ki tudná azt előre garantálni, hogy kiben mi lakozik, tudja-e, vagy sem? Semmi esetre sem lehet az a mérvadó, hogy ki-ki mennyire tájékozott a történelem útvesztőjében, az irodalom rögös vagy sima labirintusaiban, vagy akár a

jogtudomány tekervényes buktatóiban, de az már hangsúlyozottan igen, hogy logikailag mennyire fejlett az illető. Meg tudja-e különböztetni az anyagi igazságot a filozófiai igazságtól vagy sem. Mert ha nem, akkor könnyen mellékvágányra kerülhet a bármilyen jószándékú ambíció. Ilyenkor aztán csupán annyit szoktak mondani, hogy valahol elhibáztunk valamit — pardon. Csakhogy akkor már rég késő, mert tévedésünknek beláthatatlan következményei lehetnek. A történteket pedig már nem lehet meg nem történteknek tekinteni. Engedtessék meg, hogy a szocialista filozófia egyik alapvető tantételét idézem: „Az eddigi társadalmi formációk azért váltották fel egymást, mert állandóan megmaradtak a motivációs ellentmondások és ellentétek, de a szocializmus ezeket az ellentéteket — ellentmondásokat maradék nélkül felszámolja és eltávolítja az emberi társadalomból, és ezzel megszünteti a feszültséget és megteremti a kommunista társadalom állandó boldog korszakát, melyet már nem vált fel semmilyen társadalmi formáció az emberiség életében." Uram bocsá', és lám mi történt ? Hadd ne részletezzem.

Hasonló dolgok gyakran csak látszólagos kicsiségeken múlnak. Éspedig, hogy nagyon könnyen (hézagos logikai képességeink következtében) hajlamosak vagyunk összetéveszteni és felcserélni az anyagi igazságot a filozófiai igazsággal. Mert hogy van külön ilyen és külön olyan igazság — azt hiszem — az nem vitatható. Ez matematikailag is nagyon könnyen bizonyítható. Ám lássuk: 3 diák kibérel egy szobát, öszszesen 300,— Kés ért, mely összegből 100,— Kés esik egy diákra. Alighogy kifizették az összeget, a háziasszony saját lányától visszaküldött nekik 50,— Kés-t. Útközben a kislány eltett magának belőle 20,— Kés-t, és 30,— Kés-t adott csak vissza nekik, vagyis fejenként 10,— Kés-t. Ezekután csak 90.— Kés-t fizettek a diákok fejenként. Most már aztán megejthetjük a logikai ellenőrzés próbáját. 90,- X 3 - 270,- Kés +

20,— — 290,— Kés. Hol a hiányzó 10,— Kés? No ez az a filozófiai igazság, melynek az anyagi igazsághoz és a fejlett logikához csupán annyi köze van mint a tyúknak az ábécéhez.

Minden emberi cselekménynek ez a titka, és ebben rejlik a siker és a kudarc sorsa. Még a társadalmi vállalkozásoké is, nemcsak a gazdasági-, pénzügyi-, belügyi-, oktatásügyi-, kulturális-, stb., stb., tevékenységeké. A nagy kérdés most már csak az, hogy ez a nélkülözhetetlen tulajdonság megvan-e az emberi faktorban, vagy nincs ? Ha megvan, úgy nincs baj. Ha nincs

éppen?

meg, akkor vagy tudatosítja az ember magában és önszántából félreáll — (ez a jobbik eset) — vagy nem tudatosítja. Ha nem tudatosítja, és nem is áll félre, ez hazardírozás és ez már nagyobb baj, főleg a társadalomnak. És itt kezdődik a közügy, mely közösségnek én is aktív tagja vagyok. Ezért ez már engem is érint és intenziven foglalkoztat. Azért éppen itt, éppen most és éppen erről gondolkodom.

SOÓS BÉLA

Miről gondolkodom éppen? Egy ilyen történelmi útkereszteződésen, amilyen jelenünk, rengeteg kérdés izgat és kell is, hogy izgasson. Elsősorban a legnagyobb, térségünk globális kérdése: felül tud-e Kelet-Közép-Európa emelkedni önmagán, ki tudja-e kerülni a rá leselkedő veszélyeket és el tud-e végre indulni az igazi demokrácia útján? Mielőtt a kedves olvasó — akinek vélhetően elege van az elmúlt hetek tömény politizálásából — becsukná és félretenné a lapot, szeretném elmondani, hogy itt éppen nem politizálni szeretnék. Véleményem szerint ugyanis ez elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Leírtam már máshol, itt is szeretném aláhúzni, szerintem az igazi demokrácia az emberi szívben és az emberi agyban kezdődik; ilyen értelemben a kérdés kulturális probléma is. Az igazi demokrata először önmagával kell, hogy tisztába jöjjön; jóakaratú, szilárd erkölcsi alapállású, nyitott gondolkodású demokraták nélkül minden elképzelhető, csak demokrácia nem. Csak ennek függvénye lehet a gyümölcsöző kulturális együttélés, s ezen az úton — amelynek közös útnak kell lennie — épp a többségi nemzetre vár a nagyobb lépés megtételének történelmi feladata. Az itt élő magyar nemzeti kisebbség tudatában ugyanis — természetesen érthetően, történelmi okokból — véleményem szerint a kelleténél mélyebben jelen van az összezártság tudata; ennek az egymásrautaltság tudatává kell válnia, de itt már nemcsak a mi részünkről, hanem hangsúlyosan a többségi nemzet részéről is. Ehhez hatalmasat kell lépniük, s hogy jeles gondolkodójukat. Kusý professzort idézzem, le kell vetniük gátlásaikat, meg kell ismerniük igazi történelmüket (nekünk, Csehszlovákiában élő magyaroknak is a sajátunkat!!!), el

kell szakadniuk az elavult, százötven éves gondolati sémákhoz való görcsös ragaszkodásaiktól, amelyek csak elszigetelnék, a rohanó összeurópai fejlődéstől pedig egyre inkább leszakítanák őket, s amelynek mi is nagyon megéreznénk visszafogó hatását. Ez természetesen elsősorban a szlovák értelmiség nagy feladata, ám ezen a nehéz úton nekünk is feltétlenül segítenünk kell őket.

Évekkel ezelőtt olvastam egy gondolatot és akkor, heves fejjel, azon frissiben nagyot legyintettem rá. A gondolat körülbelül eképpen volt megfogalmazva : nagyon kell vigyázni a politikai döntések erkölcsösségére, mert az erkölcstelen döntések bűntudatot okoznak, éveken, évtizedeken át nyomasztják elkövetőiket, haszonélvezőiket és ezáltal bénítóan hatnak önnön szabad fejlődésükre. Amikor ezt a gondolatot elolvastam, megvallom, nem értettem egyet szerzőjével. Úgy éreztem, a huszadik századi európai történelem éppen számos erkölcstelen döntés sorozata, s íme, Európa áll és virul és a jelek szerint rá sem hederít jelen állapotaink erkölcstelen előzményeire. És íme, mi történik napjainkban, mi történt a közelmúltban? Arra kell rájönnöm, hogy a történelem fényesen visszaigazolja a fenti gondolat igazát. Szlovákiát, Romániát, bizonyos értelemben Jugoszláviát is máig nyomja Trianon (mint ahogy nyom minket is, egy másik szemszögből nézve a problémát). És láss csodát, világ, nemcsak a politikusokat, de az értelmiséget is vagy csak pszeudeoértelmiséget ? Hol kezdődik egyáltalán az értelmiségi ebben a térségben és hol a politikus? (Nézzük meg a Szovjetuniót, Jugoszláviát, a Balkánt, a /volt?/ NDK-t, de Lengyelországot is ? Miért lett tele a Szolidaritás-kormány nadrágja a német újraegyesítéstől?)

A sajtó mostanság azzal van tele, hogy világszerte a nacionalizmusok újraéledését tapasztalhatjuk. Én ezzel a felfogással nem értek egyet, szerintem ez egy nagyon felületes nézőpont. Létezik német nacionalizmus? Létezik. Miért nem éled újra Belgiumban vagy Franciaországban ? Miért nincsenek nemzeti villongások Svájcban, Finnországban vagy Svédországban? Miért ott vannak, ahol vannak? Finnország és Svédország közt nem lenne ok határvitára? Dehogynem! Megoldást hozna egy ilyen vita ? Ők is tudják, hogy nem. A megoldást máshol keresték és találták meg.

Az emberek kollektív jogait nem lehet büntetlenül megvonni. E téren is léteznek (viszonylag) erkölcsös és erkölcstelen megoldások. A huszadik század végén az emberek a jelek szerint újragondolják önmaguk helyzetét. Nem akarom azt írni, hogy új öntudatra ébrednek, mert nem teljesen erről van szó, s méginkább nem egy múlt századi értelemben (bár ez sem lehet szabály, vannak csoportok, ahol meg éppen

6