A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-27 / 30. szám
/ / Rovatvezető: MACS JÓZSEF erről van szó, de ez megközelítésünk szempontjából a másik oldal, s épp az eddigi mechanizmusok éltetője, amely az erkölcstelen állapotok fenntartására, sőt, fokozására törekszik). Véleményem szerint tehát ahol a problémát elfogadható szinten, viszonylag erkölcsösen rendezték, ott az emberek szabadnak érzik magukat, és ott nyugalom van. Az erkölcstelen megoldások azokban — és erőszakolt fenntartásuk — jelentik azokat az elsődleges kiváltó okokat, amelyek miatt a nacionalista feszültségek problémája kiemelt sürgősséggel lenne kezelendő. Kérdés, képes-e erre a politika és szerintem nagy kérdés az is, elég-e erre a politika. Ideális megoldás persze nem létezik) de hogy ez a megoldatlanság mekkora társadalmi erőt jelent, mutatják — más és más indíttatással, de egyaránt hatalmas hőfokkal — az országukból a bizonytalanságnak nekivágó keletnémetek, bulgáriai törökök, romániai románok és magyarok tízezrei. Van egy nagyon kedves emlékem Komáromból. Talán három évvel ezelőtt történt a Jókai Napokon, hogy az egyik hétvégi előadáson, a zsúfolt terem ünnepi hangulatának majdhogynem a csúcsán, a műsor kellős közepén egyszer csak teljes sötétségbe borult a terem. Az áramkiesés sújtotta a város felét és jó fél óráig tartott. A többszáz főnyi közönség először zavarba jött, nem tudta, mit kezdjen magával. Gyufák lobbantak, nemsokára egy két gyertya is előkerült, voltak, akik provokációról suttogtak, némelyek fütyülni kezdtek. A néhány percnyi tanácstalanság után egyszer csak honnan, honnan nem, a vaksötét teremben felröppent egy dallam, egyik legszebb népdalunk hangjai. A közönség azonnal vette a lapot és a dallam pillanatok alatt hatalmas folyammá duzzadt. Az elsőt követte a második, harmadik dal, a közönség megértette, miről van szó és a félórás sötétségbe boríttatás csodálatos közösségi élménnyé változott. A szellem hatalma ülte ott diadalát, az érettség és a szellemi felnőttség pár perc alatt évszázadokat lépett át. Tudom, nem mindig lehetséges, de ilyen utakat kellene keresnünk; az itt állok, másként nem tehetek hatalmas igazát. Aztán befelé: befelé is rengeteg a tennivalónk. Struktúráink az ötveneshatvanas évek viszonyait tükrözik, egyre nyilvánvalóbb, mennyire elavultak. A korhoz kell igazítanunk őket; ne várjunk „jó" hagyományaink szerint az utolsó, elkerülhetetlen pillanatig. Erről, úgy gondolom, a közeljövőben részletesebben is kell majd beszélnünk. CSÁKY PÁL MITOSZI Fotó Krá! Péter ••• Böhm József már ifjúkorában, századunk első évtizedeiben eljegyezte magát a kultúrával, ezen belül is az öntevékeny színjátszás állt legközelebb a szívéhez. Éppen néhány esztendővel ezelőtt Zsélyben kedves, bensőséges összejövetelen emlékeztek meg az első helyi színjátszó csoport megalakulásának 60. évfordulójáról. A zsélyi színjátszó mozgalom történetét felidéző ünnepség középpontjában az akkor 80 esztendős Böhm József állt, akinek neve és személye elválaszthatatlanul és immár örökre összeforrt a zsélyi színjátszás történetével. Nemcsak megszervezte az első műkedvelő színjátszó együttest, hanem hat évtizeden keresztül szinte minden évben vállalkozott is egy-egy új színdarab, kabaré betanítására, rendezésére. Sőt, számos darabban ö maga is szívesen vállalt szerepet. Olyan híres színművek rendezése fűződik nevéhez, mint a Revizor, a Noszty fiú esete Tóth Marival, a Bikaviadal, hogy csak néhányat említsek. Az ember kézbeveszi a tollat, s megpróbálja a lehetetlent: megállítani az időt. Rögzíteni azt a pillanatot, amely láthatatlan folyamatként hömpölyög bennünk és rajtunk kívül, s amely úgy vált jelenből a múltba, hogy e váltás határát sem érzékelni, sem mepvonni Ne felejtsük el Bőhm Józsefet! A darabrendezés és színjátszás terén szerzett gazdag elméleti és gyakorlati tapasztalatait a Csemadok Nagykürtösi Járási Bizottsága dramaturgiai szakbizottságának tevékeny tagjaként más színjátszó csoportok rendezőivel és szereplőivel is szívesen megosztotta. Böhm József a történelmi-honismereti szakbizottság munkájából is kivette a részét, hiszen mint buzgó helytörténész bőséges ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezett. Külön fejezetet érdemelne régészeti tevékenységének és az általa Zsély környékén feltárt avar kori sírokban talált tárgyaknak a bemutatása. Ugyancsak külön említést érdemelne természetvédelmi tevékenységének elemzése. Neki köszönhető, hogy szőném vagyunk képesek. Valamikor ezt az „éppen-most"-ot megpróbáltam versbe — verssé — fogalmazni, a versritmus kettétörésével, a vers-zene- és sor kettémetszésével, ami, papírra rögzítve, úgy-ahogy sikerült is. Ám a valóságban, mire az egészet egybefogtam, már ismét egy más jelenidö bukott át a kimerevitett verssorokon. S a kettő már nem volt ugyanaz. Nem lehetett ugyanaz! Sem a cselekvés, sem a cselekvés rögzítése. De nem csupán ezért. A külső körülmények is megváltoztak — megváltozhattak — közben. Meglehet, a cselekvés első pillanatában még az ablakon túl ragyogóan sütött a nap, de amikor elértem a szöveg — az idő — kettétöréséhez, már árnyék borult a tájra. Mindez fordított sorrendben is követhette volna egymást. S akkor még az évszakról nem is szóltam. Vagy a szélről, esetleg a szélcsendről, a falombok mozgásáról, a külső zajokról. Egyszóval az az idő már nem ugyanaz az idő volt; a jelen múlttá válásának egészére persze ezek a külső körülmények nincsenek hatással, mert nem is lehetnek. De mégis más jelenidő lesz múlttá, ha szélvihar zúg, ha hóviharban járunk, vagy ha napsütötte réten heverészünk. Mert külön-külön ezeket az időket másként éljük meg. Azazhogy másként éljük múlttá, múltunkká. És ezekből a kicsike töredékekből szerveződik egybe a történelmi időnk; az egy emberé, a közösségeké, a népeké, az emberiségé ... Ezt az átváltozott időt — ami végső soron már nincs is: elmúlt! — hordozzuk magunkban. Lehetséges, hogy ez az a mítoszi küszöb, ahol a „világmindenség verbális kisajátítása" véget ér — vagy éppen elkezdődik...?! kebb pátriájában számos értékes fa, növény, virág és természeti képződmény védetté lett nyilvánítva. És akkor még nem szóltam a motorizmus fejlesztésében szerzett érdemeiről. Azon gépkocsivezetők közé tartozott, akik még a húszas évek elején szereztek hajtási jogosítványt. A nemrég elhunyt Bőhm József gazdag életútjának értékelésére és sokoldalú munkájának méltatására nem vagyok hivatott. Viszont szeretném remélni, hogy tisztelői és követői között lesz majd vállalkozó, aki sokirányú munkásságát tanulmányba, netán kötetbe gyűjti. Bízom abban is, hogy Zsély községben a hálás utókor kieszközli majd, hogy a falu nagy tudású helytörténészéről utcát neveznek el, esetleg emléktáblát helyeznek el családi házának falán. BODZSÁR GYULA 7
