A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-27 / 30. szám
vinni a gyermeküket. Én viszont inkább azt gondolom, hogy az annyiszor csalódott magyar szülő nem akar bizonytalanságban maradni a gyermekével. így aztán a tiszacsernyöi példa önmagáért beszél. A hetvenöt százalékos magyar lakosságú kisvárosban a hat óvoda mind szlovák nevelési nyelvű ... írásbeli kétnyelvűség sincs Németh Klárát, a városi nemzeti bizottság titkárát arról faggatom, milyen Tiszacsernyőn a hivatali érintkezés nyelve? Hét és fél alkalmazottjuk van, a takarítónőt is beleértve, mondja, s hat és fél magyar nemzetiségű. Az elnök, Petro János, magyar, az alelnök Ladislav Andrášek szlovák, aki csupán ért magyarul. Az ügyfelekkel általában magyar nyelven értekeznek, de a beadványaikat szlovák nyelven kérik tőlük, úgy is válaszolnak rájuk. Arra a kérdésemre, hogy miért van ez így, a városi nemzeti bizottság titkára nem tud válaszolni. — így volt. Ezt örököltem. Nálunk a szlovák a hivatalos nyelv. Mióta világ a világ, itt ennek 1947 a kezdete, az ügyfelek írásban szlovák nyelven fordulnak az őket képviselő, érdekeiket védő és kifejező hivatalhoz, így szokták meg, vagy inkább Így szoktatták meg velük. A szegény polgártársak közül aztán sokan házalnak, vagy egyenesen a hivatalba jönnek, s megkérik a városi nemzeti bizottság valamelyik alkalmazottját, írja meg helyettük szlovákul a kérelmüket. Ezt valaki mindig meg is teszi, s ezután következik, ami az európai gondolkozás számára felfoghatatlan mert annyira érthetetlen, hogy a magyar polgártárs a városi nemzeti bizottság alkalmazottjával megiratott szlovák nyelvű levelet hivatalosan átadja a vnb magyar alkalmazottjának. S nekem ezzel az eljárással kapcsolatban az a szerény kérdésem: — Tiszacsernyőn nem lehetne a magyar polgártársnak magyar nyelven megfogalmazott beadvánnyal fordulni az őt képviselő magyar vnb-alkalmazotthoz? Kimondatlanul még mindig a Szlovákiában szlovákul! gyakorlat él tovább a rossz emlékű negyvenöt utáni esztendőktől napjainkig? De akkor milyen Tiszacsernyőn a magyarok egyenjogúsága ? Petro Jánosnak, a városi nemzeti bizottság elnökének sürgősen Prágába kell utaznia, de azért még jut ideje arra, hogy elbeszélgessen velem. Néhány társával februárban került a kisváros élére s rokonszenves elszántsággal akar szembenézni a valós problémákkal, a városfejlesztés gondjaival, beleértve a jogos nemzetiségi igények kielégítését is. MÁCS JÓZSEF Fotó: Méry Gábor Amint megszólal — jelenség. Árad belőle a mondanivaló. Árad és magával ragadja azt, aki hallgatja. Üzenete van. Az általa megformált vers nemcsak a költő üzenete, hanem az övé is: „Figyeljetek! Ez történik velünk, körülöttünk!” S Illyés Kingára nem lehet nem odafigyelni. Mint ahogy annak idején nem lehetett nem végighallgatni a Fagyöngy című lemezét vagy a magnókazettán rögzített Lírai oratóriumát. Az első pillanatban belemart az idegeinkbe, és nem engedett el. Ez van, tessék hát vele foglalkozni! Illyés Kinga marosvásárhelyi előadóművész fellépéseit 1985 óta nem engedélyezték Romániában, s azóta külföldön sem járt. Korábban Amerikába ugyan eljutott, de tájainkon idén júniusban vendégszerepeit először. Hadd tegyem szégyenkezve hozzá, Pozsonyban foghíjas nézőtér előtt... Ki ez az ember, aki „éli" a verset, s közben elégeti önmagát, hogy megperzseljen másokat ? Aki úgy beszél műsorairól, mint élete egy-egy darabjáról? Aki úgy érezte, eltaposták, amikor nemzetközi szerzői jogra és egyéb engedélyek hiányára hivatkozva Oriana Fallacci megtiltotta, hogy műsoron tartsa az írónő „Levél egy meg nem született gyermekhez" című kisregényéből kialakított monodrámáját, melynek az „Egy nő, aki virágot akart szakítani... "címet adta. Pedig óriási energiákat fordított rá, míg a monológgá gyúrt szövegből olyan erővel tört fel a dráma, hogy szakma és közönség egyaránt kénytelen volt fejet hajtani előtte, s így lett Illyés Kinga a legnagyobb romániai szakmai elismerés, az Ateme-dij birtokosa. Egy nő, aki virágot akart szakítani Pedig ö csak „virágot akart szakítani", másoknak is ... Összetörték, de dolgozott tovább. Újabb műsor. Újabb letiltás. Most már politikai okok folytán, mert a következő összeállítás, a Hantafü is túl merészre sikeredett. Tilalomfák, letiltások. „így nem lehet dolgozni. Betelt a pohár! El innen!" — tört elő a reménytelenség Illyés Kingából, de megtorpanása csak nagyon rövid ideig tartott. Kemény székely ember, önmagához is szigorú. „Ha elhagynám az országot, ahol élek, nem lenne többé jogom a szóhoz" — mondta, s maradt. Dolgozott tovább. Munkahelyén, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított, ugyanakkor készült egy Dsida-műsorral, noha semmi reménye nem volt rá, hogy bemutassa. És megtörtént a tejszínt vajjá köpülö kitartó egér csodája — a romániai forradalom. A tettek tettekre ösztönöznek s Illyés Kinga is nekilátott a Dsida-müsor befejezésének, de a marosvásárhelyi események eltérítették ettől a szándékától. „Karácsony és húsvét között" egymást érték a történések Erdélyben, s e történések nem távoli szemlélője, hanem közvetlen átélője volt a művésznő. így született meg e néhány hónap történéseit ismertető, évtizedek, évszázadok fájdalmát magába sűrítő összeállítása, a Szabadnak tenni mit jelent? Karácsony és húsvét között Erdélyben. Ezzel a műsorral mutatkozott be Pozsonyban ahol az előadás után alkalmam volt elbeszélgetni vele. Itt kértem meg rá, mutatkozzon be a Hét olvasóinak is: — Háromszéken születtem, Bereck nevű községben. Háromszék a Kárpátok keleti hajlatában fekszik, valamikor Magyarország legkeletibb csücske volt. Bereckről annyit illik tudni, hogy Gábor Áron a székely ágyúöntö szülőfaluja. S ami engem személyesen is érint: Gábor Áron szülőháza a mi udvarunkban állt — a hajdanvolt épület helyén gyerekkoromban még négy hatalmas fenyőfa magaslott. A fenyőket időközben kivágták, de a Gábor Áront idéző emléktábla még ma is megvan. — Az első emlékeid? —■ Háború, menekülés. 1944-ben elmenekültünk Budapestre, ott vészeltük át a háborút. Utána természetesen visszajöttünk Háromszékre, mert családomban fel sem merült az elvándorlás gondolata. Pedig apámnak, aki gyógyszerész volt, jó lehetőségei lettek volna az új alapok lerakására. Hazajöttünk hát — a teljes nyomorúságra, nélkülözésre. Hogy Így alakult, utólag valahogy nem is bánom; sok mindent megtanultunk megbecsülni. A nehéz körülmények között nem volt alkalmam megismerni az elkényeztetés hátrányait. — Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal? — 1953-tól Marosvásárhelyen élek. Ott jártam középiskolába. 1956-ban egy Ady-estet rendeztünk magyartanárom File Panna vezetésével. Neki nagy szerepe volt az életemben, mert Folytatás a 15. oldalon 5
