A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-28 / 52. szám
DUBA GYULA Miért szeretem az anyanyelvemet? © A pályamunkák közlését számozzuk. így könnyitjük meg döntésüket az Olvasói díj odaítélésében. Kérjük önöket, hogy a pályamunkák közlésénekk befejezése után sorszám szerint jelöljék meg a legjobbnak tartott írást, és azonnal küldjék el szerkesztőségünk címére. Szerintem a kérdés nein az igazi. Helyesebb lett volna arról érdeklődni, „hogyan” szeretem anyanyelvemet. Biztosan több százféle változattal feleltek volna. Viszont a fenti kérdésre a világ összes nemzete csak egyetlenegy választ adhat: Azért szeretem anyanyelvemet, mert szüleimtől rámhagyott, legértékesebb szellemi örökségnek tartom. Ám az örökséget szeretni, gyarapítani, ápolgatni kell. Bár kis nemzet vagyunk, joggal lehetünk büszkék magyarságunkra. Ezeréves múltunk fényesen bizonyítja ezt. Minden magyarnak ismernie kellene Faludy György emigráns költő „Óda a magyar nyelvhez” című költeményét, ahol minden szófajt, minden mondatot külőn-külön megénekel, megdicsér, őszinte, meleg hangon. És Faludy Györgynek igaza van, a magyar nyelv - nem vagyok elfogult - gazdag, kifejező, egyszóval gyönyörű. Vegyük csak úgy találomra - az emberi mozgást jelentő igéket: csoszog, tipeg, botorkál, mászkál, bukdácsol, bandukol, kullog, mendegél, ballag, somfordái, oson, lépked, vándorol, járkál, megy, gyalogol, siet, lót-fut, szalad, rohan, stb. Sehol a világon, még az angol nyelvben sincs mindezeknek megfelelője. Anyai öregapám ismert vagy negyven színárnyalatot a lovak színeinek megnevezésére. Őseink igazi szakértelmét látom felcsillanni olyan kifejezésekben, mint vasderes, acélszürke, almásszürke, bogárfekete, éjfekete. Sajnos, a hagyományos falusi élet erőszakos megszüntetésével szókincsünk is sokat veszített. Sok-sok szerszám, munkafolyamat maradt ismeretlen a mai fiatalok előtt. Talán még a spanyol etikettnél is finomabbak voltak öregjeink köszönési formái. Ha a reggelinél találta a szomszéd vagy ismerős a családot, a következő párbeszéd zajlott le köztük: Adjon‘Isten jó reggelt! Adjon Isten! Egészségükre váljon az éjszakai nyugodalom, meg a früstök (reggeli)! Köszönjük, váljon magának is! Tessék velünk (enni)! Köszönön szépen, (hárította el a szives kínálást) csak tessék Isten áldásával! Távozáskor jó egészséget kívánt, amire rendszerint öreganyám válaszolt: „Hallgassa meg a jó Isten! Isten hírével (járjon). Disznóöléskor a szokásos reggeli köszöntések után még hozzátették: Egészséggel költessék el a pecsenyéje! Köszönjük! Része legyen benne! És ez nem csupán betanult rigmus volt, a szomszéd nem maradt ki a disznótorból. Mennyi jóindulat - és emberszeretet áradt ezekből a szavakból.. Hogy „hogyan” kell anyanyelvűnket szeretni, apám esete példázza. Az idősebbek még emlékeznek a háború utáni időkre. Érvényben volt az államilag engedélyezett rablás, a tömeges vagyonelkobzás, a megfélemlítés minden eszközét igénybe vevő szlovákosítás. Apám kimondhatatlanul szerette a földet, a paraszti munkát. A 18 hold mellé bérelt még húsz holdat. Ezért 138 q (!) gabona leadását írták neki elő. Beadta az utolsó szemig hiánytalanul. Dühükben mást próbáltak a hatalmasok. A járásfőnök behívatta Zselizre és közölte vele, hogy „reszlovakizálnia“ kell, ellenkező esetben konfiskálják ez egész vagyonát. Ez 1946 júniusában történt. A magyar rádió májusban jelentette végét az itteni konfiskálásoknak - mondta apám. Erre kézlegyintéssel és trágár szavakkal felelt a járási főnők. És valóban: június 31-én felleltározta egy 15 tagú csoport, csendőrök, párttitkár, jegyző az utolsó szöget is apám házánál. Volt sirás-rivás, nem kell mondanom. Apám egész életének munkája semmivé lett. Többször nógatta a párttitkár: Tóth bácsi, csak egy aláírás, már itt se vagyunk. Apám könnyekkel a szemében intett „nem”-et, szólni nem tudott. Másnap bement Pozsonyba, ahol - isteni csoda folytán - éppen Magyarországról jött küldöttség tárgyalt és éppen a konfiskálásról. Nem akarták elhinni a történteket. Öt autó indult Zselizre, magukkal hozták apámat is. Ahogy tudomrelmozdították a párttitkárt, a csendőrparancsnokot és orron koppintották a járási főnököt, elrendelve a konfiskálás törlését. Sajnos, a telekkönyvben ma is zár alatt van apám vagyona, bosszúból nem törölték. Folytatták a hadjáratot az 1946-47-es deportáláskor is. A bejelentést követően, hogy holnap viszik a családot, húgom - az ijedtségtól-e vagy ismét az Isten rendelésére - megszülte harmadik gyermekét. így elmaradt a deportálás, de öklüket rázva fenyegették apámat még nincs vége a dolognak. A deportálással kapcsolatban meg kell említenem Hajdú László mérnök és Lipcsey György tanár csoportját, akik beadtak egy petíciót a deportáltak éredekében. A mi csoportunk bátortalanabb volt, de azért én is „ültem" négy évet, mint Hajdúék, Lipcseyék. Együtt raboskodtunk Handlován, Jáchymovban, „hazaárulás", „állemellenes összeesküvés” vádjával. Minket csak húsz év múlva, 1969-ben rehabilitáltak. Örökös, soha ki nem mosható szégyenfolt volt és marad a szlovenszkói magyar írók, költők lelkén, hogy egyes-egyedül Fábry Zoltán ragadott tollat a deportáltak érdekében. Valamennyien földbe húzódott gilisztaként hallgattak! Bezzeg most döngetik a mellükett féltéglával, ők az igazi magyarok! Ókét elnyomták! Szenvedtek! Hej, próbálták volna meg Jáchymov poklában az aknamélyítést, ahol percenként 250 liter radioaktív víz hullott ránk! Ahol több rabtársam örökös nyomorékká töpörödött, soknak 1-200 darab gennyes daganat borította a testét! Akkor kellett volna megmutatni, ki a legény a gáton, amikor a kiállásért vagyonelkobzás, börtön járt! Bizony, vannak ilyen pitiáner lelkek is. Aki hitvány, gerinctelen emberként, ugyanaz marad magyarnak is. Különösen elszomorító, hogy az áttelepültek és az itteni magyarok közötti házasságok nagy részében a gyermekek alig vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. Ismerek nagymamát, aki 18 évig Pityunak hívta unokáját, ma már Stevkónak szólítja. De írt a költő az anyanyelvűket megtagadó „gyászmagyarok” nevében is ekképpen: Mérges kígyó legyen az eledelünk, Hogyha téged feledünk! Tóth János nyugdíjas bányász, Zseliz Felnőtt kategória A szerelem helyzetei Mielőtt történetembe kezdenék, meg kell említenem, hogy abban az időben hősünk, Bambula úr házassága már erős válságban szenvedett és éppen megfenekleni készült. Hermina nevű felesége ki nem állhatta Bambula urat. Az okokat, melyek a sajnálatra méltó és mindenképpen áldatlan helyzethez vezettek, most ne keressük! Elégedjünk meg annak a ténynek a megállapításával, hogy Hermina semmilyen vonatkozásban nem igényelte Bambulát. A tiszteletreméltó és jobb sorsa érdemes férfiú pedig kitartóan szenvedett. Ereje és férfiassága teljében járt - a negyvenes évei derekán -, nehezen viselte el, hogy asszonyának annyira sincs rá szüksége, mint egy vasalódeszkára vagy mákórlőre. Húsz éve gyermektelen házasságban éltek s bár hajdanán házasságukat kölcsönös érzelmek alapján kötötték, történetünk kezdetén Hermina közömbössége már a kibírhatatlanságig növekedett. Megközelíthetetlensége a tenger hullámai által ostromolt, magányos kőszirt érzéketlen álhatatosságára emlékeztette Bambulát. Asszonya néha ugyan szóba állt vele, sőt a hosszú unalmas estéken sakkozni is szoktak, amikor a televízióban nem találtak nézhető programot, ilyenkor nemes vetélkedő játékokat játszottak. Ám Bambula érzelmi közeledésének legkisebb jelére Hermina visszahúzódott, magába zárkózott és lelke összegömbölyödött, mint a veszélyt érző sündisznó, vágyakozó férje irányába szúrós és mérges tüskéket meregetett és elutasítóan méltatlankodott.- Maradj nyugton, kérlek... ne nyúlj hozzám! Szemében pedig olyan jeges közöny tükröződött, hogy hites férje simogatására induló keze fájdalmasan lehanyatlott és furcsa görcs állt belé, valósággal megdermedt. Bambula úr előtt úgy tűnt fel, hogy vigasztalan és sanyarú helyzetébe kénytelen véglegesen beletörődni. Ám újságolvasó intellektus lévén, váratlanul felcsillant előtte egy halvány reménysugár. Baloldali napilapunkban,a Pravdában egész oldalas hirdetést olvasott egy megjelenő könyvről, amely a következő, sokat sejtető címet viselte: „A szerelem 100 helyzete.” A reklámszöveg ajánló sorai pedig biztosították Bambulát, hogy a könyvben részletesen leírt, száz szerelmi módozat és fogás pontos ismeretében minden férfinak és nőnek paradicsommá válhat az élete (és ágya). Vége a házasságtöréseknek, nincs többé válás, de unalmas együttlel és eseménytelen viszony sincsen! Minden helyzet új meglepetést, új nőt (férfit) jelent. A szerelem 100 módozatának ismerete feleslegessé teszi a futó kalandot, a felelőtlen viszonyt vagy alkalmi szeretőt! Aki a könyvet megveszi és haszonnal forgatja, egyetlen nővel, állandóan friss érzéki örömök között éli le életét. A tennivalókat illetően pedig a könyvet illusztráló, száz színes felvétel minden tévedést és szakmai bizonytalanságot kizár. Bambula bágyadt lelke felderült, szívébe jó remény költözött: még minden jóra fordulhat, sebére van gyógyír, lehet megoldás! Keresni kezdte a jótékony könyvet, azonnal megveszi! A könyvesboltokban érdeklődött, kereste átjárók alatt és kapuk hajlatában, vizsla szemmel kutatott utána az utcai könyvárusok asztalán. Néhány napig nem találta, de amikor a könyv megjelent, egyszerre tele lett vele az utca, a járda és a láthatár. Amerre nézett, mindenütt ezt látta: „A szerelem 100 helyzete.” Bestsellerhez illő, nagy példány számban, 98.- koronáért, hogy Bambula úr - s bárki más - rendbe tegye általa kallódó életét. Akárki mit mond, rendkívüli mű! Kemény fedelén, püspöklila alapon szép fiatal pár szerelmeskedik. Lapjain is szerelmeskednek. minden oldalán ölelkeznek! A két szép fiatal, különféle helyzetekben, száz alakban öleli egymást fáradhatatlanul és boldogan. Látszik rajtuk, hogy a helyzetek és módozatok sokfélesége megunhatatlanná teszi az ölelkezést. Száz színes fényképen két szép fiatal meztelen test szoros kapcsolatban, a szerelem diadalát megörökítendő. Bambula figyelmesen átlapozta a pompás kézikönyvet, valósággal áttanulmányozta és azonnal megállapította, hogy számos elméleti tapasztalattal gazdagodhat általa. Olyan meglepő megoldásokra bukkant, melyekre álmában sem gondolt, amikor a tudatalatti képzelet szürrealista meglepetésekben részelteti az álmodét. Körültekintő és hosszas mérlegelés után kiválasztotta a hetvenkilences módozatot, melyet majd asszonyának felkínál. Nagyon alkalmasnak találta, hogy örömöt szerezzen vele Herminának és elnyerje tartós kegyét! A hetvenkilences testhelyzet lényegesen megnövelheti köztük a harmonikus együvé tartozás felismerésének esélyeit! Nagyon mélyértelmű állapot, felzaklató s egyben megnyugtató, minden apró részletében tartalmaz lényeges új elemeket. A sors azonban több megpróbáltatást és nehezebb tanulságokat tartogatott Bambula úr számára, könnyű siker helyett mély bölcsességet és tartalmas életfilozófiát. Nem úgy indultak a dolgok, ahogy eltervezte. Lefekvés után habozva megérintette neje vállát, hogy komolyan ecsetelje előtte csábító terveit, Hermina azonban hidegen és határozott hangon így viszonyult közeledésére:- Nyughass, Bambula! Ne idétlenkedj, öreg! Fáradt vagyok, aludni vágyok, hát ne macerálj! Oly végleges érvénnyel szólt Hermina, hogy Bambula úr azonnal elhalasztotta a hetvenkilences pozíció gyakorlati taglalását és háborgó belenyugvással a fal felé fordult. Majd máskor, kellő előkészítés után! A kellő előkészítést pedig a következőképpen gondolta el: mindenekelőtt részletesen áttanulmányozta a szerelmi alapmű nem túl gazdag, ám annál magvasabb szókészletét. Aztán bizonyos válogatott szókí-A világ teremtése Megformálta az úr a világot, de nem teremtett jó világot, rossz kedvét belegyúrta, mint aki mindent el akar rontani. Angyalai borzongva látták furcsa, háborgó új világát, ahogy kénes lángban pörögve fortyog a föld. Aztán rápisilt s iszonyú gőzben kikeltek mind a tengerek. (Angyalai szégyenkezve eltakarták az arcukat.) Morgott az úr: „Az Isten verje meg, pokoli már a hőség!" Éz az angyalok zsolozsmázva dicsérték az Urat. Az őstengerben meg kivirágzód az élet. Korcs lények másztak partra. Tobzódott a szűz mezőkön otromba hüllők sokadalma. Két lábra állt a majomős is: „ Te lész az ember. Jó legyél! " Mondá az úr s pihenni tért. . . Az ördög tudja, hol henyél! Dénes György 10
