A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-21 / 51. szám
Lassan bezárul egy újabb kör, eggyel ismét megszaporodtak a fák évgyűrűi, és a mi éveink is. Befejezünk, értékelünk, ünnepelünk. Mindenki másképp. Vagy talán nem is annyira másképp? Karácsony előtt, már az ünnepi hangulatban, Magyarországon jártam, s lehetőségem nyílt arra, hogy megkérdezzek több jelentős személyiséget arról: mit jelent számára a karácsony, a család, s hogy mit vár az idei karácsonytól, mely kívánsága teljesülésének örülne a leginkább. Válaszaikat rögtönözve, különböző helyszíneken, egymástól függetlenül adták - értékeléseik, kívánságaik mégis meglépő hasonlóságot mutatnak. Szeretetet, ép családokat, gazdagabb jövőt szeretnének ... Kedves Olvasóink! Beszélgetőpartnereim: Csoóri Sándor, Czeizel Endre, Székely András Bertalan, Molnár Imre és Lakner Zoltán megbékélést óhajtó kívánságaihoz csatlakozva kívánok mindannyiuknak örömteli, békés karácsonyt! CSANAKY ELEONÓRA A XX. század embere az ünnepekkel nem mindig tudott azonosulni, legalábbis én nem mindig tudtam. Azok az életünkben felgyülemlett megoldatlan kérdések, melyek a hétköznapokon még valamiképp elviselhetők voltak, az ünnepek idején felnagyítódtak, meghasonlásainkat idézték. A legtöbb ünnepem egy picit sebzett ünnep volt mindig, a gyerekkoromat leszámítva. Pedig elismerem, a lélek emelkedettségére ugyanúgy szükségünk van, mint például a nyelvben a remek mondatokra, gyönyörű metafórákra. Mint ahogy enélkül nem létezik nyelv, nem létezik időbeliség, melyben ne legyenek ünnepek. Talán a gyerekkorom karácsonyai voltak csak igazán teljesek. Falun éltem, akkor még teljes volt, ép volt a család, a parasztközösség, amelyhez tartoztam. A falu már a karácsony előtti napokban is rejtegetett valami izgalmat. Amikor pedig karácsony szentestéjén jöttek a kanászok köszönteni, ahogy ostoraikkal durrogtattak, az olyan mágikus és misztikus volt nekem, aminek varázslatosságát és örömét a civilizált ember már elveszítette, talán nem is érti. Később próbáltam ugyan a karácsonyokat abronccsal összefogni, hogy a szeretet hagyományainak megfeleljenek - de ez csak néha sikerült, néha nem. Mindenesetre a karácsony a magambaszállásünnepe volt. Ügy gondoltam, hogy aki képes az emberi szeretetre, annak azért csöndben is szép karácsonyai lehetnek, s én úgy érzem, hogy erre képes voltam. Az igazi ünnep azonban az, amit sokakkal ünnepel az ember. Jó tudni például, hogy a szomszédban is gyertyát gyújtanak a karácsonyfán, hogy örülnek egymásnak az emberek. Ugyanakkor szörnyű a tudat, hogy sok a meghasonlás körülöttünk, s hogy vannak, akiknek nem állítanak karácsonyfát, akik bolyonganak ilyenkor a nagyvárosban, vagy valahol eltorzult élettel, árván töltik el az estét. Ilyenkor, karácsonykor, az ember órájuk js gondol. S hogy mit várok az idei karácsonytól? Az újrakezdők mindig sokat várnak maguktól is és minden olyan alkalomtól, amelyben újrakezdésük távlata megmutatkozik. Most ez a térség újat kezd a történelemben. Tehát minden pillanat, amely előttünk áll, megtelítődhet azzal az érzéssel, hogy nekünk dolgunk van itt, Európa e táján. Az ünnepeket pedig úgy kell megteremtenünk, hogy magunkat gazdagítva majdan az ünnepek telítődjenek meg tőlünk. Én mindig is azt tartottam a legfontosabbnak: az ember a saját belső világát tudja gazdagítani, s akkor az a természetes rend, ami az emberi társadalomban kialakult a hétköznapok és ünnepek cserélődésében, újra helyreáll. Szeretném, ha fölélednének régi hagyományaink, mert az azt jelentené, hogy létrejönne egyfajta különös harmónia, s ez az ünnepek és hétköznapok természetes feszültségében és feloldódásáoan együtt lenne. A karácsonyt gyerekkoromban az ajándék, az ünnep különleges atmoszférája jelentette számomra. Ma már, mint öregedő orvosgenetikus a Megváltó, a Messiás megszületését látom ünnepnek. Hiszen minden kisbaba egy potenciális messiás. Minden kis ember, aki a világra jön, hozza magával a lehetőséget, hogy lehet belőle Jézus Krisztus. Jó és rossz értelemben is: megfeszíthetik, vagy megválthatja a világot. A család a legfontosabb emberi közösség. Egy ember közérzetét, boldogságérzetét sosem az acéltermelés sikere vagy a kukoricatermesztés dönti el, hanem az, hogy megtalálta-e a magánéletében azt a harmóniát, ami szükséges ahhoz, hogy az élet egyéb területein is helytálljon. Sajnos, a család válságban van. A nők munkába állása, a gazdasági nehézségek, még azt is mondanám, hogy a nők társadalmi egyenrangúvá válása - hiszen ma a nőkről két bőrt húznak le - a család helyzetét megingatta. Gondoljunk a válásokra, a csonka családokra, az alacsony gyerekszámra - mindezek nagyon súlyos gondot jelentenek, hiszen a család adná meg nekünk azt a nagyon fontos energiatartalékot, hogy a nehézségeken úrrá legyünk, a bajokat átvészeljük. Nagyon fontosnak tartom, hogy a családnak adjuk vissza a neki kijáró társadalmi tiszteletet és megbecsülést. A család a menedék, ahová az ember a sikereivel, a bajaival, szomorúságaival elmehet, ahol elvonulva a társadalomtól orvoslást talál. Ami pedig a karácsonyi kívánságaimat illeti, hadd legyek kissé patetikus: kívánom, hogy végre jöjjünk rá arra, hogy Közép-Európában különböző nyelven beszélő, de egységes nép él. A genetikai vizsgálatok is egyértelműen azt bizonyítják, hogy például a magyarok és a szlovákok között genetikailag semmi különbség nincs. Döbbenjünk végre rá arra, hogy a gazdag nyugat és Oroszország között van egy közép-európai népesség, amelynek egyszer már végre úrrá kell lennie a múlt hordalékain, rá kell jönnie, hogy nekik az rendeltetett, hogy itt, együtt próbáljanak meg létrehozni egy olyan Közép-Európát, amely végre méltó lesz az európai eszméhez. </> < A karácsony a keresztény ünnepkörben egyértelműen a szeretet ünnepe. Rendkívül nagy szükség van napjainkban a térség viharos átrendeződésének idején, az intolerancia tobzódásának a hónapjai-' ban ennek a szeretetelvnek a középpontba kerülésére. Hiszen objektíve is közös érdekeink vannak, stratégiai céljaink is valahol egy irányba mutatnak, éppen ezért teljességgel érthetetlen az az indulat, ami az egymás mellett élő népek kapcsolatában jelentkezik. Nem egymás rovására, hanem egymás kezét fogva kellene bejutnunk, abba a sokat emlegetett Európai Házba, ami egyébként nagy esélyünk itt az ezredforduló végén. Rendkívüli mozgásban van a társadalom s ez a térség. Ebben a folyamatos változásban stabil pontokra van szükségünk. Mondom ezt annak ellenére, vagy épp azért, hogy az állandó mozgás és fel-14
