A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-21 / 51. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KIÁLLÍTÁS A szülőföld vonzása A közelmúltban a Zselizi Városi Népművelési Központ két kiváló kézpőművész alkotásainak bemutatására adott otthont. A kiállítás keretében idősebb Szűcs László olajfestményeit és pasztelljeit s ifjabb Szűcs László plasztikáit és rajzait tekinthetik meg az érdeklődök. Idősebb Szűcs László már gyermekkorában eljegyezte magát a képzőművészettel. Hogy tudását és képességeit továbbfejleszsze, elhatározta, hogy tanulmányait a Pozsonyi Iparművészeti Szakközépiskolában folytatja. A pozsonyi évek után Brünnben tanult, itt vált grafikusból igazi realista festővé. Iskolái elvégzése óta a lévai Jednota fogyasztási szövetkezet reklámosztályán dolgozik. Elmondhatjuk róla, hogy képzőművészeti alkotásai megvalósításában humánus és természetcentrikus irányzat vezérli. Tájképeinek forrása a szülőföld, a természet és az ember. Mivel Zseliz város szülötte és lakosa, természetes, hogy pasztelljeiben megörökítette szülőföldje újjászületését, de a táj mai állapotát is hitelesen ábrázolja. Képei („Garam-part”, „A Garam”, „Táj Vadalmásnál’', „A Garam Szódónál”, „A Garam Mikolánál”) művészi dokumentumok is egyben s közvetlen kapcsolatot teremtenek az ember, az élet és a művészet között. Csendéleteire a természetes egyszerűség, a kiváló színérzék és a kéz temperamentumossága a jellemző („Krizantémok”, „Mályvák”). Festményei és rajzai mellett Szűcs László domborműveket, szobrokat, modelltanulmányokat is készít. Több jelvény és emlékplakett tervezője. Fia, ifjabb Szűcs László szintén a Pozsonyi Iparművészeti Szakközépiskolá diákja volt. Kisplasztikáiban, domborműveiben és rajzaiban elvont témákkal foglalkozik, melyekben jól érződik az anyaggal való munka szépsége. A képeket és a szobrokat nézve az ember meggyőződhet arról, hogy mindketten szilárdan hisznek abban, amit csinálnak, s hogy amit csinálnak, számukra fontos és igaz. E szép kiállítás látogatottsága és sikere csak bizonyítéka annak, hogy az emberek mennyire érdeklődnek a képzőművészet iránt, s a népművelési központ számára jó tanulság, hogy a jövőben ne becsüljék le a kiállítások jelentőségét. Drobný Zsuzsa HANGVERSENY Az eltérített télapó Nem lehet nagyobb tragédia, ha a puttonyos télapó, aki egész évben sok-sok ajándékot készít a gyerekeknek, nem juthat el hozzájuk. Megeshet bizony, hogy a télapót, aki messzi tájakról érkezik, számos meglepetés érheti, de ki hallott már eltérített télapóról? A cím is fantáziamozgató, így ez a mesejáték biztosan elnyeri a kicsik tetszését. Számos állatszereplője van, s mind-mind ötletes nevet visel: Gazella Gizella, Ali ben Dromedár, Anti lop, na és pérsze itt van a hamiskodó róka, a véresszájú, zord farkas, a szerény nyuszika, de bekullognak a sivatagi meleget hurcoló púpostevék és folytathatnám. A rengeteg váratlan fordulat, sok viszontagság ellenére a télapó, akiért majdnem egy órán keresztül izgul a kis hallgató, természetesen célba ér, így minden gyermek megkapja a meglepetést. A zenés mesejáték zenéjét Presser Gábor, a Locomotív GT együttes tehetséges tagja szerezte, aki elismert szakember Magyarországon. A szereplőket a magyar színészgárda legjobbjai alakítják, a főszerepet maga Csákányi László kapta. Hernádi Judit is jól alakít, Rátonyi Róbert sem marad alább, ám az egyik legkiemelkedőbb alakítást Paudits Béla nyújtja. A mesejátékban ismeretlen, fiatal színészek is játszanak, mint Sumonyi Gizella, Lovas Ágnes vagy Tihanyi Tóth Csaba. Az eltérített télapó című mesejáték, mely a Hungaroton gondozásában jelent meg, egy furcsa műmese. Feltételezéseket és kigondolt szituációkat formál valósággá, szakít az eddigi „télapós" mesefelfogással. Csetényi Anikó nevét idáig nem nagyon hallhattuk, ezzel a meséjével viszont a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is lehetőséget kínál a szélesebb körű kibontakozásra. A Magyar Rádió stúdiójában felvett dramatizált játék érdekes technikai színvonalat képvisel, a szintetizátorok által gerjesztett hangeffektusok is érzékeltetik az egy-egy állatszereplóre leginkább jellemző jegyeket, vonásokat. Ám a lemeztasak címoldalára került színes grafika, mely Navratil Zsuzsa munkája, nem kifejező. Érthetetlen számomra, miért csúszik el és vágódik hanyatt a jégen a szegény öreg, szemüveges, nagy fehér szakállas télapó. Talán mert a grafikus elfelejtette meghallgatni ezt az érdekes, fordulatokkal teli mesejátékot. Koller Sándor Szembesülés egy félszáz éves könyvvel Rozsnyói diákkoromban, 1940 őszén találkoztam először József Attila összes verseinek és írásainak vaskos kötetével. Meg szerettem volna vásárolni, de nem volt elég pénzem. Már nem emlékszem rá, hány pengőért árulták. A fakószürke, vászonkötésű kötet egy papírkereskedés kirakatában várt a vevőre. Elnézegettem a rusztikus külsejű könyvet, vágyakozással és versekre szomjasan. Már ismertem a költőt, olvastam egynéhány versét s elbűvölt strófáinak újszerű, különös csengése. A könyvvel való szerelmetes találkozás emléke ma is élénken él bennem, s látom ifjú magamat, a mindig éhes kisdiákot a vedlő vakolatú sarki bolt kirakatának visszfényében. Hogyne dobbant volna nagyot a szívem, amikor pár esztendeje a Nyerges utcai antikváriumban megpillantottam a könyvet. Leemeltem a polcról s mohó kíváncsisággal belelapoztam. Igen. Ezt a könyvet bámultam sóvárogva 1940 őszén. A belső oldal piros-fekete betűs címlapján ez állt: József Attila összes versei és válogatott írásai. Sajtó alá rendezte Németh Andor. Alatta az ismert kiadó, a népi írók meghitt barátjának neve és címe állt: Cserépfalvi - Budapest - Mária Valéria utca 5. Az átellenes oldalon ovális keretben József Attila jellegzetes arcmása és kézjegye volt látható. Mint minden könyvnek, ennek is megvan a maga története. A kötet József Attila tragikus halála után hat hónapra, 1938 májusában már napvilágot látott. A nyomdai és kötési feladatokat 64 nap alatt végezték, hiszen József Attila két nővérével, Jolánnal és Etellel, az örökösökkel, Cserépfalvi Imre csak 1938 februárjának végén kötötte meg a szerződést az összkiadásra. Két hónap alatt kihozni egy 570 oldalas szép kötetet a mai fejlett nyomdaipar körülményei között is bravúrnak számítana. De miért siettek ennyire? Cserépfalvi azzal okolja sietségüket, hogy a fasizmus egyre erősebben szorongattató légkörében az antifasiszta beállítottságú József Attila verseit többé nem lehetett volna kiadni. Cserépfalvi könyvkiadói jegyzeteiben arról is beszél, hogy többen túlzottnak találták a tervezett 2 000 példányt, hiszen az előző József Attila kötet, a Nagyon fáj nagy része nem talált gazdára. Az akadékoskodók azonban tévedtek, mert Cserépfalvinak egész működése alatt ez volt a legkiugróbb könyvsikere, mitöbb, még egy utánnyomás is elfogyott a kötetből. A sikert az is emeli, hogy a háborús években alig vásároltak verseskötetet. „Meg kell mondanom - írja a kiadó - hogy a huszas évek végétől a harmincas évek befejezéséig Magyarországon alig olvastak verset. Az a versláz, amely Ady fellépésével elfogta az országot, néhány esztendővel az első világháború után megszűnt, sőt az ellenkező végletbe, versundorba csapott át. Hogy ennek a számtalan dilettáns, az ellenforradalom szellemi válsága, a futurista és dadaista versek tömkelegé volt-e az oka, vagy más, nem tartozik ide.” A ritkaságszámba menő, több mint félszáz éves kötetet mindig szívesen forgatom, ízlelgetem József Attila szellemének csodálatos termését. A hetyke és ifjú költő, majd a szkizofréniával viaskodó, halálra szánt emberi igéi izzítják fel a sorokat, strófákat. Az utószót író Németh Andor, aki legbensőbb barátja és ismerője volt József Attilának, többek között így jellemzi a költőt) „József Attila élete és költészete . . . többek között így jellemzi a költőt: mintha versekké fecsegte volna szét élményeit, mert nagyrészt zárkózott, szemérmes lény volt, másrészt töprengő és eszmélkedő, ki addig szűrte, rostálta tapasztalatait, míg végül már csak néhány végletesnek tartott s annak bizonyult alapélménye foglalta le egyre növekvő kizárólagossággal figyelmét és felidéző fantáziáját, de tökéletesen igaz annyiban, hogy nemcsak egyetlen verse, de egyetlen olyan szava sincs, amelynek ne volna jelentőségfedezete. Nyilván az a magyarázata annak is, hogy még egészen elvont versei is frissek, közvetlenek, élményszerűek." DÉNES GYÖRGY Ha leírom, hogy a karácsony a béke és a szeretet ünnepe, közhellyel kezdem az írást. Sokszor hallottuk ezt illetékes illetőktől és sokszor olvashattuk vezércikkekben. Csak nem mindig volt igaz ez a mondat, s a szeretet és a béke ünnepét csak családon belül tarthatták meg sokan saját elképzeléseik szerint. Az egy évvel ezelőtti karácsony vidámabb, igazabb volt, annak ellenére, hogy a tévéképernyők előtt drukkoltunk Romániának és égettünk el vagy tíz tonnányi gyertyát az ablakokban. Azóta persze megváltozott a helyzet. Az idén senki sem tartja majd számon, ki ment el az éjféli misére, az imádság sem titokban hangzik ei, lehet majd jókat betlehemezni ott, ahol még étvágy szeretne újra élni ez a szokás. Sokunk számára sajnos szerényebb lesz az idei karácsony. Beindultak az egyébként várható áremelések, még a közgazdászok sem tudják megjósolni, hogyan sül el a Klaus féle gazdasági reform, de mindez még nem volna akkora baj. Sokkal rosszabb hogy a „béke és szeretet” ünnepének elmúltával újra közénk férkőzik a bizalmatlanság, a gyűlölet, az irigykedés; csődjeink és képtelenségeink sorát majd úgy fogjuk magyarázni, hogy közben bűnbakokat keresünk, félő, hogy amatőr módon való politizálgatásokkal csapjuk agyon azt az időt, amely alatt békésen és nyugodtan kéne dolgoznunk. Ránk fér a béke és a nyugalom. Mi, újságírók nem panaszkodhatunk, ha zajlanak az események, hiszen naponta tudunk újról tudósítani, érdekeset mondani olvasóinknak. De ahhoz, hogy elmélyülten végezze munkáját a kutató, tisztességes autót gyártson a gépész, a jövőbe vetett hittel szántson a paraszt, békére, nyugalomra van szükségünk. „Hagyja a dagadt ruhát másra ...” - írná József Attila, ha látná a mai politikai hangulatokat. Hagyjuk mi is a politizálást két-három napig másra. Próbáljunk meg egyszerűen SZERETNI, mert ez az, amit nagyon elfeled.tettek velünk. S ha nem is vagyunk keresztények, tanuljuk meg a keresztényektől, mi az a türelem, a tolerancia, az egymás mellett való élés, a béke a szívünkben. Jövőre nem sok jót jósolnak nekünk. Már az idén is sokat hibáztunk, nem mindig megfelelő módon reagáltunk eseményekre, nem mindig a tolerancia, a szeretet és az erre (is) épülő demokrácia vezérelte tetteinket. Nem hiszem, hogy karikacsapásra megváltoznak a dolgok, és 1991-ben mások leszünk. De 91-ben már másfelé kell lépnünk - saját „peresztrojkánkat” saját magunknál kezdhetjük csak el. Boldog karácsonyt mindenkinek. LOVÁSZ ATTILA 9
