A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-14 / 50. szám
lyes gyűjtemények sorsa, a kutatáshoz szükséges felszerelések hiánya, publikációs nehézségek és lehetőségek stb., a Társaság további rendezvényeinek elvi és gyakorlati kérdéseiről is beszélgettünk. Fontosnak tartottuk még egyszer mindannyiunkban tudatosítani hogy a Kriza János Néprajzi Társaság nem intézmény. Legfontosabb feladatának a néprajz iránt érdeklődők összefogását, azok egymás közti kapcsolatteremtését és kapcsolattartását látja, valamint a szatért Magyarországra, s vele ment akkori élettársa, s később felesége, Jaczkó Olga is. 1936-ban Budapesten ítéletidő címen közösen írt regényt adtak ki, de sem ennek, sem Gömöri versesköteteinek nem volt sikere. Az 1945 utáni időben nagyon rossz szociális viszonyok közt Solymáron, majd Nagykovácsiban éltek; Gömöri 1967. december 5-én, Jaczkó Olga pedig 1970. november 4-én halt meg. Ha Gömöri közvetlen irodalmi tevékenységét mérlegre tesszük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy szépírói — főleg költői — tehetsége hiányzott, s a versei többnyire formai-esztétikai érték nélküli szólamok, erőltetett, mesterkélt rigmusok voltak. Az újságírói tolla viszont erőteljes volt, s a publicisztikai stílusa a témának megfelelően árnyalt. Itt egy-egy z$ánerben — például a kritikus Kázmér Ernő ellen írt pamflettekben a képi érzéke is jól működött. A legszuverénebb területe azonban a lapszerkesztés volt. Itt olyan nagyszerű ötletei; ankétok, vitasorozatok, javaslatok voltak, amelyek kitűnő külföldi és hazai munkatársak bevonásával egyrészt az akkori legégetőbb világproblémákat vitatták, másrészt az első világháború után keletkezett magyar kisebbszakmai épülést, gyarapodást kívánja elősegíteni, természetesen nem intézményes úton, hanem szakmai megbeszélések, szemináriumok, különböző rendezvények keretében, amelyek nyitottak és hozzáférhetőek lesznek minden néprajz iránt érdeklődő számára. A Kriza János Néprajzi Társaság működik. Céljait, tevékenységét lehet kritizálni, megkérdőjelezni, támogatni vagy elősegíteni. Szándék kérdése. ZAKARIÁS ERZSÉBET FOTÓ: KRASCSENITS GÉZA ségek kulturális-irodalmi lehetőségeit és a többségi nemzetekkel való együttélésük normáit keresték, feszegették. Gömöri lapja, a Tűz, az első színvonalas csehszlovákiai magyar folyóirat volt, és sajnálatos korai megszűnésének fő oka a fenntartásához szükséges anyagi kapacitás hiánya volt. A csehszlovákiai magyar kisebbség akkor még erősen heterogén, összeforratlan és szociális vonatkozásban nagyon gyenge nemzetiségi képződmény volt, s a Tűz előfizetőinek, vásárlóinak zöme abból a történelmi vihar által ugyancsak megtépázott pozsonyi magyar polgárságból került ki, amelynek szűk „kegyeiért" egyszerre több más lap (Tavasz, Képes Világ, Revü, Hajnal, Nemzeti Kisebbségek) is makacs reménykedéssel versenyzett. Gömöri ezt a vigasztalan helyzetet jól látta és a legkomolyabb lapversenytársnak: Antal Sándor Nemzeti Kisebbségek-jének propagátorával, Kázmér, Ernő kritikussal indulatos, botrányos polémiát is folytatott. Eredménye azonban ennek sem volt, s 1923 áprilisában az addig már megszűnt versenytársakat követve a Tűz is elhalt. TURCZEL LAJOS Miért szeretem az anyanyelvemet? .© A pályamunkák közlését számozzuk. így könnyítjük meg döntésüket az olvasói díj odaítélésében. Kérjük önöket, hogy a pályamunkák közlésének befejezése után sorszám szerint jelöljék meg a legjobbnak tartott írást, és azonnal küldjék el szerkesztőségünk címére. „A magyar nyelv és nép elenyészni nem fog soha, míg filozófiai lélek fogja kormányozni Európa dolgait... A nem vandalus hódító csak azért is meghagyja ezt és azt hogy egy tulajdon karakterű s originális, sehol másutt nem található szép nyelv ki ne vesszen. Most, hogy fölírtam a címet, újra az iskolapadban érzem magam, és ez kellemes érzéssel tölt el. Ha most újra iskolában lehetnék, és a tanító tenné fel ezt a kérdést, egy mondattal válaszolnék büszkén, s közben úgy érezném, hogy feltaláltam a spanyolviaszt : „Mert a magyar a világ legszebb, legtökéletesebb, leggazdagabb nyelve!" Annyi mindent tud ez a nyelv, olyan hajlékony, sokszínű, gazdag, árnyalt, többértelmű, fűszeres, játékos, komisz, gyengéd, tiszta és mély. Bebizonyítsam? Nagyon szívesen. Engem belülről csiklandoz például az, ahogyan Nagy Lajos játszik ezzel a nyelvvel : „Mint minden élőlény, a kígyó is örül a tavasznak, mégpedig annyira, hogy ilyenkor kibújik a bőréből." Weöres Sándor, kedvenc költőm, egysoros versei pedig elnémítanak és csodálattal töltenek el: „A múlt a jelen alakja; a jövő a jelen illata." „Istent látjuk, mint saját szemünket. " „A bolond a saját fejével, a bölcs a te fejeddel ítél rólad." De a huncutkodás sem áll távol tőle; „Mese helyett Mindenki meghal. Az is, aki mindezt írja, és az is, aki olvassa. Ki nem hal meg? Pú Lucika. Ó Nánika. Tripp Erika. Szifi Liszka. Pata Lizike. Táb Esztike.” S vajon ki tudná lefordítani Weöres alábbi versét más nyelvre: „Elnémulom a lombot, meg növekszem a csontot, kinyílom a virágot meghalom a világot" Még folytathatnám a bizonyítást, de nem teszem, mert Te, aki olvasod ezeket a sorokat, szintén magyar vagy, így inkább arra kérlek, gondold hozzá a saját bizonyítékaidat. KAZINCZY FERENC Az teljesen természetes, hogy az ember így érez az anyanyelve iránt, s az is, hogy egy angol, francia, spanyol vagy akár magyar, aki a saját hazájában él, az anyanyelvével csak annyit törődik, mint egy épkézláb ember azzal, hogy mi" lenne, ha rokkantnak született volna. Úgy-15 éves koromig én is szinte teljesen magyar környezetben éltem, csak annyit tudtam, hogy nem messze szülőfalumtól szlovákok is élnek és hogy a hely, ahol élek, nem Magyarország. Aztán megtanultam szlovákul, oroszul, később csehül és angolul, és múltak az évek, immár huzamosabb ideje Csehországban élek, de még mindig nem szűntem meg csodálni anyanyelvemet. Titokban büszkeséggel tölt el. Azóta sokszor kellett védenem, magyaráznom, bizonyítanom, s ez már nem természetes. Például az orvos, akinek már többször elmagyaráztam magyar származásom lényegét, ahányszor meglát, mindig megkérdi, hogy mikor költözünk vissza Magyarországra ... Magyarországi kollégáim közül az egyik azt kérdezte meg, hogy milyen nyelven szoktam álmodni... Annyira beivódott életem során ez a kisebbségi sors, hogy mikor egyszer külföldiek megkérdezték tőlem, van-e magyar iskola Prágában, öntudatlanul így válaszoltam, hogy dehogy van, hogy is lehetne!? Szinte el sem tudom képzelni, hogy ilyesmi lehetséges lenne, ezek szerint el sem tudom képzelni az igazi demokráciát!? Azt, hogy pontosan ugyanolyan jogaim legyenek, mint a „többségi nemzetek" tagjainak. „Kétely kelti a túdást kétely űzi a hitet, Kételyt kelt a gondolat kételyt űz a szeretet." (W. S.) Kételkedem, de reménykedem én is... Felnőtt kategória ALFÖLDI ILDIKÓ Prága 11
