A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-09 / 45. szám
A hazaszeretet szép példája „Abban kevesen, de vitézük va/ának, Vitéz Tercsi Mihály porkolábja annak..." (TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN) ••• Bússá, a Középső-lpoly mente nógrádi települése több irányból is megközelíthető. Losonctól a 71 -es főút vezet ide, de jöhetünk északról is, Alsósztregova vagy Nagykürtös irányából, nyugat felöl pedig Zsélyen át jutunk el a faluba. Állomáshelyünkről irta Mocsáry Antal, hogy „Nevezetes volt ezen népes magyar falu hajdan, főképpen a törökök és a Tatárok idejében ..." Állt ugyanis akkor itt a „tornyos és kőfallal békeritett oltalom hely", melyről még Tinódi Lantos Sebestyén is megemlékezett históriás énekében. Hogyne énekelte volna meg krónikásunk az itteni eseményt, amikor a tornyot és palánkját védő vitéz Tercsi Mihály hősiessége még az ellenséget is ámulatba ejtette. A maroknyi csapat, mely Drégelynél is kilátástalanabb helyzetben volt, nem menekült el, hanem a végsőkig védte őrhelyét. A kis erődítményről irta Tinódi az alábbi sorokat: „Abban kevesen, de vitézök valának. Vitéz Tercsi Mihály porkolábja annak. Nagy András, András deák és Szuhai István, Mondák, hogy az tornyot halálig megse adnak." Ali basa először csak Arszlán béget küldi háromszázad magával az ostromra. Az ellenséget Tercsiék egymás után verték vissza, mígnem a bég a szécsenyi táborból kapott segítséggel, mintegy kétezres hadával újra meg nem jelent Bussán. Ágyúkkal és golyóbisokkal ostromolták a tornyot, s az egész erődítményt halomra lőtték. Az életben maradt hősöket a kapitánnyal együtt szabadon engedték a törökök, mert annyira meghatotta őket a maroknyi sereg vitézsége. A bussai erődítmény ma már nem látható. Mocsáry azonban még azt írta, hogy az Ipoly-parton, a malomhoz közel az erőd „fundamentum falainak kevés maradványai" megvannak. Azóta ezeket is szétszórta, illetve betemette az idő. A hősök példájának életben tartása viszont ma is csak rajtunk múlik. Az Ipoly menti katlanban fekvő község határának keleti részét az Ipoly vizenyős árterületei és alacsony homokteraszai képezik. Nyugaton és északnyugaton a földtörténeti harmadkorban képződött dombvidék húzódik. A hegyoldalakat akác és tölgyerdők borítják. A falu határában néhány savanyúvizforrást találni. A helység a jégkorszakbeli (diluviális kor) állatvilág lelőhelyei közé tartozik. A szakemberek mamutmaradványokat találtak errefelé, illetve öskökorszakbeli (paleolit) település nyomaira bukkantak. A vidék régi betelepültségét bizonyítja az a sokféle kerámia is, amit ezen a tájon tártak fel. Bussán konkrétan a lengyeli kerámia maradványaiból került elő több darab. A falu neve 1248-ban Bússá alakban fordult elő, s római katolikus plébániája 1332-ben már fennállott. A mai templom 1789-ben épült barokk stílusban. Ugyanebből a korból való a plébániaépület is. 1883. december 12-én Bussán született Zsélyi Aladár gépészmérnök, az ismert magyar repülötervezö és pilóta. A maga korában Zsélyi a magyar repülőgépek legkiválóbb szakembere volt. „1914-ben kipróbált gépével 170 km/ óra csúcssebességet ért el a korabeli gépek 90— 100 km/óra teljesítményével szemben." Bússá községnek a századforduló táján 767 lakosa volt. Jekkelfalusy Helynévtárából tudjuk, hogy ebből hétszázötvennyolcan magyarok voltak. Ezenkívül egy német és nyolc szlovák nemzetiségű lakos élt a faluban. Az 1980-as népszámlálás adatai szerint Bussának 1204 lakója volt. Ennek — a hivatalos statisztika szerint — 64,3 %-a magyar, 33,7 %-a szlovák. Elgondolkodtató 5 gyors változás, mint ahogy az, miért tanul csupán alig 50 magyar gyerek a község zsúfolt, több száz tanulót számláló általános iskolájának összevont osztályaiban. A nógrádi községnek a korai polgárosodás ellenére is sokáig népképviselete volt. Szlovákiában csak egyedül tartozik abba a palóc viseletcsoportba, melybe a szakemberek még a Karancsság és a Ludány környéki falvakat sorolták. Különösen. ízléses és csodálatos háromféle fökötöjük: a slingelt, a pirpi és a rezsfökötő. Nem csoda, ha Petőfi is Ludányból akart venni egyet menyaszszonyának. Dacára annak, hogy a Nagykürtösi járás eme községében a polgárosodás — mint már említettük —, illetve a népviseletből való kivetkőzödés is korábban megkezdődött. Bússá a vidék hagyományőrző települései közé tartozik. Főleg a Csemadok helyi szervezetének érdeme ez, amely itt egyik feladatának tartja a régi szokások ápolását. A folklórcsoport Bombor Gáborné, a népművészet mestere irányításával komoly munkát fejt ki. 1975-ben összegyűjtötték a község tárgyi néprajzának anyagát. Itt alakult meg aztán egy év múlva az első s a járás ma is egyetlen néprajzi szobája. A gyűjtemény leggazdagabb anyagát a kenderfeldolgozás eszközei képezik. A kisméretű szövőszéken (szátván) kívül megtalálható itt a motollák, a csődök és a guzsalyak különböző változata, valamint az állórokka, a „héhö" és a „tiló" is. De van a múzeumi tárgyak közt négylábú „krumplinyomó", sajtprés, köpülö, mángorló és famozsár is. A parasztbútorok közül különös figyelmet érdemelnek a palócföldi tulipántosládák, a XIX. századi támlás lóca, stb. A gyűjteményben őrzik a század eleji teljes női viseletét is. A tárgyak gyűjtésében Vámos Gáborné, Pisák János és Vámos Lászlóné szorgoskodott a legtöbbet. CSÁKY KÁROLY Fotó: Pave/ Kast/ A magyar iskolák felette szükséges voltáról Apáczai Csere János Kolozsvárott, 1656-ban „az iskolák felette szükséges voltáról" tartott székfoglalójában kíméletlenül ostorozta a magyar nép művelet - lenségét és az ezért felelős társadalmi viszonyokat. A beszéd szentenciája, miszerint a magyarság számára a legnagyobb veszély alacsony művelődési színvonala, sajnos 230 évvel Apáczai halála után sem vesztette el aktualitását. Vajon mit szólna a Magyar encyklopédia szerzője, ha most hirtelen idetoppanna közénk, csehszlovákiai magyarok közé, és tapasztalnia kellene iskoláink siralmas állapotát. A már krónikusnak számító anyagi természetű problémák mellett azonban sokkal nagyobb gond a magyar iskolába járó tanulók számának csökkenése és az utóbbi években állandósuló pedagógushiány. Ez utóbbin ugyan a kormány megpróbált segíteni, amikor lehetővé tette a nyitrai pedagógiai kar magyar tagozatának kibővítését, ám az ismert körülmények és az állami dotáció hiánya miatt nem sok remény mutatkozik a valóban eredményes működésre. De még ha meg is oldódna valami csoda folytán a pedagógushiány, Damoklész kardjaként lebeg továbbra is a magyar oktatásügy fölött a kérdés: lesz-e elég magyar diák a magyar iskolákban? A tapasztalatok sajnos nagyon elszomorítóak. Egyik pedagógus ismerősöm arról panaszkodott a minap, hogy iskolájukban három magyar elsőssel kezdték a tanévet. A községnek egyébként közel kétezer lakosa van, és a természetes populáció nem csökkent. Akkor hát hol a többi gyerek? — kérdezhetnénk. A szlovák alapiskolában — hangzik a válasz. És hogy állítását igazolja, elmeséli, hogy ugyanazon iskola szlovák tagozatának egyik osztályában a gyerekek nem voltak hajlandók szlovákul beszélni magyar nemzetiségű tanárnőjükkel, aki szlovákórát tartott nekik. A hasonló példák felsorolását szinte a végtelenségig lehetne folytatni, mert a gyakorlat általános: a magyar anyanyelvű gyermekek jó része nem magyar tannyelvű alapiskolában kezdi meg tanulmányait. Ennek elsősorban az az oka, hogy még mindig sok szülő nincs tisztában az anyanyelvű oktatás fontosságával. A tévhit, miszerint csak úgy érvényesülhet a gyerek, ha szlovák iskolában végzi tanulmányait, mind a mai napig uralkodik. A szülök általában abból indulnak ki, hogy a szlovák nyelv elsajátítása amúgy is szükséges, a legjobb tehát, ha rögtön ezen a nyelven kezdi a gyerek a tanulást. Sőt, ha lehet, még előbb. Eközben azonban megfeledkeznek arról, hogy ezáltal gyermekeik kétszeres megterhelésnek lesznek kitéve, és ennek következtében kevesebb esélyük lesz a jó iskolai előmenetelre. Elsorvadó iskolák, közepes szintű tanulók, neurotikus pedagógusok. Ilyen képet nyújt ma a csehszlovákiai magyar iskolák nagy része. Megállítható-e még ez a folyamat? Visszanyeri-e, visszanyerheti-e megbecsülését az anyanyelvű oktatás? Comenius már a 17. században felismerte az anyanyelvű oktatás elsőrendű fontosságát. Mikor leszünk képesek erre mi itt, a 21. század küszöbén ... ?! S. FORGON SZILVIA 15
