A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-09 / 45. szám

Ady és Emil Boleslav Lukáč

Štefan Krčméryrô\ meséli Szalatnai Rezső, ha a szlovák költő Túrócszentmártonból Pozsonyba rándult s a kávéházban olyan társakra akadt, akik Adyról, Babitsról vagy Kosztolányiról vitatkoztak-beszélgettek vele, akkor Krčmérynek Pozsonyban kellett éjszakáznia, mert lekéste a zsolnai gyorsot, Vladimír Royrót meg azt beszélték, hogy Ady kötetével a kezében halt meg. De a többi szlovák költö nagy része is Ady hatása alatt volt. Legmaradandóbban azonban Emil Boleslav Lukáčot bűvölte el Ady, Ady költészete. Sokat faggattam erről Lukáčot. s ö mindig szívesen beszélt róla, nagy magyar szellemi rokonáról: „Amikor Ady Endre útját legragyogóbban szórta be »hideg gyémántporral a nap« a szlovák »Illés-nép«, írók és költők — amennyire saját és kollektív nemzeti fájdalmuk a ráfigyelést engedte —, megilletődötten csodálták azt a páratlan méretű szikrázást, amelyet a Hortobágy poétájának alkotó géniusza kiváltott" — mondotta E. B. Lukáč, majd így folytatta: „Ady csodálatos és győztes fellépésében nemcsak az érett művészt, nagyszerű költőt méltányolták a századforduló után kiteljesedő szlovák költők. hanem az emberi és nemzeti jogokat hirdető és szorgalmazó, a »magyar-oláhszláv« bánatot közös bánatnak érező embert.

Fülünk nem volt szokva ilyen szeretetteljes, testvéri fölhívásokhoz, amelyek arra ösztönöztek, hogy népeink az eszme-barrikádo-kon találkozzanak. E szép gesztusra Hviezdoslav mesteri ódában fordult a magyar messiáshoz a Slovenské pohľady 1910-es évfolyamában és új, hajnalodó idők heroldjának nevezte Adyt. „Fájdalmunk és jajunk közös — írja Hviezdoslav —, csak más és más a nemzetiségünk. Egyforma igazságtalanság gyötör itt mindenkit; ősidőktől elnyomott fajok szorulnak egymáshoz. Mikor kiáltja már oda a többség az ingyenélöknek a tiltakozó nemet?" Egy szebb, igazságosabb jövő apoteozisával fejezi be Ady-ódáját

filmfesztiválról írva elmarasztalja a zsűrit, hogy a dijakat nem a legkiemelkedőbb alkotásoknak ítélte oda, majd felsorolja az általa legjobbnak tartott műveket, többek között egy nyugatnémet filmet is, melyet így jellemez : „A harmadik remekmű, amely felett szemet hunyt a zsűri..Természetesen a remekműnek is lehetnek a hibái, ám nem értem, miért bírálta a zsűrit kritikusunk, hiszen az jóindulatúan elnézte a hiányosságokat, azaz ja cikkíró szavaival) „szemet hunyt" fölöttük.

Hasonlóan ellentmondásos harmadik példánk is. Az újságíró az oktatásügy jelenlegi helyzetét elemezve ezt írja: „így maradhatott meg a letűnt rendszer jónéhány prominens képviselője a tárca közvetlen közelében, akik a nemzetiségi oktatásügy szekerét hivatottak tolni." A mondatot elolvasva megint csak törhetjük a fejünket, hogyan is vélekedik az újságíró az illető minisztériumi munkatársakról. A mondat kezdete arra utal, hogy a cikkíró véleménye nem éppen hízelgő. Mit kezdjünk azonban a mondat további részével ? Ha ugyanis a hivatott és a szekér címszónál felütjük értelmező szótáraink valamelyikét, idézetünk második részét így „fordíthatjuk le": (az illető

Hviezdoslav — és ezzel a fennkölt verssel méltó szlovák irodalmi emléket emel Adynak.

E. B. Lukáč ezután a huszas évekbeli modem szlovák költők Ady-kapcsolatát fejtegette.

Míg Hviezdoslav a szociális reformátort, az elnyomottak prófétáját és az új idők heroldját ünnepelte Adyban, a fiatal szlovák irodalmi nemzedék inkább már a Művészt, a kivételes költőt becsülte benne. És ilyen értelemben a modern szlovák irodalomban már szót ejthetünk bizonyos Ady hatásról. Ez sok költőnél megmutatkozott.

Ekkor utaltam arra, hogy E. B. Lukáčnál e hatás különösen kitapintható:

„így van — mondotta a költö. — Ezzel kapcsolatban nem zárkózhatok el néhány vallomástól. Mint annyi olvasójához, 1916- ban hozzám is eljutott Ady. A Selmecbányái evangélikus líceum ifjúsági könyvtárában egy antológia került kezembe. A »Menekülj, menekülj innen« című Ady vers bizarr, szomorú hangja megdöbbentett, megzavart, megijesztett. Félredobtam a könyvet.

Amikor William John Thoms angol antikvárius 1846-ban egy rövid tanulmányában először írta le a „Folk-Lore" kifejezést, bizonyára nem sejtette, hogy ezzel az alkalomszülte találmányával milyen rövid idő alatt hatalmas pályát fut be: a legtöbb európai nyelvben gyökeret vert és él — származékaival együtt — napjainkig. A legutóbbi évtizedekben sűrűbben alkalmazzuk, mint valaha —

személyek) hajlamuk és adottságuk révén arra a nagy feladatra alkalmasak, hogy a nemzetiségi oktatásügyet önző céllal támogassák.

Az olvasóban természetesen felmerül a gyanú, valóban ilyen ellentmondásos fogalmazásra törekedtek-e szerzőink. Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha erre a kérdésre nemmel válaszolok. Sokkal valószínűbb, hogy első példánk leírója azt kívánta közölni, hogy a cikkben szereplő színészek már sokszor nyújtottak emlékezetes, kiemelkedő alakítást; a második esetben a cikkíró arra célzott (volna), hogy a zsűri nem ismerte fel a filmben rejlő értékeket; az utolsó példában pedig egyszerűen arról van szó, hogy a szóban forgó hivatalnokoknak a nemzetiségi oktatásügy támogatása volna a feladatuk. Újságíróink érzékletesen kívánták magukat kifejezni, nem néztek azonban utána az általuk használt állandósult kifejezések jelentésének, s így történhetett meg, hogy az olvasó csak hosszas tűnődés után jön rá, mit is akartak valójában elmondani idézeteink szerzői.

SZABÓMIHÁLY GIZELLA

1917-ben találkoztam újra Ady-versekkel, közöttük volt az »Én menyasszonyom« és a »Halál rokona« is. Erre jól emlékszem. Akkor már átestem a szárnypróbálgatások, fiókba rejtegetett versek időszakán. 1917—18-ban föltétien, lelkes rajongója és fordítója lettem Ady költészetének. Először a Živena című lap közölte három Ady-forditásomat, később a Slovenský svet körülbelül tízet. Az átültetett Ady-versek elé irt bevezetőmben kiemelten Ady küldetésének és költészetének főbb vonásait."

Arra a kérdésemre, hogyan alakult Adyval összefüggő további munkája, E. B. Lukáč a következőképpen válaszolt: „Elétem további részében a többi magyar költő mellett egyre többet foglalkoztam Ady költészetével. Számtalan tanulmányt írtam róla, újabb és újabb verseket fordítottam. Büszke vagyok rá. hogy megvédhettem Ady költészetét és forradalmi szellemét mindennemű támadás ellen, azokkal szemben, akik Adyt dekadensnek és destruktívnak titulálták, s szerették volna megnyirbálni szárnyait nálunk is. Ady

igaz. nem is mindig tudatosítva: mit takar valójában. Most arra teszek kísérletet, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt megpróbáljam e kifejezésbokor lényegi vonásait összefoglalni.

Kezdjük mindjárt az alapszóval: a folklórral. Szószerinti fordításban „a nép tudását" kell értenünk alatta, tehát gyakorlatilag az egész, évezredek alatt szájhagyományozás útján fölhalmozódott tapasztalatokat. Persze, ha megnézzük, pontosan hogyan fogalmazott Thoms, akkor ezzel már kissé le lehet szűkíteni e fogalom jelentéstartományát. Ö lényegében az írásbeliséggel nem rendelkező társadalmi csoportok szellemi kultúráját tartja folklórnak (egyebek között a szokásokat, néphitet, népköltészetet sorolja bele). Voltaképpen minden közép-európai néprajztudomány is ezt érti e fogalmon a mai napig; s legfeljebb csak tájékoztatásul kiegészíthetjük a már felsorolt részterületeket a népzenével, tánccal, népművészettel, gyermekjátékokkal, stb.

Most pedig nézzük a folklór egyes származékait! A köznapi beszédben gyakori jelenség a folklór és a folklorisztika kifejezések összekeverése. Ebben az esetben pedig vitára különösebb ok nincs, s inkább felületességgel, figyelmetlenséggel magyarázható a szótévesztés. Amíg a folklór a „nép tudását", vagy ahogy az imént már meghatároztuk, az európai osztálytársadalmak alsó, írásbeliséggel nem rendelkező osztályainak szellemi kultúráját jelenti, addig a folklorisztika az ezzel a kultúrával foglalkozó tudományágat. Ha a néprajztudományt kisebb ágazatokra kívánjuk osztani (ami egyrészt óhatatlanul szükséges, ám sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a népi kultúra, végső soron, egységes, oszthatatlan egész), akkor ebben

NÉPRAJZ MINDENKINEK

A folklór és származékai

______________j?._________________________________________________________

sokat, nagyon sokat jelentett nekem. Nemcsak a nagy költői géniuszt, hanem utat is a magyar lírához. Ezen felül emberi magatartást, emberséget az embertelen évek idején, s nem utolsó sorban a magyar—szlovák barátság, szellemi közeledés hídjának egyik tartós pillérét. Az Ady-centenárium alkalmából meghívtak magyar barátaim a világraszóló ünnepségekre. Nemcsak a Szlovák Írószövetség tagjaként utaztam Pestre, hanem Ady fordítójaként és kutatóként is. Az ünnepségen több Ady-fordítóval ismerkedtem meg. akik a világ sok országából sereglettek egybe. Az ünnepségen több érdekes előadást hallottam. Ady természetesen nagyon sok versével ott szerepel a Spoveď Dunaja (A Duna vallomása) című nagyszabású antológiámban, amely a hétszázéves magyar költészetet mutatja be a szlovák olvasóknak. A Tatran és az Európa gondozásában megjelent a kétnyelvű Ady-válogatás, amelyet Ján Smrek kollégámmal fordítottunk. A kötet V mladých srdciach žijem (Ifjú szívekben élek) címmel látott napvilágot Karol Wlachovský válogatásában és gondos tanulmányával, szép kivitelben ... Mit mondhatnék még. Ady ma is a szívemben van, ma is úgy tisztelem és olyan nagyra értékelem, mint ifjúságom idején" — fejezte be mondandóját E. B. Lukáč.

DÉNES GYÖRGY

a szakosodásban az etnográfia (tárgyi néprajz) és az etnológia (társadalomnéprajz) mellett a folklorisztikának is igen fontos szerepe van.

Végezetül a folklorizáció és folklorizmus kifejezésekkel ismerkedjünk meg. Sajnos, ezek összekeverése is elég gyakori, pedig végső soron itt is rendkívül egyszerű a helyzet. Mit értünk folklorizáción ? Egy-egy kor hivatásos („magas") művészetének bizonyos termékei, motívumai tartósan gyökeret vernek a „nép" körében. Továbbélésük során már rájuk is érvényesek mindazon törvényszerűségek (pl. szájhagyományozódás, variálódás stb.), amelyek a folklórra általában jellemzőek. Ezt a folyamatot „népivé válásnak" is mondhatnánk. A folklorizálódásra jó példa néhány Petőfi-, illetve Czuczor-vers, amelyek népdalként sokáig éltek, vagy még ma is elevenen élnek a nép körében.

A folklorizmus ellenben a most bemutatottnak az ellenkezője. A hivatásos művészetek bizonyos ágaiban fellépő olyan irányzatról van szó, amely alapmotívumait, kifejezőeszközeit a népművészettől, folklórból meríti. Az európai kultúrtörténet klasszikus folklorizmusa a 18—19. században a felvilágosodáshoz és romanticizmushoz köthető, amikor a nemzeti- és társadalmi létkérdések irodalmi megoldásának legjobb eszközéül a népköltészet „utánzása" mutatkozott. Csak érintőlegesen jegyzem meg, hogy napjaink folklorizmusát gyakran neofolklorizmusként szokás emlegetni.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy akkor, amikor „folklórfesztiválokról" beszélünk, sokkal szabatosabb lenne, ha mondjuk folklorizmus-fesztivált emlegetnénk. Tisztában vagyok azzal, hogy az ilyen berögzült Szókapcsolatban nem lehet egyik napról a másikra átváltoztatni, talán nem is szükséges, ám annak ellenére nem árt, ha olykor pontosan tudjuk, beszéd közben esetleg tudatosítjuk, mit jelent valójában, eredendően az, amit éppen emlegetünk ...

LISZKA JÓZSEF

\