A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-02 / 44. szám
Rovatvezető: MÁCS JÓZSEF kívánt intézményrendszert. Csak odáig jutott el, hogy a jót elrontotta, s amit létrehozott helyette, zsákutca lett. Végre itt lenne az ideje, hogy a társadalom helyesen cselekedjen. Mert Mérei azt is írja a könyvében: „A feszültségek átalakulása készségekké, személyiségvonásokká a serdülőkorra és az ifjúkorra esik ... 10— 12 éves korban az elhárított feszültségek még nem alakulnak át igazi készségekké, de létrehozzák az érdeklődésnek azt az együttesét, amelyben majd az ifjúkorban a tehetség kibontakozik." Tehát ehhez kellenek a megfelelő intézmények, amelyek biztosítani tudják a törésmentes folytonosságot. Az alapiskolát ezért 10—12 éves korban kell szétágaztatni, nyolc, illetve hatosztályos gimnáziumokra, szakközépiskolákra és technikumokra, valamint szaktanintézetekre. Az utóbbinak a befejező szakaszát kiváló szakmunkások. mesterek mellett kellene a fiataloknak befejezniük. így minden fiatal 18 éves korában fejezné be a középiskolai tanulmányait, a szakmunkásképzőt is beleértve, és ekkorra válhatna munkavállalóvá. Előbb úgy sem fogja alkalmazni őt senki. a gyermeknek pedig akkor kell új környezetbe kerülnie, amikor megindulnak önállósági törekvései, saját életet akar élni, és nem tudja elviselni a felnőttek, a család, s főleg a szülök gyámkodását, a faggatásukat, ahogyan naponta kérdezgetik, mi történt az iskolában. Nem arra kiváncsiak, hogy mi megy végbe gyermekük lelkében, csupán az érdemjegyek izgatják őket, mert ettől függ a továbbtanulás lehetősége. A gyermekük jövőjéért aggódnak tapintatlanul, melyből számára az cseng ki, hogy mielőbb szeretnének a vele kapcsolatos gondokon túl lenni. Köztudott, hogy a serdülő 13—15 éves korban éli le élete legigényesebb szakaszát. Teste megnyúlik, a hormonális rendszere és a központi idegrendszere hirtelen jött változásokon esik át, ami energiáinak nagy részét leköti. A természetes lustaság jelei mutatkoznak rajta, s ahelyett, hogy szellemi erejét az előtte álló felvételi vizsgára összpontosítaná, mereng, álmodozik, talán még szerelmes is, ami legfeljebb rtiegmosolyogtató. E kamaszok a fiatalabb iskolatársaiktól elszakadnak és szilárdabbá válik az osztályközösség. A párhuzamos osztályokat ebben az időben átcsoportosítani szinte lehetetlen. Nem is tanácsos. Azt viszont kénytelenek elviselni, amit a társadalom rájuk kényszerít, hogy elszakítsa őket a közösségtől, amelyre éppen ekkor lenne a legnagyobb szükségük. Sok idő telik el. míg hasonló összeverődik, előbb a környezetet kell megszokni, majd a tanárokat, új elvárásokhoz, esetleg rigolyákhoz kell alkalmazkodni, s aztán akadnak barátok is, persze gyérebben, mint azelőtt. Olyan legendás barátságokat, amilyenekről a régi gimnáziumok volt diákjai mesélnek, mi aligha ismertünk. Nem hiszem, hogy csak az emlékezés szépítené meg őket, eléggé meggyőzőek az állításaik. Legtöbbször kiemelkedő alkotók szólnak róluk, egyáltalán nem hamis pátosszal, vagy üres nosztalgiával. Tanulhatnánk e régebbi múltból, nemcsak politikát. És necsak történelmet akarjunk formálni, hanem hozzá embert is. Ennek feltétele pedig olyan iskolarendszer, amely felépítésében és tartalmában az uniformizálás helyett minden típusa a képességek kibontakoztatása által a lehető legjobb színvonalra törekszik. CSICSAY ALAJOS Fotó: Könözsi Könyveiben él a nemzetiség 1990. szeptember 22-én Pozsonyban tartotta alakuló gyűlését a Csehszlovákiai Magyar Könyv- és Irodalombarátok Társasága, melynek tiszteletbeli elnökévé dr. Szeberényi Zoltánt, ügyvezető elnökévé Brogyányi Juditot választották meg. Az alábbi hozzászólás a Társaság jövőbeni feladataival, lehetőségeivel foglalkozó vita során hangzott el. Kedves Barátaim, „testvéreim a betűben" (ahogy Ady Endre mondaná), akiket gondolkodó, önépítő társasággá hozott most össze a felelősség, amelyet nemzetiségi kultúránk egyik fontos területének, könyvkultúránk, olvasótáborunk további sorának, holnapjának az alakulásáért érzünk! Itt, ebben a társaságban aligha szorul bizonygatásra, hogy a feladat, amelyre vállalkozunk, része annak az erőfeszítésnek, amely népünk szellemi fölemelésére, kulturális tudatunk erősítésére irányul; munkálkodásunk során ezért vezérelvünk lehet Comenius örökszép gondolata, mely szerint „a jó könyv (...) a tehetség köszörüköve. az ítélőképesség ráspolya, a szem kenőcse, a bölcsesség tölcsére, mások gondolatainak és tetteinek a tükre, a mieinknek irányítója, ha egy nemzet népessége bőven el van látva jó könyvekkel, fényleni fog". Legfontosabb célunknak a magam részéről azt tartanám, hogy népességünket, a Csallóköztől a Bodrogközig, ellássuk olyan könyvekkel, amelyekre ráillenek Comenius imént idézett szavai. A könyvszociológia, a terjesztésről szólva, különbséget tesz ..alacsony nyomású" és ..magas nyomású" könyves övezetek, területek között. A hazán belüli szükebb hazánk. Dél-Szlovákia, sajnos, az „alacsony nyomású" könyves övezet kategóriájába tartozik; mostoha peremvidéke a szellemnek. Abban a mintegy félezer kilométeres sávban, ahol népességünk él; van két önálló magyar könyvesbolt — a pozsonyi és a kassai —, járásonként pedig legföljebb három-három olyan kisvárosi könyvesbolt, amelyben (gyakran nyomorúságosán gyér választékban) magyar könyvet is árulnak. Most. amikor a gazdasági élet különböző területein annak lehetünk tanúi, hogy a felvásáríói-forgalmazói monopóliumok egyeduralma megszűnőben van, meg kellene találnunk annak a módját — a leginkább talán a dicséretre méltóan aktív CSEMART révén —, hogy a magyar könyv eljusson Dél-Szlovákia valamennyi településére. Vegyesbolt minden egyes községünkben található; ha az elárusítók bizonyos százalék ellenében vállalnák a forgalmazást, minden egyes településünk üzletében kialakulhatna egy saroknyi mini „könyvesbolt". Hadd hívjam föl a figyelmet arra. hogy könyvet terjeszteni, főként falun, „paušál" módon aligha lehet; a Madách produkciójából és a magyarországi behozatalból így azokat a műveket kellene a létrehozandó falusi könyvterjesztési hálózat gondjaiba ajánlani, amelyek megfelelnek az ízlés és érdeklődés bizonyos rétegszempontjainak (gyermekkönyvek, ifjúsági művek, klasszikusok munkái, a csehszlovákiai magyar irodalom szélesebb olvasótáborhoz szóló alkotásai). A terjesztés során a CSMIKT védnökséget vállalhatna azok fölött a történelmi, helytörténeti, néprajzi munkák fölött, amelyek a szlovákiai magyar tájegységekről való tudásunkat, népünk történelmi tudását, a szlovákiai magyarság történelméről való ismereteinket gazdagítják. Mit tehetnénk még az irodalomnépszerüsités színvonalának javítása végett? Javaslom, hogy — ha másként nem. sokszorosított formában — adjon ki a Társaság egy, az íróink életrajzát, életművét is bemutató módszertani segédkönyvet, amely nagy segítségére lehetne az író-olvasó találkozók szervezőinek. Javaslom, hogy a Társaság vegye föl a kapcsolatot a Szlovákiai Magyar írók Társaságával, s a téli időszakot használja ki az offenzív író-olvasó találkozó sorozatok megszervezésére. Javaslom, hogy a CSMIKT forduljon kérelemmel a csehszlovák televízió magyar adásához. Örömmel tapasztaltam, hogy az adásban az utóbbi időben helyet kapott a Kulturális ajánlat rovat; ám havonta egyszer mutassák be ebben a csehszlovákiai magyar írók frissiben megjelent alkotásait, megszólaltatva egyik-másik szerzőt is. Javaslom, kérjük fel a rádiót egy könyves „Ki nyer ma?" műsor rendszeresítésére; a helyes megfejtők részesüljenek értékes könyvjutalomban. Javaslom továbbá, kérjük fel a Hét szerkesztőségét, hogy a mai Szlovákiához fűzűdö magyar irodalomtörténeti hagyományokkal foglalkozzon afféle „Irodalmi séták" vagy „Irodalmi honismeret" műfajban. Egyetemi tanári tapasztalataim alapján állíthatom: vakon és süketen, hagyományokra érzéketlenül tapossuk azt a szülőföldet, melynek négyzetméterei egy Szenczi Molnár Albert, egy Bornemisza Péter, egy Mikszáth, egy Madách, egy Petőfi lábnyomait őrzik; hogy a kevésbé ismert alkotókról már ne is beszéljek. — E honismereti sorozat kimunkálásába bekapcsolódhatnának a pozsonyi és a nyitrai magyar tanszékek irodalomtörténészei. Javaslom továbbá a tisztelt Társaságnak, forduljon levéllel a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztőségéhez, hogy legalább a gimnáziumok és az érettségivel végződő szakközépiskolák diákjai részére jelentessen meg egy szöveggyűjteményt a csehszlovákiai magyar irodalomból. Régóta esedékes adósságtödesztésröl van szó, amely annál is inkább időszerű, hogy érettségizettjeink tájékozatlansága — megint csak tanári tapasztalaimra hivatkozom — e tekintetben is kétségbeejtő. Várhatna a Társaságra még egy fontos feladat, ugyancsak az irodalomnépszerűsités területén. Javaslom, hogy kezdeményezzük két hanglemez kiadását. Az egyik — megzenésített gyermekversek formájában — óvodásainkhoz, kisiskolásainkhoz szólhatna. Simkó Tibor, Varga Imre, Tóth László. Kulcsár Ferenc, Kövesdi Károly, Keszeli Ferenc révén gyermeklíránk az utóbbi egy-másfél évtizedben nagyot lépett előre; szövegeiket olykor a budapesti tévé Cimbora adásából halljuk vissza — itthon pedig hiányzik a visszhang, holott akadna ma már „hangszekrénye" is a megzenésített versnek, lévén hogy vannak kiváló parasztzenekaraink. A másik kiadandó lemezt a középiskolásoknak és a felnőtteknek szánhatnánk — szlovákiai magyar költők verseit tartalmazhatná a szülőföldről, az anyanyelv megtartó erejéről, történelmünk fájó sebeiről, a hűségről, a megmaradás vágyáról. Zárójelben megjegyzem, erdélyi költők verslemeze, Illyés Kingának köszönhetően, évekkel ezelőtt megjelent már; legyen ez kihívás számunkra, hogy ennél alább mi sem adhatjuk. Bízzuk meg az új választmányt, a lemez anyagi fedezetének biztosítása vegett forduljon a Rákóczi Alapítványhoz. Végezetül még egy fontos feladat, amelybe a Társaságnak, helyi szervezetei révén, be kellene kapcsolódnia. A helyi könyvtárak állománya, hála a rendszerváltozásnak, felülvizsgálatra, selejtezésre, újbóli feltöltésre szorul. Javaslom, hogy a Társaság helyi szervezetei az említett munkát elősegítendő, vegyék fel a kapcsolatot a megválasztandó önkormányzatokkal és a helyi könyvtárosokkal. Munkájuk során érvényesítsék a nemzetiségi elvet is; ügyeljenek arra, hogy egy-egy népkönyvtár állománya megfeleljen a helyi lakosság nemzetiségi összetételének. Kedves Barátaim! Ha a vázolt feladatokat s a vita során bizonyára még elhangzó további okos észrevételeket szívós munkával sikerülne megvalósítanunk, akkor tiszta lelkiismerettel adhatnánk választ a Vörösmarty fölvetette kérdésre, hogy vajon ..ment-e a könyvek által a világ elébb". Előttünk — ha nem is egy nemzetnek — egy nemzetiségnek a sorsa áll. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy munkánkról elmondhassuk majd — „ez jó mulatság, férfimunka volt". Zalabai Zsigmond Fotó: Gyökeres György 1
