A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-02 / 44. szám

öregebb báró Edelsheim Lajos, aki egy időben badeni államminiszter volt, majd a badeni nagyherceg követe Bécsben. Valószínű, hogy ő a család ősi birtokain van eltemetve. Számunkra sokkal érdekesebb öccse, báró Edelsheim-Gyulai Lipót, akinek a kirabolt sirkamrája éppen itt, a család felsőelefánti kriptájában tátong üresen. Hajdani dicsőségét megmaradt sírfelirata és a hátsó oldalon található márvány dombormű széttört torzója hirdeti. B. E. Lipót 1826. május 10-én született Karlsruheban. Nagyon fiatalon a császári seregbe lépett, s résztvett annak magyarországi hadjáratában. Később, már mint főhadnagy, ott harcolt Windischgrátz seregében. A szabadságharc után katonai pályafutása egyenesen ívelt fölfelé. Mint tábornokot a lovasság főfelügyelőjévé tették meg és kidolgozta a speciális magyar lovasság szabályzatát. Ez olyan jól sikerült és olyan hatékonyan vitte be a gyakorlatba, hogy Európa összes nagyobb hadserege átvette azt. 1860-ban rokona. Gyulai táborszernagy fiává fogadta, így felvette a Gyulai nevet. 1867-ben már mint altábornagy a 4. huszárezred tulajdonosa. 1874-ben pedig Magyaror szág főhadparancsnoka lett. Idős korában Budapesten élt és mint nagybirtokos aktívan részt vett a közéletben is. Kétévi betegeskedés után 1893. március 27-én halt meg. A család úgy rendelkezett, hogy Felsöelefánt faluban pihenjenek hamvai. Felesége Kronau Lobkowitz Friderica 1918. február 18-án halt meg Bécsben. Sírja férje mellett egy kisebb helyiségben van — a többi sírhoz hasonlóan meggyalázva. Kettejük házasságából született egy fiú, akit magyar szellemben neveltek és a magyar- s horvátországi Gyulai birtokok örököse volt. Tudomásom szerint ő nincs itt eltemetve, de ez logikus is, mert nyugodtan megélhette a II. világháború végét, akkor pedig az Edelsheim család tagjai már nem ide temetkeztek. Az Edelsheim-Gyulai család kriptájában a házaspár síremlékén kívül még öt sír található, köztük két gyereksír: Edelsheim-Gyulai Emerikusé (élt 2 évet) és Aliceé (élt 4 évet).

Szinte hihetetlen, hogy az elmúlt évtizedekben, amikor olyan sok pénzt és energiát fordítottak bolsevik emlékművek felállítására, nem jutott annyi figyelem erre a Szlovákiában egyedülálló kriptára, hogy megőrizzük eredeti állapotában az utókor számára. Mindössze annyi történt, hogy évekkel ezelőtt befalazták az összes bejáratot. Mára ezeket a falazásokat mind ledöntötték, az ajtókat kifeszitették, így vált szabad prédává e nagymúltú család kegyhelye. A kripta még felújítható, a csontok, a bebalzsamozott hulladarabok — hogy a jelképes tiszteletet megadjuk — még összeszedhetők.

MÉSZÁROS PÉTER

A szerző felvételei és rajza

Aki nyáron a kiszáradt Bódva medrében homokozó gyerekek játékát figyelte, az aligha hiszi el, hogy a hetvenes években milyen árvízzel lepte meg Szepsit a folyó. De a temetőből hazajáró múlt századi lelkek is legfeljebb csak a városközpontban tudnak tájékozódni. Szerencsére a belső területet nem érte utol a falurombolás hazai buldóze-Remák Béla

re. Nem a tervek csupán az anyagiak hiányoztak hozzá. Az egykori járási székhely, Kassa füstölgő kéményeinek árnyékában, kevesebbet kapott a központi juttatásokból, mint ami megillette volna. Amint látjuk, minden rossz mellett van ebben valami jó is. ám ennek inkább csak a múlt örökségét, értékeit átmenteni igyekvő széplelkek örülnek. A tervek közt újra a Bódva és Kanyapta falvainak központi helye, a Főutca felújítása, az egykori státusz visszaállítása szerepel.

Hogyan sikerült a túlélés az elmúlt évtizedekben? Erre részben akkor is választ kapunk, ha visszalapozzuk a folyóiratokat: szepsi színjátszók a Jókai Napokon Komáromban. Énekkar fellépése Galántán. A szepsi Csombor Márton Klub többször is az irodalmi és történelmi vetélkedők országos döntőjében. A Bódva Táncegyüttes és a Fehér Liliomszál gyemnek tánccsoport Zselizen, az asszonykórus a Tavaszi szél döntőjén. Politikailag sikamlós témák és előadók a művelődési klubban. Szervezőgárda a közeli Somodiban. Félezer taggal és még több támogatóval a Csemadok alapszervezete a járásban a legerősebb.

Az elnök Nagyné Sarlós Ildikó mostanában szkeptikus. Attól tart, hogy a politikai csatározások kihúzzák a közművelődés és népművészet alól a szőnyeget. Van benne valami, mert a Csemadok szervezeteinek összetartó erejét a nemzeti kisebbségi sors tudatos vállalása adta, ez volt a csoportok egyik támpillére is. Most vagy a politikai mozgalmak tesznek egy bátorító lépést a kultúra felé, vagy a Csemadoknak kell átszerveződbe, hogy küldetését teljesíteni tudja. Avagy

Honismereti ház — az egykori kovácsműhely

lati tárgyait, sőt még a városhoz kötődő képzőművészektől is sikerült megszereznie egy-egy alkotást. Három éve csak egy ideiglenes kiállítást sikerült összehozni, de a felmutatott értékek indokolták, hogy számukra állandó helyet kell teremteni. Tavaly már át is vehették az egykori kovácsmühelyt és a hozzá tartozó portát a „csomborkodók", vagyis a csemadokosok. Nincs mit titkolni azon, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy a város akkori vezetősége is támogatta ezt a kezdeményezést. Az udvaron avatták fel a Pekár József faragta oszlopot, mely a város szülöttének, a 17. századi Európáról körképet adó utazó Írónak egyetlen tárgyi emléke ott, ahonnan elindult. Persze sorolhatnánk itt még néhány arra érdemes nevet, akiről a közeljövőben utcát szeretnének elnevezni, mint Szepsi Laczkó Máté, a tokaji aszú feltalálója, vagy Egressy Béni, aki itt százhatvan éve zenére oktatta a nebulókat. Az idei Szepsi Csombor-ünnepségeken teljes pompájában nyílt meg a honismereti ház. A kovácsműhelyt és berendezését kassai szakértők restaurálták, a többi szoba berendezése helyi erőkből valósult meg. Csizmadiák, kalaposok, gyartyaöntők eszközei és termékei láthatók két szobában. A konyha kemencéjének újkori legendája van. Tavaly novemberre készült el eredeti minta alapján, és az első befűtést rendezvényekkel, baráti találkozókkal tervezték gazdagítani. A megvalósulás túlnőtte a szűk konyha kereteit, és innen lépett a politika küzdőterére a Polgári Fórum városi csoportja.

Azok, akik a honismereti ház létrehozásából is részt vállaltak. Az említetteken kívül Zachariás István, Bocskorás Bertalan, Köteles László, Iván László, Szanyi Ernő, Rácz Zoltán és még jónéhányan, akiknek nem közömbös e város jövője. Ezért mentették meg a múlt emlékeit is, hogy tiszta és világos legyen az a kulturális örökség, amelynek folytonosságát nem hagyják megszakadni.

MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ

Fotók: a szerző és ifj. Re mák Béla

mindkét dolog egyszerre is bekövetkezhet ...

Remák Béla viszont, mintha tudomást sem venne a politikai eseményekről, naponta a honismereti ház körül szorgoskodik. „Csak menj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!" — idézhetném a költői sorokat az eredmények láttán, mert Béla barátom eddig

Szepsi Csombor Márton emlékére. Pekár József munkája a honismereti ház udvarán

sem tétlenkedett, volt bár akármilyen szigorú és hálátlan is a „régi struktúra", melyre mostanában oly sokan hivatkoznak, felmentésül gyávaságukra. Ő nem az a fajta, pedig öt, lassan felnőtt korban lévő gyermekét látva esetleg lett volna mit és kit féltenie. De ő értük is tette. Mit is? Gyűjtötte, pincében tárolta, tisztogatta a város még fellelhető muzeális tárgyait: kihalt mesterségek eszköztárát, dokumentumait, a népélet haszná