A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
Veröfényes napsütés fogadta Somorját ■ augusztus 25-én, ahol megtartották az első várva várt rockfesztivált,,amelynek színtere a lóversenypálya volt. Délelőtt kirakodóvásárt rendeztek, kora délutántól pedig különböző rockegyüttesek léptek fel. Az est folyamán a kíváncsiság engem is becsalogatott a színtérre. Ülőhely után kutattam, de az nem volt sehol, csak fekvőhely. A fiatalok a pázsiton hevertek, mint tehenek a legelőn. Volt, aki már olyan borgözös állapotban volt, hogy csak a hortyogásáról lehetett felismerni, hogy még él. Körülöttük az eldobált ételmaradékok, papírpoharak, valamint a széttört boros üvegek sokasága tanúskodott, hogy itt nagy dínomdánom volt. A szerencsésebbek, akik még józah állapotban voltak, a pódium - közelében tomboltak. Üdvrivalgás, tapsorkán és füttykoncert volt itt bőven. Néha úgy meg-megrohamozták a színpadot, hogy vízzel öntözve kellett figyelmeztetni őket, hogy távolodjanak el a pódiumtól. Pedig katonák és rendőrök kutyákkal igyekeztek fenntartani a rendet. A színpadon a különböző színben pompázó, csillogó-villogó fények úgy elvakították és elkápráztatták a szemet, hogy alig botorkáltam a sötétben elterülő szeszhullák között. A zene olyan fülsiketítőn erős volt, mintha a mellemen doboltak volna. A táncház reggelig tartott. Reggel a fiatalok álmosan, fáradtan, szakadt farmernadrágjaikban a buszmegálló peronját végigülték, mint útjukra készülő fecskék a drótot. Az egyik fiú csuklóján díszes fémből készült halálfejes karperec díszelgett, olyan széles, hogy kutyanyakörvnek is beillett volna. Épp ilyenből volt a hosszú deréköv is, amely hátul csapzottan lógott. Csak nem volt bunyózás? De akkor mitől ilyen szakadozott az öltözékük? Vagy már ilyen rongyos ruhákban érkeztek volna a rockfesztiválra? Elgondolkoztam a látottak fölött. Vajon ezeknek a fiataloknak lenne szépérzékük és természetszeretetük? Ezek akarnák megmenteni a Dunatáj természeti szépségeit, amelynek jegyében ez az egész műsor született? SZALAY ILONA Fotó: Gyökeres Gy. CSAVDAR SZÍ MOV: (bolgár író) RÁ SE RÁNTS! Vállalatunknál meg akarnak oldani egy bizonyos problémát. — Ugyan hogyan lehet megoldani ilyen badarságot?! — kételkedem idegesen. — Rá se ránts! — igyekszik megnyugtatni Ivanov, a kollégám. Ha nem tudnád: ez a badarság a vezérigazgató unokaöccsének, az ötlete. Nem lehet elhárítani. A gyógyszertárba megyek: szükségem volna egy bizonyos gyógyszerre, de hát nincs. — Az orvos felírta, maguknak pedig nincs. Most mit kezdjek? — A recept alapján ítélve, magának az idegeivel van baja — közli a gyógyszerész. — Hallgasson rám! Ne idegeskedjen többé! Rá se rántson! Fülembe jut, hogy a feleségem egy délceg fiatalemberrel tölti a szabadidejét. — Rá se ránts! — vigasztal az egyik jó barátom. — Hiszen minden nő ilyen! Petrov kolléga már a harmadik lakást kapja a vállalat lakóházában — ez az unokájáé lesz. — Ki látott ilyen igazságtalanságot! — méltatlankodom. — Vannak olyan családok, amelyek pincében húzzák meg magukat, ö pedig egyedül van és mégis háromszobás lakást kap ... — Ne törődjél vele — veregeti a vállamat megnyugtatóan Lukanov. — Inkább igyál egy pohár hideg vizet — és rá se rántá! Az utcán ballagok. Figyelem az embereket, és hirtelen megdöbbenek: ezt eddig még nem vettem észre! Teremtő Isten, mennyi ember járkál itt körülöttem — és mind rá se ránt! Fordította: G. Gy. a.
