A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
A pelsőci magyar iskola története 1950-ig nyúlik vissza. Önálló iskolaként indult, amikor a második világháború után négy év késéssel rendeződött a szlovák—magyar viszony, és a magas minisztérium, illete akkor még megbízotti hivatal belátta, hogy Dél- Szlovákiában a sok-sok magyar gyermeknek anyanyelvén kell tanulnia. A régi Rongyos nevű kocsma épületében rendezkedett be a pelsőci magyar iskola, amelyben most élelmiszerüzlet van. Megfelelő átalakítással a szlovák iskola a nemzeti bizottság épületében,, a volt megyeháza egyik szárnyában kapott helyet. Én azonban most csak a Rongyos nevű kocsmaépületben indult magyar iskoláról akarok beszélni. Hat—kilenc osztályos volt. körülbelül negyvenkilenc tanulóval. Kezdetben szükségszerűen összevont osztályokban folyt a tanítás Túrós János vezetésével. A tanulók alacsony létszáma indokolttá tehette volna a magyar iskola szlovák igazgatóság alá vonását, de ez akkor senkinek nem jutott eszébe, meg nem is lett volna ildomos mindjárt az indulásnál egy ilyen semmivel nem magyarázható lépés. Az internacionalizmus eszméjével erősített proletár összefogás nem tűrhette a nacionalista húrok pengetését. A világ legtermészetesebb dolgának tartották a magyar iskola önállóságát egészen 1961-ig. Ennyi időbe került annak kitalálása, hogyan lehet a nacionalizmust internacionalizmusnak feltüntetni, s elkezdődött a magyar és a szlovák iskolák erőszakos összevonása, közös igazgatóság alá helyezése. A pelsőci iskolát is elérte ez a hullám, amelynek nyomán hosszú évekre megszűnt az önállósága. Mig ez nem következett be, addig a tanulók száma évről évre nőtt, az összevonás után viszont évről évre csökkent. — Emlékszem — mondja Máté László, a különvált iskola igazgatója —, hogy az önállóság esztendeiben három ötödik osztályunk volt, s azok mind 45—46—47-es létszámúak voltak. A többi osztályokból is három volt. Az egyik kilencedik osztálynak osztályfőnöke voltam, s harminchat tanuló alkotta az osztályt. Az iskola összlétszámára nem emlékszem. Régi adatokhoz kellene nyúlnom. Nagy iskola volt. A tanulók zömét a környék magyar iskolái adták Kecsőből, Hosszúszóról, Borzováról, Szilicéről, Lekenyéröl, Csoltóról, Gömörhorkáról, Mellétéről, Licéről, Gicéröl, Mikolcsánybót, Gömörnánásról, Kuntapolcáról, Páskaházáról, Vígtelkéröl és Szalócról. Ezek közül a kis iskolák közül a körzetesítés, vagyis a kis iskolák felszámolása következtében megszűnt a magyar iskola Kuntapolcán, Páskaházán, Szalócon, Vígtelkén, Borzován, Mellétén, Licén, Gömömánáson és Mikolycsányban. 1961 -ben döntő fordulat következett be a magyar iskola életében. Adminisztratív úton. A parkosított iskolaudvar a szülök és a pedagógusok megkérdezése és beleegyezése nélkül közös igazgatóság alá vonták, s a szlovák—magyar tagozatos iskolának attól kezdve szlovák igazgatója, szlovák igazgatóhelyettese és egy magyar igazgatóhelyettese lett. A magyar pedagógusok heves tiltakozását váltotta ki az iskolájuk önállóságát megszüntető rendelkezés, de a felettes szervek behunyták a szemüket, hogy semmit ne lássanak. A tiltakozók pedig beleuntak az értelmetlen küzdelembe, beletörődtek a hatalmi szóval elrendelt helyzetbe, Egy-két évig az erőszakos összevonás negatív hatása nem mutatkozott meg. A tagozattá degradált magyar iskola erős, nagy létszámú osztályai még tartották magukat, de a hetvenes évek első felében elrendelt körzetesítés már megindította a létszámcsökkenés észrevehető folyamatát. 1971-ben még 472 a magyar tanulók száma, 1980-ban már csak 334, 1989-ben pedig 287. — Az összevonás után a körzetesítés volt a legnagyobb ludas a létszámcsökkenésben — mondja Máté László igazgató. — Sok kis falusi iskolát felszámoltak, s mi azokból éltünk. A magyar pedagógusképzés megszüntetése, illetve minimálisra csökkentése is hátrányosan befolyásolta a magyar szülök gondolkozását. Annak elterjedése sem erősítette tagozatunkat, hogy közös tantestületi értekezleteink voltak, s ezek szlovák nyelven folytak. Szakmai kérdésekről szlovák nyelven kellett véleményt mondaniuk a magyar pedagógusoknak, ha nem akrták, hogy az örökös fordításokkal elhúzzák a gyűlést. Az anyanyelv-használat akarva-akaratlan háttérbe szorult a pedagógusok körében, és ezt közvetve a tanulók is megérezték, mert ilyen körülmények között a pedagógus aktív anyanyelvi szókincse nem fejlődhetett, bizonyos kifejezéseket szlovákul szoktak meg, a pongyola stilus és a kevert nyelvhasználat uralkodott el körükben. A pelsőci — újra önállósult — magyar iskolában mélységes a csend, az osztályokban folyik a tanítás, sem folyosói csúszkálást, sem ajtócsapódást nem hallani. Egyedül csak a telefon berreg fel gyakran az igazgató szobájában, mint mikor galambcsapat röppen fel veszélyeztetett helyéről. Ezen azonban nem lehet csodálkozni. Szeptember első napjai mindenkor a tanévkezdet megannyi elintéznivalóját juttatják a felsőbb hatóság eszébe. Jelentkeznek más iskolák igazgatói is a bizonytalanságaikkal, ti ezt vagy azt hogyan csináljátok? Ezektől a telefon felberregésektől függetlenül azonban temetői csend uralja az iskolát, az igazgatói szobát, amelynek nagy, világos ablaka dombot, majd feljebb erdővel borított hegyet mutat. Nem véletlen, hogy ez a mennyezetet feszítő csendesség a tavalyi, novemberi csendes forradalomra emlékeztet bennünket. Az egész országot lázba hozó változásokra. Az igazgató feleleveníti, mi történt az 1985-ben elfoglalt új iskola falai között, amikor a magyar pedagógusok szinte egy emberként úgy látták, hogy a bimbózó demokrácia nyújtotta lehetőséggel élve vissza kell állítani a magyar tagozat korábbi önállóságát. A felszabadult hangulatban spontánul fejezték ki azt az óhajukat, hogy a demokrácia felé vezető úton érvényesüljön az ö akaratuk is. A szülők sem maradtak téflenek. Háromszázötvenet kitevő aláírásukkal kérték a magyar tagozat önállóságának visszaadását. Akkor már megalakult a magyar pedagógusok járási és helyi szövetsége, és úgy döntött, hogy egyik fő követelményük lesz az iskola különválása. Ebben az értelemben írnak levelet a minisztériumnak. Elhatározásukat többször megtárgyalták a szlovák kollégákkal iskolavezetöségi és pedagógiai tanácsülésen, és sok más hasonló dél-szlovákiai iskolával ellentétben, ahol a különválást a szlovák tantestület tagjai ellenszenvvel és ellenállással fogadták, a pelsőci szlovák pedagógusok természetesnek és a magyar pedagógusok elemi jogának tartották és fogadták el a különválás szándékát. Ez érthető is, hangsúlyozza az igazgató, hiszen a két tagozat között hosszú évek óta példásan jó viszony volt. A szlovák kollégák kitűnőre vizsgáztak megértésből és a nemzetiségi jog méltánylásából. Az összevont iskola igazgatósága írásban is'kifejezte egyetértését a különválással. — Hogy értsem ezt? — szakítom félbe Máté Lászlót. — Ezt úgy kell érteni, hogy véleményébe belefoglalta: nem nemzetiségi torzsalkodások miatt történik a különválás, hanem a magyar tagozat legtermészetesebb jogának az elismeréseként. Ugyanilyen véleményt csatolt kérelmünkhöz a jnb oktatásügyi szakosztályának vezetője és a Pelsőci Helyi Nemzeti Bizottság. — Ez mikor történt? — Áprilisban. Június végén már tudtuk, hogy a minisztérium jóváhagyta a különválást azzal, hogy még szentesítenie kell a jnb tanácsának és plénumának. Mindez július közepéig megtörtént. Augusztus elején a szakosztály kinevezett az önállósult magyar iskola igazgatójának. Helyettesemnek Máté Géza matematika—fizika szakos kollégámat választottam. Még mindig nincs vége a példaértékű különválás történetének. A két iskola vezetése összeült a különválás további teendőinek megtárgyalására. Tekintettel a szlovák iskola tanulóinak nagyobb létszámára, ők maradtak az új iskolában, a magyar gyerekek meg elfoglalták az 1958-ban épült épületet, amely kétemeletes, tizennégy tantermes, tornateremmel, sportpályával, iskolakerttel, konyhával és ebédlővel. Megtárgyalták a segédeszközök elosztását is. Kabinet, könyvtár, hangszerek, számítástechnikai eszközök, video-felszerelés stb. Abban is megegyeztek, hogy a költségvetésből év végéig közösen merítenek. A szülői szövetség anyagi eszközeit a két iskola szülői szövetségének jóváhagyása után fogják elosztani a két iskola tanulóinak létszáma szerint. És hogy simán, rendben történjék minden, az elosztást a szlovák és a magyar iskola igazgatóhelyettese ügyeli fel'„ — Sok egyéb között azt a fontosat is kimondtuk, hogy bár a két iskola Önálló lesz, ugyanolyan jó barátságban fogunk élni, mint eddig. Egyébként is egymásra vagyunk utalva! — mondja Máté László igazgató. — Az idén már az önállósult magyar iskola tanévnyitóját éltétek meg. Milyen érzés volt? — Felemelő, magasztos, örömteli. Nagyon sok szülő volt jelen. Gyömbémé személyében a járás magyar tanfelügyelője is. De ahogy nemegyszer a közös iskola falai között is hangoztattuk, önállóságunk nem jelenti a teljes különválást. Közös érdekeink, elsősorban az oktatásban és a nevelésben, megmaradnak. Szakszervezetünk is közös marad. Nagyobb kulturális rendezvényeinket és kirándulásainkat is közösen tartjuk meg. A sokéves jó kapcsolatot ápolni akarjuk továbbra is! Az elhangzott szó, úgy érzem, nem frázis, a mindennapok valóságából következő szándéknyilvánítás. amelyek a kölcsönösség a fedezete, hiszen a tanévnyitó napján, a tanulók hazaeresztése után a szlovák iskola pedagógusainak egy csoportja, Drahomír Janda igazgató, Václav Žák igazgatóhelyettes ésmások köszönteni jöttek a különvált magyar iskolát, vezetőit és pedagógusait. Halljátok, ti, mindazok, akik másképp gondoljátok és magyarázzátok a nagyon is természeteset, a másság ennyire emberi tolerálását? MÁCS JÓZSEF 5
