A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
Fotó: Gyökeres György Mi az ember? Kör — felelt A/cun Mi hát az ember ? Ver a szívem. Áju/at köröz gyökerekként össze-szétfutó ereimben. Mi hát az ember? Kör egy körben, lét a létben, de mért egy véle ? Mért kell lehunynom szemem örökre, hogy beláthassak. magam szemébe ? GOMORORSZAG _____________________________________________Rovatvezető: CSANAKY ELEONORA Az ablak úgy lóg a falon, mint egy tájkép. Várostájat mutat: két gyárkéményt s emeletes házak tetéjet, s a két kémény között most éppen ott függ a felkelő nap. Az ablak egy pozsonyi kórház ablaka, s a két kémény közül az egyik a háborúban szétbombázott Apollo olajfinomítóhoz tartozott, a másik a Kábelgyár (Kablovka) komolytalanul tarkára mázolt tornya. A kép mozdulatlan, de persze csak azért, mert én vagyok mozdulatlan: második hete fekszem az említett kórház egyik ötödik emeleti szobájában. Második hete nézek egyre keletre, bele a felkelő napba, s a felkelő nap mögött elterülő meseországba, gyermekkorom birodalmába, Gömörországba. Gömör (az egykori Gömör vármegye területe) Pozsonytól valóban keletre esik. Főiskolás korunkban mi, gömöriek is „keletiek" voltunk; karácsonyi, húsvéti szünetre a Kassán túliakkal együtt előbb elutazhattunk (mivel messze laktunk), mint a többiek, de mi azért nem éreztük magunkat „keletieknek". Egyszerűen gömöriek voltunk, s gömöriségünk nem szorult jelzőkre. Kicsit lenéztük, jellegtelen embereknek tartottuk az igazi keletieket, a királyhelmecieket, nagykaposiakat, s nem kevésbé szürke tömegnek éreztük a „nyugatiakat", a csallóközieket is. Gömöri öntudatunkat elsősorban az irodalom erősítette: úgy tudtuk és hirdettük, hogy minden jelentős szlovákiai magyar író Gömörből indult. Irodalom szakos tanárjelöltek voltunk, számunkra mindennek az irodalom adott (vagy nem adott) súlyt, de akkoriban, intézményeink őskorában (az ötvenes evek közepéről és végéről van szó) még valóban elsősorban az irodalom jelentette a szlovákiai magyarságot. S irodalmunk „gömöriségében" volt is valami. A szlovákiai magyar tájak közül ugyanis valóban Gömör (és Nógrad, amit mi valami szemtelen természetességgel még Gömörnek tartottunk) él a magyar irodalomban leginkább. Gyöngyösi István, Gömör vármegye néhai esküdtje, jó háromszáz évvel ezelőtt a Murányi Vénusban még csak a tájat fedezte fel; Tompa és Mikszáth már a táj mondáit és regéit is; míg végül a gombaszögi táborból induló sarlósok, főleg a rimaszombati Győry Dezső, már az ember-táj-társadalom (részletek) A szlovákiai magyar irodalom faluja hármasával is megpróbálkoztak. Aztán jött a háború s az utána következő rémült csedben megint csak Gömör földje jelentette elsőnek, hogy „magra vár"; a „harmadvirágzás" első verseskötetét a pelsöci Dénes György írta meg. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy bennünk, az ötvenes évek közepén és később indulókban annyira lobogott a gömöri öntudat. S csak természetes, hogy ebből a lobogásból — akármennyire is a „nagyvilág" volt költői programunk — a verseinkbe, írásainkba is bekerült valami. De amíg Dénesék számára a falu egy időben volt tárgy és nézőpont, addig a mi nemzedékünk már a városból nézte és látta a falut. Ez akkoriban annyira nyilvánvaló volt, hogy Cselényí László, Tóth Elemér vagy jómagam verseiről, de talán még a jóval utánunk induló Bérezi Istvánról vagy Batta Györgyről sem lehetett anélkül Írni, hogy a kritikus legalább egy bekezdést ne szentelt volna a verseinkben feszülő falu-város ellentétnek, a kétpólusságnak. S mivel felsoroltak véletlenül (vagy nem véletlenül?) mindnyájan Gömörből jöttek, Gömör lassan a szlovákiai magyar irodalom „falujává" vált. Mítosz lett belőle, a civilázció bajaival szembeszegezhető megtartó erő, a föld szimbóluma. Azóta sok víz lefolyt nemcsak a Dunán, hanem Gömör kisded folyóin, a Sajón, Rimán és Gortvan is. A „megtartó erő" nem bizonyult elég megtartónak, a mítosz csecséről leszakadt gyerekek szétszóródtak, sőt sokszor egymás ellen fordultak; romantikus gömöriség-tudatunkat gyermekkorunk záróaktusává avatta az idő. Az elmúlt tízegynéhány év alatt a városról ilyen vagy olyan formában valamennyien leírtuk, hogy „tán nem is eggyé" válni vele, de „különválni tőle a lehetetlen", városiakká testben is, lélekben is. Én most mégis úgy nézek a két kémény s a tv-antennák között keletre, ahol Gömörországot, gyermekkoromat sejtem, mint akkor: a másság tudatával, de önmagámra. Ország az országban A Gömör szó előbb volt élmény a szemem, mint a fülem számára. Zsenge gyermekkorunkban ugyanis kedvenc szórakozásunk közé tartozott a célba dobás. Céltáblául rendszerint a falu végén leszúrt helységnévtábla szolgált. Először az egész táblát, aztán az egyes betűket kezdtük célozgatni, a G-t, az ő-t, s így végig a Gömörpéterfala (a tizennyolcas fordulat előtt s harmincnyolctól negyvenötig így hívták a falumat) minden betűjét. Végül a felirat teljesen olvashatatlanná vált, s ha Horthy helytartói megint be akartak volna vonulni, a tábla alapján bajosan találták volna meg a hegyek közé rejtett százegynéhány házat. A falu neve azonban szóban Péterfala. Hallani a Gömör szót talán egy betyárnótában hallottam először: az elfogott bacsó (juhászszámadó) így fogja versbe a nacionáléját: Gömör megye, Magyarország a hazám. Ott nevelt fel betyárnak a jó anyám A „Gömörország" frázis talán tőlem származik. 1956-ban egy versemben romantikus hévvel és újbetyár-göggel „Gömörország bolygó fiának" vallottam magam. Nem emlékszem, hogy azelőtt láttam vagy hallottam volna ezt az öszszetételt. Olvastam s hallottam viszont Somogyországról, s azt is tudtam, hogy hajdan azokat a magyarországi területeket illették az ország szóval, amelyek a Szent Istvánt megelőző és követő időkben viszonylagos önállósággal bírtak. A Koppányok, Ajtonyok, Vaták ideje volt ez, mikor a törzsszövetségek még eredményesen dacolhattak a központi hatalommal, s a birtokukban levő területek szinte országot képviseltek az országban. Gömör ilyen „ország" valószínűleg sohasem volt, már csak azért sem, mert viszonylag késön, IV. Béla idejében alakult ki, tehát elsősorban közigazgatási terület volt, s nem törzsi vagy tájegység. Még ha a palócokat egykori törzsnek vesszük (mint ahogy sokan a csatlakozó kabarok utódainak tartják őket), sem valószínű Gömör egykori különállása, mert a történelmi Gömör megye a palócság területének csak a keleti felét fedi. (...) TÖZSÉR ÁRPÁD 13
