A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
Magyar égtájak Tisztelettel köszöntjük az 55 éves Tőzsér Árpádot! . .. Számunkra Tőzsér szövegei forrásértéküek, emberi helyzetünk és eddigi utunk mélyebb ismeretének forrásai. Magam a csehszlovákiai magyar írásbeliség alapszövegei közé sorolnám őket. Ha jól sejtem, ennél többet nem is kellene mondanom. Lényegében nem is akarok többet, de lagalább pár szóval kénytelen vagyok megmagyarázni, amit állítottam. Tőzsér rendkívüli érzékenységű ember és költő. Sorsa mint embert azzal verte, mint költőt viszont azzal áldotta meg, hogy idegeit nem bőre alatt, rendesen, hanem képletesen szólva, epidermiszében vagy testfelszínén viseli. Mint embert, azért alaposan meggyötörte a sors, a világ az élet, de költőként, legalábbis első fokon, mindent ennek az öngyilkos érzékenységnek köszönhet. Ha fáj egy érintés, az ember fölkiált fölüvölt; azonnali válasz a külvilág akciójára. Ilyen a klasszikus líra v egyszerű keletkezési és hatásmechanizmusa, s elég példát találunk rá költészetünkben. Tőzsér azonban más, több ennél. Racionalizmusa biztosít neki külön helyet a csehszlovákiai magyar glóbuszon. Racionalizmusát több szempontból is példaképéhez, József Attiláéhoz hasonlíthatjuk. Analizáló és szintetizáló értelmét periszkóp vagy szonda módjára ereszti léthelyzetei és létfolyamatai alá vagy fölé, hogy értse is, s ne csak képekbe, hanem fogalmakba, sőt logikai formulákba foglalhassa, amit megél és tapasztal. Tőzsér elemez és általánosít, a jellemzőt s a lényeget keresi, az okok és törvényszerűségek után kutat, sorsunk kulcshelyzeteit próbálja kitapogatni, s bár valószínű, sőt biztos, hogy ezekkel az erőfeszítéseivel nem az olvasónak kíván szolgálatot tenni, hanem az öngyógyítás, önfenntartás ösztöne készteti a belső mozdulatra, mely nemcsak a tudomány, hanem a pszichoanalízis lépése is, a módszernek irodalmunk is hasznát látja. Van Fábry Zoltánnak egy gyakran és több változatban használt formulája a költőről és a líráról: „A költő szava: kristályosító pont, névadás.” Egy másik változat szerint: „A költészet: névadás. Maradandó definíció ..Még tovább: „A névadás/ névteremtés ..Amikor Fábry Kevesebb verset, több költészetet című kritikájában, 1955-ben, ezt a formulacsokrot papírra vetette, az alig húszéves Tőzsér még erősen kezdő volt, mégis mintha eleve, őrá szabták volna Fábry meghatározásait. Tőzsér ugyanis már pályája kezdetén, táj- és helyzet- verseiben névadó volt. Konkrét és kiváncsi, hol a nyelvet, hol a szülötáj történelmi titkait, de valamiképpen mindig a lényeget kutató, világos, kerek és kemény. Tiszta, mint maga a látvány, a világ. Jellemzőnek érzem, hogy a tájat „keresztrejtvény" - nek, versét „megfejtés"-nek, tehát racionális, egyetlen lehetséges meghatározásnak, megoldásnak, megnevezésnek — névadásnak, egy kutatómunka egzakt és megmásíthatatlan végeredményének tekinti, s hogy leggyakoribb szava alighanem a „tudom" s a vele kapcsolatos rokon kifejezések sora. Racionalizmusa később tovább erősödött, s a társadalom és történelem dolgaira is átterjedt. Mind gyakrabban a mozgató erőket, az élet alaptörvényeit kutatta. „Mit egy évig tanult /a föld, halomra hullt/ egy nap alatt. Lemállott , róla a takaró/ s immár a nyers való/ jelenti a világot" — irta Őszi világ — őszi szemmel című versében (1957). Mi más ez ä vers, ha nem névadás, a költő s az egész nemzedék gondolkodásában az ötvenes évek vége felé bekövetkezett változások pontos, hatásos lírai megfogalmazása ...! Tőzsérben gyorsan tudatosul költői racionalizmusának megléte és szerepe. Egyik korai lírai szintézisének szinte kihívó módon a Credo ut intelligam (az alcuini „Hiszem, hogy értsem") címet adta. Ezért hát összegezésül: a vers Tözsérnek végső soron nem érzelmek, hanem ész, tudat, ráció dolga, ezt a mozzanatot az ember szinte mindig ott érzi szövegeiben: fölemelkedni, föltornáznia magát a helyzetek fölé, nemcsak a látásért és láttatásért, hanem azért is, hogy értelmezze és megmagyarázza saját magát. Egyszóval, a gondolatért. Versei jórészt drámai vagy tragikus helyezetekböl nőnek ki. Lírája először az ötvenes évek második felében vált a szorongatott, biológiailag és történelmileg egyaránt meghatározott sorsú emberek költészetévé. Első ízben Fájdalom című verse adott nevet ennek a fölismerésnek /„Sötét hatalmak indulnak rám/ s a létem börtönné/ teszik. Hajítanak bölcselkedni/ élet-halál közé ..." Nemrégen, Alea iacta ... című költeményében így fogalmazta meg ugyanezt: „Ahol már nincsen más vigasz, ) az ige csak ott vastraverz." El kell mondanunk az olvasónak, hogy a költő az egyik legszélsőbb léthelyzetböl, a sebészasztal többszöri szomszédságából üzente nekünk a fentieket, olyan pillanatban, amikor a kocka el van vetve, azaz (latinul) „alea iacta est" ... Ha erről a pontról visszatekintünk, a majd negyedszázaddal idősebb (fiatalabb?) Fájdalom sorai szinte profetikus értelmet kapnak: „Nem marad belőlem csak kuszáit, /tépett ideghalom./ Csúcsaimon villamos szikra/ Pattog: a fájdalom." (Részlet Koncsol László ..Tőzsér Árpádról, szlovákoknak" című írásából) Szülőföldtől szülőföldig Ivan Meštrovič Jób-szobrához {Papucs után motozó lábad megtalálja az éjszaka párját a reggelt) A felkelt időből ösvényként ágazó árnyék vetül Jób elé Ül megroskadva az elágazás lábához kötve Levegőtlen arca megrepedezve égre tátott szájában horpadt sötétség Arcában nehéz a keze arcában nehéz a lába Koponya liftaknában emelkedik süllyed benn az iszony Valahol becsapnak egy ajtót döngve bezárul a melle Két karja kétoldalt egyenest a tüdejéből kap ki levegő után élet után Kilöki szája a szót mint dugaszt Sivít a lékből a puszta panasz Uram leszakadozott rólam udvarom házam rétjeim eldobva tetves rongyok Lemálltak rólam a gyolcsok szándék szülőföld halál minden amiben látható voltam Csak kezed érzi hogy vagyok Testből kihúzott végső suhintás Hull rám a kék mázas égből nagy cseppekben az ecet Ül Jób a szenvedés falai között idegenként teste gödrében s átragyog rajta egy éneklő halott (Milyen messzire kellett jönnöd Hogy meglásd magad e tátott kőben s rátalálj egy új befelé táguló tájra Ach, áno, si to ty. Vieš odkial ideš. Vieš, ako sa voláš A to je všetko. Slza čistoty na tmavej tvári prázdna dookola Málo, či veľa ? Čo odpovieš? TŐZSÉR ÁRPÁD VERS A költő kérd« Thioridazintól keserű szájjal kérdezem magam s a négy falat: Hol kezdődik a vonal, mit húztam, s mért itt szakad meg, ha megszakad ? Kiben moccant meg először mérgem ? Kit rúgtak gyomron, hogy hányni kezdett ? Melyik ükömé volt a kín, mely bennem jelenség: félelem lett? Ze deti pred usnutím špičkami' prstov aspoň chcú sa dotknúť matkinho tela. Szülőföldjük egyetlen ujjhegy s az álmodás a valóságuk) 12
