A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-10-05 / 40. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma

Nagyvonalú

könyvajándék ^

A képen balról jobbra Váradi Lajos, a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulja. Dobos László, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, a Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat igazgatója, Fekete György, a Magyar Köztársaság Művelődési Minisztériumának helyettes államtitkára, aki éppen a könyvátadás lehetőségének jelentőségét méltatja, Drucker Tibor, a Téka vezérigazgatója és Kiss László, a pozsonyi Magyar Kulturális és Információs Központ igazgatója.

Neszméri Sándor, A Csemadok főtitkára átadja a Téka vezérigazgatójának az értékes könyvadomány átvételét igazoló okmányt

FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ

Nagy esemény színhelye volt a Csemadok OV székháza. A Magyar Köztársaság hárommillió forintot meghaladó könyvadományát adták át jelképesen Pukkai Lászlónak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökének, illetve a szlovákiai magyar közép- és általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak. A több mint 58 ezer kötetnyi könyvet, amelyet két Hungarocamion szállított át a határon, a Téka Könyvértékesítő, Könyvtárellátó és Könyvkiadó Vállalat dolgozói válogatták össze. Az ünnepélyes és jelképes átadás meghitt perceiben sok szép, megszívlelendő szó hangzott el, a szónokok klasszikus írókat idéztek, olyanokat, akik meggyőzően írtak és beszéltek a könyv és az olvasás felbecsülhetetlen jelentőségéről. Valamennyien azt hangsúlyozták, hogy a Magyar Köztársaság az értékes könyvajándékkal a csehszlovákiai magyar iskolákat segíti, s a nemes gesztussal olyan folyamat veszi kezdetét, amelyet az országhatár mindkét oldalán a demokratikus viszonyok tesznek lehetővé. A szülők, a gyerekek és pedagógusok nevében F*ukkai László, a Csemadok nevében Sidó Zoltán elnök és Dobos László társelnök mondott köszönetét a Magyar Köztársaság küldöttségének.

k. L: A Hét július 13. számában megjelent a „Fölvételiztetö maffia,..cikke. Most, augusztus végén mi a véleménye róla? k. i.: Az, hogy nem jó. Újraolvasva minden irkafirkálásomról ez a véleményem: nem jó. Ezt a súlyos témát is szebben, olvashatóbban és sarkitottabban kellett volna megírni. Kapkodtam, sürgetett az idő. Különben sem újságcikknek készült.'.. k. i.: Van visszhangja ? k. i.: Tudtommal a sajtóban nincs. Különben ezen nem is csodálkozom. Vége a választási kampánynak, a pezsgésnek, s nyugodtan visszataposunk az éppen csak bugyborékoló pocsolyába. Megszoktuk már; a történelem váltáshelyzeteiben felbuzdulunk, néha olyannyira, hogy egymás nyakát is rágjuk, de az épületesebb években elalélunk. Hogy nincs egy újságcikknek sajtóvisszhangja ? Jeles szépirodalmi és más munkáknak sincs! k. i.: És az emberek, akikkel találkozott...? Mi a véleményük a „maffiacikkről"?

Igazságosabb fölvételirő

(öninterjú)

k. i.: Szabadságon voltam, dolgoztam, kevés emberrel találkoztam. Meglepő, hogy szinte valamennyien tudtak a cikkről, talán kézből kézbe is adták a lapot. A vélemények megoszlottak. Többen is (szülök, pedagógusok) egyféle ismert, vagy csak sejtett igazság kimondását látják benne. De vannak, akik berzenkedve fogadják: „minek ezt évek múltán piszkálni .. .7"

k. i.: Az utóbbiak véleménye ellenére is vállalja mindazt, amit leírt? k. i.: Igen.

k. i.: Nem fél attól, hogy mint akkori „távollevőt", mint nem közvetlen tanút megvádolják, vagy éppen bíróságra adják ...?

k. L: Nem, ettől nem félek. Sem a félelem, sem a rafinált túlzott óvatosság nem a sajátom. Ezzel azt is mondom, hogy nem vagyok politikus alkat. A szóban levő Írásban csupán egy sajátos kötődésű bűnszövetkezet működési mechanizmusáról szólok. Kíméletesen, neveket nem említve, a konkrét eseteket tudatosan elhallgatva. Csupán azt hangsúlyozom „tanulságként!", hogy ezt a korábbi állapotot, ezt az igazságtalan fölvételiztetö praktikát egyszer s mindenkorra föl kell számolnunk. Ez az adott hatalom emberein kívül senkinek sem volt jó. Sem a társadalom, sem a szülök, sem az érintett diákok javát nem szolgálta. A tömegek természetes igazságérzetét pedig csak mérgezte, k. i.: De mégis, ha becsületsértés miatt sajtópert indítanak...?

Vitázva

önmagámmal

A Hét 1990. június 1-ji számában jelent meg egy írásom a Népfőiskolák gyakorlati kérdései címen (bár az utolsó szó a címből a sajtó ördöge miatt lemaradt), amelyet a szerkesztőség vitaindítónak szánt A felvetett problémához ez ideig senki sem szólt hozzá, amit én így utólag nagyon megértek. A cikk megjelenése óta több ízben jártam Magyarországon „népfőiskola ügyben", és egyre inkább az lett a meggyőződésem, hogy a népfőiskolára, mint intézményrendszerre leginkább Magyarországon van szükség. Az anyaországban ez az intézmény hivatott összetartani (vagy kialakítani) a kisközösségeket, formálni a helyi társadalmakat, megszüntetni az emberek elidegenülési folyamatát Ezenkívül igyekszik kielégíteni a helyi közösségek művelődési igényeit (vagy felkelteni ezeket az igényeket), közéleti, gazdasági és helyzettörténeti ismereteket közvetít Ezeket a célokat szolgálták egykoron a különböző egyletek, gazdakörök, melyekre viszont a közelmúlt tévelygései alatt rásütötték a maradiság, polgári (feudális) csökevény bélyegét, és megszüntették őket. Mögöttük űr maradt, melyet nem sikerült pótolniuk az erőszakolt tanfolyamoknak, továbbképzéseknek. a szocialista népművelőknek, mert célul sohasem a helyi közösségek kialakítását tűzték, hiszen egy összetartó közösség veszélyessé is válhatott volna a helyi társadalmakat irányító szűk rétegek számára. Ezt az űrt igyekszik most Magyarországon pótolni a népfőiskola, melyet 1987-tő! szervez sok lelkes és áldozatkész ember. Nálunk viszont más voft, és más is a helyzet. Ugyanis a szlovákiai magyarság számára adva voft egy ilyen-olyan Csemadok (a jelzőt nem pejorativen értelmezem, hanem különbséget téve az alapszervezeti munka és központi irányítás között), amelynek a szervezettségét még ma is irigylik tőlünk. A Csemadok művelődési munkáját, szervezését továbbra is rá lehet bízni az alapszervezetekre, mert feleslegesnek tartok egy kétségkívül új tartalomhoz új formát keresni, ha ez a forma működőképes és elfogadott a tömegek részéről. Viszont sokat lehet tanulni a népfőiskolái eszméből, amely nem megismertetni akar, hanem megismerni, gondolkodni tanít. A hangsúly tehát nem az elvont előadási formán, hanem az együtt-tanuláson, együttgondolkodáson, hasznos ismeretek közös elsajátításán van, amelynek során a helyi lakosok jobban megismerik egymást és környezetüket, közösségeket alakíthatnak, felismerhetik saját helyzetüket, és képessé válnak az előrelépéshez szükséges közös összefogásra.

A Csemadok égisze alatt különböző szakterületeken társaságok alakulnak. Ezek szakmai vonatkozásban sokat segíthetnek az alapszervezeteknek, de önmagukban képtelenek lesznek kisközösségi szinten szerveződni, talán

6