A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-28 / 39. szám
könyvbe, egykettőre átlát a szitán. Mondtam, ez egy hiteles színjáték, szívem. Ekkor majd azt mondják, hogy lakik a hotelben egy Polly, de nem Blick néven. A hölgyet Polly San Franciscónak hívják. Mit szólsz ehhez? — Micsoda elme! — Ebben a hotelban töltöttük a mézesheteket. Néhány lépésnyire a házunktól. Dagmar pillanatok múlva megtalál... félájultan a tablettáktól. Mindent megtesz, hogy magamhoz térítsen és így tovább ... — Mi történik, ha a rendőrséghez fordul? — Ekkor lépsz a színre te. Könnyekkel a szemedben kituszkolod a folyosóra. Sírj, könyörögj, bocsásson meg nekem ezúttal, mentse meg az életemet, mert én nélküle már nem vagyok egész ember. Ezután felhívod Wiseman doktort. A hülyéje alig varja, hogy kombinera vetkőzzem előtte. Bámulatos vagy Polly. Mondottam tehát, hogy Polly öngyilkosságot akar elkövetni. Az élet azonban irtózatosan furcsa, a sors kiszámíthatatlan. Nyugodjon békében. — Ha megvan az esély a boldoguláshoz, gondolkodás nélkül ragadd meg az alkalmat, tanácsolta. Igaza volt. Ma tetemes bankbetéttel rendelkezem. A vezetéknevem Blick. Én lettem Mrs. Vera Blick. Ohohohó, sokat tanultam Pollytól. Hálás vagyok neki. Ügyes és ravasz nő volt. Emiatt mindig megfogadtam a tanácsait. Milyen okosan tettem, hogy nem adtam át Dagmamak a búcsúlevelet, hanem bélyeget ragasztottam a borítékra és bedobtam a postaládába ... CLIFF LESTER 'tIjM Ĺ Én csak megvontam a vállamat, amikor Polly előállt képtelen ötletével. A barátnőmnek esze ágában sem volt mérget inni vagy felakasztani magát. Meg akarta ijeszteni a férjét, Dagmart. Abban reménykedett, hogy egy tragikus hangvételű levél elolvasása után visszatér hozzá és mindent megbocsát. — A tréfának is van határa, tudom — nevetett Polly. — Hol találok még egy ilyen pénzeszsákot, mint amilyen Dagmar? Drága barátnőm, őszintén bevallom neked, néhanapján borzasztóan sajnálom, amiért férjhez mentem. Az a gyanúm, hogy Polly már a házasélet első napjaiban, három évvel ezelőtt, nagyon vágyott a szabadságra. Valamikor régen albérletben laktunk egy bérházban a színház mellett, ahol dolgoztunk. Művésznevén mutatkozott be: Polly, San Francisco. Én meghagytam eredeti nevemet, Vera Shermannak ismertek a barátaim. Egy csütörtöki napon közös ismerősünktől meghívást kaptunk a West End-i fogadásra. Pollyval madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Örömében körültáncolta a szobát. — Összegyűlnek a város legkövérebb és leggazdagabb pasasai — mondta. — Vera, ütött a mi óránk. Meg sem állunk Hollywoodig, meglátod. Polly a fogadáson bekukkantott valamenynyi terembe, majd Mr. Dagmar Blick karjába kapaszkodott, mert azt hittem hogy az úr dúsgazdag producer. A férfi éhes szemmel bámulta Pollyt, akinek merész estélyi ruhája úgyszólván semmit sem takart. Végül kitudódott, hogy Dagmar egy játékgyár igazgatója, négy szövetségi államban van vállalata, özvegy és nincsen gyereke. Másnap Polly címére egy csokor orchidea érkezett. A barátnőm tudta, hogy lépre csalja a játékgyárost. Nemsokára drága cipőkben és még drágább bundában pöffeszkedett az utcán. Egy napon a kapu előtt egy Thunderball zúgott fel. Polly nem szívesen vitette magát az oltárhoz, de meg akarta tartani magának a gazdag üzletembert. Megesküdtek. Dagmar a menyasszonyának fényűző lakosztályt rendezett be. A nászút után Polly azonnal visszatért a színházba, de nagyon unta a munkát. — Ha hozzámész egy dúsgazdag palihoz — mondta filozofikusan —, akkor számolj azzal, hogy elveszíted az ambícióidat. — Én nem veszítem el soha — sóhajtottam fel. — Minden hónapban lakbért fizetek. — Eljön a te tizperced is, ne búsulj! — vigasztalt a barátnőm. — Ha pedig megvan az esély a boldoguláshoz, akkor aztán ragadd meg az alkalmat! — Ehhez én nem értek úgy, mint te. — Tanulj tőlem, kiscica. Ne feledd, hogy az idő gyorsan múlik feletted. Ha nem ragadsz meg minden alkalmat, visszavonhatatlanul elszállnak a boldog pillanatok. Polly ekkor 27 esztendős volt, Dagmar 47. Úgy mondják, hogy a férj utolsónak tudja meg, hogy mit művel a felesége, de Polly kirándulásairól senki sem tudott. Dagmar a legkevésbé. Az ember azonban nem tudhatja, hogy mit hoz a holnap. Úgy volt, hogy Dagmar Georgiába utazik. Polly nem kísérte el a férjét a repülőtérre, mert legújabb szeretőjével a Bermudákra készült. Szegényke, nem is sejtette, hogy Dagmar gépe még mindig nem repült fei Belekarolt ifjú szerelmesébe és átsétáltak a csarnokon, majd betértek a váróterembe. Dagmar mindent látott. Polly elvörösödött, amikor a férje megállt előttük, aki azonban egy szót sem szólt. Megfordult és beszállt az induló gépbe. Polly rögtön hazavitette magát és kicsomagolta a bőröndöket, majd felhívott telefonon és mindenről részletesen beszámolt. — Az a gyanúm, hogy Dagmar beadja a válókeresetet. Mit csináljak? A lakására siettem. Polly lassan magához tért. — Az ügy nem olyan tragikus, ahogyan az első pillanatban gondoltam. Van egy kiút. A bűnös megbánja tettét. — Mit forgatsz a fejedben, Polly? — Megírok egy búcsúlevelet. Ettől Dagmar begyullad ... én azonban sohasem voltam az írás mestere. — Segítek, jó? — Mihez kezdenék én nélküled, Vera ?! — A levelet megfogalmaztam, a borítékot leragasztottuk, lepecsételtük és megcímeztük. Polly elégedetten mosolygott. — Hallgass ide, Vera. Én azon a napon, amikor Dagmar hazaérkezik, átköltözöm a Paradiso Hotelba. Kiveszek egy szobát és várom a híreket. A művelet lebonyolításának színhelye az a parányi drugstore a házunk közelében. Tízpercenként hívd Dagmart. Abban a pillanatban csíped el, amikor hazaérkezik a repülőtérről. A gép fél hatkor érkezik, tehát hétkor már otthon találod. — Miért telefonáljak olyan gyakran? — Szeretném biztosan tudni, megérkezett-e. Ha életjelt ad magáról, tedd le a telefonkagylót. Ezután engem hívjál fel. Az ügyben az időnek főszerepet szánok. Nem érted ? Lenyelek néhány altatótablettát. — Megőrültél? — Ez a terv egyik fontos része. Várj, várj, mindent megmagyarázok. — Megrémítesz, Polly. — Az igazat megvallva, nekem sem mindegy— Hát akkor mondj le azokról az átkozott altatótablettákról. Szimulálj... van benne gyakorlatod. Színésznő voltál. — Hiteles alakítást akarok nyújtani. Bármilyen, csekélyke hiba végzetes lehet, tudom, de ez egyszer nem hibázhatunk. Lássuk ... tudtomra adtad, hogy Dagmar megérkezett, becsöngetsz hozzá és átadod neki a búcsúlevelet. A szövegről nem tudsz semmit, ne feledd. Ekkor én lenyelem a nyugtátokat. — Mit mondjak Dagmamak? — Csak annyit, hogy a levelet a tükrödön hagytam. Úgy gondolod, fontos üzenetről van szó, tehát azonnal elrohansz hozzá. Dagmar elolvassa a levelet... te sírva fakadsz. — Nem lesz nehéz. — Ha megkérdi, hol vagyok, nem válaszolsz. — Az istenért, akkor hol talál meg? — Váratlanul a homlokodra csapsz és elmondod, hogy említettem neked egy hotelt, a Hotel Paradisót. Egy hotelszobában akarom meghúzni magamat, mert az idegeim felmondták a szolgálatot. Dagmar ekkor feltárcsázza a hotel recepcióját. Az én nevem nem szerepel a vendégek névsorában. — Nem értelek. — Ha az igazi nevemet írom be a vendég23
