A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-28 / 39. szám
A HÉJA (Accipiter gentilis) Valamennyi ragadozómadarunk közt talán a legtevékenyebb természetű. Megfog minden legyőzhető emlőst és madarat. A ragadozómadarak mintaképe. A középtermetű (kb. tyúk nagyságú) karcsú, hosszú farkú, kerekített szárnyú madár hímje átlagosan 0,8 kg, a tojó mintegy 1,1 kg súlyú. Az ivarok közötti nagyságbeli különbség tehát tetemes. Alkatuk kiváló légbeli mozgékonyságot ad nekik. A héják tudnak sólyomsebességgel szárnyalni, zuhanórepüléssel lecsapni a prédára, vagy röptűk irányát egy pillanat alatt változtatni. Ezekért a tulajdonságokért a solymászok között nagy szeretetnek örvend. Legkönnyebben idomítható, remek vadászmadár. A héja elterjedése impozáns. Kiterjed egész Európa területére (Portugáliától az Uraiig), majd Ázsián át a japán szigetekig. Mivel erdei madár, az északi tundrazónában már nem él. Nálunk a síksági erdőktől kezdve a hegyek felső erdőhatáráig fordul elő. Állományát Szlovákiában mindössze 300—500 párra becsülik. Állandó, illetve kóborló madárnak számít. Kemény teleken az itteni héják átmenetileg délebbre húzódnak, ugyanakkor nálunk az északi populációhoz tartozó egyedek jelennek meg. Nászrepülésükkor, március elején, amikor az erdők felett köröznek, hallani hangos és gyors „hié-hié-gi-gigi"-szerű hangjukat. Fészküket az erdők takarásában, magas fákon a törzs közelébe maguk rakják. Több váltófészkük is van. Az üreseket más ragadozók (kányák, egerészölyvek, kerecsensólyom, vagy uráli bagoly) használják. A párzás áprilisban a fészek közelében történik. A meglehetősen nagy, sokszor egy méter átmé rőjü fészekbe a tojó 3—4 egyszínű halvány zöldeskék tojást rak. Átlagméretük 57 X 45 mm. A kottás 35 napig tart. A fiókák másfél hónap elteltével válnak repképessé. A költést és a fiókanevelést mindkét szülő együtt végzi. Az etetés a tojó dolga, ő porciózza fel a prédát és adagolja a pelyheseknek. Később már a nagyobbacska fiókák is elvégzik a zsákmány tépését, elég ha azt a szülők eléjük helyezik. Az etetés a fiák kirepülése után is folytatódik, csak azok teljes önellátása esetén (augusztusban) szűnik meg. A héja különösen a tyúk alkatú madarak (császármadár, fácán, fogoly), valamint a szajkó, varjú, az emlősök közül pedig a nyúl és a mókus üldözője. Megszerzésüknél jókötésű, teherbíró vastag csűdje, erős és hatalmas karmai játszanak fontos szerepet. Nyitra környékén a héját „tyúkölőmadár '-nak nevezik. Vadászati taktikája igen változatos és kimondottan agyafúrt. Városokban, falvakban először alaposan kikémleli a baromfiudvarokat, majd alacsonyan, sunyin repülve (kerítést, bokrokat, házat fedezékül használva) lopódzik a leendő zsákmány közelébe. Ebben a környezettel egyező színezete is segíti. A préda üldözésében határtalanul erélyes és kitartó. Télen, amikor a temérdek varjú mind a város közelébe özönlik, közülük szedi a vámot. A szemfüles varjúhad, amint megpillantja a gyűlölt héját, azonnal pokoli lármát csap. A héja olykor „szanitéc" szerepet is vállal. Vadászok által megsebesített szárnyasvadat, illetve a megserétezett nyulakat fogdossa. Weisz Tibor bártfai ornitológus feljegyezte azt a tényt is, hogy a héja olykor dögre is rámegy. Fele akkora rokona a kis héja (Accipiter brevipes). Csehszlovákiában rendkívül ritka vendég. Egyetlen bizonyító példánya (1958-ból) az opavai múzeumban található. A szomszédos Magyarországon a hatvanas években néhány pár sikerrel költött a debreceni Nagyerdőben. Az igazi költöterületük a Balkán. A héják védett madarak, esetleges gyérítésüket a törvény csak a fácánosok területén engedélyezi. STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Štefan Danko
