A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-28 / 39. szám

„Tegyék mélyhűtőbe a fejemet"

Egy kaliforniai matematikus jogi úton szeretne akaratának érvényt szerezni. Azt kívánja elérni, hogy fejét még halála előtt vágják le és fagyasszák meg. Thomas Donaldson agydaganatban szenved. A gyógyíthatatlan betegségben a kór elhatalmasodásával agya fokozatosan tönkremegy, ezért szeretné, hogy folyékony nitrogénbe helyezve konzerválják. Reményei szerint az orvostudomány egy napon majd képes lesz a tumor gyógyítására, és Donaldson újjáéledhet egy másik testben.

A kaliforniai Alcor Life Extension Foundation (életmeghosszabbitó alapítvány) hajlandónak mutatkozna a matematikus hibernálására. Bár az eljárást 13 esetben már alkalmazták mind fejek, mind teljes testek esetében, azonban mindig csak a konzerválandó személyek klinikai halálának beállta után.

Donaldson számított a törvényes nehézségekre, hiszen terve öngyilkosságnak tűnik, és az Alcor alkalmazottai nem kívánnak ehhez asszisztálni. Ezért el akarja érni a hatóságoknál, hogy dolgozzanak ki és fogadjanak el törvényt a „fagyhalálról", mely lehetővé tenné legális konzerválását.

Fia a halálos beteg matematikus megnyeri a pert, szív-tüdőgépre kapcsolják, mialatt testének hőmérsékletét csökkentik. t Vérét fagyálló vegyületekkel helyettesítik, amelyek meggátolják a sejtek közötti jégkristályok képződését. Végül fejét leválasztják testéről, belehelyezik egy védökonténerbe és —195 °C-on tárolják . . .

Kihalás fenyegeti a zoológusokat

Az „alsóbbrendű" állatok specialistái világszerte a „Vörös Listán" vannak. Florst Kurt Schminke professzor és kollégái szerint a szakértők eltűnésének egyik oka a tudományos képzés megváltozása, másik oka a könnyelműség az utánpótlás kezelésében. A társadalmi következmények tetemesek lehetnek. Az oldenburgi egyetemen dolgozó tudós elemzés szerint az egyoldalú kutatástámogatás inkább csökkenti az állatrendszertani állásokat, mint újakat teremtene. Ráadásul óriási igény volna rendszertanos zoológusokra, akik bizonyos állatcsoportok specialistáiként elismertek.

Ennek a politikának mindenekelőtt az ökológiára van végzetes hatása, amely az állami és privát tervezésekben mind nagyobb, szerepet játszik. Az útépítéseknél hozott döntések megalapozásakor, a város- és tájépítészetben és gazdasági tervezéskor mindig gyakrabban készítenek ökológiai-állattani szakvéleményt.

A megbízott szakértők azonban gyakran nem rendelkeznek elegendő ismeretekkel. A megmaradt valódi szakértők egyetemeken, intézetekben és természettudományi múzeumokban, teljesen túlterheltek. Ezekre a feladatokra közben illetékesnek tekintenek „mindenkit, aki annak nyilvánítja magát". Ily módon feltehetően nagyon sok pénz, amit a tájépitési tervekkel kapcsolatban szakvéleményekre kiadtak, az ablakon kidobott pénz.

Schminke szerint ez a helyzet világszerte jellemző a zoológusok tudományos képzésére. A kutatások támogatása a biológiában évek óta csaknem kizárólagosan a biokémiára és molekuláris biológiára koncentrálódik. A rendszertannal foglalkozó zoológusok, akiket az állatfajok pontos meghatározására lehetne használni, ugyanakkor kihalnak. A kialakult helyzetet rövid idő alatt nem lehet megváltoztatni, mert egy állatcsoport specialistájának 10—15 éves képzés és gyakorlati tapasztalat szükséges, amíg nemzetközileg is elismertté válik. Évente 10 000—20 000 állatfaj, túlnyomórészt rovarfaj pusztul ki. Minden egyes faj genetikailag is, formájában, színében és viselkedésében isr egy „nagy remekmű", ami a kihalással megsemmisül. Specialisták hiányában az elveszett fajok többségét egyáltalán nem is ismerjük meg.

Az Etna katasztrofális kitörése várható?

Esetleg az Etnának a Mount St. Flelen-vulkánhoz hasonló, nagy erejű kitörése várható, legalábbis erre utalnak a vulkán lejtőjén megfigyelt talajmozgások. A vulkán nyugati peremén lévő nagy sziklák az utóbbi három évben három méterrel változtatták meg helyűket. Ennek okát a szakemberek a vulkán alatti függőleges járatok beomlásában látják. Hasonló jelenséget figyeltek meg korábban a Mount St. Helennél is, ezért elképzelhetőnek tartják, hogy belátható időn belül a vulkán egyes további részei is beomlanak és nagy mennyiségű láva kivetésével járó, hatalmas kitörés következik be.

Műszerfal-c/ip-I

_ru

TUDOMÁNY' I

TECHNIKA

Dr. Berthold Färber professzor, a tübingeni egyetem 39 éves közlekedés-pszichológusa, Helmut Schweiker pszichológussal közösen kifejlesztett egy újszerű autóműszerfalat, amely a jövőben felváltja majd a hagyományos „kombideszkát" vagy „karácsonyfát". A kísérleteket a Daimler-Benz cég és a Kutatási Minisztérium finanszírozza.

A két pszichológus fölfedezte, hogy nagyon fontos az elrendezés és a forma. Néhány elem, mint a sebességmérő és a benzinmutató továbbra is a kormánykerék előtt marad, de egy sokcélú képernyő fogja megjeleníteni őket. Az új kijelző a helyzetnek megfelelően váltogatja a látnivalót, mindig mást mutat, akárcsak egy pergő ritmusú videoclip. Az éppen legfontosabb műszer mindig felvillan majd, de láthatóvá mindig csak egy-két elem válik, például a fordulatszámmérö, az útvonalkijelölő rendszer vagy az üzemanyagszint.

Amellett, hogy naponta búvárkodtunk a legszebb helyeken és a színes koralltengert bújtuk, voltak titkos célkitűzéseink is.

Szerettünk volna átélni nem mindennapos élményeket és ritka halfajokat látni.

Az egyik ilyen vágyunk volt, hogy cápákkal találkozzunk. Erre az eseményre már otthon készültünk. Egy masszív fémketrecet csináltunk, hogy majd ide bebújva fényképezzük és filmezzük a víz alatt őket. Az első hét után lemondtunk a ketrec használatáról, ki sem csomagoltuk. A vágyunk csak az volt, hogy találkozzunk a cápával, nem féltünk tőle. Ez sokáig nem sikerült. Megpróbálkoztunk felderíteni őket a negyven méteres mélységben. Végre sikerült. A legnagyobb csodálkozásunkra két szirti cápát és egy hatalmas napóleon halat fedeztünk fel egy üregben. Csak a farkuk látszott ki, A búvárkollégát megkértem, hogy piszkálja meg őket. Beálltam a fényképezőgéppel, hogy ha elöbújnak, lefotózom őket. De többszöri nógatásra sem jöttek elő. Megpróbáltam az egyiket kihúzni az üregből. Két kézzel megmarkoltam a cápa farkát, lábamat nekifeszítettem a sziklának, és húztam, mint a nagyapó a gyerekekkel a hatalmas répát. Hasztalan, nem jött ki. A hal meg sem moccant. Feladtuk és továbbúsztunk. Egy idő után visszapillantottam és a társam mutogatására lettem figyelmes. Körülnéztem, de először semmit sem láttam. Aztán kiderült, hogy az egyik cápa mégis elhagyta a rejtekhelyét és egy méterre a fejem mellett úszott el úgy, hogy észrevehettem volna. Majd eltűnt a távolban. Állítólag kíváncsi szemekkel kémlelt. Közben azért még több esetben sikerült velük találkozni. Félénkek voltak és a legtöbbször kikerültek bennünket. A legnagyobb igyekezettel sem tudtuk őket utolérni.

A másik vágyunk az volt, hogy mantákkal találkozzunk. Ez a hal a rájához hasonlít, de nagyobb nála, a szélessége eléri a három-hat métert. Ártalmatlan élőlény, a planktont szűri ki a vízből az egy-másfél méter széles szájával. Állítólag gyönyörű látvány a vízben, ahogy csoportosan méltóságteljesen úsznak. Megtudtuk, hogy a Shab el Erg nevű zátonyon, ahol minden évben megjelennek tavasszal egy pár napra, látták őket három héttel ezelőtt. így sajnos csak egy év múlva lett volna remény a találkozásra, mivel néhány napig szoktak maradni. Erről az élményről tehát le kellett mondanunk.

Nagy tengeri teknőssel két esetben találkoztunk. Először csak megpillantottuk és utána eltűnt a sze-16