A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-28 / 39. szám
Oriásteknős Szemben a fénnyel Jó étvágyat! műnk elől. A második esetben viszont sokáig együtt tudtunk lenni vele, és így alkalmunk nyílt megörökíteni is. Szerettünk volna nagy, húsz-harminc kilogrammos tengeri sügérrel is találkozni. Kisebbeket láttunk; a szivárvány minden színében pompáztak. Egyszer bepillantottam egy barlang nyílásába és itt felfedeztem egy sügért. Nem mertem utána menni. Lehetett vagy harminckilós. Egy másik alkalommal egy hasonló barlangnyílást fedeztem fel. Elhatároztam, hogy beúszom, már csak azért is, mert bent egy hatalmas, vagy hatvankilós példány úszkált. A barlang elég tágas volt és világos, mert a mennyezeten keresztül fénycsóvákban szűrődött be a fény. Egy órát töltöttem itt el, miközben a hal körözve a barlangban jóformán percenként úszott el mellettem. Csodálatos élmény volt. Úgy éreztem magam itt, mintha a csend világának templomában lettem volna. Kipillantottam néha a barlang nyílásán, és ott egy még nagyobb példányt láttam, nyilvánvalóan tudta, hogy idegen van a lakosztályban és nem merészkedett be. Most már csak azt szerettük volna, hogy az utolsó nagy vágyunk is teljesüljön. Egy hajóroncsot szerettünk volna felfedezni. Ebben a SUBEX svájci búvárbázis vezetője segített. Leírt nekünk egy korallzátonyt, az ABU NUHAS-t, ahol szinte egymás mellett négy roncs hever. Ez a zátony közel fekszik a kijelölt hajóúthoz, és egy óvatlan irányváltoztatás négy hajó pusztulását okozta. De milyen hajókét? A legöregebb egy 1840-ben elsüllyedt, százötven méter hosszú, acéltestű vitorláshajó, amely palackozott bort szállított. A másik három már a háború után süllyedt el, és valamennyi kétszáz méternél nagyobb hajó volt. Felkerestük ezt a helyet. Kikötni nem lehetett, csak horgonyozni. Ez rallokat és a sziklás mederben mély árkot szántott. Az egyik oldala teljes hosszában felnyílt, mint egy szardíniásdoboz teteje. Gondolom a tragédia szinte másodpercek alatt játszódott le. Egy kis idő után elszakadtam a csapattól és tovább úsztam. Rátaláltam a szintén oldalán fekvő legnagyobb hajóra. Kétszáznyolcvan méter hosszú volt. Ennek az orra volt szétroncsolva és összegyűrve, mint a harmonika. Végigúsztam a hajó oldalán, de nem jutottam el a végére. Közben betekintettem a belsejébe. Moziterem nagyságú helyiséget láttam. Nem volt bátorságom egyedül továbbúszni. Egy parányi porszemnek éreztem magamat a hatalmas és félelmetes hajóroncs mellett. Míg a bort szállító hajó kedves, romantikus hangulatot árasztott, ez a hajó szorongást keltett bennem. Ideje is volt a felszínre jutnom. A messzeségben láttam a hajót. A kollégák már majdnem elérték ekkor, ugyanis közben a hajón felfedeztek bennünket és közelebb jöttek. Nagy távot kellett úsznom még így is; megkönnyebbültem, amikor az imbolygó hajóra léphettem. Ez a merülés volt a legfárasztóbb az egész idő alatt. Mind fizikailag, mind szellemileg kimerített bennünket. A part messze volt és nagyon mély víz volt alattunk. Végül is úgy látom, hogy ezeket a hajóroncsokat két nap alatt nem lehet feltárni. Lesz-e még erre lehetőségünk? Ki tudja. CSUKÁS LÁSZLÓ (a szerző felvételei) Egy sügér portréja nem jutott bele az üvegbe. Volt ám öröm. Meg van oldva a probléma. Megtaláltuk a módját, hogy az arab világban hogyan jutunk borhoz. A hajón nagy ceremóniával nyitottuk ki az üveget. Sajnos a bor ihatatlan volt, megromlott, és az üvegből elviselhetetlen bűz áradt. Még egyszer meglátogattuk ezt a helyet. A hullámzás olyan erős volt, hogy veszélyes lett volna lehorgonyozni. Ezért megközelítve a helyet vízbe ugráltunk és a hajó kiúszott a nyílt tengerre. Nekünk nagyon sokat kellett még úsznunk a nagy hullámokban, hogy a roncsok fölé érjünk. Sikerült megtalálni az egyik kétszáz méter hosszú hajóroncsot. Ez a hajó valamikor samott-téglákat szállított. Ahogy a hajó nekiszaladt a zátonynak több száz méter hosszúságban letarolta a kosok veszéllyel járt, mivel a szél a hajót minduntalan a sekély zátony felé sodorta. Rövid keresés után megtaláltuk a bort szállító hajót. A százötven év alatt a koraitok már megtelepedtek rajta. Az oldalára dőlt hajót borító vaslemezek helyenként szétestek és így beúszhattunk a belsejébe. Ez volt ám csak a hajóroncs! Szebbet még festeni sem lehetne. Az apró halak tömege kergetőzött a raktérben. A hajófenékben teljesen szabadon sorakoztak a palackok. Kíváncsian felvettem egyet. Csodák-csodája a dugó ép volt. Megnéztem a mélységmérőt — harminc métert mutatott. A fiaskó tartalma ép. A bor felett öt ujjnyi levegő van az üvegben. Tehát a dugó zár és a tengervíz
