A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-28 / 39. szám

A lerágott csont

(S ÉHESEK MARADTAK NÉHÁNYAN)

kiadványok Turičkyt, Etrefalvát jelölik meg a nagy tudós szülőhelyéül.) Jeles tudósunk édesapja evangélikus lelkész volt a faluban. A fiatal Sámuel 1708—1714-ig Bél Mátyás tanítványa Besztercebányán. Utána külhoni egyetemeken tanult, mígnem gazdag ismeretekre szert téve szolgálta a hazáját. Feltérképezte például a korabeli Magyarország minden talpalatnyi földjét; folyókat szabályozott, mocsarakat csapoltatott le, utakat, hidakat és tavakat építtetett.

1731—32-ben, a Bélhez irt levelében elsőként fogalmazta meg a korszerű térképkészítés alapelveit. Ez a müve, az Epištola ... Pozsonyban nyomtatásban is megjelent. Mikoviny volt az első Európában, aki kidolgozta a térképkészítés komplex módszerét. Szerette volna elkészíteni Magyarország újfajta térképét is. Sajnos, halála megakadályozta őt ebben. „Pedig — amint Deák Antal András megállapította — ha szándékát véghez tudja vinni, valószínűleg Magyarország lett volna a világ első olyan országa, melyről topográfiai térkép készül. így ez a dicsőség Franciaországnak jutott."

Mikoviny érdemei, különösen a reáltudományok terén kifejtett tevékenysége felbecsülhetetlenek. 1735-töl a Selmecbányái Berg-Schola (Bányászati-kohászati intézet) első tanára volt. Oktató és szervező munkájával megalapozta a tanintézetet, melyet Mária Terézia 1762-ben Bergakadémia (Bányászati-kohászati akadémia) rangjára emelt. Mikoviny tanári tevékenysége közben megtervezte és megépítette a selmeci bányagépek hajtóerejének biztosítására a vízfelfogórendszert, a híres selmeci bányatavakat. Közben felfedezte a hidraulikus lajtótípust is. S a tudós mérnök kidolgozta a Vág szabályozásának tervét, megvizsgálta a csallóközi sziget két partján épült töltések állapotát stb. Ugyanekkor kitűnő művésze volt a versírásnak és a grafikának is.

Petényi Salamon János (1799—1855) szintén Ábelfalván született, ahol az ő apja is lelkészkedett. Petényi korának kiváló zoológusa, a magyar ornitológia megalapítója, az MTA levelező tagja volt. 1834-ben ö rendezte a Magyar Nemzeti Múzeum madártani gyűjteményét, s a paleontológiában is úttörő munkát végzett.

Harminc évig Ábelfalván lakott bátyjánál, az evangélikus papnál Božena Slančíková Timrava Írónő. Ő a szlovák kritikai realista próza nagymestere volt. Első elbeszélései a budapesti Slovenské noviny-ban (Szlovák Újság) jelentek meg. Timrava kritikusabbnak látta a szlovák parasztság helyzetét, mint például Kukučín. Ismerte és fel is mutatta erényei mellett annak hibáit is: rossz tulajdonságát, önmagának ártó konzervativizmusát. -1961 -ben a faluban Timrava-emlékszobát nyitottak, s leleplezték az írónő mellszobrát. Karol Dúbravský alkotását. Timrava egyébként a szomszédos, Gácshoz közeli Parlagos községben született 1867-ben. Előnevét a falu határában található mezei kutacskáról, a Timravától vette.

Az írónő édesapja ebben a nógrádi falucskában lekészkedett. A falu evangélikus templomának oltárképét Nógrád másik jeles szülötte, Kubányi Lajos festette 1899-ben.

Az imént tárgyalt községektől délre olyan apró településekre bukkanunk, mint a Tiszovnyík-patak menti Sülye, a Gácshoz közeli Lentő, Gácsprága és Gácslápos.

Sülye közigazgatásilag a Nagykürtösi járáshoz tartozik, az utóbbi három pedig a Losoncihoz. A falvak legtöbbje már a középkorban is fennállott. Mivel az itteni határ dombos és köves, a kis települések lakói főleg állattartással és fuvarozással foglalkoztak a századforduló táján. Néhányan pedig a gácsi ipari üzemekben kaptak munkát.

CSÁKY KÁROLY

Augusztusban jócskán felborzolta a csehszlovákiai magyar közvéleményt az a tény, hogy nem volt minden rendben a Magyarországon való továbbtanulás lehetőségével. Amikor ez az írás készült, lerágott csontként értelmezhette volna bárki, hiszen majdnem minden érintett „fél" megszólalt egyetlen napilapunk, az Új Szó hasábjain. Sajnos azóta csend van és félek, hogy sok emberben, olvasóinkban is sok megválaszolatlan kérdés maradt. Most nem válaszolni szeretnék, hanem újabb kérdéseket feltenni. A tisztázás érdekében ...

Krónika; Az Új Szó 1990. július 4-én közölte az FMK-iroda felhívását, mely szerint a magyar oktatásügyi tárca lehetővé teszi 30 szlovákiai magyar fiatalnak a magyarországi továbbtanulást. A jelentkezölapok gyűltek az FMK irodájában, amikor (újra az Új Szóban) megjelent az Együttélés Politikai Mozgalom irodájának közleménye. A közlemény értelmében az FMK nem illetékes a magyarországi felsőoktatási intézményekben való továbbtanulás ügyében és felszólították az érdeklődő fiatalokat, hogy az EPM iroda címén jelezzék továbbtanulási szándékukat.

Győri Tünde számunk megjelenése pillanatában a budapesti Közgazdasági Egyetem elsőéves hallgatója:

— Honnan szereztél tudomást erről a lehetőségről?

— Az FMK közleményét olvastam az Új Szóban. Jelentkeztem, és vártam a meghívást a felvételi megbeszélésre. Döbbenettel olvastam az Együttélés közleményét augusztus elején, így az Együttélés irodáját is fölhívtam. Ott annyit közöltek velem, hogy az FMK illetéktelen, náluk kellett volna jelentkeznem. Megtudtam, hogy aug. 4-én lesz a felvételi megbeszélés és függetlenül attól, hol jelentkeztem, megjelenhetek rajta. Felhívtam újra az FMK irodáját, ahol megtudtam, hogy nem érdemes részt vennem a felvételi megbeszélésen, mert annak eredményei úgysem lehetnek érvényesek.

— Elmentél a felvételire?

— Nem.

*

Az Új Szó-ban augusztus 7-én jelent meg az FMK álláspontja a felvételi megbeszélésről. Abból tudtuk meg, hogy a felvételi megbeszélés időpontját, és egyáltalán a továbbtanulási lehetőségeket a négy felkért közvetítő (Duray, Dobos, Popély és Gyurcsík úr) nem közölte sehol, s ez felháborította az FMK-iroda dolgozóit. Ugyanebben a számban nyilatkozott a Magyar Diákszövetség (ugyancsak negativ hangnemben) valamint a magyar oktatásügyi kormánybiztos (tehát az első valóban illetékes) arról, hogy az FMK Molnár Imre tájékoztatása értelmében járt el, ez pedig a magyar oktatásügyi tárca véleménye szerint jogtalan és meggondolatlan lépés volt.

Újra Győri Tünde:

— Tehát vártál.

— Igen. Augusztusban kaptam egy levelet a Közgazdasági Egyetem tanulmányi osztályától, ahol megtudtam, hogy a hozzájuk továbbított felvételi kérvényem alapján kiválasztottak és érdemesnek tartanak arra, hogy az egyetemen tanuljak szeptembertől, mint ún. C-kategóriás ösztöndíjas.

— Ez mit jelent?- — Magam sem tudom pontosan. Olyan értesítést kaptam Budapesten jártamkor, hogy kollégiumi szállást nem tudnak biztosítani, a tankönyveimet magam fizetem, de tandíjat fizetnem nem kell.

— Ebből viszont az következik, hogy az FMK-iroda mégis továbbította a jelentkezésedet.

— Tekintettel arra, hogy jelentkeztem az Együttélés irodájában is, de a felvételire nem mentem el, bizonyára az FMK-beli jelentkezésem jutott el az illetékes helyre.

— Rákérdeztél Budapesten?

— Természetesen, de az egyetemen nem tudták megmondani, milyen úton jutott el hozzájuk az én kérvényem. Ők az Oktatásügyi Minisztériumtól kapták, ott pedig nem érdeklődtem.

— Elmész tehát Magyarországra tanulni?

— Természetesen. Nagyon kedvesek voltak hozzám a „közgáz" dolgozói, nagyon rövid idő alatt elintézték, hogy mégis kapjak kollégiumi szállást s minden teketóriázás nélkül meglett a meghívó a beiratkozásra. Kellemesen megleptek, s bár középiskolásként közgazdász voltam és gyógypedagógiára akartam menni, nem utasítottam vissza ezt a lehetőséget. Hogyan lesz tovább? Majd októberben kérdezd meg.

— Szerkesztőségben dolgoztál, tehát információközeiben. Mi a véleményed arról e sajtóvisszhangról, amely ez ügyben olvasható volt egyetlen napilapunk hasábjain.

— Gusztustalannak tartom, hogy az egyértelműen közügynek számító kérdésből politikai probléma lett. Szerintem az FMK tisztességesen járt el. amikor nyilváposságra hozta Molnár Imre tájékoztatását s ezután nem szólt bele a dolgok menetébe. Miért volt jó elhallgatni sokezer diák előtt, hogy soha nem volt alkalom nyílott magyarországi továbbtanulásra, nem tudom.

Megtudtuk, Popély Gyula aug. 9-i cikkéből, hogy a megbízott négy ember a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusszövetség „saját csatornáin" óhajtotta tudatni a dolgot a diákokkal. Ezek a „saját csatornák" furán működhetnek, hiszen volt középiskola, ahol semmiről nem tudtak (Vas Ottó írása aug. 17-én az Új Szóban) s a nagy nyilvánosság — értem ezalatt az újságolvasó, tévénéző, rádióhallgató nyilvánosságot — teljesen tájékozatlan maradt. Popély Gyula szerint ez azért volt fontos, hogy „egyes szlovák körök" nehogy az ország belügyeibe való beavatkozásnak tekintsék a magyar Oktatásügyi Minisztérium által nyújtott lehetőséget. Ez mind szép, de azok a bizonyos „szlovák körök" akkor is találnak okot a magyarellenes kirohanásokra, ha éppen semmi alkalom nincs rá — legfeljebb kreálnak egyet. A magyar közvélemény ez országban viszont egy nagy pofont kapott. Mert kérdem én:

1. Hogyan tudhatja meg a csehszlovákiai magyar fiatal, hogy érettségi bizonyítvánnyal a kezében továbbtanulását esetleg Magyarországon is megoldhatja?

2. Ki s minek alapján nevezte ki a felvételi bizottságot, ha a CSMPSZ egyes ügyvivői nem is tudtak a dologról?

3. Mekkora kompetenciával rendelkezik egy felvételi bizottság, amely főiskolára, egyetemre felvételiztet fiatalokat, s a bizottságban hazai felsőoktatási intézményeink egyetlen magyar pedagógusa sem dolgozott?

S végül:

4. v Ha minden rendben volt, ha a játékot „tiszta lappal" kezdték' a szervezők, vajon miért zavarta a felvételi bizottságot a sajtó jelenléte a felvételi megbeszélésen s miért nem jutott be a parlament oktatásügyi bizottságának tagja, akinek pedig ott lett volna a helye ?

Volna még egy-két kérdésem Magyarországra is. Mert ha a magyar oktatásügyi tárca bizonyos okoknál fogva csak néhány emberben bízik meg és a továbbtanulás megszervezését, valamint a szelektáció első fordulóját egy politikai mozgalomra bízza, akkor megkérdőjelezem, hogy tisztességes a játszma. Mert tudtommal ez a lehetőség a csehszlovákiai magyar érettségizett fiataloknak szól, nem pedig egy (kivételezett?) csoportnak.

Az egészben nem zavarna semmi, ha az ügy a napi sajtóban tisztázódott volna. Sajnos nagy most a hallgatás. Az Új Szóban lefolyt sajtóvita valamint a rádió egy s a televízió egy műsorán kívül most már senki nem foglalkozik a kérdéssel, így hát joggal jut eszembe, hogy újra az „egyszempártállam" idejéből örökölt, „ne szólj szám, nem fáj fejem" gyakorlatot kezdjük meghonosítani.

A téma lerágott csont(?) Mégis viszszatértem hozzá. A csontot odadobhatjuk a kutyának, de van, aki a húsból nem evett. Éhesen pedig nem lehet demokráciát építeni...

LOVÁSZ ATTILA

15