A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-07 / 36. szám

Magyar égtájak

A segítség jutalma

Bóka szerelöruhája szinte már fekete volt a rátapadt olajtól. Géza, aki évek óta mellette dolgozik, nemegyszer tett célzást elhanyagolt külsejére.

— Biz' isten nem merek a közeledben hegeszteni, mert attól félek, kigyullad az olajos kabátod!

Bókát ez nem zavarta különösebben. Gézát mindig is finnyás piperköcnek tartotta, de azért nyíltan ezt sosem mondta volna ki sehol, még spiccesen sem.

— Bóka Sanyit nem könnyű a sodrából kihozni! — emelte fel a hangját úgy a harmadik pohár után a sarki söntésben. Szerette, ha ráfigyelnek. Ilyenkor mindig mondott még valamit, amit rettentő fontosnak tartott. De a műhelyben a gyakorlatukat töltő tanoncokon kívül más már rá sem hederített.

Fontoskodását senki sem vetette szemére, így szokták meg elejétől fogva. A munkáját elvégezte, de azontúl aztán egy kalapácsütést sem.

— Hisz azt úgysem fizetik meg! — hirdette elvét boldog-boldogtalannak. Egyetlen gyengéje volt: a középpontban szeretett lenni. Munkatársait általában nem becsülte sokra, főleg a mestert nem.

— Azt hiszi, csak ö tud a tanoncokkal bánni, — morogta valakinek, aszerint, hogy épp kit tartott erre érdemesnek. Pali bácsit azonban egyszer sem tüntette ki bizalmával. Megvolt róla a véleménye:

— Gyakran jár a sörivóba. Mindnyájunkat lejárat, ahogy esténként részegen hempereg az árokban!

E véleményét sokan osztották. Eleget törték a fejüket, miként oldják meg ezt az áldatlan állapotot.

— Ki kell innen rúgni ezt az alkoholistát! Méghogy mi dolgozzunk helyette is?! Akkor pedig a fizetését is adja ide ám! — háborgott egy alkalommal Bóka Sanyi.

— Aztán mit csinálna a szerencsétlen? Öt gyereke van, még egyik sem dolgozik — védte a mester — Várjunk még egy kicsit, hátha ... ?

— Itt már nem lesz hátha — szakította félbe a darus Laci. — Én gyakran látom öt félrevonulni. Pedig tízórait nem hord.

— Lacinak igaza van — toldja meg Feri, a raktáros —, hisz ő aztán a daruból mindent lát.

— Az már igaz! Figyel minket, mint az úristen az égből — veti közbe Terka néni, aki szívesen bekapcsolódna a hosszúra nyúlt vitába, ha állandó kíváncsiságával szét nem rebbentené a pusmogó férfiakat.

— Maga csak takarítson szépen, Terka néni, a férfiak dolgát meg hagyja ránk; ugye tudja?! — szólt neki a mester, abban a hiszemben hagyva őt, hogy valami névnapi meglepetésről volt szó.

— Pali bácsi megint részeg! — rohant néhány nappal később a mester után az egyik tanonc.

— Mi az, hogy részeg?Talán rosszul lett. Megyek megnézem. Ti meg addig fejezzétek be a munkát, amit adtam! Vagy már meg is van? — mordult a tébláboló fiúra.

Mire ódádért, Feri és Laci Pali bácsi mellett guggoltak. — Jobban van. Pali bácsi? Kisegítsem a mosdóba? — nézett a szemébe Feri.

— Nem kell, semmi bajom. Mindjárt elmúlik. Tudod, Feri, a szivem nem bírja — motyogta halkan.

— Fenét a szíve — lépett hátra a mester. — Ez így nem mehet tovább! Hivok két erős gyereket és hazaviszik.

— Nem, nem kell. Elmúlik. Isten bizony nem ittam! Most nem — bizonykodott a fölötte állóknak, s próbálkozott ültéből föltápászkodni.

— Vigyétek be az öltözőbe, ott majd helyrejön! — rendelkezett a mester. — Ha pedig rosszul lenne, Pali bácsi, kiáltson ki valamelyikünknek!

A műszak végéig nemigen volt idejük bejárogatni hozzá. Laci a daruból rálát az öltözőre. Ha lenne valami, ő azt rögtön észreveszi. Ez megnyugtatta a többieket is.

Bóka meglepődve figyelte az ajtóból Pali bácsit.

— Kellett ez nekem? Miért pont én találjam meg az öreget? — és kihátrálva behajtotta az ajtót.

— Megszomjazott? — kérdezte a háta mögött Terka néni. — Hát csak menjen, mert én is be szeretnék menni!

— Dehogy, csak éppen ... — aztán mosolyogva félreállt. — Tessék, kinyitom az ajtót; úgyis tele van a keze. Az irodákat már ki is takarította?! — s közben csaknem belökte az idősödő nőt kannáival, söprűjével együtt az ajtón.

A csarnok kapujától az öltözőig Bóka futva kísérte a mentőautóból kilépő orvost.

— Rögtön láttam, hogy valami nincs rendben. Tudja, az öreg körül van egy kis baj... — folytatta volna, de az öltözőhöz érve az orvos becsukta maga mögött az ajtót.

Pali bácsival szirénázva ment el a mentökocsi.

A másnapi ebédszünetben már az egész gyár tudott az eseményről. Bóka nagy hangon ecsetelte, hogyan találta meg Pali bácsit, miként próbálta élesztgetni, majd felmérve a helyzetet, milyen gyorsan hivott orvost. Szerinte ez minden becsületes ember első reakciója és kötelessége.

CSICSAY KÁROLY

••• Két verseskönyv, két műforditáskötet és egy epigrammagyüjtemény Kerék Imre eddigi termése. A késön kötethez jutott költö (harmincöt éves, amikor 1977-ben megjelenik a Zöld parázs, s negyvenhárom a Rézholdak, réznapok napvilágot láttakor), napjainkban sem tartozik a gyakori publikálok közé; lassan, de szívós tudatossággal építi költői világát. E költészet jegyei két önálló verseskönyvéből szűrhetők le, versfordításai az azonosulási pontokat kereső költőé, aki önigazolásul fordít, a versteremtés ünnepének szüneteiben. (Nyikolaj Rubcov versei. 1981, Visszhang. 1987.)

Első könyvének versei az öntörvényű költészet létrehozási kísérletében fontos szerepet töltenek be; a második könyv érettebb versei felől látszanak fontos lépcsőfoknak. Kötődések gyűjteménye ez. Kötődés a szülőföldhöz, a tájhoz, és kötődés a történelemhez. Formában a dalhoz; az élmény szinte közvetlenül párolódik lírává e könyvben. A világra csodálkozás verseinek foglalata a Zöld parázs, s a társak kereséséé.

A versek többsége konkrét képből indit, szinte még érezzük a föld, a napraforgótáblák illatát, s látjuk magunk előtt a somogyi tájat, a felnevelő, s e költészetben nem kis szerepet játszó szülőföldet. E versek még csak egy-egy hajszállal haladják meg a látványt, emelkednek föléje. Képi költészet Kerék Imréé, a fölfedezés önfeledt boldogsága, a megnevezhetöség eufóriája érezhető a legtöbb versen. Ritka az absztrakció, e látványköltészet újszerű kifejezések, kapcsolások keresésével próbál az átlag fölé emelkedni.

A verseket átjárja a szerelem, s ez itatja át a természetet is, s az elragadtatottság lesz a könyv alaphangja. Ezt az elragadtatottságot színezik át a történelem komorabb képei, s a

Már közelít

Széfütötten koccan az alma. Mézsűrű, sárga fény esőz.

Fára, bokorra kiragasztja reklámplakátjait az ősz. •

Ülünk gyanútlanul. Szemedben kilakoltatott madarak hangtalan sírása. Ijedten megigazítod a hajad:

semmi, csak egy levél. Csapongva pillangóz homlokod felett. — Melegebb égtájra húzódna a lankadt szárnyú képzelet.

Jönnek a dércsillagos éjek.

Már közelít s majd egy napon ránkzúdul a fehér ítélet, s tudod, hogy nem lesz irgalom.

Fotó: MÉRY GÁBOR

„DEREK,

HAVAK

ÉVSZAKA

KÖZELÍT”

versek egyikén-másikán átsuhanó félelem (Bekerített szarvas). Legszebb szerelmes versében (Éjszaka) az összetartozás élménye munkál, benne a világ és ember harmonikus egysége lelhető föl: „Olyan közeli most az ég,) mintha együtt nézném veled,/ Nyújtott kézzel érinthetem/ a Medvét, Göncölszekerety /Hallom a hangodat is, pedig/ csönd kívül-belül, semmi zaj,/ míg roppant tengelyen az égbolt/ elfordul csillagaival A Rézholdak, réznapok versei fejlődésről adnak számot. E fejlődés elsősorban szerkesztésbeli. Az egy kép egy gondolat, egy versképlet megváltozik, bonyolultabb, összetettebb versek gyűjteménye ez a kötet. Távoli dolgok villannak össze, merészebbek az asszociációk, tovább rezonál az olvasóban a vers. A látvány, mint indító élmény továbbra is fontos, de nem a látvány lerajzolása a cél, hanem a látvány keltette érzések. Feszesebb a versek szerkezete, így a kifejezés pontosságán is sok múlik. Teremtő nyelv lesz Kerék költői nyelve, egy-egy szokatlan metafora, áthajlás, mondatzárás nyomán sugárzik föl a vers, lesz egyéni és hiteles.

Kerék Imre végső soron az emberi lét értelmét kutatja, az élet folytathatóságának, folytatásának föltételeit. A miértre keresi ö is a választ, s ad mindig új és új magyarázatot.

KERÉK IMRE VERSI

12