A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-07 / 36. szám

Magyar égtájak A segítség jutalma Bóka szerelöruhája szinte már fekete volt a rátapadt olajtól. Géza, aki évek óta mellette dolgozik, nemegyszer tett célzást elhanyagolt külsejére. — Biz' isten nem merek a közeled­ben hegeszteni, mert attól félek, kigyul­lad az olajos kabátod! Bókát ez nem zavarta különösebben. Gézát mindig is finnyás piperköcnek tartotta, de azért nyíltan ezt sosem mondta volna ki sehol, még spiccesen sem. — Bóka Sanyit nem könnyű a sodrá­ból kihozni! — emelte fel a hangját úgy a harmadik pohár után a sarki söntés­­ben. Szerette, ha ráfigyelnek. Ilyenkor mindig mondott még valamit, amit ret­tentő fontosnak tartott. De a műhely­ben a gyakorlatukat töltő tanoncokon kívül más már rá sem hederített. Fontoskodását senki sem vetette szemére, így szokták meg elejétől fog­va. A munkáját elvégezte, de azontúl aztán egy kalapácsütést sem. — Hisz azt úgysem fizetik meg! — hirdette elvét boldog-boldogtalannak. Egyetlen gyengéje volt: a középpont­ban szeretett lenni. Munkatársait álta­lában nem becsülte sokra, főleg a mes­tert nem. — Azt hiszi, csak ö tud a tanoncok­­kal bánni, — morogta valakinek, asze­rint, hogy épp kit tartott erre érdemes­nek. Pali bácsit azonban egyszer sem tüntette ki bizalmával. Megvolt róla a véleménye: — Gyakran jár a sörivóba. Mindnyá­junkat lejárat, ahogy esténként része­gen hempereg az árokban! E véleményét sokan osztották. Eleget törték a fejüket, miként oldják meg ezt az áldatlan állapotot. — Ki kell innen rúgni ezt az alkoho­listát! Méghogy mi dolgozzunk helyette is?! Akkor pedig a fizetését is adja ide ám! — háborgott egy alkalommal Bóka Sanyi. — Aztán mit csinálna a szerencsét­len? Öt gyereke van, még egyik sem dolgozik — védte a mester — Várjunk még egy kicsit, hátha ... ? — Itt már nem lesz hátha — szakí­totta félbe a darus Laci. — Én gyakran látom öt félrevonulni. Pedig tízórait nem hord. — Lacinak igaza van — toldja meg Feri, a raktáros —, hisz ő aztán a daruból mindent lát. — Az már igaz! Figyel minket, mint az úristen az égből — veti közbe Terka néni, aki szívesen bekapcsolódna a hosszúra nyúlt vitába, ha állandó kíván­csiságával szét nem rebbentené a pus­mogó férfiakat. — Maga csak takarítson szépen, Terka néni, a férfiak dolgát meg hagyja ránk; ugye tudja?! — szólt neki a mes­ter, abban a hiszemben hagyva őt, hogy valami névnapi meglepetésről volt szó. — Pali bácsi megint részeg! — ro­hant néhány nappal később a mester után az egyik tanonc. — Mi az, hogy részeg?Talán rosszul lett. Megyek megnézem. Ti meg addig fejezzétek be a munkát, amit adtam! Vagy már meg is van? — mordult a tébláboló fiúra. Mire ódádért, Feri és Laci Pali bácsi mellett guggoltak. — Jobban van. Pali bácsi? Kisegítsem a mosdóba? — né­zett a szemébe Feri. — Nem kell, semmi bajom. Mindjárt elmúlik. Tudod, Feri, a szivem nem bírja — motyogta halkan. — Fenét a szíve — lépett hátra a mester. — Ez így nem mehet tovább! Hivok két erős gyereket és hazaviszik. — Nem, nem kell. Elmúlik. Isten bi­zony nem ittam! Most nem — bizony­kodott a fölötte állóknak, s próbálkozott ültéből föltápászkodni. — Vigyétek be az öltözőbe, ott majd helyrejön! — rendelkezett a mester. — Ha pedig rosszul lenne, Pali bácsi, kiált­son ki valamelyikünknek! A műszak végéig nemigen volt idejük bejárogatni hozzá. Laci a daruból rálát az öltözőre. Ha lenne valami, ő azt rögtön észreveszi. Ez megnyugtatta a többieket is. Bóka meglepődve figyelte az ajtóból Pali bácsit. — Kellett ez nekem? Miért pont én találjam meg az öreget? — és kihátrál­va behajtotta az ajtót. — Megszomjazott? — kérdezte a háta mögött Terka néni. — Hát csak menjen, mert én is be szeretnék menni! — Dehogy, csak éppen ... — aztán mosolyogva félreállt. — Tessék, kinyi­tom az ajtót; úgyis tele van a keze. Az irodákat már ki is takarította?! — s közben csaknem belökte az idősödő nőt kannáival, söprűjével együtt az aj­tón. A csarnok kapujától az öltözőig Bóka futva kísérte a mentőautóból kilépő or­vost. — Rögtön láttam, hogy valami nincs rendben. Tudja, az öreg körül van egy kis baj... — folytatta volna, de az öltözőhöz érve az orvos becsukta maga mögött az ajtót. Pali bácsival szirénázva ment el a mentökocsi. A másnapi ebédszünetben már az egész gyár tudott az eseményről. Bóka nagy hangon ecsetelte, hogyan találta meg Pali bácsit, miként próbálta éleszt­getni, majd felmérve a helyzetet, milyen gyorsan hivott orvost. Szerinte ez min­den becsületes ember első reakciója és kötelessége. CSICSAY KÁROLY ••• Két verseskönyv, két műforditáskötet és egy epigrammagyüjtemény Kerék Imre eddigi termése. A késön kötethez jutott költö (harmincöt éves, amikor 1977-ben megjele­nik a Zöld parázs, s negyvenhárom a Rézhol­dak, réznapok napvilágot láttakor), napjaink­ban sem tartozik a gyakori publikálok közé; lassan, de szívós tudatossággal építi költői világát. E költészet jegyei két önálló verses­­könyvéből szűrhetők le, versfordításai az azonosulási pontokat kereső költőé, aki öni­gazolásul fordít, a versteremtés ünnepének szüneteiben. (Nyikolaj Rubcov versei. 1981, Visszhang. 1987.) Első könyvének versei az öntörvényű költé­szet létrehozási kísérletében fontos szerepet töltenek be; a második könyv érettebb versei felől látszanak fontos lépcsőfoknak. Kötődé­sek gyűjteménye ez. Kötődés a szülőföldhöz, a tájhoz, és kötődés a történelemhez. For­mában a dalhoz; az élmény szinte közvetle­nül párolódik lírává e könyvben. A világra csodálkozás verseinek foglalata a Zöld pa­rázs, s a társak kereséséé. A versek többsége konkrét képből indit, szinte még érezzük a föld, a napraforgótáb­lák illatát, s látjuk magunk előtt a somogyi tájat, a felnevelő, s e költészetben nem kis szerepet játszó szülőföldet. E versek még csak egy-egy hajszállal haladják meg a lát­ványt, emelkednek föléje. Képi költészet Ke­rék Imréé, a fölfedezés önfeledt boldogsága, a megnevezhetöség eufóriája érezhető a leg­több versen. Ritka az absztrakció, e látvány­költészet újszerű kifejezések, kapcsolások keresésével próbál az átlag fölé emelkedni. A verseket átjárja a szerelem, s ez itatja át a természetet is, s az elragadtatottság lesz a könyv alaphangja. Ezt az elragadtatottságot színezik át a történelem komorabb képei, s a Már közelít Széfütötten koccan az alma. Mézsűrű, sárga fény esőz. Fára, bokorra kiragasztja reklámplakátjait az ősz. • Ülünk gyanútlanul. Szemedben kilakoltatott madarak hangtalan sírása. Ijedten megigazítod a hajad: semmi, csak egy levél. Csapongva pillangóz homlokod felett. — Melegebb égtájra húzódna a lankadt szárnyú képzelet. Jönnek a dércsillagos éjek. Már közelít s majd egy napon ránkzúdul a fehér ítélet, s tudod, hogy nem lesz irgalom. Fotó: MÉRY GÁBOR „DEREK, HAVAK ÉVSZAKA KÖZELÍT” versek egyikén-másikán átsuhanó félelem (Bekerített szarvas). Legszebb szerelmes ver­sében (Éjszaka) az összetartozás élménye munkál, benne a világ és ember harmonikus egysége lelhető föl: „Olyan közeli most az ég,) mintha együtt nézném veled,/ Nyújtott kézzel érinthetem/ a Medvét, Göncölszeke­­rety /Hallom a hangodat is, pedig/ csönd kívül-belül, semmi zaj,/ míg roppant tenge­lyen az égbolt/ elfordul csillagaival A Rézholdak, réznapok versei fejlődésről adnak számot. E fejlődés elsősorban szer­kesztésbeli. Az egy kép egy gondolat, egy versképlet megváltozik, bonyolultabb, össze­tettebb versek gyűjteménye ez a kötet. Távo­li dolgok villannak össze, merészebbek az asszociációk, tovább rezonál az olvasóban a vers. A látvány, mint indító élmény továbbra is fontos, de nem a látvány lerajzolása a cél, hanem a látvány keltette érzések. Feszesebb a versek szerkezete, így a kifejezés pontos­ságán is sok múlik. Teremtő nyelv lesz Kerék költői nyelve, egy-egy szokatlan metafora, áthajlás, mondatzárás nyomán sugárzik föl a vers, lesz egyéni és hiteles. Kerék Imre végső soron az emberi lét értelmét kutatja, az élet folytathatóságának, folytatásának föltételeit. A miértre keresi ö is a választ, s ad mindig új és új magyarázatot. KERÉK IMRE VERSI 12

Next

/
Thumbnails
Contents