A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-31 / 35. szám
CIGÁNYON NEM FOG AZ ÁTOK éppen a feszültségek, amelyek a normális élet velejárói, voltak kinevezve látszatkonfliktusoknak, vagyis elhanyagolható mellékjelenségeknek. A harmadik kizárásának elve úgy változott, hogy nemcsak a harmadik eset lett kizárva, hanem az egyszerű oppozíció is (azaz: nem a vagy-vagy, hanem a vagy-semmi dilemmája előtt álltunk szinte valamennyien). Az elégséges ok elve száműzve lett a privát élet szféráiba, ahonnét nem került át a közéletbe és a társadalommagyarázatokba. így születhetett meg a naiv-bölcs kérdés: „Gondoltátok volna, hogy végre igaz lesz az, amit úgy is tudtunk?" Az ideológia nemcsak veleszületett érdekelfedö tulajdonságát nyilvánította ki, hanem „camera obscura"-ként feje tetejére állította az egész valóságot, és egy metaforikus világot hozott létre. Ami ugyan esztétikai élvezetet okozhat egy mennyei stilisztának, de a földi halandókat az elé a feladat elé állította, hogy mindenkori problémáik megoldásánál újból és újból megfejtsék az ésszerűtlenség logikáját. A modern társadalmak idömegtakarító és tehermentesítő racionalitása így nálunk időrabló és lelki megrázkódtatásokat okozó ésszerűtlenséggé fajult. Nem mellékes vonatkozása a logikát nélkülöző létnek az, hogy ha a mindenkori jelen „als ob" (vagyis: mintha), akkor nincs értelme megjegyezni az időlegesen érvényes szabályokat, még kevésbé a múltat. A feledés gyakorlati és eszmei követelmény. Csakhogy a feledés az erkölcs terén kegyelethiányt eredményezett. Kiveszett a tisztelet minden iránt, ami elmúlt vagy amiből nem fakadt közvetlen haszon. Mindez pedig nem más. mint amoralitás, ami magyarul nem erkölcstelenséget, hanem erkölcsnélküliséget jelent. Ami — paradox módon — némi reményt is nyújt, mert nem elhanyagolandó különbség adódik abból a szempontból, hogy az erkölcsnélküliség könnyebben meghaladható, mint az erkölcstelenség. Az előbbi csak „megfeledkezés" a moralitásról, míg az utóbbi az erkölcsi elvek hiányát vagy tudatos megszegését jelenti. Eme spekuláció valamelyes életrevalóságát jelzi, hogy napjaink „szelíd forradalma" éppen a moralitásra való ráfeledkezés hullámán dobja partra a végérvényesen elsüllyedtnek hitt logikai alapelveket. Ritka reveláció, amikor erkölcs és logika kézenfogva törhetnek utat a néma metaforák dzsungelében, remélhetőleg elvezetve mindannyiunkat egy ésszerű valósághoz. Ajánlatos azonban szem előtt tartani azt a történelmi tanulságot is, hogy egy elvontan felfogott ésszerűség nevében épültek fel a múlt totalitárius rendszerei és követtettek el embertelen tettek. Ezért ne gondoljuk, hogy ami ésszerű, az valóságos! Inkább fordítsuk meg a sorrendet, és a valóság logikájának szemrevételezése után döntsünk arról, ami az ésszerű! MÉSZÁROS ANDRÁS Fotó: Gyökeres György A nemrégiben itt általam bemutatott Csalog-könyv, a „Fel a kezekkel!" előtt egy évvel jelent meg az iró-szociográfus „Cigányon nem fog az átok" c. könyve, ugyancsak a Maecenas kiadó gondozásában. A Parasztregényhez és a Fel a kezekkel! „novelláihoz" hasonlóan ebben a könyvben is egyes szám első személyben mondja el élete történetét a főhős, az 1912-es születésű karcagi cigányasszony, méghozzá roppant élvezetesen, zamatosán meséli el élményeit, a cigány sors létet behatároló örökségét. Julis nénit nagyszülei nevelték, őket tartotta szüleinek. „Apja” hires és tehetős muzsikus volt, tőle öntudatát, „anyjától” pedig a szorgalmat, a megdolgozott javak tiszteletét örökölte. Pici gyermekként átélte az első háborút. 16 évesen férjhez ment egy muzsikushoz, és az méltatlannak bizonyult a szerelmére: már aznap este, hogy „apósa" bevette bandájába, lopott. Julis néni elhagyja a „zsiványt", ám marad tőle egy babaszépségű, de a világból semmit sem érzékelő leánykája, akit hiába hord orvostól orvosig, menthetetlen, rövidesen meg is hal. Aztán Julis néni „összegyött a második urával", de: „Am meg ivott!" Hiába dolgozott, ügyeskedett Julis néni, a pénz csak elfolyt: „Törhettem én magam, nem ért az semmit. Hát ahol iszik az ember, ott hiába minden!" Két gyermekük született : Anikó és Lacika. A kisfiút két és fél éves korában elvitte a tüdőgyulladás. „Az urammal meg úgy éltem én húsz esztendőn keresztül, minthogyha a tes-ANTIKVÁRIUMI JEGYZET Amikor a későbbi cenzor könyvét is megcenzurálták — ilyen furca címet is adhatnánk ennek az antikváriumi jegyzetnek, ugyanis Szilágyi Ferenc kolozsvári tanár, szerkesztő és ismert történetiró a múlt század harmincas éveiben három önálló kötetben Klió címmel (görögöknél ez volt a történetírás múzsája) históriai zsebkönyvet adott ki. Felfogása erősen konzervatív volt és forradalomellenessége miatt 1848-ban megfosztották tanári állásától. A szabadságharc leverése után lapszerkesztő lett Budapesten és könyvvizsgáló, vagyis cenzori munkát is vállalt. A birtokomban lévő Klió zsebkönyvek, amelyek 1832—33—36-ban jelentek meg, nemcsak azért érdemelnek figyelmet, hogy a szerző Mikulás János császári és királyi tanácsos úrnak dedikálta őket 1837-ben, de ami figyelemre méltó, hogy az első két kötet végére sárguló tintával beírta a cenzúra által kitörölt helyeket is. Pontosan feltünteti a könyv lapszámát, ahol a kihagyást a kor szokása szerint apró vonalkákkal jelezték s aztán az eredeti szöveg, ha virem lett vóna. (...) Mer házas íletet mink nem ütünk. Mer nem akartam hogy gyereket csináljak nekem! Mer a gond az enyim vót csak, a baj csak az enyim! (...) Hát csinátattam vóna vele nígy-öt gyereket magamnak?! Hogy oszt neveljem őket magam?! Mikor még olyan üdők vótak, hogy munka is alig, dógozni se kellett a cigán sehova!" Julis néni a fogamzásgátlásnak nem a legszokványosabb, ám kétségkívül leghatékonyabb módját választotta tehát. Mit mondjak? Nem is lett több gyereke. Persze ezt a dolgot sem ilyen szelíden meséli csak el, hanem tele szájjal, alaposan kicifrázva — de nem idézem a bővérűbb részeket: inkább olvassák el! Derülni is, elszomorodni is lehet rajta. A második háború után sem lett sokkal könnyebb dolga Julis néninek. Bekapcsolódott a cigányság ügyes-bajos dolgainak intézésébe, jogainak kivívásába az óvodai felvételektől a munkahelyek teremtésén át az iskolai diszkrimináció megszüntetéséig. Persze nemcsak kellemes, kellemetlen intéznivalók is akadtak, gyilkosságok, üzérkedések, erőszak stb. Beléptették a pártba, később meg kitették. Sokat dolgozott a Nőtanácsban, a cigány nők egyenrangú elbánásáért hadakozva. Aztán taníttatnia kellett a lányát. „Idehallgass Anikó! Válasszá. Varrónő leszel vagy ápolónő! De az egyiknek sikerülni KELL. Ha beledöglök, meg ha beledögcsonkán is, de folytatódott tovább. Az első kötetben még három oldalt tesz ki a kihúzott szöveg, a másodikban mindössze felet és a harmadikban már semmi megjegyzés nincs. Vagy a cenzor unta meg a dolgot, vagy a szerző lett még óvatosabb. De lássuk a példát. Lengyelország háromszori felosztatása és végromlása című tanulmányában a II. Katalin cámövel foglalkozó részből, melyben a mondat így kezdődik: Katarina választása a lengyel trónus betöltésében egy hajdani kedveltjére az ifjú és deli termetű gróf Poniatovszky Augusztra esett. A kihúzott rész: ... kivel nagyhercegné korában titkos barátságban élt. Ezt a cenzor szerint kínos lett volna emlegetni. Ugyenebböl a tanulmányból, ahol Ausztria és Poroszország a világ előtt a Lengyelországtól elvett területek jogosságát bizonyították, kimaradt ez a szöveg: Az olyan rabló, ki megfoszt sajátunktól azonban erőszakját nem palástolja, csak kárt teszen nekünk, de aki az önmagunkét ahhoz formáló jussal veszi el, s törvényesíteni akarja forrását, az igazságtalanság mélyen bosszantó érzését költi fel keblünkben. Ez a példabeszéd sem tetszett az Ausztriához hű cenzornak, akárcsak a további oldalon a másik: ... tette oly móddal, mint mielőtt az lesz, akkor is! (...) Oszt megadta az Isten, hogy nővír lett. meg főnővír Anikóm!" A részeges férjtől is nehezen tudott szabadulni. Hosszú évekig ápolta. „Elgyött azután annak is az ideje, hogy az uram nagyon beteg vót már. Na, mondom, most má tán meg is hal! Oszt meghalt, ténleg." Felnőtt fejjel megtanult írni. Trafikos lett, majd takarítónő egy kórházban. Öregségére betegség lett az osztályrésze s a pesti lakásból vágyik vissza a karcagi kertes házba. Csalog Zsolt Julis néni élete történetét 1982—83-ban jegyezte le. Hogy mi történt azóta ezzel a szuverén, számunkra szokatlan életszemléletű asszonnyal, nem tudni. Mindenesetre elbeszélésével segít közelebb hozni és megérteni azt a számunkra még mindig érthetetlen és egzotikus világot, amelybe először Lakatos Menyhért segített betekinteni. A könyvből már csak az derül ki Julis néniről, hogy legkedvesebb társai két kutyája, Lédi és Ferus. „Ezt az utálatost ha gyerek vóna, tán akkor se tunnám jobban szeretni! (...) Né, na! Ez meg má féltíkeny! Fe-RÚÚS! TE! Még megharapná amazt amir idegyön! Irigy vagy? Hát csak tigedet szeressen mindig mindenki ?! (...) Heej, KUTYÁK! Ollyanok vattok mint a cigá nyok! Irigyek, kétszínűek------Jaj de szeretem űket, JAAJ de szere-TEEMÜ" útonálló, ki vagyonunk egy részét elrablotta, ígéretet tenne, hogy attól, amit tetszése szerint nekünk hagyott, meg nem foszt. Ez a példa is túl erős volt. Ugyanúgy megvédte a vallást is, mert kihagyta ezt a részt, mely ugyan idézet volt, de sebaj: Nem a Krisztusnak, de az ördögnek helytartója azon ember, ki a vallás színe alatt ilyen pokolszülte tudományt hirdetni nem pirul. Vagy például ezt a megjegyzést: Szinte azt hinné az ember, hogy a katolikus papnak nincs szüksége filozófiára. A második kötetben a Graccusok revolúciója Rómában című tanulmányban a mondatból, hogy a római püspökök fején végre a szentség vakító és perzselő szimbólumává változott, a vakítót és a perzselőt — biztos ami biztos — kihúzta, mint ahogy a vak hitről és setét időkről emlékező szavakat, valamint az emberi lelket bilincsbe szorító, a szabadság, józan okosság, világosodás stb. szavakat is. Ezek abban az időben nagyon is gyanúsak voltak. Itt csak a korra jellemző részeket idéztem. Ritkán adódik arra alkalom, hogy a kihagyott részeket elsőkézből magától a szerzőtől tudjuk meg, különösen olyan embertől aki később maga is cenzori munkát végzett. OZSVALD ÁRPÁD HARASZTI MÁRIA
