A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-31 / 35. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma

AZ EURÓPAI

FRANTIŠEK BRAXATOR

KISEBBSÉGVÉDELEM

A szlovák közíró tanulmánya „Ochrana menšín v Európe" címmel a Szlovák Tudományos és Kulturális Társaság montreáli lapjának (Pohľady, časopis pre kultúru) 1988. augusztusi számában jelent meg, s a magyarországi Kapu független kulturális és közéleti folyóirat közölte idei júniusi számában. Püspöki Nagy Péter fordításában. Mi a tanulmánynak csupán azt a részét közöljük, amely a szakértők javaslatai és az érdekelt nemzetiségi csoportok képviselői szerint felvázolja, mit kellene tartalmaznia a kisebbségek jogait védő egyezményeknek. No meg indító, mottóként is értelmezhető bekezdését, amely szó szerint így hangzik:

„Bármiféle államformája lesz is majd Szlovákiának, nem szabadul meg a területén élő kisebbségek problémájától. Főként a legnépesebb — a magyar — lesz egyike azoknak a mindenkori kérdéseknek, amelyeket a szlovákoknak meg kell oldaniuk."

A tanulmányhoz Püspöki Nagy Péter, a fordító utószót irt. Ezt következő számunkban tartjuk fontosnak megismertetni olvasóinkkal.

1961-ben egy osztrák szociáldemokrata, az Európa Tanács későbbi főtitkára, Czernetz javaslatot nyújtott be; az „emberi jogok védelmének és az alapvető szabadságjogoknak konvencióját" a kisebbségek különleges jogaival kellett volna kibővíteni. Az Európa Tanács tagállamainak többsége ezt a javaslatot elutasította.

1971-ben újabb kezdeményezés Európa Területeinek és Községeinek Állandó Konferenciája részéről (ez Európa Tanács állandó tanácsadó testületé). A kiindulópont az volt, hogy Európában a nyelvek és kultúrák sokféleségét sajátos értéknek kell tekinteni, megőrzéséről gondoskodni kell. A galway-i meg a bordeaux-i tanácskozások után a parlamenti közgyűlés a tagállamok kormányainak azt javasolta, hogy ez irányban legyenek tevékenyek. Ez 1981 -ben történt. A kérdés vizsgálatára 1982-ben létrehoztak egy szakértői különbizottságot. Ez meghallgatta a kisebbségek képviselőit és kidolgozta a „Regionális és Kisebbségi Nyelvek Alapokmányát". A testület 1984-ben fejezte be a munkáját. A parlamenti közgyűlés 1987 októberében vitatta meg az alapokmányt. Senki sem nyilatkozott ellene, de a határozathozatalt végül elnapolták.

Mind ez ideig még Európa nyugati részében sem valósult meg kötelező jogszabály formájában a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek aktív védelme.

A másik oldalon azonban meg kell állapítani, hogy a folyamatos integráció és kétoldali államszerződések hatására Nyugat-Európában a nemzeti kisebbségek kérdése veszít égető voltából. Egyes esetekben a nemzeti kisebbségek jogaiért folytatott harc címén ideológiai hátterű terrorizmus alakul ki.

A baszkok földjén ilyen az ETA.

Az alábbiakban megkíséreljük felvázolni, hogy a szakértők javaslatai és az érdekelt nemzetiségi csoportok képviselői szerint mit kellene tartalmaznia a kisebbségek jogait védő egyezményeknek:

1. A nyelvhasználat tekintetében:

— az iskolák valamennyi fokán, beleértve a főiskolákat, valamint a nevelőintézeteket is. anyanyelven oktassanak;

— a vezeték- és keresztnév használata, \ valamint írása az anyanyelven szokásos formában történjék;

— a helységeket, utcákat, középületeket mindazokon a területeken, ahol a kisebbség lakik, a kisebbség nyelvén jelöljék meg;

— a hivatalokkal és választott szervekkel folyó érintkezésben legyen meg a kisebbségi nyelv használatának lehetősége.

2. A kultúra területén:

— legyen mód a sajátos kisebbségi-nemzeti kultúra és kulturális hagyományok független fejlődésére, legyen jog az időszaki és egyéb kiadványok kiadására, legyen jog a

rádiós, televíziós és mindenfajta más, a jövőben felbukkanó médium felhasználására.

3. A közéleti tevékenység területén:

— valamennyi hivatalban legyen mód a tisztségviselésre, a közszolgáltatásban, a katonaságnál, a rendőrségen az alkalmazásra, legyen meg a politikai pártok létrehozásának és a bennük való működésnek a lehetősége, illetve a képviselet joga valamennyi választott szervben, beleértve a parlamentet is.

4. A polgári jogok területén:

— az általános, az állam valamennyi polgára számára biztosított polgári és politikai jogok mellett biztosítani kell a kisebbség számára a szülőföldhöz való jogot, és ezáltal megakadályozni a kitelepítésükre irányuló kísérleteket.

5. A népesség összetételének területén:

— a kisebbség által lakott területen annak egyetértése nélkül nem szabad megváltoztatni a lakosság etnikai összetételét, sem a térség jellegét.

6. A közgazdaság területén:

— a kisebbség által lakott térség gazdasági életképességének biztosítása hatékony beruházásokkal, állami juttatásokkal és a helyi lakosság életszínvonalának azonos szintre emelésével, valamint érdekeinek figyelembevételével :

— a kisebbség által lakott térség munkalehetőségeinek védelme, illetve új munkahelyek kialakítása, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki a saját nyelvterületén találjon alkalmazást ;

— a kisebbség lakta vidék számára biztosítani kell az állami beruházások arányos hányadát.

7. Az államigazgatás területén:

> — biztosítani kell, hogy a kisebbség tagjai

arányos képviseletet kapjanak az államigazgatásban, az államközi küldöttségekben és a nemzetközi szervezetekben ;

— ruházzák át a helyhatósági jogokat azokra a szervekre, amelyeket a kisebbség hozott létre, vagy az általa megválasztott képviselőkre. Legyen továbbá arányos képviselet valamennyi ellenőrző szervben.

A fentiekben maximalista jogfelsorolásról van szó, amely jogokat csupán az állam iránt lojális kisebbségnek lehet megadni. Az ilyenfajta viszony kialakítása, főként azoknak a kisebbségeknek az esetében, amelyeknek a területe szomszédos az anyanemzet államával, nem könnyű. Bonyolult politikai feladatról van szó, amelyet mindkét félnek teljes felelősségtudattal kell felfognia és megvalósításán hátsó gondolatok — asszimilációs

vagy irredenta, szeparatista törekvések — nélkül kell munkálkodnia.

Inkább az elméletben léteznek olyan modellek és formák, amelyek lehetővé tennék a nemzeti kisebbségek jogainak, kötelességeinek biztosítását, s egyszersmind az állam területi épségének és az államnemzet jogos érdekeinek megóvását. Ezek a formák a következők:

1. Nemzetiségi nyilvántartás vagy kataszter:

A nemzeti kisebbség vagy nemzeti csoport valamennyi tagját kötelezően be kell jegyezni egy nyilvántartásba (nemzetiségi kataszterbe), és ezzel elismerni, hogy a bejegyzett személy a kisebbség számára biztosított jogok hordozója. Ezt a rendszert Európában a nemzetiségi csoportok autonómiájáról szóló .észt törvény 9. §-a vezette be 1925-ben.

A nemzetiségi kataszterre vonatkozó jogszabályoknak intézkedni kell arról, hogy mindazok, akik benne szerepelnek, nemzetiségi és kulturális egységet alkotnak, akiknek az adott államban joguk van a szülőföldhöz, és mint olyanoknak jogukban áll politikai és közigazgatási tekintetben is szerveződni.

2. Az autonómia:

Az autonómia három formája képezi a párbeszéd alapját:

a) A területi autonómia, amelyet az öszszefüggő területen pontos határok közt élő nemzetiségnek kell megadni. Ez az elképzelés valósult meg 1983/84-ben a Belgiumban élő német kisebbség esetében.

b) Személyi autonómia, a kisebbség mindazon tagjai számára, akik vegyes vagy nagyon szórványos területen élnek. Azok a személyek válnának hordozóivá, akiket a nemzetiséghez való tartozás jogcímén bejegyeztek a nemzetiségi kataszterbe. Ezt a megoldást az említett észt törvény vetítette előre. Egy kisebbségi nemzet számára oly módon is megvalósítható, hogy megalapítják a nemzeti kisebbség szövetségét, amelybe a kisebbség tagjait kötelezően bejegyzik. Ezt a szövetséget megilletné a közjogi testület jogállása.

c) Vegyes autonómia az előbbi két rendszer kombinációja. Példaként a soha meg nem valósított Benes-féle IV. tervet hozhatjuk fel. Ebben a szudétanémeteknek megyei önkormányzatot ajánlott fel mindazokon a területeken, amelyeken kizárólag ők laktak, és személyi autonómiát azokon a területeken, ahol cseh környezetben kisebbségként éltek.

A kisebbség szempontjából az előbb említett valamennyi autonómiamodellnek az a hátránya, hogy az állam valamiféle engedményként nyújtja a kisebbségnek. Ezek a jogok tehát nem a kisebbség természetes jogaként jelennek meg. Az állam területi egységének szempontjából ez előrelátó megoldás.

3. A konföderáció:

— Ez a modell a svájci kantonrendszer példáját követi, s a nemzeti kisebbségeknek és nemzeti csoportoknak a legszélesebb önállóságot biztosítja. A kisebbség által lakott területen olyan független alakulatok kialakítását vetíti előre, amelyek az államnemzet hasonló alakulataihoz, esetleg a többi nemzetiség területi alakulataihoz szövetségi formában kapcsolódnak.

Ennek a megoldásnak esetében felmerül a további nemzetiségek tagjainak védelme, akiket — a svájci példa szellemében — ugyancsak saját önkormányzat illet meg, beleértve a konföderációból való kilépés jogát is. Ez a megoldás a politikai érettség magas fokát, a kölcsönös nemzeti türelmet és az egy államban való közös élet óhaját tételezi fel. Nagy szerepük van emellett a gazdasági kérdéseknek is. Svájc német, francia és olasz kantonjai közvetlenül határosak a német, francia és olasz nemzettel, de olyan törekvések, hogy ezek az azonos nyelvű szomszéddal egyesüljenek, soha nem bukkantak fel.

4. Nemzetközi felügyelet alá helyezés:

Ez a modell már feltételezi Európa majdani régiókra osztását, amelynek keretében a határok fokozatosan elveszítik mai fontosságukat. Itt olyan két vagy több államnemzet által lakott terület peremén kialakítandó territóriumokról van szó, amelyek vagy nemzetközi vagy összeurópai ellenőrzés alatt állnának, igen magas szintű önkormányzattal rendelkeznének és a pénzügyi, adóügyi és gazdasági területen korlátolt, a kultúra a szociális és iskolaügy területein pedig teljes szuverenitással rendelkeznének.

Ennek az elvnek a szlovák viszonyokra való alkalmazása például azt jelentené, hogy Dél-Szlovákia, illetve annak többségében magyaroktól lakott része európai felügyelet alatt álló önálló territóriumot alkotna, amelyet Szlovákiával a közös pénzügy, hadügy, külpolitika és természetesen a gazdasági érdekeltség kapcsolná egybe. A felsorolt modellek egyike sem tudja kiküszöbölni a vegyes területeket vagy megakadályozni a helyi feszültségeket, sem az összes probléma legapróbb részleteit megoldani.

Mindenesetre bele kell nyugodni abba, hogy a fejlődés valamennyi tapasztalható előjele alapján a XXI. század államának más lesz a lényege, mint a nemzetállam XIX. századi eszménye. A nemzetiségi kérdések megoldásának előfeltétele a politikai szabadság, a törvény előtti egyenlőség, a hatalom birtokosai részéröl pedig a jogok garantálása valamennyi polgár számára.

Az odahaza és külföldön élő szlovákokra, akik a dolgok ilyetén alakulását Szlovákiában élik meg, az a feladat hárul majd, hogy a modellek és a megoldások közül azt válaszszák ki, amelyek a szlovák nemzet érdekei meg a haza integritása, valamint a közös hazában élni kívánó lojális kisebbségek érdekei tekintetében teljesen megnyugtató lesz.

6