A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
„Sose tudott az igazsághoz igazunk minket eljuttatni" (Kiegészítések A vádlott megszólal történetéhez) A második világháború vége a csehszlovákiai magyarság számára nem a felszabadulást, nem az emberi és szabad élet lehetőségét hozta meg. A létezés jogának kétségbevonása. teljes jogfosztottság, deportálások, kitelepítések, üldöztetések, el visel heteti en ségi g fokozódó fizikai, lelki és szociális megpróbáltatások vártak rá a háború előtti határait visszaállító, a nemzetállam erőszakos megteremtésének beteges és anakronisztikus eszméjét zászlajára tűző Csehszlovákiában. A törvényerőre emelt jogtiprás, valamint a totális elnémíttatás. elhallgattatás elleni tiltakozásnak az emberi lélek legmélyéről felszakadó, illetve az értelemhez, a józan észhez forduló megnyilvánulásai közül máig legismertebb — jóllehet nem az egyedüli, miként azt tévesen, önmagunkat is becsapva tudtuk/hirdettük eddig — Fábry Zoltán nagy lélegzetű, szenvedélyes hangú memoranduma, A vádlott megszólal. A memorandumnak nagyon sok méltatója és ennél alig kevesebb értelmezője akadt már eddig is. Ez utóbbiak közül említsük meg a szinte már a megírása pillanatában is elavult és hiteltelen legutóbbit, Fonod Zoltánét mely a szerző Megmozdiit világban című. 1988-ban megjelent Fábty-monográfiájában olvasható. A vádlott megszólal története nagyjából közismert keletkezésének körülményeiről is hozzávetőlegesen pontos képet nyújtott már a Fábry-irodalom. Néhány jelentéktelennek tűnő, ám véleményem szerint nem lényegtelen részlet azonban jelenlegi ismereteinek alapján is kiigazításra szorul ezen a képen, néhánynak a tisztázása pedig a további Fábry-kutatásokra vár. A vádlott megszólal, tudvalévőén, csupán 1968-ban — az Irodalmi Szemlében, illetve írójának Stószi délelöttök című kritika- és esszégyűjteményének függelékeként — jelent meg nyomtatásban először. Ez utóbbi helyen, a memorandum alatt, annak megírásának időpontjára vonatkozóan 1946 májusa áll. Föltehetően a magától Fábrytól származó időpont-megjelölés alapján a Fábry-irodalom és a (csehszlovákiai magyar) irodalomtörténet-írás a memorandum befejezésének idejét a szóban forgó esztendő májusára teszi. A Szalatnai Rezső hagyatékában megtalálható Fábry-levelek egyikében — melyekre eddig sem a Fábrykutatók, sem, tágabb értelemben, a cseh-A közelmúltban mutatta be a zselízi művelődési házban a Budapesti Thália Színház népszerű szinészzenekara „Mindhalálig Beatles" című műsorát. Felesleges hangsúlyoznom, hogy a kiváló színészek: Mikó István, Incze József, Forgács Péter és Győri Péter mint zenészek is elsöprő sikert arattak a darabban s a zselízi közönségnek régen volt ilyen maradandó élményben része. Az előadás keretében felcsendültek McCartney és Lennon világhírű szerzeményei, mint a „Tegnap", az „Egy nehéz nap éjszakája" s még sorolhatnám a többit is. Amiért tollat ragadtam, az nem az szlovákiai magyar irodalom történetének kutatói nem fordítottak kellő figyelmet, jóllehet mindenki számára hozzáférhetők az MTA Kézirattárában —, nevezetesen az 1946. október 9-én keltezettben azonban Fábry 1946. május 1-ben adja meg munkája befejezésének időpontját. Ebben a levélben Fábry arra kéri Szalatnaít, hogy a memorandum tervezett magyarországi kiadásának végén — erre alább még visszatérek — az említett dátumot tüntessék fel. E kérését a stószi író egy 1947. január 2-i levelében még egyszer megismétli: „Ha még lehetséges, akkor a végére (mint már egyszer kértelek) feltétlenül oda kell írni a dátumot (Štós via Košice. 1946. május 1.), mert valamivel meg kell indokolni, illetve jelezni, hogy az az akkori állapotnak megfelelő vetület." S ezután egy olyan mondat következik — „Ma már másképp és nyomosabban lehetne megírni" —, melynek alapján valószínűsíthető, hogy később, tehát május 1-jét követően az író már nem nyúlt a befejezettnek tekintett szöveghez. Arra vonatkozóan egyelőre nincsen magyarázatom, hogy a memorandum huszonkét évvel későbbi kiadása alatt Fábry már miért nem tartja fontosnak a befejezés napjának a konkretizálását: talán két évtized távlatából ennek már nem tulajdonított különösebb jelentőséget, aminek — s ebben nincsen semmi érthetetlen — a munka közvetlen közelében, tehát csupán négy-öt hónappal a befejezése után még igen. Mindenesetre Fábry Zoltán Reininger Jánosnak írt levele is arra utal, hogy a „stószi remete" már májusnál korábban: márciusban, áprilisban elkészülhetett a memorandumával: ......most nagy munkában vagyok: egy memorandum félén dolgozom, melyet eljuttatnánk a csehszlovák értelmiség tagjaihoz" — írja március 7-én régi levelezőtársának. A Reiningerhez írott levelet Lengyel András tette közzé a Tekintet 1988. 4. számában „A vádlott megszólal" előtörténetéhez címmel. Gondolatgazdag és rendkívül invenciózus kíséröszövegéhez a közreadó helyesen jut arra a következtetésre, hogy „a memorandum (...) nem egyedüli s elszigetelt megnyilatkozása volt Fábrynak ez időben, s nem is előzmények nélküli", s épp az általa közzétett levélről vélekedik úgy, ugyancsak helyesen, hogy az „ezekre az előzményekre előadás méltatása, hanem egy nem mindennapi történet elmesélése. Történt ugyanis, hogy a közönség soraiban ott ültek a zselízi kamarakórus tagjai, vezetőjükkel, Horváth Gézával együtt. Az első perctől kezdve átéléssel figyelték a műsort, az egyes zeneszámok éneklésébe ök is bekapcsolódtak. Az előadás után a kamarakórus tagjai megkérték Mikó Istvánt, hogy mivel az ö repertoárjukban is szerepel a „Yesterday" című szerzemény, nem énekelhetnék-e el velük együtt a dalt. A színészzenekar tagjai beleegyeztek s pár perc múlva a művészek kellemesen csalódva hallgatták az „Aranykoszorús" világít rá". Hiszen maga Fábry írja, hogy „nagy levelezést" folytat „elégedetlen és csalódott emberekkel” — a legtöbbjük olyan, „kiknek hozzátartozói elpusztultak és most tehetetlenül állnak az áldozat hiábavalósága előtt"—, így kézenfekvőnek látszik, hogy A vádlott megszólal előzményeit ezekben a kisebb részt ismert nagyobb részt ismeretlen leveleiben (is!) keresnünk kell. Lengyel András azonban a Reiningerhez írott levélben a memorandum „rövidebb, nyersebb, talán szubjektivebb, de sok szempontból egyértelműbb, nyíltabb" első változatát látja. Időközben előkerült azonban Fábry Zoltánnak az ezekben az esztendőkben vezetett, Üresjáratok címmel írt naplója, melyben a tágabb és szükebb világ körülötte zajló, a csehszlovákiai magyarság számára egészen napjainkig visszafordíthatatlanul tragikus eseményeire reflektált, illetve melyben indulatait és keserűségét írta ki magából a legcsekélyebb stilizálás nélkül — mintegy önvédelemként, szellemi önvédelmi reflexként. E feljegyzések ismeretében nyilvánvalónak látszik, hogy Fábry ez időben írt leveleinek s A vádlott megszólalnak az előképe, bizonyos értelemben: első (vagy ős) változata nem másutt, mint az Üresjáratokban kereshető. A közeljövő elkerülhetetlen és igencsak izgalmas — történelmi, politikai, szociológiai és alkotáslélektani szempontból is fontos tanulságok levonására alkalmas — feladata lesz/lehet ezeknek a naplófeljegyzéseknek, leveleknek és A vádlott megszólalnak az összehasonlító vizsgálata, azaz annak figyelemmel követése, hogy a napló magánhasználatra rögzített elsődleges — „nyersebb, nyíltabb" — indulatai, gondolatai miként válnak/formálódnak először egy-egy levél címzettjének, majd a memorandum (óhajtott) szélesebb nyilvánosságának szánt visszafogottabb, stilizáltabb, taktikusabban ésmegformázottabban fogalmazott közléssé. A vádlott megszólalhoz Fábry — annak Stószi délelöttök-beli közlését véve alapul — Húsz Jánostól választott azóta sokat idézett mottót: „Keresd az igazat, hallgasd az igazat, tanuld az igazat szeresd az igazat, óvd az igazat mondj igazat, őrizd az igazat mindhalálig!" A Szalatnai Rezsőnek irt szóban forgó levél azonban egy másik mottónak a memorandum elé iktatásáról is rendelkekamarakórus előadását. A dolog vége az lett, hogy meghívták őket az egy hét múlva tartandó komáromi előadásra. A kamarakórus a meghívást természetesen elfogadta s Komáromban már közösen énekelték a ráadást. A történetnek még mindig nincs vége. A színészzenekar menedzsere meghívta a kórust Budapestre a Thália Színházba egy őszi közös fellépésre. így nyíltak meg a határok a zselízi kamarakórus előtt. Reméljük, a várt siker ott sem marad el. DROBNÝ ZSUZSANNA zik. Ezek szerint a Husz-mottót — annak mintegy ellentételezéseként — az alábbi Ady-soroknak kellett volna követniük: „Sohase tudott az igazsághoz / Igazunk minket eljuttatni: / Hamupipőke a magyar kin ..." Mi több, a memorandum Obžalovaný prehovori címet viselő szlovák fordításának sokszorosított példányain is szerepel (még) az Ady-mottó, melynek érdekessége, hogy — a szlovákul olvasható Husz-idézet és az ugyancsak szlovákra fordított emlékirat között — magyarul. Egyelőre szintén nincs magyarázatom arra, hogy végül is miért maradt le A vádlott megszólal könyvbéli kiadása fölül ez a második mottó; elképzelhető, hogy ennek ideologikus vagy taktikai okai is lehettek, mindenesetre szubjektív véleményem, hogy a két mottó együtt egymás alatt olvasva hat teljesebbnek, erősebbnek, ellentételezettségük révén több irányba mutatónak. Ki tudja, egy jövőbeni kiadásnál, ilyen meggondolásból. nem kellene-e visszaiktatni a Husz-mottó alá a szóban forgó Ady-idézetet is? Fonod Zoltán — egyébként fentebb említett, s a mű ideológiai-szemléleti korlátáira általában vonatkozó kifogásaim ellenére is haszonnal forgatható — Fábry-monográfiája Szalatnai Rezsőt nevezi meg A vádlott megszólal szlovák fordítójaként. Nem ismerem Fonod Zoltán forrását; a szlovák változat általam átnézett példányain nem szerepel a fordító neve. A Reininger Jánosnak írt idézett levél egyik mondata arra utal, hogy Fábry „Peéryékre" — azaz Peéry Rezsőre és valószínűsíthetően a vele közismerten szoros baráti és munkatársi kapcsolatban levő Szalatnai Rezsőre — bízta a fordítást. Feltételezhető hát hogy az eredetileg közös munkának indult — talán az is volt, s Peéry nevét csak azért nem említi fordítóként senki, mert ötvenhatos emigráns lévén évtizedekig nem volt tanácsos mifelénk leírni a nevét —, s ha végül mégsem az lett belőle, annak talán Peéry időközbeni Magyarországra való áttelepülése lehet a magyarázata. Tóth László (Befejező rész a következő számban) Elhunyt Blaskovics József Két hónapja, amikor 80. születésnapján köszöntöttük, aligha gondoltuk volna, hogy hamarosan haláláról kell hírt adnunk. Az alábbi cikk közlésével tisztelgünk a nagy tudós emléke előtt Megnyíltak a határok . . . 10
