A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-03 / 31. szám
••• Ha a Naprendszerről beszélünk, általában a Napra és a körülötte keringő bolygókra gondolunk. Pedig szép számban vannak Naprendszerünkben még más égitestek is. Ezek közül leglátványosabbak az üstökösök, mivel fényes csóvájukkal sokszor szabad szemmel is láthatók. Kevéssé ismertek a Naprendszerben keringő különböző méretű kőtömbök, melyeket szabad szemmel nem lehet látni és még a nagy távcsövekben is csak halvány csillagoknak látszanak. Ezek a kisbolygók vagy aszteroidák. A kisbolygókat valamivel több mint 180 éve ismerjük és felfedezésük részben a véletlennek köszönhető. Az ismert bolygók közepes naptávolságai alapján J. K. Titius (1729— 1796) matematikus és J. E. Bode (1747—1826) csillagász egy tapasztalati törvényszerűséget állított fel a bolygók közepes naptávolságára. A feltételezett törvény értelmében a Mars és a Jupiter között 2,8 csillagászati egységre (CsE = 1 50 millió km), valamint a Szaturnusz pályáján kívül 19,6, 38,8 és 77,2 CsE-re a Naptól is kell bolygónak lenni. A Titius-Bode-szabály reális voltát igazolta az Uránusz felfedezése 1781-ben 19,2 CsE távolságra a Naptól. Az Uránusz felfedezése, valamint közepes naptávolságának egybeesése a Titius-Bode-szabályból kapott értékekkel arra ösztönözte a csillagászokat, hogy rendszeres észlelésekkel az addig még hiányzó bolygók után kutassanak. A lelkes kutatás eredményeként Giuseppe Piazzi (1 746—1 826) olasz csillagász 1801. január 1-én felfedezi az első kisbolygót, melyet Ceresnek nevezett el. Mivel a Ceres 2,8 CsE távolságban kering a Naptól, ezért arra gondoltak, hogy Piazzi megtalálta a keresett bolygót a Mars és a Jupiter pályája között. A lelkesedés nem tarthatott soká, mivel H. W. Oibers (1758-1840) német csillagász 1802. március 28-án egy újabb bolygót fedezett fel. A pályaszámítások szerint ez a Pal/asnak elnevezett égitest is hasonló pályán kering, mint a Ceres. De a meglepetések sora még csak most kezdődött el, hisz röviddel a Pallas felfedezése után újabb égitestek kerültek „lencsevégre": 1804 szeptemberében K. L. Harding felfedezi a Junót és 1807 márciusában Oibers felfedezi a legfényesebb kisbolygót, a Vestát. Kiderült, hogy a Mars és a Jupiter pályája között több bolygó is kering. Ez további kitartó keresésre ösztönözte a csillagászokat. 1845-ig nem sikerült újabb égitestet találni a Mars és a Jupiter között s ezért a kisbolygók iránt csökkent a csillagászok érdeklődése. 1845-ben K. L. Hencke berlini amatör TUD0MANT TECHNIKA A Naprendszer törpéi csillagász fedezi fel az ötödik kisbolygót az AstareáX. A kisbolygók kutatásában jelentős fordulatot jelentett a fényképezés bevezetése, melyet M Wolf (1863—1932) 1891-töl alkalmazott átütő sikerrel. Wolf új módszere segítségével több száz kisbolygót fedezett fel. Az első kisbolygó felfedezése óta eltelt több mint 180 év alatt kb. 7 000 kisbolygót fedeztek fel. Sajnos közülük csak 4 000 kapott előzetes és 2 500 végleges jelölést. Az előzetes jelölés a felfedezés évszámából és az ábécé két nagy betűjéből tevődik össze, pl. 1980 DZ. A pályaelemek megállapítása után a kisbolygót katalogizálják és ún. végleges (definitiv) jelölést kap. Ezután sor kerülhet a névadásra is. A kisbolygó nevét a felfedező javasolja és bizottság dönt a név elfogadásáról. Az 1980 DZ előzetes jelölésű kisbolygó végleges jele 2 135, a neve pedig Czechoslovakia. A kisbolygók pályája A kisbolygók különböző hajlásszögű és excentricitású ellipszispályán keringenek a Mars és a Jupiter között. 2,3—3,3 CsE távolságra a Naptól. A Naprendszernek ezt a részét joggal nevezik a kisbolygók övének. A keringésidök 3,2 és 7 év között vannak, de akadnak ettől rövidebb ill. hosszabb keringésidejü kisbolygók is. A pályák hajlásszöge az ekliptikához (a Föld pályasikjához) nagyobb, mint a bolygók hajlásszöge és átlagosan 9,7°. A pályák excentricitása is nagyon különböző, s az átlagos értéke 0,1 5. A kisbolygók nem helyezkednek el egyenletesen a kisbolygóövezetben, hanem egyes helyeken ritkulásokat tapasztalhatunk. Megállapították, hogy ezek a ritkulások (ill. szaknyelven rések) a Jupiter által erősen zavart zónákban keletkezhetnek. Főleg azok a kisbolygópályák vannak kitéve erős háborgatásnak, melyek keringésideje a Jupiter keringésidejének 1/2-e vagy 1/3-a. Ezzel magyarázható, hogy kevés kisbolygó kering 6 ill. 4 év keringésidövel 2 CsE ill. 3,3 CsE távolságra a Naptól. Találhatók azonban kisbolygók a kisbolygó-övezeten kívül is. Egyes kisbolygók a Mars pályáján belül végzik mozgásukat és napközeiben közelebb juthatnak a Naphoz, mint a Föld, a Vénusz vagy a Merkúr. Jellegzetes képviselőjük az Icarus, mely napközben 27 millió km-re közelíti meg a Napot. A földpályát átszelő kisbolygók kerülhetnek a legnagyobb földközelségbe, esetleg össze is ütközhetnek a Földdel. Valószínűleg az ilyen összeütközések emlékét őrzik a Föld felszínén található sebhelyek: a meteoritkráterek is. A kisbolygók egy-egy érdekes csoportja kering a Jupiter pályájában 60 fokkal a bolygó előtt ill. után haladva. Mivel a két csoportot alkotó kisbolygókat Homérosz Iliászának hőseiről nevezték el, trójai kisbolygóknak hívjuk őket. A két csoport hosszú időn át megtartja stabilitását, mivel az ún. librációs pontokban helyezkednek el. Nagy feltűnést keltett a Szaturnusz pályáján kívül keringő kisbolygó a Chiron felfedezése (Ch. T. Kowal, 1977). A Chiron 51 év keringésidővel a Szaturnusz és az Uránusz pályája között kering megnyúlt ellipszispályán. Az átmérőjének megmérése után kiderült, hogy nem a 10. bolygót találta meg Kowal, hanem talán egy új kisbolygócsalád első himökét. A kisbolygók tulajdonságai A kisbolygók számukat tekintve a legnépesebb tagjai Naprendszerünknek. Becslések szerint a számuk eléri az egymilliót. Ennek az óriási mennyiségű „törmeléknek" csak egy elenyésző részét ismerjük. A négy nagyobb kisbolygó kivételével nem lehet közvetlenül megmérni az átmérőjüket, ezért az átmérőre vonatkozó adatok eléggé pontatlanok. A legnagyobb kisbolygó, a Ceres átmérője 1 025 km és mintegy 200 kisbolygó átmérője nagyobb 100 kilométernél. Statisztikai adatok szerint az 1,5 kilométeren felüli kisbolygók száma félmillió. A legkisebb kisbolygó az 1976 UA, melynek átmérője 200 méter. A nagyobb kisbolygók gömb alakúak, a kisebbeknek szabálytalan alakjuk van. A kisbolygók fényességének valamint a színének változásából szabálytalan alakjukra ill. felületük egyenetlen színére lehet következtetni. A kisbolygók szintén forognak tengelyük körül, általában néhány órás forgásidővel. A leggyorsabban forog a Juno 2,2 óra forgásidövel, de vannak olyanok is, melyek több mint 30 óra alatt fordulnak meg tengelyük körül. A kisbolygók színében nagy eltérések tapasztalhatók, de általában sötét a felszínük. A sötétebb szín főleg a szénre, szenes kondritos felszínre utal. A világosabb felszínű kisbolygókat valószínűleg piroxén, olivin, vas, bazalt vagy szilikátos közét borítja. A trójai kisbolygók színe sötétvörös. Az utóbbi évek szenzációs felfedezésének mondható, hogy egyes kisbolygóknak kísérője, holdja van. Elsőként 1978-ban a Herculina kisbolygó 45 kilométeres kísérőjét fedezték fel 1 000 km távolságra a Herculinától akkor, mikor a kisbolygó egy csillagot fedett el. Szintén csillagfedés során találták meg a Melpomene 37 km átmérőjű és a Metis 65 km átmérőjű kísérőjét. A Metis kísérőjét valószínűleg sikerült kimutatni a kisbolygóról készült felvételsorozaton is, melyet kínai csillagászok készítettek. Az említett észlelések azt bizonyítják, hogy néhány kisbolygó nem barangol magányosan a bolygóközi térben, hanem hold kering körülötte. A kisbolygók keletkezését kezdetben azzal indokolták, hogy valamikor a Mars és a Jupiter pályája között felrobbant egy bolygó és létrehozta törmelékeiből a kisbolygó-övezetet. A Phaetonnak nevezett bolygó létezését ma már csak kevesen fogadják el. Sokkal valószínűbbnek látszik az az elképzelés, mely szerint a kisbolygók a bolygókkal egy időben keletkeztek és egy össze nem állt bolygó maradványai. Így a kisbolygók megőrizhették azokat a mozgásbeli és anyagi tulajdonságokat, amelyekkel a Naprendszer a kialakulása idején rendelkezett. Részletes kutatásuk talán hozzásegíthet bennünket a Naprendszer keletkezésének és fejlődésének további tisztázásához. MOLNÁR IVÁN 16
