A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-03 / 31. szám
fálusi kislányok s környezete nagy megbotránkozásra az erényes életű Van Goghok e ülönös sarja egy utcalányt vesz íagához, s egyébként is csak a ľ.inkások, az „alsóbb néposztámk" vonzzák — magára vessen hát. Igyan kinek tetszhetne egy olyan ajz mint a Sorrow (Gond), ez a uhátlan, petyhüdt mellű, csontos, isszegörnyedt női alakot ábrázoló, elkavaró rajz? Kinek tetszhetnének nyomasztóan sötét és kicsi műbeleikben görnyedező takácsok, a nár-már naturalisztikusan „földszagú" realizmussal megfestett Krumplievők, vagy az olcsó kis prostituált, aki csak egy lány a zenés kávéházból? Vincent szeretettől áthatott, kegyetlenül őszinte képei Theo minden igyekezete ellenére is eladhatatlanok, ő azonban hajthatatlan: kizárólag a kendőzetlen valóság, az igazság feltárását tartja feladatának. Ezzel a hitvallással érkezik Párizsba 1886 márciusában. (Befejező G. KOVÁCS LÁSZLÓ Fotó: PRIKLER LÁSZLÓ rész a következő számban) Felső-csalló nimródok Őszintén bevallom mindjárt az elején, hogy félve nyúlok az itt következő témához. Le kell szögeznem a kezdet kezdetén: a természetjárók ama „békésebbik" csoportjához tartozom, akiknek soha életében nem volt vadászfegyver a kezében. Mégis, az ember génjeiben, ős-sejtjeiben ott van a vadász-, a ragadozó-ösztön, hiszen egykoron környezetének állatfajai, a vadak adták élelemforrásának egy részét. Ékesen bizonyítják ezt Altamirától Lascaux-ig a barlangok falaira pingált csodálatosabbnál csodálatosabb „trófeák". Bevallom azt is, hogy imádom a nyúlpaprikást, az őzpecsenyét, hogy a fácánlevesről, a különféle pástétomokról és egyéb ínyencségekről ne is szóljak. Jobban mondva csak szeretném, mert igen csak ritkán jut hozzá a közönséges halandó az efféle csemegékhez. Hacsak nincs egy vérbeli nimród barátja ... Erről ennyit. Gyermekkorom emlékei. A Mátyusföld ama részén nőttem fel, amely valaha a Zichy és Esterházy grófok vadászparadicsoma volt. Tudtak vele gazdálkodni. Sajnos az ötvenes évektől más „grófok" és hatalmasságok örökölték a vadászat kiváltságát sokhelyütt. Azóta, hála a „gondoskodásuknak", a hozzá nem értésüknek, meg persze a nagyüzemi mezőgazdaságnak, az egyes apró-, de nagyvadjaink száma is jelentősen meggyérült. Olyannyira, hogy sok fajuk elejtésére teljes tilalmat rendeltek el. Távol álljon tőlem, hogy a tisztességes vadászokat elmarasztaljam. Közöttük is vannak rendes, becsületes emberek. Úgy, akárcsak az élet más területein is. Ennek legékesebb bizonyítéka a Somorjai Honismereti Ház termeiben, június derekán megnyílt felső-csallóközi trófea-kiállítás. A múzeum három helyiségében a környék trófeáiból rendeztek bemutatót. Öz- és szarvasagancsok, vaddisznóagyarak és -fejek, róka- és borzgereznák szerepeltek a „teritéken". A kiállítás rendezői; nem arra törekedtek, hogy „leg"-eket mutassanak be, hiszen a Csallóköz eme részén (főként, amióta kiirtották az Öreg-Duna menti ártéri erdők nagy részét) nem dicsekedhetnek „kapitális" trófeákkal. Ez derült ki a megnyitó utáni beszélgetésből is, amelynek vendége Gyimesi György volt, aki a könyvei dedikálását követően szívesen válaszolt a felső-csallóközi „nimródok" kérdéseire. Szóba kerültek a vadászat helyi adottságai és lehetőségei, a jeles vadász-író elmondta: ő sem hajszolja minden áron a különleges, „világbajnok" trófeákat, hiszen nem ez a célja. Nem is lehet. Sőt. elitéli azokat a törekvéseket, amelyek segítségével zárt területen, majdnem hogy „mesterséges" körülmények között, „hormonkezeléssel" nevelnek világbajnok-trófeának valót, hogy azt azután — „országa dicsőségére" — a hatalom valamelyik fő képviselője elé hajtsák „lepuffantani". Hazánkban a vadászat is jelentős átalakulásban van. A földtulajdon változásával a vadászterületek bérlete is más megvilágításba kerül. Ez azt jelenti, hogy a jövőben nem az anarchia fog uralkodni e berkekben sem, hanem éppen ellenkezőleg, egy sokkal átgondoltabb, okosabb vadgazdálkodás várható. A vadászat továbbra is kiváltság, privilégium lesz, de vélhetően szolgálat is! S lesznek főhiva-Trófeák tású, tisztességes, becsületes vadászok! Azt hiszem e kiállítás kapcsán, hogy példaértékű lehet a jövőre vonatkozóan. Kövessék mindazok, akik a vadászatban nem elsősorban a szenvedélyt, a sportot tekintik fontosnak, hanem inkább a természetben eltöltött szabadidőt, ahol az ember megpihenhet, feltöltődhet testileg-lelkileg, s rácsodálkozhat mindarra, ami a természetben csodálnivaló! SZAMÁK MIHÁLY A szerző felvételei 5
