A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-09 / 10. szám
A síp hatodik ága Éppen egy éve döbbentem rá arra. hogy milyen keveset tudok a kárpátaljai magyarságról, az ottani valóságról. Igaz, még ekkortájt sem volt egyszerű dolog hozzájutni a szükséges információkhoz. A Kárpáti Igaz Szó az évek hosszú során át olyan szürke és egyhangú volt, mint a mi lapjaink. Termelési eredményekről, internacionalizmusról zengedezte a hozsannákat, a munka frontján helytálló, kimagasló sikereket elérő emberekről közölt alig olvasható szokvány portrékat. A moszkvai gyorssal többször végigrobogtam a tájon, ám leszállni, néhány napot itt tölteni sokáig csaknem lehetetlen volt: csak „gruppával", azaz az utazási iroda által szervezett útra jöhettem volna ide, vagy az engedélyek sokaságát kellett volna beszerezni az egyéni utazáshoz. Sokáig úgy véltük, a kárpátaljai magyar irodalom eléggé önképzököri szintű, a szocreál fércmüvek mellett a színvonalat néhány egyéniség, elsősorban Kovács Vilmos képviseli, aki Budapesten hunyt el, gyógyíthatatlan betegségben. A peresztrojka fokozatosan e tájon is valóságos csodát művett: a néma, magábazárkózó, ridegnek tetsző vidékből kitárulkozott. Az itt élő emberek görcsei, félelmei oldódni kezdtek, közhelyek, kötelező szólamok helyett értelmes mondatokban nyilatkoztak meg. Mertek újra gondolkodni, cselekedni. A Kárpáti Igaz Szó tartalmasabb, izgalmasabb lett. Barátok révén hozzánk is eljutó vékony füzetek jelezték: az egyetemes magyar irodalom — tágabb értelemben a szellemiség — mára már valójában hatágú síp. A hatodik ága egyre tisztábban, erőteljesebben szól. A szellemi pezsgést jelezte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalakulása is. A szövetség az elmúlt napokban ünnepelte egyéves születésnapját. Alapszabálya világosan kimondja azt, amit mi is pontosan úgy gondoltunk, csak a különböző szorítások, félelmeink miatt nem egyértelműen fogalmaztunk meg. A dokumentum bevezető része hangsúlyozza: „A Szövetség célja az Ukrán SZSZK Kárpáton túli területén élő magyar nemzetiség kultúrájának, nemzeti hagyományainak, anyanyelvének megőrzése és ápolása, anyanyelvi művelődésének és oktatásának elősegítése, valamint az e célokkal kapcsolatos érdekek védelme." Dupka György, a szövetség választmányának titkára tavalyi dél-szlovákiai látogatása során elmondta, hogy a megalakuláskor tudatosan mondtak le az állami támogatásról. Egyértelműen, mert nem akarták, hogy különböző szervek, tisztségviselők ideológiai vagy bürokratikus korlátok közé szorítsák őket. — Önálló jogi személyként az önigazgatás elveit érvényesítve láttunk munkához — mondta Dupka György, aki éveken át a Kárpáti Kiadó munkatársa volt. Pénzforrásunk elsősorban a tagsági dij. Számolunk pártoló tagok, intézmények, szövetkezetek és üzemek anyagi támogatásával, s önálló jogi személyként a legkülönbözőbb vállalkozásokba fogtunk. A szövetség kávéházakat üzemeltet, jogsegély-szolgáltatást szervez, s van cipöjavító kisszövetkezete is. Nagy figyelmet szentelnek a helyi kultúrának, a közművelődésnek, ám kezdettől fogva ügyeltek arra, hogy ne csak a folklór, a dal és a tánc jellemezze a szövetség munkáját. A legjobb szakemberekből különböző munkacsoportok alakultak, amelyek a magyar nemzetiség gazdasági helyzetével, életvitelével és szellemi életével kapcsolatos elemzéseket és javaslatokat készítenek, s juttatnak el illetékes helyekre. Munkájuk, erőfeszítéseik eredményeképpen fokozatosan bővül Kárpátalján a nemzetiségi oktatási hálózat, utcákon, köztereken egyre több a kétnyelvű felirat, névtábla. Egy évvel ezelőtt a Csemadok KB Elnöksége táviratban köszöntötte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget. Jogosan tehetjük föl a kérdést: mi történt azóta, milyen a két szövetség együttműködése. Erre nem lehet egyértelműen válaszolni. Tudomásom szerint a két közvetlen szomszéd, tehát Kelet-Szlovákia és Kárpátalja magyarsága között rendszeresek, tartalmasabbak a baráti kapcsolatok. A szövetség tisztségviselői is találkoznak időről időre Pozsonyban, Ungváron vagy éppen a Ma-;; árok Világszövetségének rendezvényein. Ha nem is gyakoriak, ám többé-kevésbé rendszeresnek mondhatók a baráti találkozók, a kötetlen tapasztalatcserék. Mindez — főleg a korábbi évekhez képest — nem kevés, de nem is sok. Többre, tartalmasabb, korszerűbb együttműködésre van szükség. Tavaly a Kossuth Rádió közvetítette azt a műsoros estet Beregszászról, amelyre Illyés Gyula mellszobrának leleplezése után került sor. A felszólalók közül a legnagyobb tapsot Sidó Zoltán kapta. Nem véletlenül, hiszen a Csemadok KB elnöke a két nemzeti kisebbség közös sorsáról, fizikai, szellemi megaláztatásairól és tennivalóiról beszélt. Édes anyanyelvűnk ápolásáról, azonosságtudatuk megőrzéséről, erősítéséről és megannyi más emberi, közösségi feladatról, amelyeket mielőbb el kell végeznünk, hogy necsak múltunk, hanem jövőnk is legyen e tájon, itt Európában. Ezért kellene többet tudnunk egymásról, ezért kellene összefognunk nekünk, szlovákiai és kárpátaljai magyaroknak is. Nem a nagy szavakat, a hangzatos jegyzőkönyveket hiányoljuk, hanem az egymás hitét, erejét erősitő megfontolt tetteket, a céltudatos együttmunkálkodást. SZILVÁSSY JÓZSEF KINCSÜNK AZ ANYANYELV Az érdektelenségről és a hatékonytalanságról A múltkor papírjaim rendezgetése közben egy régi újság került a kezembe. Csodálkozva forgattam, nem tudtam, miért tettem el annak idején. Aztán — ahogy jobban megnéztem — rájöttem, egy szó volt az oka: az érdektelenség. Ez egy cikkben háromszor is előfordult. Alá is húztam, a lapot pedig eltettem, hogy majd felhasználom valamikor. Azóta már több példám is összegyűlt annak bizonyságául, hogy a hazai sajtóban elég gyakran felbukkan ez a szó, mégpedig véleményem szerint a szlovák nezáujem „tükörfordításaként". Persze, az érdektelenség közismert, az értelmező szótárakban is feltüntetett szó; a baj csak az, hogy nálunk szinte egyeduralkodóvá vált, kiszorítva más szinonimákat. Vizsgáljuk meg a dolgot közelebbről: a netagadóelemet tartalmazó szlovák szavak magyar megfelelői általában fosztóképzősek : pl. nečestný — tisztességtelen, nevýhodný — kedvezőtlen, nevšímavý — figyelmetlen, stb. Ha azonban a szlovák—magyak szótárakat fellapozzuk, láthatjuk, e szavaknak más magyar ekvivalensei iá lehetnek. A szótárban a nevýhodný esetében a kedvezőtlen mellett a hátrányos melléknevet is megtaláljuk, a nevšímavýt meg nemcsak így fordíthatjuk: figyelmetlen, hanem így is: közönyös, nemtörődöm, stb. Hasonló a helyzet a nezáujem szóval is: szótáraink nemcsak az érdektelenség, hanem a közömbösség szót is feltüntetik. E két szó természetesen nem minden szövegkörnyezetben cserélhető fel. Az érdektelenség túl gyakori használatát úgy is elkerülhetjük, hogy a mondatot átalakítjuk, s más szinonim kifejezéseket használunk. Ez az eljárás annál is inkább indokolt, mert megfigyeléseim szerint nemcsak a nezáujem szót fordítják le sokan érdektelenségnek, hanem a szlovák szerkezet szórendjét is átveszik a fordítók, s az így létrejött mondatok bizony nemegyszer sértik nyelvérzékünket. Olvassuk el figyelmesen a következő mortdatot: Egyik nagy gondunk a tanulók érdektelensége a továbbtanulás iránt. Nem jobban hangzik ez igy: Egyik nagy gondunk, hogy a tanulókat nem érdekli a továbbtanulás? Egyik járási lapunkból származik a következő példa: Az embereket felháborítja a hatóságok érdektelensége az iránt, mi történik a faluban. Véleményem szerint egyszerűbben is meg lehetett volna ezt a mondatot fogalmazni, például ilyképpen: Az embereket felháborítja, hogy a hatóságot nem érdekli, mi történik a faluban. A bevezetőben már érintettem, hogy a neelemet tartalmazó szlovák szavak magyar megfelelőiben általában fosztóképző van. Ezt a jelenséget sokan általánosítják, s kiterjesztik olyan esetekre is, mikor ilyen összefüggés valójában nincs. Egy fordításban például hatékonytalan üzemekrőI olvastam; valószínűleg a neefektívny mintájára hozta létre a fordító ezt a szót. Itt valójában egyéni újításról van szó, mert a szótárakban ilyen szó nem található. A fosztóképző ugyanis igékhez és főnevekhez járul elsősorban, melléknevekhez csak kivételesen, ilyen például a bátortalan, a kedvezőtlen, a szerénytelen. Az -ékony, -ékeny képzős melléknevek — ezek közé tartozik a hatékony is — antonimái olyanok, mintha az alapszó csonkított tövéből volnának képezve, például: termékeny — terméketlen, jelentékeny — jelentéktelen. A hatékony melléknév ellentéte e szabályszerűség alapján tehát ez lenne: hattalan. A valóságban viszont nincs se hattalan, se hatékonytalan szavunk; a hatékony ellentétéről szólva a nem hatékony kifejezést szoktuk használni. Példáinkból milyen következtetés vonható le tehát? Ha bizonyos szócsoportok esetében a magyar megfelelők szerkezeti azonosságot mutatnak is a szlovák szavakkal, ez nem jelenti azt, hogy ez az összefüggés abszolút, minden tagra kiterjed. Győződjünk meg tehát arról, hogy az általunk helyesnek vélt magyar ekvivalens létezik-e egyáltalán, illetve használható-e az adott szövegkörnyezetben! SZABÓMIHÁLY GIZELLA LENGYEL JÓZSEF NOTESZEIBŐL 1955—1975 Végre megjelent, megjelenhetett Lengyel József naplója, amelyből eddig csak egy-két „megfésült" részletet olvashattunk. Lengyel József 79 évet élt. De ebből olyan kevés volt a viszonylag gondtalanságban eltöltött idő, hiszen egész élete menekülés, börtön és lágerbarakk volt. A dunántúli Marcaliban született 1896-ban és Pesten halt meg 19 75-ben. A magyar fővárosban és Bécsben végezte bölcsészeti tanulmányait. Részt vett az őszirózsás forradalomban, majd Bécsbe emigrált. Versekkel kezdte irodalmi pályafutását, később Berlinben német lapok munkatársa, majd a Prométheusz filmvállalat dramaturgja lett. 1930-ban Moszkvában telepedett le, ahol irt és szerkesztett. Mint Kun Béla hívét, 1938-ban letartóztatják. Szibériai munkatáborokban tapasztalja meg Sztálin „paradicsomát". 1953-ban szabadul, de kényszertartózkodási helyéről csak 2 év múlva utazhat Moszkvába. 1955-ben települ haza. Lélekben megkeményedik, illúzióit feladja, de párttag marad. Ez számunkra érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Lengyel Józsefnek van bátorsága papírra vetni vergődéseit a szovjet táborok infer Hójában. Ott írta a Kicsi, mérges öregúr első fogalmazványát Az Acta Sanctorum új fejezete címmel. De naplója volt a legizgalmasabb, leghitelesebb, ebben mindent megvallott az igazság szent nevében. Major Ottó, a napló szövegének válogatója és gondozója, e könyv előszavának írója jegyzi meg:„Lengyel József úgyszólván minden írását olvastam, nagy kiterjedésű, hallatlanul érdekes levelezését is, de egyet se oly felajzottan, mint naplójának ezt az akkor még csak 25, végül is 34 noteszét." Hogy mit találunk a könyvben ? Sok érdekes fejezetet. Lengyel József életének megrázó dokumentumait. Eseményekről, emberekről alkotott véleményét, gondolatait, s a mindennapok apró-cseprő dolgait. Szovjetunióbeli életéről a legtöbb szó a könyv elején található a Szibériai jegyzetek-ben és a Hazatérés előtt-ben. Itt olvashatjuk az Acta Sanctorum új fejezetét is. A naplóban többször szó esik Csehszlovákia 68-as megszállásáról: „Mi lesz Csehszlovákiában? — teszi föl a kérdést, majd igy folytatja: „A megszállás 13. hónapja nagyon sovány eredménnyel járt a Szovjetunió számára . . . Szeretném tudni, milyen rétegek állnak Husák mögött, a többszörösen kicserélt állami és pártfunkcionáriusokon kívül..." Irótársaival kemény, és úgy tetszik igazságtalan. Veres Péterről egyhelyütt megjegyzi: „Hamis álparaszt Veres Péter. Ez valóban paraszt volt, csak minden konjunktúra és kormányzat számára elfogadható paraszt lesz, örökös Sábeszgój és kitartó csizmaviselő." Déryrőt írja többek között: „Szerintem a nagyobb baja, hogy hazudott, irt a Rajk-perrőt és azt állította: nem irt." Lukács Györggyel is folyton hadakozik, lekicsinyli munkásságát. Lengyel József naplóját egy rövid cikkben nehéz érzékeltetni. El kell olvasni.-Dénes-9
