A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-05 / 1. szám
ILEMMAI két. Az érzelmek, a mosoly, de legfőképpen az ész forradalmának néhány nevezetes pillanatát örökítette meg fotósunk. Gyökeres György. n 1 HALLOTTUK n I OLVASTUK Lí U LÁTTUK KÖNYV Peter Dvorský a térén. „A ter esetünkben a Szlovák nemzeti felkelés tere Pozsonyban, ahol a „tömegterápia" zajlott. Ahol ezrek kiáltozták ütemesen: „V jednote je sila" (Egységben az erő!); „Hanba!" (Szégyen!); „To je ono!" (Ez az!); „Sme s Vami!" (Veletek vagyunk!). Aminek mindannyian örültünk, hogy ma már a rendőrség is máshogy lép fel (és le) a téren. Fromm-Suzuki : Zen-buddhizmus és pszichoanalízis A kötet, mely a Helikon kiadó jóvoltából, hatalmas késéssel, annak a konferenciának az anyagát tartalmazza, melyet 1957 augusztusában rendeztek Mexikóban, s melynek két főelőadója éppen a nevezetes japán Suzuki professzor volt, s a nemkevésbé nevezetes Erich Fromm, a pszichoanalízis világhírű tudósa. Az ő előadásaikat tartalmazza a kiadvány, a már említett Suzuki-tanulmányon kívül Fromm „Pszichoanalízis és zen-buddhizmus" című írását. Mielőtt az ö (s rajta keresztül a Nyugat) válaszát idéznénk a zen-buddhizmus kihívására, emeljünk ki egy passzust a Suzuki-előadásból: „A tudományágak absztrakciókkal dolgoznak, semmi aktivitás nincs bennük. A zen beleveti magát a kreativitás forrásába, és minden életet kiiszik belőle, ami csak van benne. Ez a forrás a zen tudattalanja. A virág azonban nincs tudatában önmagának. Tudattalanjából én ébresztem föl." S idézi Csuang-ce parasztját, aki nem volt hajlandó kútgémet használni, szerette maga elvégezni az összes munkát. „Ez bizony — zárja le Suzuki — nincs összhangban a nyugati és általában a modern felfogással, amely előnyben részesíti a különböző munkamegtakarító szerkezeteket. Miután pedig igy megtakarítják maguknak a munkát és rengeteg idejük jut a szórakozásra és egyéb időtöltésre, a mai emberek nyakra-főre panaszkodnak, mennyire elégedetlenek az élettel, vagy fegyvereket találnak fel, amelyekkel egyetlen gombnyomásra ezreket és ezreket pusztíthatnak el. És hallgassunk csak oda, mit beszélnek: „így lehet előkészíteni a békét." Mi lehet erre Fromm válasza"? „A primitív kannibalizmustól a zen-buddhizmusig az emberiség csupán néhány feleletet adott a lét kérdésére, és a maga életében mindenki ezek közül feleli valamelyiket, jóllehet többnyire nincs tudatában a válasznak, amelyet ad ... Hogy megérthessük az egyedi pácienst — vagy bármely emberi lényt —, tudnunk kell, mi az ö válasza az emberi létre, mi az ő titkos, egyéni vallása, amelynek minden erejét és szenvedélyét odaszenteli." (cselényi) .niiBL Nagy Olga: Asszonyok könyve Nagy Olga, a paraszti népiélek búvára, az erdélyi magyar parasztság megvallatója, a Paraszt dekameron és az Újabb paraszt dekameron író-szerkesztője most újabb, több, mint 500 oldalas könyvvel lepte meg olvasóit. Az Asszonyok könyve nem szokványos fogantatású könyv; erdélyi parasztaszszonyok vallanak életükről, környezetükről hol lakonikus rövidséggel, hol bővebb lére eresztve, de mindenképpen azzal a belső kényszerrel és szenvedéllyel, amellyel történeteiket megélték és elrendezték lelkűkben, gondolkodásukban. Ezek a realista fogantatású történetek, életdarabok különböző természetűek, fénytörésük is más. Van ezekben humor, tragikomédia, meseszerüség és vas- * kos paraszti bölcsesség, az alapanyag azonban többnyire drámai. A két háború előtti, közötti és utáni sorsok villannak föl az asszonyok lejegyzett szavaiból, leginkább a terhes, a mindenkori hatalomtól is szorongatott életek, hétköznapok megjelenítése. Nagy Olga vallja e történetekről: „E realista fogantatású történetek, amelyeket parasztasszonyoktól magnószalagról jegyeztem le, megrázó vallomások a múltbéli parasztcsalád életéről. Drámák és konfliktusok, melyek férj-feleség, szülő-gyermek, öregek és fiatalok együttéléséből születtek. Egyféle családszociográfia, melyet a belülről való láttatás, az élmény, az intimitás jellemez." Lehetetlen ezeket a történeteket közömbösen olvasgatni, napirendre térni fölöttük. Hiszen olyan elrettentő mélységbe engednek betekinteni, a sorsoknak olyan feneketlen bugyrába, amelyek sokszor meghaladják elképzeléseinket a parasztasszonyok életéről. Ezek a vallomások csupán hat asszony szájából-szívéből valók, mégis bennük foglaltatik a mindenkori parasztasszonyok sorsa, olyan kevés örömmel megáldott és olyan sok bánattal és szenvedéssel megvert erdélyi aszszonyok élete, akik Kolozsról, Székből, Havadról, Mezöfeléböl és Udvarfalvából üzennek történeteik által minden nőnek, minden embernek, aki fogékony e sorsok befogadására és megértésére. (Dénes) TELEVÍZIÓ Kovács József: Aki nekiszaladt a demokráciának Melodráma, tragikomédia, vagy tragédia? Vajon melyik drámai műfajhoz lehet sorolni a Magyar Tv egyes csatornáján elibénk tálalt tiszakécskei bonyodalmat, melynek „alkotói". „Aki nekiszaladt a demokráciának" címet adták. Az alkotóit azért tettem idézőjelbe, mert a szinte dramaturgiai műgonddal öszszeállt, vádaskodásokból és védöbeszédekből álló, vajúdó demokráciánk keresztmetszetét adó történet nem íróasztal mellett kiizzadott tanmese, hanem a reális életre rádöbbentő dokumentum! Szereplői nem tartoznak sem a szélsőségesen rossz emberek, sem a szélsőségesen jó emberek táborába. CSAK emberek! S ez az, ami alaposan megnehezíti a velük kapcsolatos erkölcsi megítélést. Lássuk csak!: Adva van egy Miskó István nevű (nem fiktiv név!) tanácselnök, aki egy alföldi nagyközséget — Tiszakécskét — várossá avattat. Ügyes kézzel, vagy inkább ügyes fifikával, tökéletesíti a városka közművesítését (bevezetteti a gázt, utakat építtet). Segítőkész lokálpatrióta, aki polgártársaitól „csak" annyit vár el, hogy elképzeléseit a legkisebb ellenvetés nélkül támogassák!... A város mellett — egy arra alkalmas helyen — „üdülönegyedet" létesít, és a parcellázásnál, némi részrehajlás révén, megvillannak a tanácselnök negatívumai is! Egyelőre mégis minden körülmény döntéseinek helyességét látszik igazolni. A személye körüli bonyodalmak azzal kezdődnek, hogy néhány, baráti köréhez tartozó szülő azzal az igénnyel környékezi meg, hogy hivatali hatalmának súlyával avatkozzék be a helyi gimnázium ügyeibe! A szülök állítása szerint a gimnázium egyik tanárnője hátrányosan osztályozza érettségi előtt álló gyermekeiket. Az elnök a gyanúsítást a tőle telhető tapintatossággal tolmácsolja a tanárnőnek, mire az megsértődik és jogosnak vélt sérelmét elpanaszolja újságíró barátnőjének. Az újságírónö „bátor"-hangú cikkben számol be a helyi vezetőség basáskodásáról. A városkában — pro és kontra — nagy a felháborodás. A társadalmi üggyé dagadt bonyodalmak eljutnak Miskó István felettes hatóságai elé is. De a megyei vezető sem képes az igazságot ex cathedra kimondani. Sőt, az amúgy is érzelmi és jogi zavarral küszködő mérlegeléseinket még jobban összekuszálja az a kijelentése, hogy: „Ha a törvény nem ad teret, nem tágul ki céljaim előtt, akkor nekem jogom van a körből kilépnem, és törvényen kívülivé tenni magam!" (?!) Miskó István ettől a grandiózus nyilatkozattól sem világosodott meg olyannyira, hogy a körülötte — vele — történt események konszolidációs lehetőségére ráeszmélt volna!... Megoldásként a halált választotta ... Kovács József SZÍNHÁZ Tbiliszi vendégjáték Közvetlenül a november 17-ét követő események előtt a pozsonyiak is megnézhették a hazánkban járt Rusztaveli Színház előadásait. Annak a tbiliszi társulatnak a vendégjátékát, amely az utóbbi esztendőkben nagy sikerrel járta be Angliát, Franciaországot, Lengyelországot, Romániát, Magyarországot, Olaszországot, Görögországot, az NSZK-t, Svájcot és Jugoszláviát. E patinás hirű színháznak egyébként több mint százéves a története, de mai formájában 1921 óta létezik. A harmincas évek legelején Lunacsarszkij jósolt nagy jövőt a tbiliszi színház akkori együttesének. Ezt azért érdemes szóba hozni, mert ebből a gárdából nőttek ki a színház mai stílusát meghatározó alkotóműhely tagjai. Ennek az időszaknak két meghatározó erejű rendezöegyénisége Kote Mardzsanisvili és Szergo Ahmeteíi voltak, akik a harmincas-negyvenes években szinte megújították a grúz színjátszást. További jelentős alakja a Rusztaveli Színház történetének Miheil Tumanisvili, aki határtalan szívósságával és emberségével szinte kitörölhetetlen nyomot hagyott a Rusztaveli Színház tevékenységében. Lényégében neki köszönhető, hogy ez a színház ma világhírű. E hírnév alapjait azzal vetette meg, hogy a hatvanas évek legelején igazgató-főrendezőként fölajánlotta tanítványainak: szervezzenek kísérleti színpadot. A Rusztaveli Színház azóta is új stílust képvisel és újszerű kifejezési formákat keres, figyelve egyben a kor időszerű társadalmi problémáit. Ezt a szándékot érzékeltette pozsonyi vendégjátékuk is. Két-két estén át Bertold Brecht: Kaukázusi Krétakör, illetve Shakespeare: III. Richárd cimü drámáját adták elő. Mindkét előadás rendezője Robert Szturua volt, aki a Brecht-darabban arra helyezte a súlyt, hogy a méltóságát és a büszkeségét őrző nép becsületességét, pontosabban legelemibb és legemberibb jellemzőit tárja a nézők elé. Robert Szturua Shakespeare drámájában, a III. Richárdban sem mond le színészeinek nemzeti vonásairól. A kitűnő grúz színész, Ramaz Cshikvadze Richárdja egyszerre gonosztevő és folyton mosolygó álca; igy nem a gonoszságával, hanem a ravaszságával hipnotizál. Ramaz Cshikvadze játéka olyan élmény, amelynek emléke sokáig a nézőben marad. Miklósi Péter
